28. Fejezet: Legbelső érzések

Ismét nagyon sok idő után, de annál izgalmasabb részt

hoztam el nektek. 💗

Nem ígérem, hogy hű, de boldog rész lesz,
de kellemes olvasást hozzá! 💗

Ahogy a gondolatok jártak a fejemben, s ahogy az emlékek törtek elő bennem, csak rosszabbul lettem, mint eddig voltam. Próbáltam magam elé tekinteni, de szemem fátyolos volt a könnyektől. nem volt jogom sírni, szomorúnak lenni, meg főleg nem. Ezt én rontottam el, végleg.
  Nem tudom, hogy mennyi időt tölthettem az ajtónak dőlve, de jelen pillanatban nem is érdekelt. Viszont éreztem, hogy hosszú ideje tengetem már a perceket, így felálltam, hogy a fürdőbe menjek, és összeszedjem magamat.
Lassan tettem meg a lépéseket a fürdőbe, s mikor odaértem, a tükörbe pillantottam. Rémesen néztem ki. Szemeim pirosat voltak, arcom pedig sápadt. Megmostam arcomat, majd nagyot sóhajtottam, majd telefonomat előhalásztam a zsebemből, s Rosa nevét kezdtem el keresni. Amint meglett, felhívtam őt. Rögtön fel is vette. Nehezen, de elmondtam neki a történéseket, ő pedig sietősen elhadarta, hogy várjak, mert 10 perc és itt lesz velem.

10 perc elteltével hangos kopogásra lettem figyelmes. Lesietve kinyitottam az ajtót, majd beengedtem barátnőmet, aki jó pár chipses zacskót szorongatott a kezében.
  - Jöttem kedvet csinálni - ragadott karon, majd a szobámig meg se állt velem.
Ahogy beértünk, ő ledobálta a keze, valamint a zsebe tartalmát, mely nem csak chipset, de csokikat is tartalmazott.
  - Szóval akkor ezt mind elfogyasztjuk most - jelentette ki.
  - Rosa - néztem rá könnyes szemmel - Semmi jogom sírni, de szomorúnak lenni...de mégis...annyira szarul vagyok - ültem le az ágyamra hirtelen.
  - Shh  - ölelt át a vállamnál - Nyugodj meg, minden rendben lesz.
  - Szeretem őt..de hatalmas hibát vétettem. Ez nem olyan, mint a többi veszekedés. Ez most tényleg komoly...
  - Kiakadt?
  - Ki..
  - Ebből látszik, hogy szeret téged. Csak neki is idő kell.
  - Nem Rosa. Vége van...
Rosa nem szólt semmit, csak szorosan átölelt engem. Jól esett, hogy itt van mellettem. Közben kibontotta az egyik tábla csokit, majd felém tartotta. Nem tétováztam, egyből letörtem a felét, majd enni kezdtem.

