25. Fejezet: Nélküled

  - Szóval? - tette fel a kérdést Viktor.

Percekig ültünk csak csendben, várva, hogy valamelyikünk megszólaljon. Mikor hozzám szólt, csak ráemeltem a tekintetemet.

  - Mit csináljunk?

  - Ha tudnám, akkor nem ülnénk itt szótlanul - suttogtam magam elé - Egyszerűen nem tudom, hogy mi legyen, vagy mit tegyünk...

  - Jól van - nézett rám - Akkor legyen az, hogy Castielen kívül nem adjuk senki tudtára, hogy mi történt közöttünk.

  - Nem tudom megtenni ezt Arminnal...tudnia kell...

  - Jó, akkor állj majd elé, ha hazajön, s mondd a szemébe, hogy mit tettél. Hogy lefeküdtél velem.

  - Épp ez az, amit nem tudok megtenni. De mégse akarom titkolni.

  - Hát jelenleg ez a legjobb megoldás - öltözött fel teljes egészében - Hazavigyelek?

  - Nem kell - sóhajtottam, mikor felvettem a pólómat is - Egyedül szeretnék haza menni, ha nem baj - vetettem felé, egy hamis mosolyt.

Ám Viktor nagyon is észrevette, hogy a mosolyom hamis, s egyből felszólalt.

  - Sajnálom. Oké?

  - Nem kell sajnálnod. Együtt követtük el. Inkább én sajnálom, hogy ebbe az egészbe belerángattalak.

  - És Armin? Vele mi lesz?

  - Én inkább miattad aggódom. Ha elmondanám Arminnak, a végén még neked menne...és azt nem akarom.

  - Armin? Verekedni? - mosolygott jót ezen - Ez érdekesen hangzik.

  - Nagyon vicces, tényleg.

Viktor elhallatott, és nem görbült többet a szája.

  - Asszem jobb ha megyek - álltam fel az ágyról.

Telefonom szerencsére benne volt a nadrágzsebemben. Köszönés nélkül sétáltam ki a szobából, majd a földszinten beleütköztem a temérnyi szemétbe, mely az éjszaka alatt gyűlt össze. Gyorsan húztam a cipőmet, hogy ne keljen sokáig maradni. 

  Nem haragudtam Viktorra. Egyáltalán nem. Csak magamra. Ezen belül pedig rettenetesen égett a pofám. Undorodom magamtól. Ezek után, hogy leszek képes Arminhoz érni?

Telt a szünet, míg vége nem lett. Rosaval párszor összefutottam, de nem meséltem neki semmit, arról, hogy mi történt. Próbáltam, de nem jött össze. Összekel még szednem a gondolataimat, hogy miként mondjam el. Az a vicc, hogy még Rosanak is nehezen mondom el, nem ám Arminnak...

  Arminék szünet utolsó napján jöttek haza. Nem mentem át hozzájuk, így csak hétfő reggel találkozhattam velük a teremben.

  - Alexyyy! - ugrottam a kis kékség nyakába.

  - Skyliiin! - húzta el a nevemet, síró hangon - Valami kínszenvedés volt elmenni a rokonokhoz - kényeskedett nekem, miközben már ő csimpaszkodott rajtam.

  - Ennyire rossz volt? - simogatta a hátát.

  - Rettenetes volt! És annyira hiányoztatok! - szipogott, majd Rosa felé nézett - Rosalya - kényeskedett neki is, szintén síró hangon.

  - Na nem! Nem taknyozol össze! - szólt rá barátnőm, majd kiszaladt a teremből.

  - Skyliiin! - indult meg felém, azonban az volt a helyzet, hogy megijedtem Alexytől.

Mint akinek elvonási tünetei voltak. Bruhh...

  Hátrálni kezdtem, hogy elmeneküljek Alexy elől, majd mikor hirtelen megfordultam, hogy futásnak eredjek, nekiütköztem valakinek. El is estem volna, ha az illető nem kap el.

  - Na, hova hova? - kérdezte a fekete hajú.

Szünet óta, most látom őt először, s ledermedtem. A szívem legmélyén elakartam őt kerülni, de nem tudtam.

  - Szia - néztem rá, mosoly nélkül.

  - Szia, kicsim - mosolygott, majd lehajolt, s megcsókolt.

Az a csók, még mindig megőrjít. Viszonoztam csókját.

  - Hiányoztál - suttogtam, majd megöleltem.

Armin szótlanul visszaölelt.

  - Ne a szing-lik e-lőtt - tagolta el fapofával Alexy, miközben elment mellettünk.

Arminnal csak mosolyogni tudtunk rajta.

  - Szóval nem tett neki jót a vidéki levegő - sóhajtottam.

  - Neki sose.

  - Akkor rólad ne is beszéljünk - néztem fel rá.

  - Mármint?

  - Tuti nem bírtad ki net nélkül.

  - Kösz, hogy eszembe juttatad - vágott szomorú arcot - A nagyimék nem ismerik a net gyönyörű fogalmát.

