Először is nagyon, de nagyon szépen megszeretném köszönni,
a több, mint 10.000 oldalmegtekintést!
Nem hittem volna, hogy ez a Blogom is eljut odáig,
hogy meglesz a 10.000 megtekintés! Köszönöm! ❤️
Másodszor pedig itt a következő rész, s remélem, hogy
senki se fog kinyírni, miután elolvasta a részt. xD
Kellemes olvasást! ^^
Rosa szemszög
Éreztem, ahogy a levegő egyre jobban járja be a testemet, és egyre felszabadultabb leszek. De mitől van ez? S lehet köze van ennek ahhoz is, hogy lassan magamhoz térek. Pilláimat fel-le mozgatom lassan, hogy felfogjam a helyzetet. Mikor a szememet már teljesen kitudtam nyitni, körbenéztem. Leigh ott ült egy székben, s aludt. Ezek szerint itt volt velem...
Lassan kezdett el mozgolódni, míg fel nem nyitotta szemeit. Másodpercekig csak bámult rám, majd felfogta a helyzetet.
- Rosa! - nézett rám dühösen, miközben felállt, majd átült az én ágyamra - Aggódtam. Nagyon... - szorította meg a kezemet.
S ekkor esett le, hogy valami hiányzik. Nem a szobából, hanem mellőlem.
- Leigh - néztem rá ijedten - Hol van Skylin..?
- Másik szoba - biccentett a fejével a szoba irányába.
Nem érdekelve, hogy mik tartanak itt, felültem.
- Hé, hé, hé! - fogta meg Leigh a vállaimat - Minden rendben vele, alszik jelenleg. És neked is ezt kéne tenned. Pihenned kell, Rosa.
- Akkora egy hülye vagyok - csordultak ki a könnyeim, ahogy lehunytam a szememet.
- Mennyire nyugtat meg, ha azt mondom, hogy minden rendben lesz? - suttogta a fülembe, egy ölelés közepette.
- Nem tudom - suttogtam.
- Baj van?
- Nem tudom...
Hajlamos voltam arra kiskoromban, hogyha sírtam, s anya kérdezgette, hogy mi a bajom, akkor mindig azt mondtam: nem tudom. S így is volt. Nem tudtam szavakkal elmondani, hogy mi a baj, ezért ezt használtam.
- Ahj, te - ölelt szorosabban, majd adott egy meleg puszit a nyakamba.
Nem bírtam ki, hogy ne öleljem meg. Azonban ölelésünket az zavarta meg, hogy valaki berontott az ajtón. Az a valaki nem más volt, mint Skylin.
- Ro...Rosa... - kezdtek el potyogni a könnyei, miközben a fájdalom átjárta arca minden területét.
- Skylin - jött ki halk suttogásként a számon, bár én se bírtam könnyek nélkül a helyzetet.
Sky nem törődve a helyzettel rohant felém, a kis helységben. Leigh még időben félrehúzódott, így barátnőm könnyedséggel jutott el hozzám. Amint ideért, nem leplezte érzéseit, s a nyakamba vetette magát.
- Sajnálom...rettenetesen sajnálom! - zokogott a nyakamba.
Ahogy ő is, én is szorosan fogtam őt magamhoz. Percekig voltunk így, s percekig hallgattuk egymás szuszogását, s sírását.
- Ahogy felkelt, s megtudta, hogy itt vagy, rohant hozzád - szólt Skylin anyukája, mikor belépett.
Az anyukája mögött ott volt még Armin is, kihez Leigh kiment időközben beszélgetni.
- Minden másképp lesz - húzódott el, hogy beszélni tudjon - Nem ígérem, hogy nem fogok hibákat ejteni a jövőben, viszont jobban odafogok figyelni a barátságunkra, hogy még egyszer ez ne forduljon elő.
- Nem csak neked kell tenned, szívem. Én is igyekezni fogok. Oké? - mosolyogtam a könnyeimmel.
- Jó - bólintott, majd ismét megöleltük egymást.
- Most, hogy a barátnőink kibékültek, s újra köztünk vannak, mi lenne ha elvinnénk őket reggelizni? - mosolygott Armin, Leigh-re nézve.
Leigh csak mosolygott, ami nála azt jelentette, hogy igen, s benne van.
Skylinnal egymásra néztünk, s nem értettük, hogy a fiúk mit is akarnak. Sose vittek minket dupla randira.
Vissza az én szemszögembe
Örömmel hagytam el a kórházat. Brr, utáltam ott lenni. Apa és Max is voltak bent nálam, azonban ők még akkor, amikor nem voltam fent. Arminék mesélték, hogy a többiek is jöttek, csak éppenséggel ők is úgy, hogy akkor még nem voltunk ébren. A baleset tegnap volt. Sok füstöt nyeltünk, s a doktor szerint ezért keltünk fel ilyenkor. Örülök neki, hogy így alakult. Mármint nem azt, hogy majdnem meghaltunk. Hanem, hogy Rosaval kibékültünk. Azonban még mindig van, amit megkel beszélnünk. De ezt idővel megtesszük.
Mikor a kajáldába értünk, Rosaval éhesen ültünk le az egyik asztalhoz. A fiúk pedig velünk szemben.
- Szóval, mit szeretnétek enni? - kérdezett rá elsőnek Armin.
- Mi álljuk - mosolygott Leigh.
Barátnőmmel felcsillant a szemünk. Míg Rosa egy kiadós salátát, addig én rántottát kértem, teával.
Vagy fél órán keresztül ettük a reggelit, mivel a fiúk szórakoztattak minket, s beszélgettünk is közben. Furcsa. Sose beszéltem még ennyit Leighel, s sose hallottam még ennyit beszélni őt.
Aztán egyszer csak, a nagy nevetések közepette, megláttam valakit. Valakit, akivel beszélni akartam, de azóta se sikerült. Felálltam, majd megindultam az illető felé. Ám Armin, mikor elmentem mellette, elkapta a karomat. Kicsit se estem majdnem hátra. Áh, dehogy...
- Hova sietsz? - vetett rám kérdő pillantásokat.
- Majd elmesélem nektek - néztem mindnyájukra, majd Arminnak adtam egy puszit a homlokára, s elsiettem.
- Viktor! - szóltam utána, mikor már én is kiértem vele együtt a helységből.
Egy nővel volt, akinek fekete mellig érő haja volt. Gyönyörű volt ez a nő. Nagyon. És az arca...na várjunk...ez a nő Viktor anyja...
A fiú, mikor meghallotta a hangomat, felém fordult kérdő tekintettel.
- Skylin?
- Öhm, elnézést, de elrabolhatom őt egy pillanatra? - mentem közelebb Viktorhoz, s már a karját akartam fogni, amikor megszólalt a roppant "kedves" hölgyemény.
- Azt minek? Tudtommal nem vagy te a barátnője - ekkor végignézett rajtam - És nem is csodálom miért.
Jó, ilyet még életemben nem kaptam, szóval megpróbálok higgadt maradni, és nem csúnyán nézni rá, vagy esetleg visszaszólni. A helyzet az, hogy nekem sikerült, azonban fiúbarátomnak nem.
- Előbb nézzél magadra, aztán ócsárolj másokat.
Viktor anyukája, ekkor csak elmosolygott.
- Viktor anyja vagyok - fordult felém, mosoly nélkül - Te ki vagy?
- Viktor volt barátnője, és a jelenlegi barátja! - mondtam ki gyorsan.
Ha tényleg az anyja, akkor most szépen megtudja, hogy Viktor barátnője voltam, és jelenleg a barátja vagyok.
- Oh - volt minden válasza - Erre nem számítottam volna.
- Hogy is tudhatnád? Hisz szartál rám nagy ívben - nézett rá Viktor dühösen, majd megragadta a kezemet, s a kocsija felé kezdett invitálni.
Az anyukája is megindult, ám ekkor Viktor gúnyos mosoly keretében vett elő pénzt a zsebéből, majd a kezébe nyomta.
- Tudod, nem halsz bele egy kis buszozásba. Legalább megtudod milyenek mások élete, mert ahogy elnézem, a sajátodon kívül nem tudsz mást - azzal biccentett, hogy üljek be a kocsiba.
Beültem az anyósülésre, míg ő a saját helyére. Szólni akartam, de mikor ránéztem, nem mertem. Dühös volt. Nagyon.
- Mindennél jobban gyűlölöm ezt a nőt. Hihetetlenül - hangja remegett, olyan ideges volt.
Kezeire pillantottam, melyek a kormányon pihentek. Remegtek azok is.
- Vikt-
- Ne! - szólt rám még nyugodtan - Inkább ne. A végén még olyat teszek, amit megbánnék, hiába nem akarok. Csak...had nyugodjak le - vett mély levegőt.
A vállát kezdtem el simogatni. Mi történt ebben a pár napban? Jó, engem is sokként érne, hogy az anyám, aki elhagyott, visszajönne. De biztos történt még valami. Ebben ízig-vérig biztos vagyok.
- Hazajött. Csak úgy a semmiből - suttogta Viktor, majd a kormányra hajtotta a fejét - Rettenetesen éreztem magam tőle - a hangja még halkabb volt, mint eddig - Azt mondta, hogy látni akart, és a munka tartotta eddig vissza. Azonban hallottam egy beszélgetést telefonon, miszerint csak azért jött vissza, mert megszűnt a munkahelye, de más van másik. Az egészből csak annyi igaz, hogy dolgozik. De tudom jól, hogy ne azért hagyott el. Hanem mert nem kellettem neki. Meg persze amiért apa meghalt. Mindegy is - hajolt el - Nem lehet mindenkinek habos-babos élete, nem? - mosolygott rám, egy erőltetett mosoly keretében.
Viktor erősebb, mint gondoltam. Sokkal...
- Jó, mindegy - nevette ki magát - Miért jöttél utánam?
- Max említette pár napja, hogy nem vagy túl jól. Átakartam menni, de volt a tűzbaleset és nem volt rá alkalmam.
- Jesszus, tényleg! Jól vagy egyébként? - nézett rám tágra nyílt szemekkel.
- Persze, csak kicsit pihennem kell. De inkább az érdekel, hogy te hogy vagy.
- Most, hogy elküldtem, sokkal jobban - sóhajtott - Remélem eltűnik és nem marad tovább. Gyűlölöm ezt a nőt, de komolyan - nevetett ismét.
- Nyugodj meg, oké? - simogattam a vállát.
- Nyugodt vagyok. Tényleg. Már sokkal jobban kezelem a haragomat - suttogta a végét.
Percekig csak kínos csend telepedett ránk. Nem tudtam mondani semmit, s ő sem. Kínos volt ez a légkör.
- Jut eszembe - törte meg Viktor a csendet - Ezt odaakartam nektek adni.
A fiú, ekkor a kesztyűtartóból kivett pár borítékot.
- Hát ezek? - kérdeztem rá, mikor a kezembe adta őket.
- Nem tudom, hogy mennyire rémlik, de hamarosan őszi szünet.
- Igen. És?
- És hamarosan október 11.-e.
- Szóval lőttek a meglepetéspartinak - sóhajtottam.
- Heh? Te meg miről beszélsz?
- A többiekkel szülinapi partyt akartunk neked rendezni, erre te rendezel magadnak - néztem rá semlegesen.
- Én kérek elnézést, hogy megmertelek titeket hívni a szülinapomra - emelte fel védekezésképpen a kezét.
Csak jót mosolyogtam Viktoron. Ő is mosolyra húzta a száját, s látszódtak a gödröcskéi.
- Odaadom a többieknek őket - lengettem meg a kezemben, majd kiszálltam - Készülj fel, egy felejthetetlen bulira.
- Értettem - kapta a kezét a fejéhez, tisztelgő módra.
Elmosolyodtam, majd intettem neki, s visszatértem a többiekhez a kávézóba. Ám, épphogy beléptem, egy másodperc alatt láttam, hogy az ablakra vannak tapadva, s hallgatóznak.
- Megsértitek mások magánéletét - ültem le hozzájuk pufogva.
- A kocsiba nem hallottunk be - szólta el magát Leigh, mire Rosa oldalba könyökölte.
- Szóval? Mi a helyzet? - kérdezett rá Armin.
Tömören elmondtam nekik, hogy mi is történt az előbb.
- Szóval, itt a meghívótok - adtam oda nekik, a többit pedig eltettem.
- Szeretnék menni, de őszi szünetben Kanadában leszünk, mert a nagyszüleim a 60. házassági évfordulójukat ünneplik - vont vállat Armin.
- Jó, megértem - biggyesztettem le az ajkaimat.
- Nem én döntöttem a sorsomról - húzódott közelebb hozzám - Nekem is mennem kell, és egyedül ne maradhatok otthon, mert akkor felőlem ki is rabolhatnának, nem figyelnék semmire.
- Oké, oké értem - húzódtam el - Ti?
- Mi megyünk, nem? - fordult mosolyogva Rosa a barátjához. Leigh bólintott.
Mikor elhagytuk a kajáldát, elbúcsúztunk a fiúktól, s Rosaval hozzájuk indultunk el. Igazándiból nem nagyon érdekel, hogy holnap péntek, és iskola, hiszen úgyis utolsó nap, és most Rosaval akarok lenni.
Mikor hozzájuk értünk, a szülei még nem voltak itthon. Dolgozni mentek a nap folyamán.
- Mikor érnek haza a szüleid?
- Passz - vont vállat - De addig miénk a ház! - rúgta le magáról a cipőjét, majd benyomta a TV-t, s keresett egy jó zenecsatornát.
A nagy okosok, mint mi, eldöntöttünk, hogy sütünk sütit. Aha...minden jól alakult, amíg neki nem álltunk sütni. 2 adagos süti helyett, szerintem az minimum lett fél adag. Na mindegy. Ennek ellenére egész jó lett.
- Tudod..igazából az is szarul esett, hogy a táborban Arminnal aludtál - hozta fel ismét.
- Tudom, neked ígértem meg. Ha választanom kéne kettőtök közül, nem tudnék. Mind a ketten baromi fontosak vagytok nekem. Legalábbis ezt gondoltam pár hónapja. Most viszont - néztem rá - Egyértelmű, hogy kit választanék.
- Annyira imádlak - érzékenyült el, majd a nyakamba ugrott, s szorosan megölelt.
Telt az idő, s eldöntöttük, hogy itt fogok aludni, s majd reggel elmegyünk hozzám, hogy az iskolás cuccomat elhozzuk. Már este 11 óra lehetett, de mi még mindig nem tudtunk aludni. Sőt, meg se próbáltunk.
- És mondd - nézett rám barátnőm - Ha nem lenne Armin, akkor összejönnél Viktorral megint?
- Csúnya dolog, ha azt mondom, igen? - húztam a számat.
- Egyáltalán nem, hisz régen szeretted.
- Sokszor azt kívánom, hogy bár ne lettem volna hülye régen, és máshogy cselekedtem volna. Azonban ha ez így történik, akkor sose találkozom Arminnal, és most nem lenne itt nekem.
- Vannak véletlenek az életben - kezdte el bámulni a plafont - Például ha aznap nem késünk el mind a ketten az évnyitóról, és nem kaptunk volna büntetést, akkor most nem lennénk barátok.
- Holott már elsős korunk óta osztálytársak voltunk. Hogy lehet, hogy csak 6. osztály kezdetén lettünk barátok?
- Mind a kettőnknek más volt a társasága. Bár én inkább Lysanderrel és Irissel lógtam, míg te Castiellel és Daniellékkel. Habár, ha belegondolunk, akkor ha nincs Max, akkor nem ismerted volna meg Danielt és Viktort.
- Tényleg - néztem én is most már a plafont - Hisz, akkor, mikor mi kezdtük a hatodikat, akkor ők 8.-osok voltak a suliban. S Max is idejárt még, mert akkor Gimnázium és általános iskola is volt egyben.
- Max pedig 10.-es volt - mosolygott Rosa - Annyira szeretek nosztalgiázni. Melegséggel lesz tele tőle a szívem.
- Nekem is. Nagyon jó idők voltak. Rettenetesen jók - suttogtam a végét - Jó lenne visszamenni.
- Néha én is ezt kívánom - nézett rám mosolyogva.
Ráemeltem a tekintetemet, majd elmosolyodtam. Igen, jó érzés a régi időkről beszélni. Azonban azóta már felnőttünk, s semmi sem a régi.
Másnap elaludtuk. Igen, elaludtunk, ezért nem volt időnk elenni hozzám, így Rosa adott ruhát. Az iskolás cuccomat meg leszartam. Majd kérek lapot, meg nézem Rosa könyveit.
Busszal pár perc alatt a suliban voltunk. Mikor beléptünk az osztályba, mindenki lerohant minket, hogy mi van velünk. Jól esett, hogy ennyire aggódtak miattunk. Még Letti is átjött a másik osztályból. Bár igazándiból mindig itt van, mivel Dakekkel még mindig együtt vannak.
- Ahogy látom a lányok is jól vannak - jelent meg az osztályfőnök, mire mindenki leült a helyére - A mai napon - folytatta - nem lesz tanulás. Mindössze 4 óra lesz, ami osztályfőnökik lesznek.
- Szóval nem is kellett volna hozni könyveket?! - akadt ki Rosa.
- Nem. Néztem is, hogy miért van nálad ekkora táska - nézett ránk Lysander.
Én Arminra néztem idegesen.
- Hupsz, lehet elfelejtettem szólni - mosolygott rám sármosan.
Jézusom az a mosoly. Legszívesebben leteperném, s mocskosabbnál mocskosabb dolgokat tennék vele. De nem! Én egy kulturált lány vagyok. Asszem...
- Ha befejeztétek a beszélgetést, akkor felkel nektek tennem egy kérdést. Most már ideje eldöntenetek, hogy ki mit szeretne kezdeni az életével, ugyanis november végéig lekel adnunk a jelentkezéseteket.
Basszus...mindennel elvoltam foglalva, s bele se gondoltam, hogy mi szeretnék lenni, vagy mivel szeretném tovább vinni.
- Én szerintem továbbviszem a törit, és felveszem a történész szakot. Te? - nézett rám Rosa.
- Nem tudom...ez a baj...majd átgondolom. Lesz rá időm szerintem - erőltettem magamra egy mosolyt.
Suli után Arminhoz mentem, hogy segítsek neki összepakolni, hisz 5 napra mennek. 5 nap távol tőle. Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy ne.
- Ez kell? - mutattam felé egy pólót, amire gondoltam, hogy elvinné.
- Nem tudom. Tedd csak be - beszélt maga elé.
Mint mindig, most is játszott. Valami Trónok Harcás játék, bár fingom sincs, hogy mi a rendes neve, vagy mit kell csinálni benne.
- Figyelj, nem én megyek majdnem 1 hétre a rokonaimhoz. Szóval jó lenne ha segítenél - vágtam hozzá a pólóját
- Hé, ne zavarj meg! Épp egy nehéz pályán vagyok!
Csak megforgattam a szememet. Pillanatokkal később Armin anyukája nézett be hozzánk.
- Ha végeztetek a pakolással, akkor gyertek, mert elmegyünk majd hamburgerezni - mosolygott ránk, majd már itt sem volt.
- Hamburgerezni? - nézett az anyukája után a fekete hajú - Gyerünk Skylin! Siess asszony! Pakold azt a rohadt bőröndöt! Gyerünk, gyerünk! Mintha élnél! - emelte meg a hangját Armin, majd felpattant és dobálni kezdte a bőröndbe a cuccait.
Én konkrétan hozzá se tudtam nyúlni, hiába mondta, hogy én siessek. Alig pár perc alatt összeszedte minden cuccát.
- Na kész vagyunk! - söpörte meg a kezét.
- Jó isten, milyen hanyagul tettél bele mindent...
- Kit érdekel, hogy hogy néz ki? A lényeg, hogy kész! Na gyerünk! - azzal kézen ragadott, majd lerángatott a nappaliba.
Alexyék már indulásra készen álltak, ahogy Armin is. Komolyan mi van vele? Mióta nem evett hamburgert, hogy így ki van éhezve rá?
A burgerezőbe érve, a fiúk hamburgert, míg én krumplit és kólát kértem.
- Mint aki 100 éve nem evett - néztem bambán a fiúkra.
- Pedig 2 hete volt, hogy utoljára ettek ilyet - mosolygott az anyukájuk.
- Nem normálisak - sóhajtottam, egy mosoly mellett.
Percekig csak ettünk, amikor Armin felém fordult.
- Kérsz? - mutatta felém.
Csak néztem rá, de végül beadtam a derekamat, s megkóstoltam.
- Hm...nem is olyan rossz - húzódtam el.
- Na látod. Majd mikor öregek leszünk, akkor ezt fogsz nekem főzni.
- Ezt nem főzni kell, te konyhatündér, na mindegy.
- Tök mindegy, a lényeg, hogy csinálj majd nekem - szólt, majd az utolsó falatot is megette, majd jókat kortyolgatott a kólámból.
- És még a kólámat is megissza - forgattam meg a szememet.
- Majdnem 1 hétig nem leszek, szóval ne sajnáld tőlem. Mi van ha történik valami? Esetleg elcsábít egy lány, és ott maradok vele.
Nem vettem viccnek, ez szarul esett.
- Szóval simán eltudna csábítani egy másik lány? - vontam fel rá a szemöldökömet - Kössz, nagyon kössz - suttogtam a végét.
- Ugyan már - hajtotta a fejét a vállamra - Te is tudod, hogy nem mindennapi lány vagy.
- Ohh - mosolygott Alexy édesen.
- Ide ne élvezz - forgattam meg a szememet, mire Alexy kidugta rám a nyelvét.
Armin csak halkan nevetett a rossz viccen.
- Amint hazajövők, egy felejthetetlen estében lesz részed - emelte meg a fejét, majd a fülembe suttogta az apró szavakat.
Libabőrös lettem a hangjától.
- Szóval addig bírj magaddal - azzal belepuszilt a nyakamba, s elhajolt.
- Mondod te - néztem rá mosolyogva.
- Fiú vagyok. Ez alap nálam - vont mosolyogva vállat.
- Nálam nem - védte be magát Alexy.
- Biztos, hogy te is megnézed a fiúkat Alexy - könyököltem az asztalra, s néztem őt sunyi mosollyal.
- Lehet - könyökölt ő is rá, majd szemezni kezdtünk.
Percekig farkasszemet néztünk, majd megszólaltam.
- Ajtó melletti szék, piros bomber dzseki. Szőke haj.
Alexy pár másodpercre elfordult, az információm felé, majd vissza.
- Wc előtti asztal, barna haj, fekete póló.
Pár másodpercre elfordultam, majd vissza.
- Nyertél - sóhajtottam, majd mosolyogva hátradőltem.
- Nektek meg mi az isten bajotok van? - nézett ránk Armin.
- Csak láttunk két fiút.
- Két csodás fiút, bár a barna hajú volt a legjobb.
- Khm - köhintett Armin, közben rám nézve szúrósan.
- Nézni szabad.
- 5 perc se telt el, hogy lecsesztél, amiért azzal hülyéskedtem, hogy eltudnak hódítani.
- Tudhatnád nagyon jól, hogy nekem te vagy az első, és semmiért nem cserélnélek le.
- Azért ám - mosolygott majd lágy csókot kaptam tőle.
Azonban ha tudtam volna, hogy mi lesz később, nem szóltam volna el magam ennyire...
Mikor visszaértünk Arminékhoz, lezuhanyoztunk külön-külön. Én voltam az első, így már az ágyban feküdtem, mikor Armin besasszézott hozzám.
- Hm - állt meg az ajtóban - Talán jobban állna, ha az a rövidnadrág és póló nem lenne rajtad.
- És legyek egyszáll bugyiban?
- Pontosan - csukta be az ajtót - Holnap korán kell kelnem. 7-kor indulunk, szóval már fél 6-kor fent kell lennem - huppant le az ágyra.
Törölközőjét, mely a fején volt, vizes haja végett, a székére hajította.
- Mihez kezdesz nélkülem majd? - nézett rám szomorúságot tettetve.
- Hogy mit? - álltam fel az ágyára - Keresek egy szőke herceget, s hagyom, hogy elraboljon.
- Oh, ez esetben állt az ágya elé - Mikor hazajövők utánatok megyek, s visszarabollak.
- És mégis hogy akarod ezt véghezvinni? - vigyorogtam rá.
- Elkaplak - ekkor hirtelen elkapta a derekamat, magához rántott, majd menyasszony pózban tartott az ágya mellett - és visszaszerezlek.
- A szexi mosolyoddal?
- Meg mással is - gondolkodott el, majd megcsókolt.
Hajáról estek le a hideg cseppek, melytől beleremegett a testem.
- Szárítsd meg a hajad - húzódtam el.
- Mert ha nem mi lesz?
- Nem alszom veled.
- Hu, de megijedtem - szólt, majd ledobott az ágyra.
A villanyt gyors leoltotta, majd visszafelé beugrott mellém.
- Megfogsz fázni, és csupa víz leszek én is.
- És? Tudtommal nehezen kapod el a betegséget - nézett le rám.
- És? Lehet pont miattad kapom el.
- Hát ez előfordulhat - nevetett ki.
- Vigyázz ám magadra - fektettem a fejemet a mellkasára.
- Tudod milyen vagyok. Már az első nap biztos, hogy elcsap egy kocsi - nevette ki magát.
- Épp ezért gondolj arra, hogy van valaki aki hazavár - hajoltam fölé, majd megcsókoltam.
Csókomat viszonozta, majd sikeresen maga alá tudott teperni. Csókunkat nem szakította meg, egészen addig, míg levegőhiány végett el nem hajolt.
- Vigyázok - suttogta ajkaink közé, majd egy puszit adott a számra, s mellém feküdt.
Kezével átkarolt, melytől meleg érzés keringett bennem. Nem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat. Soha.
Pár nap telt el, mióta Arminék elmentek. Az őszi szünet már javában megy. Viktornak ma van a születésnapja. A bulija este lesz. Én pedig jelenleg a plázában vagyok, ugyanis Rosanak nem volt ideje ajándékot venni, ezért az utolsó pillanatra maradt. Már a 3. boltot járjuk, mert nem talált semmit neki.
- Rosa válassz már valamit! - néztem az órámra - Még elkel mennünk hozzám is az ajándékért, és átkel öltöznöm, és neked is!
- Áh, de tudod milyen nehéz választani?! Te mit adsz neki?
- Egy dalt Castiellel és Lysanderrel.
- Brávó. És én? Mit csináljak? - fogta a fejét a barátnőm.
- Nem tudom Rosa. Az agyam most nem fog - sóhajtottam.
- Skyliiin! Kérlek! Gondolkozz! Te jártál vele!
Hm, van benne valami. Viszont akkor sem tudom, hogy minek örülne igazán.
- Amúgy elég gáz, hogy mind a kettőnknek van barátja, mégse tudjuk, hogy mit vegyünk egy fiúnak.
- Azért gondolkodj, Sky! Használd az agyad! Isten nem véletlenül adta neked.
Csak fapofával néztem Rosara.
- Na jó - álltam fel végül.
Átnéztem a pólókat, a kabátokat, végül a dzsekiket. A dzsekiknél megakadt a szemem, egy fekete bőrdzsekin. Elég jól nézett ki.
- Legyen ez - mutattam meg Rosanak.
- Tökély! - kapta ki a kezemből.
Amúgy ne is zavarja, hogy vagy 5-ször átment ezen a részlegen, és vagy 40000-szer látta ezt a dzsekit. Na mindegy...
Megvettük a dzsekit Viktornak, majd kijöttünk a plázából.
- De jó. Nincs időnk hazamenni, és a busz csak 1 óra múlva jön - sóhajtottam, mikor kijöttem.
Remek. Az ajándékom otthon, és úgy nézek ki, mint aki most kelt fel, egy 100 éves álomból.
- Ahj, szívem. Olyan negatív vagy - mosolygott Rosa, majd előkapta a telefonját, s írt valakinek.
- Kinek írtál?
- Castielnek. 2 percre se lakik innen - mosolygott.
Hát mégis lehet még jó ez a nap? A reggelem úgy kezdődött, hogy leöntöttem magam a tejjel, miközben müzlit ettem.
Pár percet vártunk, majd megláttuk Castielt, a motorral együtt, leparkolni az út szélére.
- Valakinek elkéne egy fuvar? - nézett ránk vidáman.
- Isten vagy Castiel. Isten! - pattantam fel mögé, Rosa pedig mögém.
Szűkösen voltunk, de azért elfértünk. Castielnek hála, percek alatt nálunk voltunk. Míg mi készülődtünk, addig Castiel Tvzett. Minden megvolt. Ruha, smink, és a pendrive, a dallal.
Fél óra múlva harci díszben álltunk. Castielel egyedül ment, míg Rosat és engem Leigh vitt el kocsival. Viktor háza szépen fel volt díszítve, bulihoz készen. Nem voltuk sokan, de ez épp elég is volt, hiszen ez volt Viktor baráti társasága.
Miután mind átadtuk az ajándékunkat Viktornak, elkezdődött a buli igazából. Viktorék házában voltunk, ahol a nagyszülei épp nem voltak otthon. Szólt a zene, volt pia. Konkrétan minden ami kellett, itt volt. Csak egy valakit nem találtam. Viktort. Körbenéztem a házban, míg meg nem találtam őt, a kertben a hintaágyon. Kimentem hozzá, s helyet foglaltam mellette.
- Miért nem vagy ott velünk?
- Remek ajándékokat kaptam tőletek. A hangulat is remek. Viszont nem megy...egyszerűen képtelen vagyok bulizni...
- Daniel...? - néztem a földet.
- Igen - suttogta - Egyszerűen képtelen vagyok úgy szórakozni, hogy a tudatomban van, hogy Daniel ezen a napon halt meg, 2 éve...
- Egész nap ez járt a fejemben. Kiakartam verni, de nem ment... - néztem az égre.
- Gondoltam, ha rendezek egy bulit, akkor majd eltereli a figyelmemet. De nem így lett. Képtelen vagyok szórakozni.
Viktorra néztem. Az arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Mindössze annyit, hogy semmihez sincs kedve. Tényleg, semmihez.
- Néha azon agyalok, hogy jobb lett volna, ha én halok meg aznap a balesetben - suttogta el az egész mondatot.
- Ha még egyszer ilyet mersz mondani, akkor felpofozlak... - néztem rá könnyes szemekkel.
- Skylin?
- Örülnöd kéne, hogy te életben maradtál! Daniel is biztos ezt akarná!
- De Dani nincs itt - nézett rám, majd az égre - És nem is lesz.
Hogy tud ilyet mondani? Miért agyal olyanokon, hogy halt volna meg inkább ő? Nem értem. Tényleg nem...
A hintaágy melletti asztalra pillantottam. Volt rajta egy üveg pia, és pár pohár. Töltöttem két pohárba bort, majd az egyiket Viktor felé tartottam.
- Mi ez?
- Csak idd meg. Feledkezzünk meg ma minden fájdalomról is gondról. Ma lettél 21 éves. Ünnepeljük meg, ahogy kell - mosolyogtam rá.
Viktor elvette tőlem a poharat, majd koccintottunk. Visszamentünk a többiekhez, s jól éreztük magunkat. Ittunk. Nem érdekelve, hogy mi lesz, csak ittunk. Elakartuk feledni azt, hogy Daniel itt hagyott minket, és a maga után hagyott fájdalmat is. Hisz ez a nap arról szólt, hogy Viktornak születésnapja volt, és nem arról, hogy az egyik barátunk meghalt pár éve ezen a napon.
Reggel rettenetesen sajgott a fejem. Nem akartam mást, csak visszafeküdni, és aludni. Később talán lezuhanyozni. Ám, ez nehezen jött össze, ugyanis ahogy kinyújtottam a lábamat, éreztem, hogy valaki van mellettem. Hm..Rosa talán itt maradt nálam, miután hazahozott? Megfordultam, hogy megnézzem Rosa milyen állapotban van, azonban lehet nem kellett volna. A szívverésem felgyorsult, a pulzusom az egekben volt. A levegő, és a vér is megállt bennem. Hogy miért? Mert nem Rosa, hanem fekete hajú barátom, Viktor feküdt mellettem, pólóm nélkül, ahogy elnéztem.
Szemeim kitágultak, és megböktem Viktort, hogy ez egy álom-e vagy nem. Ezután magamat is megcsíptem párszor, hogy felkeljek. De nem keltem.
- Le...lehetetlen - a hangom rekedt volt.
- Mi az már? - reagált Viktor kicsit későn a böködésemre.
Szemeit lassan nyitotta ki, ugyanis rajta is látszott, hogy fáj a feje, rettenetesen. Mikor teljesen kinyitotta szemeit, lesokkolt.
- Te...mit keresel itt..? - suttogta maga elé.
Csak bámultuk egymást a fiúval sokkolva. Ekkor jött el az a pont az életembe, hogy rájöttem: valamit totálisan elcsesztem.
Mikor a kajáldába értünk, Rosaval éhesen ültünk le az egyik asztalhoz. A fiúk pedig velünk szemben.
- Szóval, mit szeretnétek enni? - kérdezett rá elsőnek Armin.
- Mi álljuk - mosolygott Leigh.
Barátnőmmel felcsillant a szemünk. Míg Rosa egy kiadós salátát, addig én rántottát kértem, teával.
Vagy fél órán keresztül ettük a reggelit, mivel a fiúk szórakoztattak minket, s beszélgettünk is közben. Furcsa. Sose beszéltem még ennyit Leighel, s sose hallottam még ennyit beszélni őt.
Aztán egyszer csak, a nagy nevetések közepette, megláttam valakit. Valakit, akivel beszélni akartam, de azóta se sikerült. Felálltam, majd megindultam az illető felé. Ám Armin, mikor elmentem mellette, elkapta a karomat. Kicsit se estem majdnem hátra. Áh, dehogy...
- Hova sietsz? - vetett rám kérdő pillantásokat.
- Majd elmesélem nektek - néztem mindnyájukra, majd Arminnak adtam egy puszit a homlokára, s elsiettem.
- Viktor! - szóltam utána, mikor már én is kiértem vele együtt a helységből.
Egy nővel volt, akinek fekete mellig érő haja volt. Gyönyörű volt ez a nő. Nagyon. És az arca...na várjunk...ez a nő Viktor anyja...
A fiú, mikor meghallotta a hangomat, felém fordult kérdő tekintettel.
- Skylin?
- Öhm, elnézést, de elrabolhatom őt egy pillanatra? - mentem közelebb Viktorhoz, s már a karját akartam fogni, amikor megszólalt a roppant "kedves" hölgyemény.
- Azt minek? Tudtommal nem vagy te a barátnője - ekkor végignézett rajtam - És nem is csodálom miért.
Jó, ilyet még életemben nem kaptam, szóval megpróbálok higgadt maradni, és nem csúnyán nézni rá, vagy esetleg visszaszólni. A helyzet az, hogy nekem sikerült, azonban fiúbarátomnak nem.
- Előbb nézzél magadra, aztán ócsárolj másokat.
Viktor anyukája, ekkor csak elmosolygott.
- Viktor anyja vagyok - fordult felém, mosoly nélkül - Te ki vagy?
- Viktor volt barátnője, és a jelenlegi barátja! - mondtam ki gyorsan.
Ha tényleg az anyja, akkor most szépen megtudja, hogy Viktor barátnője voltam, és jelenleg a barátja vagyok.
- Oh - volt minden válasza - Erre nem számítottam volna.
- Hogy is tudhatnád? Hisz szartál rám nagy ívben - nézett rá Viktor dühösen, majd megragadta a kezemet, s a kocsija felé kezdett invitálni.
Az anyukája is megindult, ám ekkor Viktor gúnyos mosoly keretében vett elő pénzt a zsebéből, majd a kezébe nyomta.
- Tudod, nem halsz bele egy kis buszozásba. Legalább megtudod milyenek mások élete, mert ahogy elnézem, a sajátodon kívül nem tudsz mást - azzal biccentett, hogy üljek be a kocsiba.
Beültem az anyósülésre, míg ő a saját helyére. Szólni akartam, de mikor ránéztem, nem mertem. Dühös volt. Nagyon.
- Mindennél jobban gyűlölöm ezt a nőt. Hihetetlenül - hangja remegett, olyan ideges volt.
Kezeire pillantottam, melyek a kormányon pihentek. Remegtek azok is.
- Vikt-
- Ne! - szólt rám még nyugodtan - Inkább ne. A végén még olyat teszek, amit megbánnék, hiába nem akarok. Csak...had nyugodjak le - vett mély levegőt.
A vállát kezdtem el simogatni. Mi történt ebben a pár napban? Jó, engem is sokként érne, hogy az anyám, aki elhagyott, visszajönne. De biztos történt még valami. Ebben ízig-vérig biztos vagyok.
- Hazajött. Csak úgy a semmiből - suttogta Viktor, majd a kormányra hajtotta a fejét - Rettenetesen éreztem magam tőle - a hangja még halkabb volt, mint eddig - Azt mondta, hogy látni akart, és a munka tartotta eddig vissza. Azonban hallottam egy beszélgetést telefonon, miszerint csak azért jött vissza, mert megszűnt a munkahelye, de más van másik. Az egészből csak annyi igaz, hogy dolgozik. De tudom jól, hogy ne azért hagyott el. Hanem mert nem kellettem neki. Meg persze amiért apa meghalt. Mindegy is - hajolt el - Nem lehet mindenkinek habos-babos élete, nem? - mosolygott rám, egy erőltetett mosoly keretében.
Viktor erősebb, mint gondoltam. Sokkal...
- Jó, mindegy - nevette ki magát - Miért jöttél utánam?
- Max említette pár napja, hogy nem vagy túl jól. Átakartam menni, de volt a tűzbaleset és nem volt rá alkalmam.
- Jesszus, tényleg! Jól vagy egyébként? - nézett rám tágra nyílt szemekkel.
- Persze, csak kicsit pihennem kell. De inkább az érdekel, hogy te hogy vagy.
- Most, hogy elküldtem, sokkal jobban - sóhajtott - Remélem eltűnik és nem marad tovább. Gyűlölöm ezt a nőt, de komolyan - nevetett ismét.
- Nyugodj meg, oké? - simogattam a vállát.
- Nyugodt vagyok. Tényleg. Már sokkal jobban kezelem a haragomat - suttogta a végét.
Percekig csak kínos csend telepedett ránk. Nem tudtam mondani semmit, s ő sem. Kínos volt ez a légkör.
- Jut eszembe - törte meg Viktor a csendet - Ezt odaakartam nektek adni.
A fiú, ekkor a kesztyűtartóból kivett pár borítékot.
- Hát ezek? - kérdeztem rá, mikor a kezembe adta őket.
- Nem tudom, hogy mennyire rémlik, de hamarosan őszi szünet.
- Igen. És?
- És hamarosan október 11.-e.
- Szóval lőttek a meglepetéspartinak - sóhajtottam.
- Heh? Te meg miről beszélsz?
- A többiekkel szülinapi partyt akartunk neked rendezni, erre te rendezel magadnak - néztem rá semlegesen.
- Én kérek elnézést, hogy megmertelek titeket hívni a szülinapomra - emelte fel védekezésképpen a kezét.
Csak jót mosolyogtam Viktoron. Ő is mosolyra húzta a száját, s látszódtak a gödröcskéi.
- Odaadom a többieknek őket - lengettem meg a kezemben, majd kiszálltam - Készülj fel, egy felejthetetlen bulira.
- Értettem - kapta a kezét a fejéhez, tisztelgő módra.
Elmosolyodtam, majd intettem neki, s visszatértem a többiekhez a kávézóba. Ám, épphogy beléptem, egy másodperc alatt láttam, hogy az ablakra vannak tapadva, s hallgatóznak.
- Megsértitek mások magánéletét - ültem le hozzájuk pufogva.
- A kocsiba nem hallottunk be - szólta el magát Leigh, mire Rosa oldalba könyökölte.
- Szóval? Mi a helyzet? - kérdezett rá Armin.
Tömören elmondtam nekik, hogy mi is történt az előbb.
- Szóval, itt a meghívótok - adtam oda nekik, a többit pedig eltettem.
- Szeretnék menni, de őszi szünetben Kanadában leszünk, mert a nagyszüleim a 60. házassági évfordulójukat ünneplik - vont vállat Armin.
- Jó, megértem - biggyesztettem le az ajkaimat.
- Nem én döntöttem a sorsomról - húzódott közelebb hozzám - Nekem is mennem kell, és egyedül ne maradhatok otthon, mert akkor felőlem ki is rabolhatnának, nem figyelnék semmire.
- Oké, oké értem - húzódtam el - Ti?
- Mi megyünk, nem? - fordult mosolyogva Rosa a barátjához. Leigh bólintott.
Mikor elhagytuk a kajáldát, elbúcsúztunk a fiúktól, s Rosaval hozzájuk indultunk el. Igazándiból nem nagyon érdekel, hogy holnap péntek, és iskola, hiszen úgyis utolsó nap, és most Rosaval akarok lenni.
Mikor hozzájuk értünk, a szülei még nem voltak itthon. Dolgozni mentek a nap folyamán.
- Mikor érnek haza a szüleid?
- Passz - vont vállat - De addig miénk a ház! - rúgta le magáról a cipőjét, majd benyomta a TV-t, s keresett egy jó zenecsatornát.
A nagy okosok, mint mi, eldöntöttünk, hogy sütünk sütit. Aha...minden jól alakult, amíg neki nem álltunk sütni. 2 adagos süti helyett, szerintem az minimum lett fél adag. Na mindegy. Ennek ellenére egész jó lett.
- Tudod..igazából az is szarul esett, hogy a táborban Arminnal aludtál - hozta fel ismét.
- Tudom, neked ígértem meg. Ha választanom kéne kettőtök közül, nem tudnék. Mind a ketten baromi fontosak vagytok nekem. Legalábbis ezt gondoltam pár hónapja. Most viszont - néztem rá - Egyértelmű, hogy kit választanék.
- Annyira imádlak - érzékenyült el, majd a nyakamba ugrott, s szorosan megölelt.
Telt az idő, s eldöntöttük, hogy itt fogok aludni, s majd reggel elmegyünk hozzám, hogy az iskolás cuccomat elhozzuk. Már este 11 óra lehetett, de mi még mindig nem tudtunk aludni. Sőt, meg se próbáltunk.
- És mondd - nézett rám barátnőm - Ha nem lenne Armin, akkor összejönnél Viktorral megint?
- Csúnya dolog, ha azt mondom, igen? - húztam a számat.
- Egyáltalán nem, hisz régen szeretted.
- Sokszor azt kívánom, hogy bár ne lettem volna hülye régen, és máshogy cselekedtem volna. Azonban ha ez így történik, akkor sose találkozom Arminnal, és most nem lenne itt nekem.
- Vannak véletlenek az életben - kezdte el bámulni a plafont - Például ha aznap nem késünk el mind a ketten az évnyitóról, és nem kaptunk volna büntetést, akkor most nem lennénk barátok.
- Holott már elsős korunk óta osztálytársak voltunk. Hogy lehet, hogy csak 6. osztály kezdetén lettünk barátok?
- Mind a kettőnknek más volt a társasága. Bár én inkább Lysanderrel és Irissel lógtam, míg te Castiellel és Daniellékkel. Habár, ha belegondolunk, akkor ha nincs Max, akkor nem ismerted volna meg Danielt és Viktort.
- Tényleg - néztem én is most már a plafont - Hisz, akkor, mikor mi kezdtük a hatodikat, akkor ők 8.-osok voltak a suliban. S Max is idejárt még, mert akkor Gimnázium és általános iskola is volt egyben.
- Max pedig 10.-es volt - mosolygott Rosa - Annyira szeretek nosztalgiázni. Melegséggel lesz tele tőle a szívem.
- Nekem is. Nagyon jó idők voltak. Rettenetesen jók - suttogtam a végét - Jó lenne visszamenni.
- Néha én is ezt kívánom - nézett rám mosolyogva.
Ráemeltem a tekintetemet, majd elmosolyodtam. Igen, jó érzés a régi időkről beszélni. Azonban azóta már felnőttünk, s semmi sem a régi.
Másnap elaludtuk. Igen, elaludtunk, ezért nem volt időnk elenni hozzám, így Rosa adott ruhát. Az iskolás cuccomat meg leszartam. Majd kérek lapot, meg nézem Rosa könyveit.
Busszal pár perc alatt a suliban voltunk. Mikor beléptünk az osztályba, mindenki lerohant minket, hogy mi van velünk. Jól esett, hogy ennyire aggódtak miattunk. Még Letti is átjött a másik osztályból. Bár igazándiból mindig itt van, mivel Dakekkel még mindig együtt vannak.
- Ahogy látom a lányok is jól vannak - jelent meg az osztályfőnök, mire mindenki leült a helyére - A mai napon - folytatta - nem lesz tanulás. Mindössze 4 óra lesz, ami osztályfőnökik lesznek.
- Szóval nem is kellett volna hozni könyveket?! - akadt ki Rosa.
- Nem. Néztem is, hogy miért van nálad ekkora táska - nézett ránk Lysander.
Én Arminra néztem idegesen.
- Hupsz, lehet elfelejtettem szólni - mosolygott rám sármosan.
Jézusom az a mosoly. Legszívesebben leteperném, s mocskosabbnál mocskosabb dolgokat tennék vele. De nem! Én egy kulturált lány vagyok. Asszem...
- Ha befejeztétek a beszélgetést, akkor felkel nektek tennem egy kérdést. Most már ideje eldöntenetek, hogy ki mit szeretne kezdeni az életével, ugyanis november végéig lekel adnunk a jelentkezéseteket.
Basszus...mindennel elvoltam foglalva, s bele se gondoltam, hogy mi szeretnék lenni, vagy mivel szeretném tovább vinni.
- Én szerintem továbbviszem a törit, és felveszem a történész szakot. Te? - nézett rám Rosa.
- Nem tudom...ez a baj...majd átgondolom. Lesz rá időm szerintem - erőltettem magamra egy mosolyt.
Suli után Arminhoz mentem, hogy segítsek neki összepakolni, hisz 5 napra mennek. 5 nap távol tőle. Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy ne.
- Ez kell? - mutattam felé egy pólót, amire gondoltam, hogy elvinné.
- Nem tudom. Tedd csak be - beszélt maga elé.
Mint mindig, most is játszott. Valami Trónok Harcás játék, bár fingom sincs, hogy mi a rendes neve, vagy mit kell csinálni benne.
- