19. Fejezet: Akciós-panziós

Másnap már délelőtt elhagytuk az esküvő helyszínét, és visszatértünk Sweet Citybe.

  - A nap további programja? - vágódott le Armin a kanapéra.

  - Passz - ültem le mellé.

Armin szülei jelenleg nem voltak itthon, csak Alexy, aki még aludt.

  - Figyelj - néztem rá kissé komolyan - Van valami amiről szeretnék veled beszélni.

Armin ijedten nézett rám ekkor.

  - Azt ne mondd, hogy terhes vagy.

  - Nem vagyok terhes! Hova gondolsz?! - akadtam ki.

  - Akkor megnyugodtam. Nem akarom még, hogy pici Armin futkosson itt.

  - Szóval - húztam el a végét, majd folytattam - Tegnap az esküvőn véletlenül megláttam Castielt és Kimberlyt. Tudom, ez még semmi, de elcsíptem tőlük egy elég furcsa beszélgetést.

Armin kíváncsian fordult felém, miközben én elmeséltem neki, hogy mit láttam, illetve hallottam.

  - Ezt nem kellett volna hallanod - sóhajtott Armin kissé feszülten.

  - Mit is pontosan?

  - Sajnálom, de nem mondhatom el, mert ez családi ügy, és semmi közöd hozzá.

Ez most erős volt. Értem én, hogy nem mondhatja el, mert nincs közöm Kimberlyhez, de ez akkor is erős volt.

  - Ok - volt minden válaszom, majd a Tv felé fordultam, és tovább néztem.

  - Most ne csináld, hogy besértődtél.

Nem szóltam Arminhoz.

  - Hé, ne csináld a hisztit.

  - Nem hisztizek, csak kissé durván közölted velem, hogy nem kell tudnom semmiről.

  - Finomabban nem tudtam volna mondani.

  - Mindegy - figyeltem tovább a TVt-t.

  - Na, Skyliiiin - húzta el a nevemet, miközben ajkait a nyakamra vezette.

Édes puszikkal látta el az érzékeny területet, majd lágyan megragadta az államat, és maga felé fordított.

  - Nem szeretem amikor ilyen vagy - adott gyengéd puszit a számra, majd másodpercekkel később csókba vitte át.

A csók közben közelebb ültem hozzá, hogy közelebb lehessek hozzá. Én voltam az, aki megszakította a csókot, azért, hogy megölelhessem őt szorosan. Szorítottam, mintha most látnám őt utoljára. Ő meglepődött, de nem várt sokáig. Nálam nem jobban, de szorosan átölelt engem.

  Hiába volt itt nekem, hiányzott a barátom. Mostanában minden összejött, és a Jóisten se akarta, hogy mi egy percet is együtt legyünk.

  - Hiányoztál - suttogtam halkan a pólójába.

  - Hisz el se mentem - húzódott el lassan.

  - Tudom, de mostanában annyi minden összejött, és alig tudtunk együtt lenni. Szóval bármi van, tudd: én szeretlek téged.

  - Tudom - mosolygott édesen, melytől látszódtak a gödröcskéi -  Én is - szólt, majd egy mély, és érzelmes csókot adott nekem.

Odabújtam Arminhoz, és hamar el is aludtam. Meleg volt, és elnyomott az álmosság.

  Mikor felébredtem, Armin nem volt mellettem.

  - Cső! - ugrott hirtelen elém Alexy.

  - Hogy a jó isten - kaptam a szívemhez - Mi a franc bajod van?!

  - Talán megijedtél? - kuncogott Alexy.

  - Nem, Alexy, kicsit se! - emeltem meg rá a hangom.

  - Nem-e? - egyenesedett ki Alexy.

  - Nem ijesztesz meg a 176 centiddel - fontam össze a karjaimat.

  - Félj, Skylin, félj! - magasodott fölém.

Morcosan néztem rá, majd hirtelen megöleltem őt, s mosolyra húztam a számat.

  - Mondtam már, hogy annyira, de annyira imádlak, és fontos vagy nekem? - szóltam halkan, de tudtam, hogy megfogja hallani.

   - Nekem is - szorított magához szorosan.

Olyan kevés időt töltök Alexyvel. Nem is tudom, hogy mikor beszéltem vele utoljára.

  - Van kedved elmenni vásárolni? - húzódtam el.

  - Hogyne volna? - kúszott mosoly az arcára.

Alexy hozta a telefonját, és a pénztárcáját. Én ugyanezeket, s miután a zsebembe vágtam őket, elindultunk a Plázába, amely mindössze 10 percre állt Alexyéktól. Jó idő volt, így nem jelentett gondot a séta.

  - Szóval, hova elsőnek? - néztem Alexyra.

  - Passzolom, mert te kérdezted meg, hogy jövök-e. Hm..asszem a New Yorkerben leárazás van - mosolygott boldogan, és már tudtuk is, hogy mi lesz az első úticélunk.

Rengeteg, ismétlem, rengetek üzletbe bementünk, és alig vettünk valamit. Ez a nyári szezonos kollekció nagyon nem az én stílusom.

  - Végre kaja! - huppant le Alexy az egyik kajálda székére.

  - Mennyi az idő? - tettem el szépen a zacskókat magam mellé, majd én is helyet foglaltam.

  - 16:19. Mit együnk, mit együnk? - bújta végig Alexy a menüt.

  - Ha megvan, akkor majd én elmegyek és kérek.

  - Ugyan, hagyd csak. Te vagy a lány én meg a... - itt hirtelen elhallgatott - Jó menj nyugodtan.

  - Te meg a fiú - mosolyogtam rá biztatóan.

  - Tudod... - kezdett bele - Ha egyszer lesz az életben kapcsolatom egy fiúval, akkor nem tudom, hogy ő vagy én fogjuk betölteni a fiú szerepet - húzta el a száját a mondandója végére.

  - Határozottan te leszel! - fogtam meg biztatóan a kezét.

  - Vagy, hogy másik miként reagálnak majd rá...

  - Téged mindenki szeret Alexy, szóval ezen ne rágódj.

  - Csak az nem, akinek kéne - biggyesztette le az ajkait.

  - Alexy, tetszik valaki? - kérdeztem rá kedvesen.

  - Kentin - kezdett el szipogni.

Istenem...annyira sajnálom szegényt...Kentinnek van barátnője, és sajnos esélytelen, hogy szerelmes lesz Alexybe.

  - Alexy... - suttogtam a nevét, majd mellé ültem és szorosan átöleltem őt - Jól vagy? - húzódtam el.

  - Aha - törölte meg a szemeit - Köszönöm, hogy itt vagy mellettem.

  - A barátok tartsanak össze. De a legjobb barátok még inkább - mosolyogtam rá, majd adtam egy puszit a fejére.

Végül Alexy rendelt kínait, míg én csirkehamburgert.

  - Megkóstolod? - tartotta felém az ételét. Én már elfogyasztottam a sajátomat.

  - Nem, de azért köszi. Félek, hogy elkapna a hányinger.

  - A finnyás formádat - pufogott Alexy - Kérlek! Csak megkóstolod, utána én megeszem, nyugi.

  - Na jó - húztam magam elé, de tényleg féltem, hogy telibe hányom szegény gyereket.

  - Na gyerünk - tartotta az evőpálcikát a szám felé - Mondd, hogy "ááá"!

Jót mosolyogtam Alexyn, majd bekaptam a falatot. Hm, nem is annyira rossz!

  - De édes! - hallatszott egy hang mellölünk.

A hang irányába pillantottam, és két velünk egyidős lány pillantottam meg.

  - Segíthetünk? - kérdeztem őket illedelmesen.

  - Ami azt illeti igen - nézett a szőke, rövid hajú, a mellette álló hosszú, barna hajú lányra - Egy maga...Ne már! Ez nem lehet igaz! - lepődött meg a lány - Alexy?

  - Cloe? - lepődött meg Alexy is - Cloe! - ugrott fel nagy örömmel az asztaltól, majd a lány nyakába ugrott.

  - Hader? - húzódott el Alexy, majd a barna hajú lányra nézett.

  - Teljes életnagyságban! - mosolygott boldogan, majd megölelték egymást.

  - Hát ti? - vonta őket kérdőre Alexy.

  - Mr. Roppen feleségének segítünk, nyári munka gyanánt - magyarázta Cloe - És a kishölgy? - pillantott rám.

  - Csak nem... - szólt meglepetten Hader.

  - A barátnőd? - csillant fel Cloe szeme.

  - Sajna nem, de ha heteró lennék elfogadnám - mosolygott Alexy édesen.

Ez most bók vagy nem?

  - Oh, szóval csak barátok vagytok - sóhajtott Hader.

  - Sziasztok, Skylin vagyok - csatlakoztam bele kedvesen a beszélgetésbe.

  - Én Cloe vagyok, ő pedig a barátnőm, Hader - köszönt kedvesen - Alexy régi osztálytársai vagyunk. A High Jonnes Cameronban voltunk osztálytársak egészen addig, míg át nem mentek volna  Sweet Amorisba.

  - És most az ő osztálytársa is vagyok egyben - karolt át Alexy.

  - Akkor betudtál illeszkedni - mosolygott Hader - Ennek örülök.

  - És mondd. Vele mi van? - kérdezte Cloe. Ebben a pillanatban hűvösebb, és ridegebb lett a levegő.

  - Vele jár - állított hirtelen a két lány elé Alexy.

  - Mi?! - hangzott Hadertől és Cloetól kórusban

  - Most mi az? - lepődtem meg - Nem bírtátok Armint?

  - Bírtuk. Egy bizonyos darabig - szólt idegesen Hader.

  - Egészen addig, míg le ne feküdt a húgommal, aki végtelenül szerelmes volt belé, aztán otthagyta. 1 évbe került neki, mire elfelejtette az a balfaszt - idegeskedett Cloe.

  - Armin ilyen messzire ment volna..?

  - Mondtuk, hogy kemény múltja van - tette a kezét Alexy a vállamra.

  - Sok boldogságot kívánok nektek, tényleg - szavain érezhető volt, hogy komolyan gondolja - Mégis arra kérlek, illetve kérünk, - pillantott a barátnőjére, majd vissza rám - hogy vigyázz Arminnal. Mióta vagytok együtt?

  - Március óta. De azóta volt egy vitánk, ami miatt szakítottunk. Utána összejöttünk, majd megint volt egy nagyobb vita, és ismét szakítottunk. És azóta együtt vagyunk.

  - Woaw. Ha ennyiszer szakítottatok, és még most is együtt vagytok, akkor valami nagyon nem akarja, hogy szétszakadjatok - képedett el Hader.

  - Miután összejöttünk, csak rá pár hónappal feküdtünk le, nem egyből.

  - Ez is nagy csoda. Úgy látszik Armin végre talált maga mellé valakit, akivel együtt lehet gátlások nélkül - mosolygott Cloe.

Azért azt nem mondanám, hogy gátlások nélkül...

Hader és Cloe nagyon aranyos lányok, de tényleg. Elmesélték nekem, hogy hogyan ismerkedtek meg Alexyvel, és hány srácot vertek le, amiért leszólta a kicsi Alexyjüket.

  Miután elbúcsúztunk tőlünk, Alexyvel elindultunk hozzám.

Hazafele menet hangos kiabálásra lettünk figyelmesek Alexyvel.

  - Huh? - fordult a hang felé Alexy.

  - Ez Natanieléktől jön - szeppentem meg.

A következő pillanatban azt láttuk, hogy az út másik végén Nataniel kiront a nagy, családi házukból, egy sporttáskával a kezében. A házból egy dühös férfi hangja szűrődik ki, de a hang tulaja nem fedte fel magát.

  Nataniel pillanatok múlva meglátott minket, és gyorsabban szedte a lábait. Hirtelen leejtettem magam mellé a zacskókat és utána rohantam. A szőke fiú itt már futott előlem. Miért nem akarja, hogy utolérjem?

  - Nataniel! - kiáltottam, majd rá pár másodperccel elkaptam a kezét - Kérlek...ne...menekülj..

  - Skylin engedj el! Ez nem vicc, tényleg! - nézett rám kétségbeesetten.

Magam mögé pillantottam, és ledöbbentem. Natanielt vagy 10 utcán keresztül kergettem.

  - Hallottuk, hogy mi történt - lihegtem nehezen. Levegőt is alig kaptam - Mi történt? Összevesztél az apukáddal?

  - Igen, de ennél bonyolultabb a dolog, de nem akarlak belerángatni téged.

  - Hova mész most?

  - Bárhová. Csak ne legyek az ő légkörében - szólt elfojtott hangon.

  - Melyik barátodhoz akarsz költözni?

  - Lysander egyedül él a bátyjával. Azt mondta bármi van, menjek hozzá.

  - Lysander és Castiel tegnap óta egy dalnak írják a szövegét, ezerrel. Nem hiszem, hogy jó időzítés lenne... - szóltam elfojtott hangon.

  - Kentin meg már visszament - suttogta maga elé - Rosa nyaral..Arminénakat nem ismerem annyira.

  - A szüleim városon kívül vannak, és egyedül vagyok otthon. A bátyám néha hazajön, szóval ha gondolod én adhatok neked szállást - mosolyogtam rá kedvesen.

  - Nem, dehogy is! - kapálózott a kezével.

  - Miért nem? - pislogtam párat.

  - Mert te Armin barátnője vagy, és hülyén jönne ki az, hogy ott vagyok nálad.

  - Te jó ég, Nataniel - sóhajotttam idegesen - Armin nem fogja azt hinni, hogy megcsallak vele. Nagyon jó barátom vagy, szóval add ide azt a táskát! - kaptam ki hirtelen a kezéből - Megyünk szépen hozzám!

  - Skylin, nyugalom. Nem kell ezt csinálnod.

  - Neked meg a hisztit! Asszed' majd itt hagylak, hogy utcalakó legyél napokig?! Mert akkor hatalmas tévedésben élsz.

Idegesen álltam meg a buszmegállóban. Írtam Alexynek, hogy ne haragudjon amiért ott hagytam, és majd mindent elmagyarázok. De most biztonságba kell vinnem Natanielt. Tudom, hogy az apja csinált valamit, és nem akarom, hogy ártson neki.

A busz 5 perc alatt hazavitt minket. Nataniel még ekkor sem akarta, hogy befogadjam. 

  - Ne kéresd magad, Nat! - ragadtam karon, majd bevonszoltam a házba, és bezártam a bejárati ajtót.

  - Ez emberrablás! - jelentette ki sértődötten.

  - Nem, csak baráti segítség. A kettő között van különbség - tettem le a cuccát a kanapéra - Na, mivel most más is van itt, mit kérsz vacsorára?

  - Semmit - jelentette ki, miután helyet foglalt az asztalnál. 

  - Ilyen nincs a Rixton házban! - néztem rá sértődötten - Mit. Kérsz. Enni? - szótagoltam el neki, miközben közelebb mentem hozzá.

  - Mit tudsz csinálni?

  - A palacsinta eléggé laktat, nem? - szóltam zavartan.

  - Tökéletes lesz - mosolyodott el.

A nagy, és tehetséges Skylin sikeresen sütött 6 db tökéletes palacsintát. A 12 db társaikról, amik a plafonon ragadtak, inkább nem beszélnénk, és arról se, hogy miként szedtük le őket.

  8 órakor végre eltudtuk fogyasztani Nattal a palacsintát.

  - Ne haragudj, hogy ilyen béna voltam - szóltam zavartan - Általában anya forgatja meg őket, mert én sikeresen mindig feldobálom őket a plafonra.

  - Láttam - nevetett ki Nataniel - Viszont finomra sikeredett.

  - Uh, akkor megnyugodtam! - sóhajtottam nagyot.

Percek múlva hangos kopogás zavarta meg, a Natanielel való csevejemet.

  - Ki lehet az ilyenkor? - álltam fel.

  - Lehet egy pedofil, szóval ne is nyiss ajtót - nevetett ki Nataniel.

  - Majd mondom neki, hogy téged vigyen el - vágtam vissza, majd ajtót nyitottam - Castiel? - lepődtem.

  - Jézusom Skylin segítened kell! A nők a világ legmegért - jött beljebb, ám észrevette Natanielt - Cső haver - intett neki, majd visszatért a reklamációjához - Szóval a legmegérthetetlenebb faj a világon!

  - Mi bajod van hirtelen a női nemmel? - vontam fel a szemöldököm.

  - Az, hogy egytől egyik dilisek vagytok!

  - Egy pillanat Nat - szóltam kedvesen, majd kézen ragadtam Castielt, és a földszinti fürdőbe húztam - Mi van Kimberlyvel? 

  - Honnan tudtad..?

  - Szerinted? - húztam fel a szemöldököm - Szóval?

  - Egyik pillanatban még jó kedve van, a másikban meg már megakar ölni. Te érted ezt?

Hangos kacajban törtem ki. Jaj, Castiel, te kis buta!  

  - Most meg mi olyan nevetséges? - vonta fel a szemöldökét.

  - Mivel agyilag 0 vagy ezekhez a dolgokhoz, ezért elmondom. Gondolom a drága kis barátnődnek havi baja van.

  - Nem a barátnőm! - vörösödött el.

  - A Nagy Castiel elvörösödött! - mosolyogtam rajta - Olyan édes vagy ilyenkor. Mintha csak a gyerekkori énedet látnám.

  - Na szóval csak ennyit akartam - fordult meg nekem.

  - Semmi egy, "Csá", "Szia", vagy "bazdmeg" ölelés? Köszönni se köszöntél.

  - Haggyá'! - sértődött be.

Gonoszul elmosolyodtam, majd a hátára ugrottam.

  - Gyerünk, Vörös-paripám! Vigyél ki a nappaliba!

  - Ezt te sem gondoltad komolyan - sütötte le a tekintetét.

  - Na hajrá!

Castiel egy nagy sóhajtás után megfogta a lábamat, hogy tartson, majd elindult velem kifelé.

  - Hát ti meg...? - lepődött meg Nataniel.

  - Javaslom, hogy ne egyél abból a palacsintából, mert tuti van benne valami - szólt Castiel Natanielnek.

  - Jól van, le is tehetsz - engedtem el Castielt.

Azonban ő még mindig tartott. Fészkelődni kezdtem, de kibillentem az egyensúlyomból, és hátravágódtam, és telibe fejeltem Castiel térdhajlatát. Castiel majdnem összerogyott.

  - Aztarohadt... - rezzent össze.

  - Várj, segítek - jött Castiel mögé Nataniel, majd elkapta a karomat, és felfelé húzott.

Külső szemmel ez egész furán nézhetett ki.

  - Megjöttem Sk-  - Max volt azaz illető, aki ránk nyitott. Tágra nyílt szemekkel nézett minket - Ti meg mi a jó francot csináltok? - próbálta visszafojtani a röhögést, de nehezen ment neki.

  - Ha lemersz fotózni, meghalsz - mérgelődtem, de már hallottam is, hogy kattan a fényképezőgép a telefonjában.

  - 2 hónap Skylin. 2 hónap és megoszthatom a közösségi hálón, a csodás képeteket - vigyorgott Max - Egyébként - váltott át hirtelen agresszív hangstílusba -  Engedjétek el a húgomat! - nézett a fiúkra idegesen.

Oh, Max. Drága Max, bár ne mondtad volna ezt nekik! Nataniel hirtelen elengedett, Castiel pedig előre lépett egyet, s közben ő is elengedett. Az egész ház visszhangzott attól, hogy koppant a fejem a parkettán.

  - Sziasztok! - nyitotta ki az ajtót a fiúknak.

  - Bo..bocs - nevetett ki Castiel, majd egy laza mozdulattal felrántott a földről, és megölelt búcsúzásképpen, majd elhagyta a házat.

  - Te is szöszi - mutatott a bátyám a fejével a kijárat felé.

  - Max, Nataniel itt aludna ma. Kissé összejött neki ez-az, amiért nem tud hazamenni.

Max csak bámulta Natanielt.

  - Aha. Kifelé - szólt parancsolóan.

  - Heh?! Te figyelsz rám egyáltalán?! Most mondtam, hogy nem tu-

  - Hallottam először is. És a válaszom nem.

  - Mióta döntöd el te, hogy ki alhat itt, és ki nem?!

  - Azóta, hogy anyáék elmentek, és rám bíztak téged - nézett rám szúrósan.

  - Gyere Nataniel! - indultam meg felé, de a bátyám elkapta a karomat, és erősen szorította azt.

  - Ne keljen kétszer mondanom, Skylin - nézett a szemembe utálattal.

Nem engem utált, hanem azt, hogy egy másik fiúval vagyok.

  - Nem fekszem le vele, nem csókolom meg, semmi olyat nem teszek ami rendellenes. Arminnal járok, és ezt tiszteletben tartom. Nataniel egy nagyon jó barátom, és szüksége van rám jelenleg - mondtam élesen Max szemébe - Szóval engedj!

Max vetett rám egy mérges pillantást, majd végül elengedett.

  - Ch - hagyta el a bátyám száját, majd becsapva maga mögött az ajtót, s távozott.

  - Sajnálom, hogy jelenetet rendeztünk - sétáltam Natanielhez.

  - Semmi. Ezek szerint nálatok is van vita - suttogta az utolsó mondatot.

  - Igen. Mostanában egyre több.

Várjunk...akkor most célozgatott ezzel valamire?

Megmutattam Natanielnek azt a szobát, ahol aludhat. Szerencsére van egy vendégszobánk is. Megmutattam neki, hogy mit merre talál. Magára hagytam őt, hogy kipakolhasson, én addig egy kis rendet tettem a szobámban.

  - Hm..nem adtam neki ágyneműhuzatot.

Gyors kivettem a szekrényemből a huzatot, majd átmentem Natanielhez. Azonban elkövettem azt a hibát, hogy csak úgy benyitottam rá.

  - Skylin! - fordult el hirtelen Nataniel.

Nem akartam, de megláttam. Hogy mit? Nataniel hátán lévő hegeket. Mikor benyitottam rá, épp húzta fel a pólóját, rövidnadrágja rajta volt, és megláttam. Nem akartam, de megláttam, azokat a szívszorítóan csúnya hegeket.

  - Sa...sajnálom - húzódtam kicsit visszább.

  - Lát-

  - Hoztam ágyneműhuzatot - csaptam le hirtelen az ajtó melletti szekrényre, és már itt sem voltam.

Berohantam a szobámba, felkaptam a cuccom és gyors leléptem fürödni. Vagyis annak indult, de csak zuhanyzás lett belőle, miközben a gondolataimmal cikáztam. Aztán beugrott egy kép, arról, hogy Viktor mit csinált velem ebben a zuhanykabinban lassan fél éve.  És Armin erről semmit se tud. semmit. Zavartság járta át a testem minden részét. Ha belegondolok abba, hogyha nem hazudok neki, és tisztán kezdem vele, tiszta érzésekkel, akkor lehet a mai napig is egy párt alkotnánk, akkor fájdalom járja át a testemet. Mondják, hogy az ember az első szerelme iránt mindig is fog érezni, még ha azaz érzelem csak kicsi is. Hiába találta meg az igazit, az első szerelme mindig a szívében fog ülni. Sajnos ez nálam is így lett. Érzem, a szívem mélyén, hogy még lapul egy kis érzelem Viktor iránt, és nem akar eltűnni.

  Gondolataimat az zavarta meg, hogy túlengedtem a meleg vizet és kissé leforráztam magamat. Gyorsan elzártam, ám a gondolatok ismét uralkodtak rajtam. Mik azok a hegek Natanielen? Ugye nem az apja okozta neki?

Mély levegőt vettem, mikor Nataniel ajtaja elé álltam, pizsamában. Halkan kopogtam, mire nem érkezett válasz, de én akkor is bementem. A szobán uralkodott a sötétség.

  - Alszol? - suttogtam be az ajtóban állva.

  - Nem - szólt halkan.

Rápillantottam, és észrevettem, hogy háton fekve, a plafont bámulja. Kérdezés nélkül bementem, és meg sem álltam, míg az ágyig nem értem.

  - Láttad, igaz? - takarta el a karjával a szemeit

  - Láttam - szóltam halkan, majd leültem az ágy szélére - Mondd. Megkérdezhetem, hogy Ki, és Miért?

  - Most már úgyis mindegy - ült fel. Mindegy? Ezt meg, hogy érti? - A látszat ellenére se hidd azt, hogy mi egy tökéletes család vagyunk. Anyám élete a modellkedés, a húgom pedig követi őt minden efféle tevékenységben. Apám...apám meg hát a dolgozó multinacionális cég logisztikai vezetője, akinek soha semmi nem jó. Olyan szinten várja el tőlem a dolgokat, hogy az már beteges. Nekem tökéletesnek kell lennem, de Amber...áh, inkább nem mondok rá semmit.

  - Mióta bánt? - sütöttem le a tekintetemet.

  - Nem is tudom. 5 éve talán? Azóta iszik is néha, ha úgy tartja kedve, és persze a céges bajokat rajtam vezeti le. Anyám tudja jól, hogy mi folyik a háttérben, de nem mer lépni, mert fél apámtól. Ambernek meg fogalma sincs az egészről. Hogy is lenne. Ő nem lát soha semmit, csak az idióta divatot.

Könnybe lábadt a szemem. Hogy tehet valaki ilyet a saját fiával?

  - Most is bántott?

  - Most csak pofont kaptam, aminek örülök is. Bárcsak mindig csak azt kaptam volna - nézett ki az ablakon. A kinti fények megvilágították a szobát - Vagy egy normális apát. Akkor talán nem szenvednék megfelelési, és lelki problémákkal - szólt elfojtott hangon.

  - Hogy képes ilyesmire...? - szakadtak ki belőlem a könnyeim.

  - Skylin, nem kell...

  - Sajnálom....csak...csak..egyszerűen nem tudom felfogni...nem mondtad el még senkinek? - emeltem rá a tekintetemet.

  - Hogy mondtam volna? Nincs legjobb barátom, akivel megoszthatom a problémáimat - szólt könnyekkel teli szemekkel.

  - Néha jobb több igaz barát, mint egy legjobb barát. Hidd el nekem - húzódtam hozzá közelebb.

  - Nem tudom, hogy feltűnt-e, de barátaim is alig vannak. A többiekkel csak beszélgetek semmi több. Nem ülünk össze se semmi.

  - Nataniel - kaptam két keze közé könnyes arcát - Ha bármi van, ismétlem, bármi, akkor gyere hozzám. Ha pedig engem nem érsz el, Rosahoz. Mind a ketten meghallgatunk, és segítünk neked. Ha pedig egy fiú segítségére vágysz, akkor tudd, a fiúk ott vannak neked, még ha nem is mutatják. ki. És ha nem akarsz azokhoz az idiótákhoz menni, ott van Alexy, aki bármi van, meghallgat. Segíteni nem biztos, hogy tud, ahogy lehet mi se, de meghallgatunk és mosolyt fogunk csalni az arcodra, ezekben a fájdalmas korszakokban.

  - Köszönöm, Skylin - nyelte le a könnyeit, majd szorosan megölelt.

Visszaöleltem Natanielt, s a fejét simogattam. Könnyei csiklandozták a kulcscsontomat, de nem zavart. És tudom, hogyha Armin tudná, mi folyik itt éppen, nem zavarna. Hisz egy barátomnak segítek.

  Nataniel vagy negyed órán keresztül adta ki magából azt a mérhetetlenül nagy fájdalmat, amit eddig soha senkinek nem mondott el. Negyed 1 volt mire feleszméltünk.

  - Menj aludni - szólt halkan.

  - Nem akarlak magadra hagyni. Tudom, hogy ilyenkor a legnehezebbek az egyedül töltött percek.

  - Daniel?

  - Igen, Daniel - suttogtam magam elé.

  - Kedves vagy, de megleszek. És köszönöm.

  - Ugyan. Bármikor - adtam egy puszit a homlokára, majd elhagytam a szobáját.

Hajnali 3, és én nem tudok aludni. Hogy miért? Mert aggódom Nataniel miatt, és komolyan félek, hogy hülyeséget csinál.

  Halkan átmentem hozzá. Ő aludt, legalábbis látszatra. Nem tudtam, hogy helyesen cselekszem-e, de tényleg nem tudtam magára hagyni. Nem akartam, hogy magába roskadjon. Befeküdtem mellé, majd a hátához bújva átkaroltam őt. Szemeimet lehunytam, ám ekkor éreztem, hogy mozgolódik.

  - Miért? - ébredt fel hirtelen.

  - Mert a barátod vagyok - volt minden válaszom.

Reggel mikor felkeltem Nataniel nem volt mellettem. Álmosan keltem fel, és lentről finom illat jött fel. Lekovájogtam a földszintre.

  - Jó reggelt - dörzsöltem meg álmosan a szememet.

  - Neked is, kicsim - szólt egy kedves hang.
  - Armin?! - pattantak ki a szemeim.
Nataniel csak félős mosolyra húzta a száját.
  - Armin, tudom mire gondolsz most, de had mondjam el, hogy mi is történt valójában! - rohantam le a pasimat.
  - Nyugi már - lepődött meg - Tudom, hogy mi a szitu.
Natanielre pillantottam meglepetten.
  - Elmondtam neki.
  - Oh..értem  - sóhajtottam, majd Arminra néztem - Egyébként ki engedett be, és miért szürcsölgetsz oly vidáman a kedvenc bögrémből?
  - Anya hamar elment, így nem csinált nekem reggelit. Gondoltam benézek ide, hátha van. És mint kiderült, Nataniel elmehetne egy főzöshowba. Rohadt jól főz.
Leültem, majd belekóstoltam abba, amit Nataniel készített. Tényleg nagyon jó volt.
  - Felhívtam Castielt, Alexyt, és Lysandert. Nemsokára ideérnek, és akkor megbeszéljük, hogy mitévők legyünk.
  - Mivel kapcsolatban? - tettem fel a kérdést.
Armin ekkor a zavart Natanielre mutatott.

Castiel, Lysander és Alexy fél órán belül megérkeztek. Összeültünk a nappaliba, elmeséltük a fiúknak a történteket, majd mély tanácskozásba kezdtünk.
  - Szóljunk a gyámügynek. Az a legegyszerűbb megoldás - ajánlotta Armin.
  - Nem! Bármit, csak azt nem! Apám dühösebb lenne rám, mint valaha! - ijedt meg Nataniel.
  - És inkább verjen kedve szerint téged? Neked ez jobb?! - hangzott Castiel mérges hangja.
  - Jó. Más ötlet? - suttogta Nataniel.
  - Beszélünk vele - ajánlottam.
  - Esélytelen - sóhajtott Nataniel.
  - Megverjük - ajánlotta Castiel.
  - Biztos, hogy nem! - ijedt meg Alexy.
  - Alexy csábítsa el - szólt Lysander.
  - Emberek, komolyan! - szóltam rájuk. És el sem hiszem, hogy az előbbit Lysander szájából hallottam.
  - Gyámügy - szólt ismét Armin - Csak ők segíthetnek.
Natanielre pillantottam. Ő csak zavartam bámult maga elé, viszont Arminnak igaza van. Itt csak a gyámügy segíthet.
  - Nem, én nem akarok tőlük segítséget kérni, mert akkor rosszabb lesz...
  - Ennél mi lehet rosszabb, már ne is haragudj - szólt idegesen Alexy.
Nataniel nem szólt egy szót sem. Csak ültünk szótlanul.
  - Akkor? - szólalt meg Lysander.
  - Akkor..? - néztem rá.
  - Nem teszünk semmit ez ellen?

Végül arra jutottunk, MÉG nem szólunk a gyámügynek. Aha, a többiek csak azt gondolták. Castiel, és Nataniel elmentek, hogy Castiel kicsit elterelje a gondolatait Natnak.
  - Jól van, figyeljetek! - fordultam az ottmaradt fiúcsapathoz - Hívni fogjuk a gyámügyet.
  - De nem azt beszéltük meg, hogy nem? - szólalt fel Alexy.
  - Igen. De jól tudjuk mind, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban.
  - Beszélsz? - nézett rám Armin.
  - Akarok, de félek.
  - Beszélek én - kezdte el tárcsázni Lysander, de én hirtelen kikaptam a kezéből.
  - Nekem kell megtenni, én tudok a legtöbbet - szólam remegő hangon.
A gyámügy mikor felvette, és beleszólt, összerezzentem. De Armin ott volt végig mögöttem, és a vállamat fogta. Szép lassan elmeséltem nekik mindent, és azt is, hogy nem tudjuk mitévők legyünk, ezért is fordultunk hozzájuk. Megdicsértek minket, amiért hozzájuk fordultunk. Elmondták, hogy tesznek az ügy érdekében, és nyugodjunk meg.
  A hívás végén Castiel, Lysander és Alexy elhagyták a házamat. Csak Armin maradt.
  - Komolyan egy angyal vagy, hogy ennyi mindent megteszel a barátaidért.
  - Nem hagyhatom egyedül Natanielt. Tudom milyen érzés, hogy senkinek nem mondhatod el mennyire bánt valami, és belül mardos a fájdalom.
  - Daniel?
  - Viktor... - suttogtam magam elé.
  - Mi van Viktorral? - vonta el a szemöldökét Armin.
  - Egyszerűen tudom mit érez. Miattam a fájdalom egyre nagyobb és nagyobb lesz benne. És tudom, hogy nem csökken, hanem csak növekszik benne.
  - De már semmi közötök egymáshoz, szóval ezzel nem is kéne foglalkoznod.
  - Hogy ne tudnék foglalkozni azzal az emberrel, akinek darabokra törtem a lelkét?!
  - Próbálj meg - ölelt meg szorosan.

Másnap reggel elmentem Castielhez, hogy kikérdezzem mi volt Natanielel tegnap, mivel maga Nataniel nem mondta el nekem este. Max nem jött haza azóta, hogy összevesztem vele. Biztos Viktornál tanyázik, szóval oda is elkéne mennem, hogy hazarángassam.
  Illedelmesen kopogtam, és vártam. Talán túl sokat is. Vagy 5 perce itt állok, és semmi.
  - Castiel! - kiabáltam be, mire hangos zajt hallottam az emeletről.
  - Igen? - nyitott ajtót hirtelen Castiel.
  - Egyedül vagy itthon? - mértem őt végig.
  - Ja, miért? - lepődött meg.
  - Csak jöttem beszélgetni - mentem be. Inkább nem szólók neki, amiért hazudott nekem.
  - Épp rendet rakok, szóval nem a megf-
  - Mi volt tegnap Natanielel?
  - Most mondtam, hogy nem a legmegfelelőbb alkalom - sóhajtott, és folytatta - Elmentünk a kisállat kereskedésbe. És szoba jött az is, hogy átköltözik egy panelba, és akkor örökbe fogad egy macskát.
  - Akkor minden jól ment, igaz? - mosolyogtam, majd eszembe jutott valami - Uhh, Castiel, még valami! Max nemrégiben említette, hogy a gitárpengetőit hiányolja, és egy bizonyos vörös alak nem adja neki vissza - néztem Castielre gúnyosan.
  - Baszki! - csapott a homlokára - Jó, hogy szólsz! - azzal felrohant a szobájába, én pedig követtem.
A szobájában full rend volt.
  - Mennyit is kell visszaadnom? - keresgélte a fiókjában.
  - Asszem 26-ot.
  - Akkor azok nem itt lesznek - lépett hátrább - Mindjárt jövők - szólt és már itt sem volt. Az ajtót becsapta a szél maga mögött.
Itt az én időm! Maxnak már régóta visszaadta a pengetőket, viszont tényleg annyira össze van zavarodva, hogy ezt is teljesen elfelejtette.
  Benéztem az ágya alá, az erkélyére, és a szekrényébe.
  - Hm... - fogtam meg az államat - Vajon hol lehet? - néztem körbe a szobán, majd megláttam a beépített szekrényt.
Közelebb léptem, majd laza mozdulattal kinyitottam azt.
  - Áu! - hangzott a lánytól, aki épp most ért földet a szekrényből.
  - Skylin, milyen penge-  - ért be Castiel és a szava is elállt, amikor meglátta Kimberlyt a földön - Hogyan? - ijedt meg.
  - Ha egyedül vagy itthon, akkor soha nem waxolod be a hajadat - sóhajtottam - És már visszaadtak a pengetőket a tesómnak.
  - Ez mire volt jó?! - állt fel idegesen Kimberly.
  - Ha ennyire együtt akartok lenni, akkor miért titkoljátok? Ez nem vall rátok, főleg nem rád, Castiel.
  - Nem vagyunk együtt! - szólt zavartan a másik lány.
  - Csak kavarunk - szólt idegesen Castiel.
  - Jó, akkor bármit is csináltok, miért titkoljátok? Szégyellitek egymást vagy mi?
  - Nem! Amúgy meg honnan tudtad, hogy a szekrényben vagyok?
  - Megérzés - vakartam zavartan a tarkómat. Hehe, Armint is oda bújtattam el egyszer - Szóval? Nem kell titkolnot-
  - Nem érted! Nem értesz semmit! - emelte meg rám a hangját Kimberly.
  - Ha senki nem mondd semmit, akkor hogy értselek meg titeket?!
  - A szüleim vállnak! És kijelentettek, hogy nem akarnak több bonyodalmat, és egy ideig ne is vigyek haza egy fiút se! Tessék! Most örülsz?!
  - Csak ennyi? - szeppentem meg.
  - Mi az, hogy csak ennyi?! Nekem ez elég nagy dolog. Engem szigorúan fognak a szüleim, nem úgy mint egyeseket!
Tudtam, hogy rám célozgat. Nagyon is.
  - Az szerinted az én hibám, hogy dolgoznak, azért, hogy mindent megadhassanak nekem?!
  - Lányok, fejezzétek be! - kiabált ránk Castiel - Komolyan mondom. Ti minden szaron összetudtok veszni. Nem unjátok még?
  - Gyertek össze - suttogtam - Ne figyelj a szüleidre. Ha szereted, és ez a nagy vörösség is téged, akkor hajrá. Csináljátok.
Castiel Kimberlyre nézett, majd megszorította a kezét.
  - Na akkor barát és barátnő vagytok, és minden happy, gyerekek. Nem volt olyan nehéz igaz?
Castielék nem figyeltek rám, csak egymást bámulták.
  - Akkor én megyek is - sütöttem le a tekintetemet, majd otthagytam őket.
Komolyan csak ez miatt paráztak? Ez semmiség, istenem. Bár lehet, hogy épp ez az. Nekem semmiség, viszont nekik világmegrengetően fontos.

Mire hazaértem, már sötétedett. Mi van veled nyár? Ja, igen. Mindjárt véget érsz. Alig 2 hét van vissza a nyári szünetből. Utána elkezdődik az utolsó évünk együtt. A legnehezebb év lesz.
  Mikor hazaértem Nataniel olvasott a nappaliban.
  - Merre voltál?
  - Csak szívtam egy kis friss levegőt, közben bementem Castielhez - nem mondom el neki, hogy róla beszéltünk, és hogy Castielék összejöttek - Egyébként hogy vagy?
  - Egész jól - csukta le a könyvet - Képzeld. Eldöntöttem, hogy bármi lesz, beköltözök egy közeli panelba, és lesz egy cicám - újságolta nagy örömmel.
  - Ez nagyszerű! - örültem meg neki. Igaz, már hallottam ezt Castieltől, de tényleg boldog voltam, hogy már ennyire előretervezett, és ilyen céljai vannak.
  - Ha van ked-  - a mondandómat egy durva, kemény kopogás zavarta meg - Huh? Ki lehet az a vadállat?! - szóltam idegesen.
Sietősen mentem, és nyitottam ki az ajtót. A szívem majdnem megállt a látványtól. Egy dühtől izzó férfi állt az ajtómban, aki nem más, mint Nataniel apukája volt, Francis.
  - Jó...jó estét - nyeltem nagyot, de próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire félek jelen helyzetben.
  - Itt van?! - szólt idegesen - Itt van azaz átkozott kölyök?!
  - Nem tudom miről beszél. Itt csak én vagyok, és a bátyám, aki fent van az emeleten! - szóltam határozottan.  Nem mondhattam, hogy egyedül vagyok, mert a végén még nekem jön.
A gáz az az volt, hogy Max egyáltalán nem volt itthon. Sőt! Azt se tudtam, hogy hol van.
  - Ne hazudj! Amber látta őt ide bejönni! És azaz ő táskája?! - nézett a fogas alá.
  - Az a bátyámé! És ne csináljon jelenetet, mert szólók neki! - ne, csak ezt ne! Ne kényszerítsen arra, hogy szóljak a testvéremnek, aki igazából nincs is fent.
  - Nekem te ne hazudj! - rontott be, de úgy, hogy majdnem fellökött engem - Hát itt vagy!
  - Apa?! - ijedt meg Nataniel.
  - Te semmirekellő! Azt hitted nem tudom meg?!
  - Tessék? Fogalmam sincs miről beszélsz!
Ne, basszus...csak azt ne! Ugye nem tudta meg, hogy...
  - Volt merszed rámhívni a gyámhivatalt?!
  - Mi? Én aztán nem hívtam senkit, és semmit!
Gyorsan...valamit tennem kell..nem hagyhatom, hogy ezért is bántsa, főleg, hogy nem is ő csinálta.
  - Én voltam! - szóltam határozottan, némi félelem mellett.
  - Mit hazudtál neki?! - fordult ismét Nataielhez.
Nataniel nem szólt semmit. Pár méterre voltam tőle, de még így is láttam ahogy remeg. Nem tudtam, hogy attól fél, hogy ismét megüti az apja, vagy attól, hogy engem üt meg. Én is remegtem. De én nem attól féltem, hogy nekem jön, hát jöjjön csak. Az apám zsaru. Egyedül Natanielt féltettem. Várjunk...várjunk csak...
  - Az apám rendőr! Fejezze be, vagy hívom őt, és akkor magyarázkodhat, hogy miként is szerezte Nataniel a sebeket a hátán! - miket beszélek? Apáék Kanadába vannak, ahonnan nem két perces az út haza.
  - Azt hiszed félek holmi rendőrtől? - indult meg felém - Egyedül az állásom a lényeg, ugyanis el is veszthetem, miattatok, kis korcsok!
  - Ha nem bántaná a fiát, akkor most ez sem következne be! - szóltam határozottan - Nataniel az egyik legjobb tanuló az iskolában! Mindig ott van, ha a diáktársainak szükségük van rá, de ha nekünk, barátainknak van rá szükségünk, akkor még inkább odateszi magát! Elviseli azt a hárpia húgát, és még nem tört össze teljesen, amiért az apja ok nélkül veri! Ha ezek után is azt meri mondani, hogy Nataniel egy semmirekellő ember, akkor magának nagyon komoly problémája van a fejében! - emeltem meg rá a végére a hangom.
  - Te kis...! - csikorgatta rám a fogait, dühtől izzó tekintettel - Ha a szüleid nem neveltek meg, akkor majd én most megfoglak! - Nataniel apja közelebb jött, majd egy hatalmasat lökött rajtam. Szépen fel is mosta velem konkrétan a padlót. De jó, nem kell takarítanom 20 évig...
  - Elég! - szólt rá Nataniel az apjára - Őt ne keverd ebbe bele, csak segíteni akart!
  - Úgy megsegítelek mindjárt! - hangzott az apuka ideges hangja.
Nehezen, de felültem. Nataniel apja közelebb ment fiához, ám pont ekkor jelent meg az ajtóban Guy, Kentin apukája. De itt más késő volt. Francis, egy hatalmas pofont lekevert fiának. Guy egyből ugrott, és lefogta a dühös férfit. Natanielhez akartam menni, akin láttam, hogy pár könnycsepp elhagyta a szemét. Esélyem sem volt odamenni hozzá, mert ő kirohant a nagyvilágba.
  - Nataniel... - suttogtam magam elé.

Kentin apukája nem eresztette Francist és engem kért meg, hogy hívjam a rendőrséget. Hívtam is. Apa egyik kollégája, aki mellesleg a legjobb barátja is, jött ki, pár emberével.
  - Jól vagy? - jött oda hozzám, egy poharat szorongatva a kezében. Víz volt benne.
  - Őszintén? Nem. Azt hittem kitörik a gerincem, de Natanielt jobban sajnálom. Látnod kellet volna, hogy mekkorát lekevert a fiának... - suttogtam el a végét.
  - Max hol van? - nézett körbe Lucas.
  - Passzolom. Vagy Viktornál, vagy csajozik - vontam vállat.
  - Ha előkerül, akkor mondd neki, hogy beszélnivalóm van vele. De jelenleg a te, és elsősorban Nataniel biztonsága a fontos.
  - Mi lesz az apjával?
  - Bevisszük az őrsre kihallgatni. Viszont..innen érzem azt a temérdek alkoholt ami árad belőle - vágott undort Lucas.
  - Nataniellel mi lesz? - álltam fel hirtelen.
  - Keressük - szólt - De ha szeretnétek segíteni...
  - Igen, akarunk! Elvinnél kérlek a Gercho Street 3/II-re?
  - Persze. Útközben felszedjünk valakit? Esetleg Rosat?
  - Ő nincs itthon, és Kentin se...viszont - lepillantottam a családi fotókra, ahol baráti fotók is voltak. A fotó, melyen Rosa, Kentin, Castiel, Lysander, Max, Viktor, Daniel és én voltunk - Viszont a csapat többi tagja igen!
Habár Rosa, Kentin, Daniel nincs itt, és Maxot se találjuk, a többiek itt vannak.
  Írtam egy körlevelet a fiúknak, és azt is, hogy kezdjék el a keresést. Egy fiúnak nem volt meg a száma, így oda elvitettem magam.
  - Szóval hova? - kérdezte Lucas, mikor beültünk a rendőrautóba.
  - Sugar körút II/1.
Lucas bólintott, és 10 perc múlva már le is parkolt a háztömb elé.
  - Kérlek várj meg! Pár perc és jövők - szóltam be neki, majd felviharoztam.
Max említette, hogy Viktor a 209-esben lakik.
  - 207...208...209! - örültem meg mikor odaértem.
Sürgősen kopogtam, és vártam a választ, de nem jött semmi. Már indultam volna el, amikor hirtelen kinyílott az ajtó.
  - Skylin? - lepődött meg az idősebb fiú. Épp húzta fel az utolsó ruhadarabját, ami az ing volt.
  - Viktor...segítened kell, kérlek! - néztem rá kétségbeesetten.
Begombolta az utolsó pár gombot az ingén, majd beengedett. Röviden, és tömören elmondtam neki, hogy mi a helyzet.
  - Nataniel Brake?
  - Igen, tudod a diák-
  - Tudom ki, ő ismertem. Jó srác, mindig segített nekem a sulis ügyekben.
  - Ha többen vagyunk, akkor hamarabb megtaláljuk, Kérlek...nem szeretném ha hülyeséget csináljon.
  - Jó, segítek. Úgysincs programom már.
  - Már? - lepődtem meg.
  - Lett volna randim egy csajjal, de lemondta mert inkább az exével van.
  - Mégis készülődtél valahova.
  - Vetkőztem, nem készülődtem. És te pont jókor jöttél - mosolygott rám.
  - Nem érünk rá a perverz megnyilvánulásaidra! - ragadtam karon majd elhagytuk a lakását.
Behuppantunk a kocsiba, majd Lucas elvitt minket a parkhoz, és ő is folytatta a keresést.
  - Valami ötlet, hogy merre lehet? - nézelődött Viktor.
A telefonommal világítottam, hogy lássak. Közben jött egy üzenet Castieltől, hogy összefutott Arminékkal. Ő és Lysander, míg Armin és Alexy keresik Natanielt külön-külön.
  - Hm...hova menne Nataniel legszívesebben, ahol egyedül lehet... - gondolkodtam el.
  - Nincs egy lakása vagy egy barátja, akit nem ismerünk?
  - Lakás! - csettintettem - Hát persze!
Gyors tárcsáztam Castielt.

- Eegen?

- Nataniel nem említette véletlenül, hogy melyik

panelba akar költözni?

- Hm..várj mindjárt eszembe jut...megvan! 

Abba, ami az Angel negyedben van. Miért?

- Van ott esetleg ismerősöd?

- Kimberly ott lak-

- Akkor hívd fel, hogy oda megyünk hozzá.

- Figyelj már! Kim nincs otthon, mert elment a szüleihez.

- Nem baj, attól még gyertek oda 5 percen belül!

Ezután hívtam Arminékat. Ám velük a beszélgetés kissé nehéz volt, mert ezek az idióták lementek egészen a tengerpartig, ahonnan fél óra séta az út. Nagyon remélem, hogy futnak.

  - Szóval merre? - kérdezett rá Viktor.

  - Csak gyere - indultam meg, mire ő követett.
10 perc múlva megérkeztünk a panelok elé. Nataniel dzsekije ott hevert a háztömb előtt.
  - Szóval járt erre - vette fel a földről Viktor.
Időközben a fiúk is ideértek.
  - Ez gyors volt - néztem megszeppenve Alexyékra, ám a sötét ellenére is észrevettem, hogy tiszta kosz, és ág mindkét fiú.
  - Veletek meg mi történt? - nevetett fel Castiel.
  - Tudtátok, hogy a kerteken rövidebb ide az út? - mosolygott Alexy.
  - És azt is, hogy könnyen lelehet fogyni, hogyha jó pár házon keresztül kerget, egy megvadult bernáthegyi?
A körülményekhez képest nem bírtam ezt ki nevetés nélkül.
  - Azt a kurva... - nevetett halkan Viktor és Castiel, de nemsokára belőlük is kitört a nevetés.
  - Szóval hol kell lennie Natanielnek? - kérdezte Armin tématerelés képpen.
  - Lehet hülyének fogtok nézni, de vagy a házban van, vagy a tetején... - szóltam.
  - A teteje az szerintem esélyesebb - köhögött pár sort Castiel a nevetés után.
  - A kérdés már csak az, hogy hogy is jutunk oda fel.
  - Hm - gondolkodott el Castiel - Nekem lenne egy ötletem.
Ekkor felugrott a panelek alatt lévő garázstetőre, majd a kis erkélyeken keresztül elkezdett felfelé mászni.
  - Hé! Azért illegális dolgokat ne csináljunk! - szóltam rájuk.
  - Úgyse ismernek. Akkor meg? - követte Armin is a vörös példáját.
  - Ne merészeld.. - néztem mérgesen Alexyre.
  - Nem is tudnék felmászni - vakarta zavartan a tarkóját, majd felnézett a tetejére - Az ott..
  - Lysander?! - akadtam ki, ugyanis fent volt a panel tetején. Ott, ahová mi is felakartunk jutni.
  - Haver, te hogy kerülsz oda? - lepődött meg Castiel.
  - Őőő...asszem eltévedtem - jelentette ki Lysander megszeppenve.
  - Haver, ha lebonyolítottuk ezt az ügyet, keresünk neked egy agytúrkászt, mert biztos, hogy nem minden oké ott bent.
  - Milyen barátaid vannak neked?! - akadt ki Viktor.
  - Ők a te barátaid is - néztem rá komolyan.
Viktor megszeppent az előbbi kijelentésemen.
  - Én elmegyek hátra, hátha van valami! - szólt Alexy, és már itt sem volt.
Én a bejárati ajtó elé álltam, majd elkezdtem rángatni.
  - Hogy jussunk be? Ide kód kell - sóhajtottam aggódva.
  - Várjuk meg, míg valaki kijön - tanácsolta Viktor.
  - Nem fogok várni reggelig!
  - ...és egy sas karmolja halálra a redvás szemeidet! - hallatszott egy hang belülről.
Gyorsan elugrottam az ajtó elől, és jobban is tettem. Egy srác robogott ki, aki előreesett a lendülettől. Jobban szemügyre vettem őt.
  - Max?! - lepődtem meg.
De nem volt időm azon vacakodni, hogy miért van itt. Megragadtam Viktor kezét, majd megtartottam az ajtót.
  - Te meg mit csinálsz? - szólt a lány, akitől az előbb jött a szitkozódás.
  - Kérlek, bekel engedned bennünket! A barátunk fent van a tetőn, és élet-halál kérdése, hogy felmenjünk! - néztem az idősebb lányra kétségbeesetten.
A lány csak állt megszeppenve, majd utat engedett nekünk.
  - Menjetek csak, de előtte.. - szólt, majd kijjebb jött - Valaki rúgjon bele ebbe az istenvertébe! - kiabálta a lány.
  - Szívesen - dalolta mosolyogva Viktor, majd hasba rúgta Maxet, de nem túl erősen.
  - Anyád... - nyöszörögte Max.
Megragadtam ismét Viktor kezét, majd felrohantam vele a tetőre.
  - Nataniel! - üvöltöttem.
  - Sehol sincs - lihegett Lysander.
  - Te amúgy meg hogy a rákba is jöttél ide fel? - vontam fel a szemöldökön.
  - A tűzlétrán...asszem... - jelentette ki.
  - Van...egy...tűzlétra... - mászta át Castiel a korlátot Armin társaságában - És te nem szóltál?! - tajtékzott a dühtől.
  - Ezek kajak felmásztak a ház falán - lepődött meg Viktor.
  - Nataniel! - kiabáltuk mind, de semmi válasz nem jött.
  - Nataniel kérlek...legyél itt.. - suttogtam magam elé.
  - Áhhá! - sikoltott fel Alexy.
  - Hé, engedj el! - ez a hang.
  - Megvaaaan! - ugrott fel vidáman Alexy, miközben felrántotta Natanielt egy láda mögül.
  - Nataniel! - visongtunk mindannyian, majd a nyakába ugrottam Alexyvel.
  - Miért jöttetek? - kérdezte szívszorítóan.
  - Hogy ne csinálj hülyeséget, és tudd nem vagy egyedül - jelentettem ki.
  - És most? Mitévők akartok lenni?
  - Segítünk elköltözni, hogy új életet kezdj.
  - Amúgy...azért jöttél ide, mert ideakarsz költözni? - vonta kérdőre Castiel.
  - Nem csak ezért. Gyerekkoromban apával, mikor még normális volt, sokat jártunk ide.
  - De miért? - kérdezte Armin.
  - Hát ezért - mutatott mögénk Nataniel.
Mind megfordultunk és elképedtünk a látványon. Az esti város gyönyörű fényekben pompázott.
  - Gyönyörű... - szólt elképedve Viktor.

Végül megbeszéltük Natanielel, hogy addig Lysanderhez költözik, míg minden elnem rendeződik. Az apját meglátogatta a gyám, és figyelmeztették, hogyha a közeljövőben ehhez hasonló történik, akkor komoly következményei lehetnek a dolognak.
  Mint kiderült, Max azért volt abban a panelban, mert az újdonsült barátnője ott lakott, csak hát ugye kidobta szegény bátyámat.


Eltelt a 2 hét, elég hamar. Egy szempillantás alatt azt vettem észre, hogy Kimnek is eltelt a szülinapja. Nem tudom hogyan, de jó barátok lettünk, és azóta nagyjából megbeszéltük a gondjainkat.

És itt van. Itt van, amire 12 éve várunk, ám szomorúan kezdünk bele.

Az utolsó évünk a Sweet Amorisban.