  - És ezen csodálkozol? - vontam fel a szemöldökömet.

  - Mindegy, ne is beszéljünk erről - rezzent össze - Feláll a szőr a hátamon, ha rá gondolok.

Csak jót nevettem rajta. Hiányzott már nekem ez az érzés.

Nyelvtan óra. Imádom a tanárnőt, de az, hogy ilyen unalmasan tartja a nyelvtan órákat, az kikészít.

  - Hallod Rosa - döntöttem a fejemet a vállára.

  - Hm? - adta ki a hangot barátnőm, miközben jegyzetelt.

  - Holnap lesz a szülinapod. Mi lenne ha ellógnánk a suliból, és plázáznánk? - kérdeztem unottan.

Rosa keze hirtelen megállt, s letette a tollat, majd rám nézett.

  - Ezért vagyunk mi legjobb barátnők! - suttogta határozottan.

  - He?

  - Én is erre gondoltam! - kacsintott rám - A részleteket még megbeszéljük, mert itt nem lenne bölcs dolog - célozgatott Amberre.

4 év alatt, egyszer sem volt vele gondom, azonban kezd furcsa lenni ez a lány nekem. Mindenkibe beleköt, de engem egyszer se talált meg. Biztos várja az alkalmat, ahogy a hülye csatlósai is. Ezért nem tudhatja meg, hogy mit tervezünk, különben beköp.

  - Tárgyalás berekesztve, folytatás szünetben! - szóltam határozottan, mire Rosa csak bólogatott.

  - Skylin - szólt hirtelen a tanárnő.

  - Alanyi állítmány! - szóltam hirtelen.

  - Örülök, hogy ezt tudod, azonban a másodrendű igenevekről van szó. Megtudhatnám, hogy mi érdekesebb, mint a nyelvtan óra?

  - Úgy...kb minden - sóhajtott Dake.

  - Nagyon azt szeretnéd, hogy megbuktassalak, és Lettivel ne tudjatok ugyanoda menni - nézett szemtelenkedve a tanárnő Dakera.

Szerettem ezt a nőt, de komolyan. Katenek hívják, és jelenleg szingli. Hoppá, ofő bácsi.

  - Csak azt ne - kényeskedett Dakota - Nem lehet ilyen kegyetlen.

A tanárnő csak elmosolygott, majd megszólalt.

  - Jól van, akkor még 10 percet tanulunk, és utána pihenünk - mosolygott, majd folytatta az órát.

Rosaval egymásra néztünk mosolyogva.

  Az óra hamar lecsengett, mi pedig rohantunk a kertészklubba, hogy nyugalomban megbeszéljük a tervünket.

  - Szóval holnap reggel 8-kor a városligeti buszmegállóban tali - kezdett bele Rosa.

  - Okés, a pláza  meg ott van tőle egy köpésre.

  - Okés, ez a része megvan. Igazolás?

  - Öhm, na az már más kérdés.

  - Max?

  - Dehogy! - ráztam a kezemet - Kinyírna, ha megtudná - nyeltem egyet.

  - Még mindig olyan?

  - Igen - suttogtam - Szóval nem akarom kihúzni nála a gyufát, mert tudod milyen.

  - Okés, akkor majd anya ír. Szülinapomon mindig engedékenyebb - vigyorgott.

  - Akkor ez is elintézve! - emeltem pacsira  kezemet.

  - Már várom! - csapott bele a kezembe.

  - De még én! - mosolyogtam.

Másnap megkíséreltük a "szökést". Rosa anyukája írt nekünk igazolást, a szüleimnek meg nem szóltam. Lehet jobb is, hogy nem tudják, mert úgy se mentek volna bele. Crystal majd falaz nekünk.

  - Na akkor hova elsőnek? - léptünk be a pláza ajtaján.

  - Mindenhova! - ujjongtam - Hisz miénk az egész nap! - tártam ki a karjaimat.

Rosa rám mosolygott, majd elmutatott egy ruha bolt felé. Betévedve elém tárultak a csodálatosabbnál csodásabb ruhák.

  - Ez? - mutatott Rosa egy kivágott fehér felsőt.

  - Nem drágám, ez inkább Amberre illene.

  - Pedig szép - nézte még egy darabig, majd letette.

  - Uhh! Nézd! - rántottam elő egy egy kék gyönyörű pólót.

Ha már egy póló lehet gyönyörű, csak akkor...

  - Áh! Ez pont illik hozzád!  Vedd meg, gyerünk!

Rosa kérésére, már fogtam is a ruhát. Barátnőm betévedt a cipők közé is. Hello vegyes ruhaüzlet.

  - Skylin! Nézd. Milyen gyönyörű - álmélkodott egy magassarkúra.

Így, hogy fel se vette, még így is láttam, hogy rohadt jól állna neki. Mellé siettem, majd kikaptam a kezéből.

  - Hé!

  - Ez a méreted?- kérdeztem rá.

  - Igen, miért?

Azzal válasz nélkül betettem a kosaramba a cipőt, a dobozával együtt.

  - Nem engedhetem, hogy ilyen drá-

  - Nem. Nem feleselünk. Ma neked van a szülinapod, szóval nem fizetsz semmit.

  - Biztos?

  - Biztos - mosolyogtam, mire szoros ölelést kaptam.

  - Na szeretnél még innen valamit?

Barátnőm a fejét rázta mire én megindultam a kasszához, s beálltam a sorba. Kivárva a soromat, fizettem, majd szatyorral a kezemben, elhagytuk az üzletet. A pólót, s a cipőt is külön szatyorba kaptam.

  - Boldog szülinapot, drágám! - tartottam felé a szatyrót, mosolyogva.

  - Köszönöm! - érzékenyült el, majd ismét kaptam tőle egy ölelést.

  A következő úti célunk nem más, mint egy drogéria volt. Fingom sincs hogyan, de találtam a pénztárcámban pár kupont parfümökre. Belépve, megcsapott minket a parfüm illat, így hamar megrohamoztuk azt a részleget.

  - Melyikre van kuponod? - kérdezgette Rosa tőlem.

  - Beyoncéra, és Katy Perryre - vettem elő őket.

  - És kuponnal 50% - vigyorodott el.

Konkrétan kifújtunk minden fajtájú parfümöt, a két énekesnőtől, mire sikerült választani. Haladva a pénztár felé, Rosa hirtelen megállt.

  - Rosa? - nézte rá vissza.

  - Várj, valami eszembe jutott, hogy kell vennem - azzal elindult, egy másik sorba, ahol a tisztasági dolgok, valamint a szexuális dolgokhoz lévő kiegészítők voltak.

  - Mit akarsz venni?

  - Szerintem egyértelmű - állt meg az óvszereknél, majd egy dobozt lengetett a kezei közt.

  - Jaaa - húztam el a végét, ám ekkor beugrott valami.

Hogy lehetek ilyen hülye? Bele se gondoltam ebbe, egész idő alatt. Viktorral védekeztünk, mikor lefeküdtünk? Jézusom, de félek most. Mi van ha nem?

  - Skylin? - lengette az arcom előtt barátnőm a kezét.

  - Huh? Igen? Mi?

  - Kérdeztem valamit. Minden oké? - nézett rám aggódva. 

  - Persze - hazudtam - Megismételnéd kérlek?

  - Azt kérdeztem, hogy te fogamzásgátlót szedsz, vagy óvszert használtok.

  - Hát..igazából - én akkora idióta vagyok, ugyanis semmit sem. Azaz egyszer szedtem fogamzásgátlót, de többször nem - Elégedj meg annyival, hogy Armin mindig időben cselekszik.

  - Anya világ - forgatta meg a szemeit, miközben felkiáltott, majd bedobott egy doboz fogamzásgátlót a kosárba - Ez jön velünk szépen.

  - Istenem - sóhajtottam.

  - Ne szólongass, hanem gyere - ragadott kézen, majd ismét egy kasszához álltunk.

Pár perc álldogálás után, elhagytuk az üzletet, s a Burger Kinget vettük célba. Miután megkaptuk azt, amit rendeltünk, Rosa ismét kérdőre vont.

  - Lehet hülye vagyok, és sajnálom, hogyha tévedek, de úgy látom, mintha baj lenne. Minden oké? - nézett rám kedvesen.

Most...most kéne elmondanom, vagy nem lesz más alkalmam. Összekel szednem magam, és mindent elmondani neki. Végül is a legjobb barátnőm. Miért akarom eltitkolni pont előle?

  - Jól van, tényleg van valami - halkultam el.

  - Hallgatlak - fogta meg a kezemet.

Nagy levegőt vettem, majd töviről-hegyire, minden részlettel, már amire persze emlékszem, elmeséltem neki, hogy mi történt. A végére nem kicsit égett a fejem. Nem arról, hogy mit mondd, hanem a szégyentől.

  - Gondolom ezt nem csak kitaláltad az előbb - húzta ki magát, kezeit pedig az asztalra helyezte.

  - Nem - suttogtam.

  - Nem mondom azt, hogy nem csalódtam benned, mert egy picit igen. Viszont azaz érzelem bennem nagyobb, hogy megértelek. Mind a ketten ki voltatok bukva, Dani halála miatt. Gondolom szörnyű volt az érzés bennetek, aznap este.

Bólintottam.

  - Most gondolkodom, hogy valami okosat mondjak, de ilyen esettel még nem találkoztam, és nem akarok hülyeséget mondani. Semmiképp nem akarod elmondani Arminnak?

  - Neked is alig mertem. Nem akarom összetörni őt, az én hibám miatt.

  - Armint, összetörni? Ugyan, ő nem az a fajta.

  - Hidd el Rosa - nézte rá komolyan - Összetud, csak eddig nem érte olyan dolog, ami miatt ez történt volna vele.

  - És ha téged elveszít, akkor gondolod, hogy ez bekövetkezik? Vagy ha ezt megtudja?

  - Nem tudom. Ha fontos vagyok neki, akkor igen. Nem? - néztem rá könnyes szemekkel.

  - Te vagy neki a legfontosabb, csak nem mindig mutatja ki, de így van - ült mellém, majd átölelt - Viszont az is egy kapcsolat lényege, hogy őszinték legyetek egymással, még ha hibát is ejtetettek.

  - De nem bírom elmondani neki - húzódtam el, miközben egy könnycsepp lefolyt az arcomon -  Megszakad a szívem... 

  - A hibák azért vannak, hogy helyrehozzuk őket, és tanuljunk belőle. Neked túlkel lépned. Ez a tanulságod. Lépj túl Danielen.

  - Nem megy. Rosa, nem megy - nyeltem le a könnyeimet.

Nem érdekelve, hogy egy gyorskajáldában ültünk, engedtem el a könnyeimet. Nem érdekelt, hogy ki bámul meg. Nagyon nem.

  - Köszönöm - néztem Rosara - Nem tudom, hogy hogy vagy képes engem elviselni a problémáimmal együtt.

  - Úgy, hogy barátok vagyunk - mosolygott, mire én a vállára hajtottam a fejemet - Csak nyugodj meg. Minden rendben lesz, csak átkel gondolnod a dolgokat. És döntened kell.

  - Dönteni? - húzódtam el, majd őt fürkésztem.

  - Hogy érzel még valamit Viktor iránt, vagy Armin az egyetlen számodra.

Kipislogtam a könnyeimet, majd jeleztem Rosanak, hogy elmegyek a mosdóba. Bent, benéztem a tükörbe. Még szerencse, hogy ma nem tettem fel sminket. Szörnyen néznék ki vele.

  Megmostam az arcom, és rendbe szedtem magamat. A sírásnak csak nagyon kicsi jelei voltak, így elhagytam a mellékhelyiséget.

Mikor Rosahoz igyekeztem, megpillantottam egy barna hajú fiút, Rosaval szemben ülni. Volt egy tippem, hogy ki lehet, a szívem pedig kihagyott szerintem egy ütemet. A szívinfarktus pedig már közel volt. Rosa a szemével jelzett, hogy ne menjek oda. Barátnőm eléggé ijedt volt.

  Azonban a bátyámat nem lehetett átverni, így hamar leolvasta Rosa jelzését.

  - Mögöttem van, igaz? - suttogta kicsit se nyugodt hangon.

  - Csak egy régi barátomat láttam - mentegetőzött Rosa.

  - Én meg hülye vagyok - pattant fel Max mérgesen, mire én megindultam másfelé.

Szedtem a lábamat. Az a helyzet, hogy semmi nem volt nálam, még a telefonom sem. Minden Rosanal volt, az asztalnál. Egy ideig nem éreztem magam mögött, ám az öröm hamar elillant. Szedtem a lábam, ám éreztem, hogy valaki gyorsabb nálam, és hamar mögém kerül. A fiú elkapta a karomat, s visszarántott.

  - Te mi a jó büdös francot keresel itt?! - szorította meg a karomat Max.

  - Ne..nem volt több órám - suttogtam.

  - 10 óra van Skylin! Lassan 11! Ti ellógtátok a sulit? - csuklott el a hangja.

Nem válaszoltam neki.

  - Skylin! - szorította meg ismét a karom.

  - Rosanak ma van a szülinapja, és azt akartam, hogy jól teljen neki! Azt ne mondd, hogy te nem lógtad el a sulit egyszer sem!

  - Rohadtul nem érdekel, hogy Rosalyanak mije van ma. Magasról leszarom! De csináltam! Először csak egyszer, aztán jött a következő, míg tárgyalás nem lett belőle. Te pedig rohadtul nem fogod ugyanezt csinálni! Na gyere szépen - azzal minél távolabb rángatott Rosatól.

  - Max, ne csináld már ezt! Ünnepelni akarok a barátnőmmel!

  - Ünnepelhettetek volna suli után. Bár nem hiszem, hogy ezután mész majd valahova.

  - Azt majd anyáék eldöntik.

  - Akik nincsenek is itthon? - azzal konkrétan a képembe nyomta a telefonját, egy sms-el, hogy apának ismét kikellet menni Kanadaba, és anya vele ment.

Szóval ezért nem volt otthon senki reggel...

  - Nem tehetsz szobafogságba! Komolyan mondom, ne csinálj már ekkora jelenetet, ezért a kis semmiért!

  - Tudod nagyon jól, hogy felelősséggel tartozom érted, még akkor is, ha anyáék itthon vannak!

  - Tudom - suttogtam. Nagyon jól tudom. Mindig Max vigyázott rám, mert anyáéknak mindig dolgozni kellett.

  - Okés, most, hogy ezt megtárgyaltuk, indulás ki a kocsi fele - beszélt idegesen hozzám.

  - Teljesen tönkreteszed ezt a napot! Te se örülnél, ha valaki tönkretenné azt a napot, amikor a szülinapodat ünnepled! - emeltem meg rá a hangomat.

  - Az a nap, és az életem is tönkrement már akkor, amikor megszülettél!

Törés. Ropogás. Hasadás. Ismét törés. És szilánkokra hullás. 

Ennyi az egész, amivel a szívemet letudnám írni, hogy mi történt vele, ebben a másodpercben. Könnyeim kiszakadtak a szememből. Megállást akartak, de nem kaptak.

  - Baszki - kapott a fejéhez a bátyám.

  - Felfogtam, hogy jelentéktelen vagyok. És köszönöm szépen, hogy eszembe juttattad - suttogtam magam elé, majd csöndben elindultam a kocsi felé.

Tudtam, hogy Max mindig másként tekintett rám, mint testvér. Tudtam, egész idő alatt. És azt is, hogy nem jó értelemben.

  A kocsiban beültem az anyósülésre, s nem szóltam. Nem szóltam, csak darabokra hullottam legbelül. Max feszülten szállt be mellém. A kulcsot betette a helyére, azonban nem indult el. Mély levegőt vett, majd kifújta.

  - Sajnálom. Ne haragudj. Csak nagyon felhúztál, és nem tudtam, hogy miket beszélek. Remélem tudod, hogy nem gondolom így - szólt rekedt hangon, mire a végére felém pillantott.

  - Tudom, hogy hazudsz - könnyeim bizonyították, hogy nem érzem jól magam.

Átkozott könnynek. Miért sírok ennyit? Nem akarok egy bőgőmasina lenni. Nem..

  - Szerinted miért védelek meg mindig?! - fordult felém kissé feszülten - Az egyetlen húgom vagy! Jól tudom én is, hogy mi zajlik otthon, és min kell keresztül menned miattuk - célzott apáékra -  Főleg úgy, hogy elhanyagolnak.

  - Hisz megmondtad. Konkrétan selejt vagyok.

  - Idióta vagyok - kapott a fejéhez, majd el  - Nem gondoltam komolyan. Életem legszebb pillanata volt, amikor megpillantottam a kishúgomat.

A könnyeim egyre halványabban jöttek.

  - Csak..nem tudtam miket beszélek. A szavak jöttek ki a számon - suttogta - Teljesen felhúzott, hogy ellenkezel, és nem az van, amit én akarok. Meg nem akarom, hogy úgy járj, mint én. Nem volt életem legszebb időszaka az a tárgyalás... - nézett rám a végén - Tényleg - fogta meg a kezemet - Rettenetesen sajnálom. Nem kellett volna ezt mondanom, és tudd, hogy nem igaz. Fontosabb vagy, a saját életemnél is.

  - Menj a francba - néztem rá csúnyán, de egyben szomorúan is, majd ki az ablakon.

  - Menj vissza Rosahoz - sóhajtott - Otthon meg még beszélünk erről.

  - Nem megyek már. Elrontottad a kedvemet.

  - Akkor felhívom - vette elő a telefonját, s épp hívta volna, amikor valaki hirtelen berontott a hátsó ülésre.

  - Szóval nem mintha hallgatóztam volna vagy valami hasonló, de Max te egy óriási nagy köcsög vagy. Skylin neked pedig köszönöm a mai napot - mosolygott a végére - Szóval Max, irány! Vigyél haza!

  - Uram kímélj meg - szitkozódott a bátyám.

  - Gyerünk, vagy komolyan ellátom a bajod, amiért bántottad a barátnőmet.

  - Gyerünk, Rosalya - fordult hátra hozzá Max, s édes mosolyát bevetette  - Próbáld csak meg. Én készen állók.

  - Ha nem lennél ilyen helyes, már rég összekéne műteni a arcod - pufogott Rosa, mire Max visszafordult a kormányhoz.

  - Ezt bóknak veszem - nevetett, majd elindult a kocsival.

Rosat elvittük haza, a cuccaimat pedig visszakaptam. Otthon, Max tényleg beszélni akart velem. Így le is ültünk a konyhaasztalhoz.

  - Szóval mit akarsz még? - néztem rá flegmán.

  - Tudod jól, hogy mi lesz, ha anyáék folytatják ezt az egészet.

  - Persze.

  - Viszont neked döntened kell.

  - Hogy?

  - Kihez mész.

  - Ha választok, akkor az egyik mindenképp megsértődik.

  - Mindenképp - sóhajtott -  Azonban van egy harmadik verzió is. Amiből lehet nagyobb vita lesz, de neked kell dönteni.

  - Mégpedig? - vontam fel a szemöldökömet.

  - Jöhetsz hozzám is.

  - Hozzád? - hagyta el egy nevetés az ajkaimat - Hisz te itt laksz.

  - Már nem sokáig - dőlt hátra a széken - Még ezen a héten elköltözöm Viktorhoz.

  - De jó, hogy erről én is tudtam...

Miért jön szóba Viktor ennyiszer ma?!

  - Szóval?

  - Figyi, ez nekem nem könnyű. Meg szerinted nem lenne vita, ha esetleg Viktorral egy házban laknánk? Armin nem örülne neki.

  - Hát akkor menj Arminhoz.

  - Hé, az azért nem olyan egyszerű!

  - Miért az jobb, hogyha mondjuk az egyik szülőhöz mész, és veszekedsz a párjával? Csak mert a legtöbb esetben ez van.

  - Már ha elválnak, és már ha lesz más ember az életükben!

  - Hidd el. Úgyis ez lesz - mosolygott rám.

Nem értem a testvéremet. Miért nem hisz abban, hogy a szüleink ismét egymásra találnak? Én nagyon szeretném, hogy minden rendbe jöjjön közöttük, mint régen.

November közepe

Teltek a hetek, nagyon gyorsan. Mire észbe kaptunk, már november volt. Sőt. Bőven benne voltunk a novemberben. Armin mit sem tud a dologról, Viktor és köztem. Viktorral pedig azóta nem is láttuk egymást.

  Egyik reggel békésen aludtam, amikor Apa rontott be a szobámba.

  - Skylin! - kiabált mint egy eszelős.

  - Hagyj anyu, még csak 5 perc... - fordultam át a másik oldalamra.

  - 07:40 van! Elaludtál!

A szemeim úgy pattantak ki, mint rák a forróvízből, úgy megijedtem.

  - Mi?! - kiabáltam magam elé, majd alig ébren rohantam be a fürdőbe - Apa készítsd elő a kajámat, és a ruháimat!

  - A kajád kész, a ruháidat meg inkább passzolom - fintorgott egyet.

  - Apa! Ma első órában kémia témazárót írok! Nem késhetek el!

Apa végül előválogatott egy ruha-összeállítást, ami elég jó volt. Kapkodtam mindenfelé. Sminket nem csináltam, csak megfésülködtem, és lófarokba kötöttem a hajamat. Ruháimat gyors magamra kapkodtam, majd már rohantam is le a táskámmal.

  - Még van 10 perced beérni! És egyébként én apu vagyok, nem anyu! - kiabált utánam apa, mikor kirohantam az ajtón.

Eleve mindig sétálok, azonban ez most nem jött össze. Kiálltam a buszmegállóba, ahol vártam a  buszt. Elméletileg 07:54-re van kiírva. Jelenleg 07:56 van. Ahj, jöjjön már!

  Türelmetlenül vártam a buszt, amikor végre 07:58-re bejött. Szerencsére (ami ma reggel eddig nem nagyon volt...) csak én álltam a buszmegállóban, így hamar feljutottam. Nem szoktam buszozni az iskolában, de most ez kivételes alkalom. A kémia jegyem múlik rajta! Tegnap szívem-lelkem beleadtam a tanulásba, hogy jó legyen. Nem késhetek el!

Épp indultam helyet keresni, amikor a buszsofőr úgy döntött, hogy elindul. Mondanom se kell, hogy lecsókoltam a padlót. Minden szem rám szegeződött. Pár kölyök hátul jól kiröhögött.

  - Basszátok meg - káromkodtam, mikor felálltam nehezen. 

Nézelődtem hely után, de nem nagyon volt. 3 perc busszal a suli. Csak kibírom.

Haha, kibírtam. De közben meg is haltam! Levegőért kapkodva szálltam le a buszról, ugyanis nagyon büdös volt. Fülledt levegő bennragadt, így ősszel. Hm, kedvenc illatom.

  08:02 van. Ez az! Még épp időben vagyok, ha késik a tanárnő pár percet.

Ahogy rohantam a kapu felé, utamat állta egy öreg néni.

  - Szervusz kedveském. Csipkét árulok, hogy segíteni tudjam drága apuskámat - mutatott egy képet a remegő kezével.

  - Sajnálom, de épp késésben vagyok! - próbáltam kikerüli, de nem eresztett.

  - Ugyan csak egyet, kedves - erősködött tovább.

  - Maga fogja megírni helyettem a kémia dogát?! - néztem rá dühösen.

  - Mi ez a hangnem? - nézett rám csúnyán.  

  - Ugyan. Menjen máshová koldulni! 

  - Pimasz kölke! - azzal Hulk-ot megszégyenítő erősséggel küldött bokán.

Azt hittem szétszakad a lábam. Hát miből van ennek a lába? Acélból basszus?

Mit sem törődve, hogy szid engem, fájó bokával rohantam tovább.

  - Szia Sky-  - köszönt Letti, azonban én félbeszakítottam őt.

  - Kocc a neved, nem véletlen! - azzal elrobogtam mellette.

Supermant megszégyenítő sebességgel sprinteltem fel az emeltre, ahol a kémia óra zajlott. Mint egy örült, rontottam be, azt remélve, hogy a tanci néni nincs még bent. Hát hatalmasat tévedtem.

  - Itt van mán' az a görcs?! - rontottam be hirtelen - Oh, jó reggelt tanár nénike... - basszus miért van itt? Hiszen csak. Oh. Basszus...08:10 van...

  - Megpróbálom elfelejteni azt, amit az előbb mondtál - nézett rám gyilkos tekintettel. Jézusom, ez a nő egy predátor... - Itt a dolgozat!  - csapta le a helyemre, majd távozott. Azaz visszaült a tanáriasztalhoz.

Körbenéztem. Mindenki szét volt ültetve. Alexy és Castiel majd' megszakadtak a röhögésben. Igen? Tudom, hogy kell bokát törni, öreg nagyi módra. Most tanultam ám. Szóval úgy nevessenek.

  Leültem, majd kicsit se lihegve néztem át a dolgozatot. Bár, amint rápillantottam, majdnem elvitt a szívfasz. Ez rohadtul nem azaz anyag volt, amit nekem Armin elküldött. Tényleg...ő hol is van? Csak mert sehol se látom. Na szép. Rossz anyagot küldd el, és még be se jön. Úgy látom féli a halált.

Nehezen, de megpróbáltam összehozni a dolgozatot. Nagyon remélem, hogy azért egy 2-es meglesz...

  Szünetben, amint a kis csapatunk egybekelt, jöhetett a jól kiérdemelt büntetés.

  - Alexy Medlock! 

  - Igenis! - egyenesedett ki.

  - Hol a bátyád?!

  - Mit tudjam én - vont vállat - Én előbb bejöttem. Nem úgy, mint egyesek - célozgatott rám.

  - Az a beszólás az elején - kezdett el nevetni a vörös - Szerencséd lesz, ha megadja a kettest.

  - A jó nyavalya simogassa a csontjaitokat!

  

Komolyan azt hittem, hogy nem élem túl ezt a napot! 2 óránk tesi volt. Hát nem futottunk egész órán? Én meg a fájós bokámmal még menni se bírtam, nem ám futni. Hát mi vagyok én?

Azutáni óra infó volt. Na, az nagyon jól indult. Egészen addig, míg a gépem le nem fagyott, s kikellet húznom. Eddig oké. Na de pont ekkor döntött úgy a vezeték, hogy megráz valakit. És az a valaki nem más, mint én voltam. Oly' szinten kaptam az ütést, hogy csodálkozom, hogy még élek, vagy a hajam nem állt fel. A következő órák törik voltak. Isten megkímélt, s ott nem történt semmi. Hazafelé találkoztam kéregetés nénivel. Olyan csúnyán néztem rá, ahogy csak tudtam. Erre ő felemelte a lábát. Mondom anyukádat emelgesd, és elfutottam. Legokosabb döntés volt, nem akarok az életemmel játszani.

  - Nagyon remélem, hogy ez a nap nem ismétlődik meg - suttogtam magamnak, mikor már végre bebújtam az ágyba.

  Másnap reggel minden tökéletes volt. Remélem a suli is az lesz.

Beérve a suliba, megláttam hátulról Armint. Lassan mögé lopóztam, majd hirtelen befogtam a szemét.

  - Huh? - volt minden reakciója.

Csak halkan kuncogtam, nem válaszoltam.

  - Hm. Vajon ki lehet az? - éreztem, hogy Armin elmosolyodik - Talán az egyik barátnőm.

Levettem a kezeimet a szeméről, majd hátulról átöleltem.

  - Nagyon vicces - mosolyogtam.

  - Az egyetlen barátnőm -  fordult meg, így rendesen is megtudtam őt ölelni - Szia, te picur.
  - Nem vagyok picur - néztem rá, mire ő megcsókolt - Na mizu?
  - Hát lenne néhány dolog - néztem rá csúnyán - Rossz anyagot küldtél el nekem...
  - Valóban? De azért ment?
  - Ment a fenéket - sóhajtottam, majd elmeséltem neki a tegnapi napomat.
Armin a végén már nevetett rajtam, mire én hasba vertem.
  - Nana. Nem verekszik - kapta el a kezemet.
  - Miért nem voltál tegnap?
  - Elaludtam.
  - Nem is te lennél.
  - Te pedig nem az én barátnőm, hogy elalszol, és még képes is vagy bejönni - mosolygott.

Teltek az órák, míg eljött az utolsó óra, ami nem más, mint tesi volt.
  - Jól van osztály - sóhajtott a tanár - Mivel ma fáradt vagyok a vitához, ezért játszunk. Mit játszunk?
  - Baseball! - kiabálta mindenki.
  - Jól van, akkor te meg te - mutatott Lysandere és Kentinre - Lizi és Ketrin hozzátok be a cuccokat.
  - Mit tetszett mondani tanár úr?! - kiáltottak fel a fiúk.
  - Jaj, izé bocsánat. Lysander és Kentin. Alig aludtam valamit.
Hát az látszik...Mindegy is. A fiúk hamar berendezkedtek. 2 csapat volt. az 1. csapat kezdett, amiben én nem voltam benne, így mondták, hogy én dobjam a labdát. Így beálltam az ütő elé.
  - Kérlek, ne találj el - néztem kérlelve Rosara.
  - Nem ígérek semmit.
Összerezzentem, majd eldobtam Rosanak a labdát. Elütötte, s szerencsére engem nem talált el. Barátnőm sprintelt, mint az atom. Tyí, ez mikor tanult meg így futni?
  Következő emberke Viola volt. Neki direkt kicsit dobtam. Bár tök mindegy, hogy milyet dobtam volna, ő ígyis alig ütötte el, és be se ért az első helyre.
  - Következő - szólt Boris halkan, miközben már majdnem elaludt.
Armin állt elém. Látszott rajta, hogy profi ebben, s ezt én tudtam nagyon is jól.
  - Jót dobj - állt be a sajátos pózába.
  - Próbálok - forgattam a szemeimet, majd eldobtam neki, s hirtelen leguggoltam.
Armin elütötte a labdát, de úgy, hogy az egész pályát körberohanta vele.
Mindenkin végigmentünk, majd jött az én csapaton. Ekkor Armin állt be, hogy dobja a labdát. Irissel kezdtünk, akinek Armin egy finomat dobott. Így Iris csak a 3. helyhez jutott el, de ez is valami már. Majd a fiúk behozzák. Tudom. Meg persze látom Castiel szemében a győzelem tűzét!
  Én voltam a következő.
  - Dobj jót - néztem rá kedvesen.
  - Még meglátom - kacsintott, egy mosoly keretében.
Awh, az a mosoly.
  - Na figyelj - lett komoly.
Armin meglendítette párszor a kezét, majd elhajította nekem a labdát. A nagy kemény labda szépen érkezett a bot elé, amit tartottam a kezemben. Pont eltaláltam a végével. Mikor beleértem, csak úgy süvített a levegőben, s nem a padlóra, se a plafonra, hanem egyenesen Armin arcába repült. A kék szemű fiú lendület veszve esett hátra. Feje koppant egyet a padlón, s orrából csörgedezni kezdett a vér. Egyből ugrottam Arminhoz, s megemeltem a fejét, hogy ne folyjon vissza a vér.
  - Basz..szus - szólt idegesen, miközben fogta az orrát, mely egyre jobban vérzett.
  - Vigyétek el az iskoladoktorhoz - utasított minket Boris, mire Castiel megfogta, s felemelte őt, én pedig a másik oldalára mentem, hogy tartsam.
Pár perc alatt a dokinál voltunk.
  - Te ennyire szeretsz ide járni? - nevetett az orvos, majd fertőtlenítőt vett elő.
  - Akkora egy barom vagyok - suttogtam magam elé, mire Castiel rám emelte a tekintetét.
  - Na nyugalom, túléli.
Armin miattam szenved mindig. Már ez a 2. alkalom, hogy miattam jár az iskolaorvosnál. Hülyeségeken akadok ki. És erre csak most jöttem rá. Hogy mennyi baj van velem, és ez mennyire rossz lehet neki.
  - Na kész is. Nem fog belehalni - fejezte be a doktor, majd elhagyta a rendelőt, mert hívása volt.
  - Igazi katona vagy haver! - vágta hátba Castiel barátját.
  - Kö..kösz - nézett rá furcsán Armin.
Tekintete a vörösről, rám emelkedett. Még mindig ült az ágyon, mely a betegeknek volt. A fehér, kórházi ágy, pár helyen vörös volt.
  - Már ide se jössz? - szólalt meg, még mindig engem nézve.
  - Én... - sétáltam hozzá közelebb.
Mikor már jó pár centire voltunk egymástól, Armin hirtelen megcsókolt. Nem tudtam mire vélni, így nem csókoltam vissza, aminek következményében elhajolt.
  - Nem haragszom - döntötte össze a homlokunkat - Viszont mostantól lehet tartanom kéne a tisztes távolságot - nevetett.
  - Aggódtam nagyon...nem tört el az orrod?
  - Nem. Csak kicsit megroppant. De helyrejövök. És - hajolt a fülemhez - Nem tudom emlékszel-e még, de mikor elmentem szünet előtt, ígértem egy felejthetetlen estét. Azt hétvégén megkapod - suttogta édesen a végét.
  - Hétvégén lesz bentalvos buli - néztem rá értetlenül.
  - Attól még mi ezt külön elrendezzük - mosolygott rám.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tervez hétvégére Armin. Meg persze arra is, hogy milyen lesz a bentalvos este, itt, a suliban.

Ha a rész elnyerte a tetszésedet, akkor ne feledj el nyomot hagyni 

magad után a komment szekcióban! 💗