Armin szemszög

Ahogy Castiel magamra hagyott, én egyből a házba mentem, ahol nem volt szerencsém azon kapcsán, hogy egyből a szobámba tudjak menni.
  - Armiiin! - húzta el a nevemet a testvérem - Lesz egy rohadt jó film a TV-ben. Nem nézed meg velem?
  - Nem - szóltam kissé túl ridegen is.
  - Armin? - szeppent meg a fiú.
  - Alexy, hagyj magamra - csuklott el a hangom, majd megindultam felfelé.
  - Hé, mondd már valamit. Mi történt? - lépett utánam a lépcsőn.
  - Semmi.
  - Ne hazudj! - parancsolt rám, hogy igenis mondjam el neki az igazságot - Nem szoktál te ilyen lenni.
  - Miért nem törődsz a saját dolgoddal?! - fordultam meg idegesen. Na nem mintha nem voltam már alapból az..
  - Mert a testvérem vagy. Szóval? - nézett rám aggódva.
  - Szakítottunk Skylinnal - válaszoltam röviden.
Alexy blokkoltan állt, majd olyat szólt, amitől felment bennem a pumpa.
  - Elmondta?
  - Mi? Te tudtad? Végig tudtad?! - emeltem meg rá a hangomat.
Alexy megrezzent, majd zavartan nézett rám.
  - Igen - válaszolt végül.
  - Hát ez vicc - nevettem fel kínomban - Mindenki tudta csak én nem?!
  - Skylin, Rosa, Castiel, Viktor és én...
  - Menjetek a kurva életbe - rezzent össze a hangom, de nem az idegességtől, hanem mert fájt az egész.
   - Sajnálom, de neki kellett elmondania.
  - Így is Castieltől tudtam meg elsőnek - lettem újra ideges - Én..én láttam rajta, hogy van valami. Már hetek óta. Aggódtam érte, de ő nem mondott semmit! Ha csak arra gondolok, hogy Viktor hozzá ér.. - kezeim ökölbe szorultak - Holott én voltam a barátja. Én voltam aki szerette. És mégis - halkultam el, majd egy hatalmasat vertem a falba. Fájt. Sőt, az egész kezem lezsibbadt, de nem érdekelt - Mégis ezt tette velem - szóltam halkan, majd megfordultam, s sietős léptekkel mentem a szobámba.
Ahogy beértem, az ajtót becsaptam, majd bezártam. A csend. Ez telepedett rám, s az egész szobára. Emlékek sorai játszódtak le a szemem előtt. Ahogy itt volt. Ahogy nézte ahogy játszom. Ahogy az ágyon feküdtünk, összebújva. S ennek egy szempillantás alatt vége lett.
  Ahogy közelítettem az ágyamhoz, úgy kaptam fel a konzolt az asztalomról, majd levágódtam az ágyra. Nem kapcsoltam be a készüléket. Valahogy nem ment. Legszívesebben a földhöz csaptam volna, mint minden mást. Ehelyett nem ezt tettem. Hátamra feküdtem, s a plafont bámultam, holott semmi se volt rajta. Konzolom a testem mellett hevert, a kezemben. Szabad karommal eltakartam a szememet, s ajkaimba haraptam, hogy a hangokat mellőzni tudjam, melyek kiakartak törni belőlem. Pillanatok múlva arcomon nedves ösvényt hagytak a sós könnyek, melyeket hagytam lefolyni.

Vissza az én szemszögembe

Eltelt a vasárnap. Másnap reggel apa már elment, csak anya maradt még itthon, s nem ment még dolgozni, de azért már készülődött. Leballagtam hozzá, még mindig pizsamában.
  - Hát te? nem mész iskolába vagy mi? - pislogott rám párat.
  - Anyu..had maradjak itthon pár napot. Kérlek - szóltam kérlelve, mikor leültem az asztalhoz hozzá - Takarítok vagy bármi. Csak had legyek itthon.
  - Az okát megtudhatnám, hogy miért akarsz lógni? - vonta fel a szemöldökét.
  - Szakítottunk Arminnal...
  - Már megint?
Ez a mondat, s az, ahogy mondta. Heget égetett a szívembe.
  - Ezt egy kicsit nem tudtad volna finomabban? - mutattam a kezemmel a kisebb jelet, közben pedig könnyeim égették a szememet.
  - Min vesztetek össze? - sóhajtott végül, majd tekintete teljesen rám fókuszált.
Most jön az a pillanat, hogy elkel mondanom a saját anyámnak, hogy milyen undorító ember vagyok valójában.
  - Viktor szülinapi buliján Daniel miatt sokat ittunk. És Viktorral-
  - Lefeküdtetek? - vágott a szavamba.
Aprót bólintottam, mire ő nem szólt semmit percekig.
  - Bánod? kérdezte semlegesen.
  - Nagyon...
  - És megbeszéltétek ezt egyáltalán, vagy csak úgy szakítottatok?
  - Igazából mindkettő egy kicsit.
  - Mondtam, hogy ne igyál sokat, de te sose hallgatsz rám, és mosd lásd, itt az eredménye.
  - Legalább most az egyszer megtennéd, hogy nem oktatsz ki, hanem mellettem vagy, és nem vágod a fejemhez a hibáimat?! - szóltam dühösen.
   - Nem vágnám a fejedhez, ha nem követted volna el őket.
   - Ezt úgy mondod, mintha te tökéletes lennél - suttogtam magam elé haraggal, majd felálltam, s elhagytam anya társaságot.
Nincs elég bajom, de még most is csak kioktatni tud engem. Majd ír nekem akkor apa igazolást. Vagy Max, vagy akárki. Csak valaki írjon.
  Az egész napom úgy telt, hogy vagy aludtam, vagy próbáltam elterelni a figyelmemet azzal, hogy TV-t néztem, azon belül is valami vígjáték-sorozatot. Azonban nem sokáig tartott az aranyéletem, ugyanis 2 óra múlott pár perce, amikor valaki csengetett. Mivel felvoltam már öltözve, ezért könnyen mentem le ajtót nyitni.
  - Hali! - szólt egyszerre a két lány.
  - Sziasztok... - köszöntem Rosanak és Kimnek.
  - Nos először én kezdem - köhintett Rosa - Miért nem jöttél suliba?
  - Nem lehetsz ennyire hülye...
  - Nem lóghatsz az iskolából ezért, te is tudod nagyon jól - sóhajtott.
  - Nem akarok vele találkozni..
  - Ha ez a tény megnyugtat, akkor ő se volt ma suliban.
  - Nem akarok suliba menni. Jobb itthon - jelentettem ki.
  - Akkor gondolom velünk se jönnél el sehova - nézett Kim az égre.
  - Ezt meg, hogy érted? - vontam fel a szemöldökömet.
  - Csajos délutánt tartunk, csajszi! - vigyorgott rám - Szóval gyerünk hozd a telefonodat, egy dzsekit, és irány a pláza!
  - Kim - néztem rá kissé komoran - Vele van Castiel?
  - És Alexy is.
  - Bár lehet nem túl sokat segít, mivel Alexy szerint Armin tegnap délután óta játszik, és nem nagyon ön ki a szobájából - gondolkodott el Rosa.
  - Menjünk - húztam halvány mosolyt a számra - Legalább elterelem a figyelmemet.
Rosaék csak egy mosolyt húztak az ajkukra. Én magamra kaptam a csizmámat, telefonomat a zsebembe, a dzsekit pedig magamra. Hagytam egy üzenetet, hogy elmentem, majd sietős léptekkel hagytam el a házat a barátnőimmel.
  Ahogy haladtunk az őszi széllel átfedett utcákon, egyre jobban próbáltam Armint kiverni a fejemből. Mikor megérkeztünk a plázához, egyből a Burger King-et vettük célegyenesbe. Ott engem leültettek a lányok, míg ők beálltak a sorba. Szarul vagyok, nem csóró...
  - Akkor egy 20 darabos King Nuggets, nagy menüben, csak neked! - tették le elém, majd ők is leültem a saját kajájukkal.
  - Lányok, értékelem, hogy segíteni akartok, de dobtak, és nem csóró vagyok. Hoztam magammal pénzt - szóltam zavartan.
  - Az lehet, viszont minket nem igazán érdekel - vont vállat Rosa, majd enni kezdett.
  - Lazulj el, oké? És élvezd, hogy a barátnőid elkényeztetnek - kuncogott Kim, majd hozzálátott a sajátjához.
  - Köszönöm - mosolyogtam rájuk halványan, majd enni kezdtem.
Na jó, nem vagyok terhes, de én úgy beburkoltam azt a 20 darabos King Nuggets-et, valamint hozzá a nagy krumplit, és kólát, hogy az nem mindennapi.

Nagyon jól éreztem magamat a lányokkal. Elmentünk moziba, amit hál' istennek sikerült magamnak fizetnem. Majd nézelődtünk a különböző üzletekben.
  Este volt már mikor hazamentem, ám az ajtó előtt nem várt személyt pillantottam meg. Ő nem vett észre, mivel háttal állt nekem, ám én közelebb léptem hozzá.
  - Szia - köszöntem a fekete hajúnak - Uhm...kihez jöttél? - kérdeztem kínosan.
  - Csak a cuccaimért, amik itt maradtak - fordult meg, így megpillanthattam arcát - Azonban hiába kopogok, vagy nyomom a csengőt nem nyit senki ajtót - hadarta el - Valamint úgy hallom, mintha valaki nagyon veszekedne.
Csak a szavakra figyeltem, s nem arra, aki mondja. Elsuhantam Armin mellett, majd beléptem a saját házamba. Az a látvány fogadott, hogy Max száguldott le a lépcsőn, minden cuccával, ami egy utazótáska volt. Ennyi cucca maradt itt. Mégis miért viszi el még ezeket is?
  - ...és remélem, hogy egyszer ti is átélitek ezt! - kiabált a bátyám erősen.
  - Max? - suttogtam magam elé.
Ideges volt. De annyira, hogy ilyennek még nem láttam.
  - Maximus Rixton! - hallatszott anya hangja. Ő se volt jó kedvében - Ne hagyj faképnél amikor hozzád beszélek!
  - Mert mi lesz? Megütsz? Jaaj, de félek! - játszotta meg magát a testvérem - Gyerünk tedd meg, hisz úgyis csak ehhez értesz! Most már mindegy, hogy 1-et, vagy rögtön 5-öt adsz!
  - Azt hiszem..rosszkor jöttem - szólt Armin kellemetlenül.
  - Hogy beszélsz te velem?! - kiabált anya Max-el.
Remek. Armin itt van, s nem elég, hogy szakítottunk, még jelenetet is rendeznek előtte.
  - Mi a franc történt? - szólaltam meg.
  - Őt kérdezd - nézett Max az anyánkra - Bár szokáshoz híven, tuti hazudni fog.
  - Max! - szólal fel apa is, aki nemrég érkezett a társaságunkba.
  - Nekem csak..áh! - legyintett - Titeket nem lehet már elviselni! Legalább miatta ne csináljátok ezt! - mutatott rám a testvérem - Miért jó az nektek, hogy ezt kell hallgatnia, és ebben fel felnőnie? Heh?!
  - Max, higgadj le - beszélt apa finoman.
  - Nem. Nekem itt telt be a pohár. Végleg Viktorhoz költözöm - jelentette ki.
Most ezt nem mondja komolyan, hogy itt hagy velük..
  - Ha te se bírod tovább, akkor szólj, és megoldom - nézett felém, s halkan beszélt, hogy csak én halljam - Sajnálom - ütögette meg a vállamat, majd távozott a társaságunkból.
  - Majd - fordultam Armin felé  - Elviszem a cuccaidat..
A fiú bólintott, majd elment. Egy szó nélkül. Én becsuktam az ajtót.
  - Mi volt ez az egész? - néztem a szüleimre aggódva.
Hogy ne aggódtam volna? A családunk széthullik...
  - Apádat kérdezd.
  - Tessék? - horkant fel a férfi.
  - Ha jól tudom, Max miattad akadt ki.
  - Én nem akadtam volna ki, ha te nem jössz azzal az idióta felvetéseddel! - emelte meg anya a hangját.
  - Idióta felvetés? - ismételtem meg őt.
  - Apád válni akar - jelentette ki anya.
Jó, oké. Itt állj. Mi van? A szüleim elakarnak válni? Nem kéne ezen meglepődnöm, de mégis kiakadtam.
  - Elfogtok válni? - kérdeztem tőlük.
  - Nem mehet ez így tovább - szólt apa komoran, és igaza volt - Nem tehetjük ki ennek a gyerekeket.
  - Eddig nem szóltak, hogy zavarná őket.
  - Lucia nem vetted még észre, hogy rohadtul elegük van ebből, csak még nem mondták?! Maxnak is most lett elege!
  - Igaz ez? - fordult felém anya, mire én nem tudta semmit se szólni.
Csend telepedett ránk, amit később egy női hang tört meg.
  - Skylin - fordult felém a nő - Mi lenne ha pár napra átmennél Kentinhez? Míg apáddal tisztázzuk a dolgokat.
  - Jó - bólintottam, majd csöndben a szobámba mentem, majd fogtam az iskolatáskámat, meg pár dolgot, amit egy utazótáskába tettem, majd leballagtam a nappaliba.
Anyáék már nem voltak itt. De jelen pillanatban nem is érdekelt. felhúztam a csizmámat, a dzsekimet pedig magamhoz vettem, majd elhagytam a házat.
  A kinti levegő megcsapta az arcomat, de nem tudott érdekelni jelen pillanatban. Ez a pár nap valami borzalmas volt számomra.
Ahogy elértem Kentinék házát, egyből kopogtam. Percekig vártam, majd a barna hajú fiú nyitott nekem ajtót. Csak egy rövidnadrág volt rajta, melyet alváshoz szokott használni Felsőtestén nem volt póló. Éppen vizes haját törölte, mikor ajtótnyitott nekem.
  - Szia - köszöntem.
  - Skylin? Mi járatban vagy itt? Egyébként hol voltál ma? - nézett rám szúrósan - Tudod te mennyire aggódtam?
  - Sajnálom, csak nem volt erőm iskolába menni.
  - Egek - sóhajtott, majd a törölközőt levette a fejéről.
  - Kentin én-
  - Hallottam - szakított félbe - Tisztán áthallatszodott minden, annyira zengett a ház.
  - Maradhatok? - szóltam elfojtott hangon.
Kentin csak mosolyra húzta ajkait.
  - Milyen kérdés ez? - fogta meg a táskát, melyet kezemben szorongattam, majd elvette tőlem, s elindult a szobája felé, én pedig követtem őt.
Bent letette a cuccomat az ágyra, majd megvárt engem.
  - A szüleim nincsenek itthon. Apa a katonai suliban van, anya pedig elment meglátogatni. Szóval érezd otthon magad - mosolygott rám.
  - Köszönöm - ültem le az ágyra - Sajnálom, hogy tegnap elküldtelek téged a fenébe..
  - Hát oda nem küldtél el azért - nevetett zavartan, majd leült elém törökülésbe, s rám szegezte tekintetét - Jól vagy amúgy? - lett komorabb, mire én megráztam a fejemet.
  - Ez nekem sok így egyszerre Armin, a szüleim..komolyan nem lepődök meg azon se már, ha valamelyikőtök elmegy..
  - Nem fogunk - fogta meg a kezemet - Bízz bennem.
Aprót bólintottam, majd Kentin szorosan megölelt engem.

Telt az idő. Tán túl gyorsan is. December közepén anyáék beadták a válópert. Rá két hétre, hogy Arminnal szakítottunk. Azóta eltelt egy karácsony, és egy szilveszter. Arminnal nem igazán beszéltem. Csak akkor, ha nagyon muszáj volt. Az is maximum 3-szor fordult elő. Minden megváltozott. Minden. Annyira hiányzik, hogy azt el nem tudom mondani. Több, mint másfél hónapja váltak el útjaink. Rengetek idő számomra. Nem telik el úgy nap, hogy ne emészteném magam a történteken. De ezen már nem lehet változtatni. Vége lett.
  Anyáék elváltak, én pedig maradtam apával a házban. Anya a szüleihez költözött, pár várossal arrébb. Jobb ez így...apával megvagyunk ketten. Max maradt Viktorral. Viktor...vele se beszéltem azóta a nap óta, és attól tartok, hogy többet nem is fogok. Megromlott a kapcsolatom vele. Sőt, nem csak vele. Arminnal, és anyával is. Anyával néha beszélek, de többről nincs szó. Nehéz időszakomban vagyok, de próbálok kitörni ebből az állapotból. Minden...olyan rossz. Mikor még nem volt nekem Armin, akkor nem éreztem ezt. Hogy valakihez tartozni akarok. Akkor megvoltam fiú nélkül is. De most...Egy fiút akarok csak magam mellé. És az ő.

Jelenleg január 11.-e van. A szalagavatónk január 30.-án lesz. A mai nap is próbálunk, eme alkalomra. Kentinnek még általánosban megígértem, hogyha eljön az idő, vele táncolok. Most, hogy ez az idő eljött, Kentinnel gyakorolok a szalagavatóra. Az osztályfőnök kijelentette, hogy mindenkinek részt kell vennie ezen az eseményen. Armin és Castiel egyből rástartoltak Kimre, hisz külsősöket is lehet hívni. Mivel Armin kérte meg előbb, ezért neki mondott igent. Castiel kicsit se volt dühös. Áhh, dehogy. Ám Kim azzal nyugtatta, hogy majd ha náluk lesz a szalagavató, akkor őt fogja felkérni táncolni. Így Castielnek kerítenie kellett mást. Rosat már lefoglalta Leigh, így őt passzoltuk. Végül Castiel Irist kérte meg, aki igent mondott neki.
  - Végre vége - ült le fáradtan Castiel az egyik székre.
A táncoktató már lelépett, csak a mi baráti körül maradt itt, amibe Alexy, én, Rosa, Kimberly, Castiel, Kentin, valamint Armin maradt, testvére miatt.
  - Alexy, nem jönnél már? - sóhajtott nagyot a fekete hajú fiú, miközben a kozolját nyomta.
Mióta szakítottunk, Armin sokkal többet játszik. Sőt, rengeteget.
  - Mi lenne ha ahelyett a szar helyett végre figyelnél ránk? - nézett kérdően Alexy a testvérére.
  - Mit akartok megbeszélni?
  - Hogy a szalagavató után jó lenne elmenni valahova - magyarázta Rosa.
  - Nem érdekel, de ti menjetek - koncentrált egyre jobban a játékra, míg Castiel oda nem lépett, majd felemelte a konzolt.
  - Megtisztelnél minket azzal, hogy amíg velünk beszélsz, addig ránk is figyelsz? - szólt parancsolóan a vörös.
  - Megtennéd - kapta ki hirtelen Armin Castiel kezéből a konzolt - Hogy nem veszed el a cuccaim, Cassy? - mosolygott rá gúnyosan.
  - Hányas számú bordád törjem el elsőnek? - vigyorgott a vörös a fekete hajúra.
  - Álljatok már le - szólt rájuk Kim.
  - Chh - volt minden válasza Arminnak.
  - Ti is halljátok? - szólt hirtelen Rosa.
  - Ez ki telefonja? - nézett ránk Kentin.
  - Az enyém - álltam fel, majd sietősen beléptem a szertárba, ahol voltak a cuccaink, s történetesen mellettünk volt.
Gyorsan megnéztem, hogy ki hívott. Max volt az, s utána egyből kaptam egy smst, hogy félretárcsázott. Nagyot sóhajtottam.
  - Jó, én nem várok rád Alexy - szólalt meg a fekete hajú, majd megjelent a szertárban, hogy cuccát magához vegye, s itt hagyjon minket.
  - Kentin..Castiel - szólt Rosa.
  - Most! - szólt hirtelen Kim, mire én az ajtó felé szegeztem tekintetemet.
Ám már csak annyit láttam, hogy Castiel és Kentin becsukja a nehéz ajtót, majd az egyikük elfordította benne a kulcsot.
  - Mi a.. - szólt Armin, majd az ajtóhoz lépett, s kilincset kezdte el rángatni, de az nem nyílott - Rohadjatok meg - szidta a többieket.
Hívni kezdtem azokat a barátaimat, akik kint voltak, de egyik se vette fel a telefont. Írtam nekik smst, hogy ezért még kapnak...
  - Nagyszerű - mormogott Armin, majd levágódott az egyik zsámolyra, mely a szertárban volt. A kis helység tele volt különféle testnevelési dolgokkal.
Armin ügyet se vetve rám, elkezdett játszani. Nagyszerű. Nem elég, hogy gáz ez az egész szituáció, még figyelmenkívűl is hagy engem.
  Nem tudom mennyi idő telhetett el, de abban biztos vagyok, hogy egy fél óra biztosan. és ő még mindig játszik, anélkül, hogy akár egy betűt is mondtunk volna egymásnak.
  - Figyelj - szólaltam meg végül én, de nem igazán figyelt rám - Nem tudom te, hogy vagy vele, de én kiakarok innen menni. Nem hívnád fel a többieket, hátha neked felveszik a telefont?
  - Nem fogják - jelentette ki semmitmondóan.
  - Honnan veszed?
  - Gondolkozz már - vágta hozzám - Vajon miért zártak ide be minket? Hogy beszéljünk. És addig nem engednek ki, míg ezt meg nem tesszük - magyarázta, majd hallgatott, s folytatta a játékot.
  - Akkor...beszélgessünk - szóltam halkan.
Ő nem szólt semmit, csak hallgatott.
  - Most komolyan?
  - Komolyan.
  - Tudod mi a vicc? Hogy azóta egyszer se beszéltük meg rendesen, emberi módon a dolgokat - nevettem el magam kínosan.
  - Kéne? - vágta oda hozzám bunkón.
  - Mindegy - szóltam, majd hagytam.
  - Te miért akarsz bármit is megbeszélni, elmondanád nekem? - tette le végül a konzolt, majd komoran nézett rám.
  - Mert jobb lenne.
  - Lenne a nagy lófaszt - káromkodott hangosan - Attól elfog múlni az, amit tettél?
  - Nem, nem fog. Ezt én is tudom. De attól még sze-
  - Ki ne mondd azt a szót - szólt ridegen.
  - Tudom, hogy minden az én hibám, ezt nem kell mondanod, mert anélkül is tudom. Azt is tudom, hogy nem lehet arra mentség, amit tettem Viktorral, és nincs is rá mentségem, és nem is tagadom. Azonban az érzéseim mást mondanak. Most mondanám azt, hogy én nem szoktam szórakozni az emberekkel, de ezt a hibát egyszer elkövettem, tudom jól. Akkor is megbántottam valakit, ahogy most is. A bűneim nem fognak leperegni rólam, ezt mindenki tudja. Viszont jóvá akarom őket tenni. Bárhogyan. De azzal, hogy így bánsz velem, nem tudok semmit se tenni. Tudom jól, hogy fájdalmat okoztam neked, de nem akartam. Azt is tudom, hogy undorodsz tőlem, utálsz, és ami csak lehet. De hidd el. Ha lenne egy ilyen lehetőségem, akkor visszamennék az időben, és mindent meg nem történté tennék. De nem lehet - rezzent össze a hangom, a mondandóm végére.
  - Ezeket mind tudom. Mégis változtat valamit a helyzeten? Semmit. Akkor miért lotyogsz feleslegesen?
  - Én próbálok javítani a helyzeten, mert fontos vagy nekem. De te ezzel a viselkedéssel, csak rosszabbítasz a helyzeten, valamint úgy jön le, hogy még ki se akarnál békülni, hogy barátok legyünk!
  - Mert én nem akarok a barátod lenni ezek után - jelentette ki, majd felállt.
A szívem összetört, millió darabba. Ennek vége. Végleg.
  - Mondd. te belegondoltál már, hogy anno, amit azokkal a lányokkal műveltél milyen volt nekik? Mennyire össze volt páruk törve, amiért csak kihasználtad őket? - szóltam halkan, miközben felelevenítettem a múltat.
  - Ez, hogy jön ide?!
  - Lehet, hogy sehogy, de lehet, hogy nagyon is idekapcsolódik. Ha tegyük fel, te tetted volna ezt velem, akkor mit tennél a helyemben?!
  - Én soha nem tettem volna ilyet.
  - Oh. értem - nevettem el magam kínosan - Akkor gondolom nem kell neked felhoznom a Deborahs dolgot, mert azt se tetted meg, mi?
  - Na jó, idefigyelj! Azt lezártuk! Szóval ne hozd fel!
  - Miért? Én fájdalmat okoztam neked, és te még csak a barátom se akarsz lenni! Azonban, mikor te okoztad ezt nekem, akkor én nem voltam képes utálni téged, sőt, segíteni akartam! Mert fontos vagy nekem!
  - Ez a két eset rohadtul nem ugyanaz!
  - Valóban, mégis egy apró dologban megegyeznek. Fájdalmat okoztunk egymásnak..
  - Jó, veled nem érdemes beszélni - mormogott az orra alatt, majd elkezdte verni az ajtót - Alexy! Nyissátok ki azt a rohadt ajtót!
Utál. Látszik rajta.
  - Utálsz? - kérdeztem rá egyből.
Ő nem válaszolt.
  - Mondd ki ha utálsz.
  - Az segítene a helyzeten? - fordult felém, majd tekintetét belefúrta az enyémbe.
  - Igen. Mert tudnám, hogy már semmit se jelentek neked.
  - Te nagyon buta vagy - nevetett ki.
  - Kössz. Tényleg - lett könnyes a szemem - Én megakarom veled beszélni a dolgokat, te meg ilyeneket mondasz nekem! Kurvára szenvedek ez miatt az egész miatt! Nem elég, hogy a szüleim elváltak még téged is elvesztettelek! - emeltem meg a hangom, most először - Menj a francba, de komolyan! - néztem rá dühösen.
  - Térképet adsz? - nevetett.
  - Jó, nevess csak. Mert ez aztán rohadtul vicces Armin! Űzz belőlem gúnyt! Nem érdekel! - kiabáltam már lassan.
  - Lenyugodtál? - változott meg az arckifejezése.
  - Nem, nem fogok lenyugodni! Elegem van! Szeretlek téged, mindennél jobban! És már nem bírom elviselni azt a távolságot, amit köztünk van! - kiabáltam elé.
Igen. Elértem azt a pontot, hogy kiabáljak.
  - Nem kellett volna kurváskodni - jelentette ki érzéstelenül.
Közelebb léptem. Nem akartam, de közelebb léptem, majd egy akkora pofont adtam neki, melytől visszhangzott az egész helység, akármilyen pici volt.
  Ahogy elvettem kezemet az arcától, megláttam, hogy kezem nyoma ott maradt, valamint akkorát adtam neki, hogy a könnye is kicsordult, de csak pár másodperc erejéig.
A fiú blokkolva állt másodpercekig, majd erősen megragadta a kezemet, mellyel megütöttem őt.
  - Nekem is most lett elegem, képzeld! - kiabált velem. Nem is. Inkább üvöltött - Akkor, abban a percben, mikor megtudtam, hogy mit tettél összetörtem! Soha senki nem törte össze a szívemet, erre te igen! Az a fájdalom, amit akkor éreztem, és az utána való napokon, egyszerűen megőrjített! Tudod te milyen az, amikor arról, akit szeretsz kiderül, hogy talán mégse szeret téged igazán?!
  - Engedj el - szóltam, könnyeim pedig lecsordultak.
  - Fáj az igazság, vagy mi?! Én nem mondhatom el azt, amit gondolok?!
  - Kicseszettül hiányzol, és nem akarom, hogy ezek hallatán még nagyobb legyen bennem az űr...
  - Mert, hogy velem mi van, az nem számít igaz? Kicsit se!
  - Engem pont az érdekel a legjobban! - néztem rá fájdalmasan.
  - Fejezzük ezt be - engedte el a karomat - Ne beszéljünk többet egymással..
Könnyeim folytak, mint a jó fene. Szerettem őt, vele akartam lenni, de itt semmi se segített. Semmi. Másodpercekkel később az ajtó nyitódását hallottuk. Armin kilépett rajta a cuccával együtt, majd idegesen a többiekre nézett, s elment. Én pedig ott maradtam összetörve, a szertár közepén.

Armin szemszög

Idegesen hagytam el az tornatermet. A pofontól égett az arcom, de jelenleg nem ez foglalkoztatott a legjobban. Majdnem bántottam őt. Ahogy egyre jobban szorítottam a csuklóját..nem akartam. De minden kijött belőlem, s ezen már nem tudok változtatni.
  Ahogy rohadtam az utcákat, egy kisebb utcánál belebotlottam valakibe. Egy nagyon is ismerős valakibe.
  - Jó, hogy jössz. Beszélni akartam veled - szólalt meg a fekete hajú fiú.
  - Mit akarsz Viktor? - néztem rá szúrósan.
Ő intett, én pedig követtem. Egy kisebb hát közötti utcába mentünk, ahol konténerek voltak mindössze.
  - Szóval?
  - Elég fura lesz tőlem, hogy ezt elmondom, és számolok a következményekkel, de megkel tennem - sóhajtott, majd komoran nézett rám.
  - Bökd ki végre, hogy mit akarsz.
  - Amikor volt a diák, vagy mit tudjam én milyen nap, és Sky tiszta ragacsosan jött haza, akkor én vártam az ajtóban. Nem akart beengedni, de én erőszakoskodtam. Igazából..az egésznek a lényege, hogy beszorítottam őt a zuhanyzóba, s kényszerítettem, hogy megcsókoljon - szólt halkabban.
Ahogy ezeket kimondta, elöntötte a fejemet a düh. Megragadtam Viktort, majd a gallérjánál fogva a falnak nyomtam.
  - Te molesztáltad őt?! - kiabáltam vele.
  - Nem tudom, hogy ezt minek is lehet nevezni - szólt nehezen.
  - Ezt annak nevezik! - szorítottam őt még jobban - Normális vagy ember?!
  - Ha szakítottatok, és már nem érdekel, akkor miért reagálsz így? - nézett a szemeimbe.
  - Nem tudsz te semmit  - engedtem el.
  - Szereted még. Nagyon is - szólt halkan - Kérlek...legalább te becsüld meg őt, mert nekem ez nem sikerült - nevetett zavartan.
Ez az alak..

Vissza az én szemszögembe

  - Szóval...ennyi volt - szóltam magam elé, ahogy ültem a tornaterem padlóján. És ez...csak rosszabbított a helyzeten..
  - Sajnáljuk -  szólt halkan Rosa - Azt hittük...minden rendbe jön.
  - Semmi nem jön már rendbe. Szeretem őt, de ezúttal ennek a kapcsolatnak, s történetnek ezennel vége.

Ha a rész elnyerte a tetszésedet, akkor ne feledj el nyomot hagyni 

magad után a komment szekcióban! 💗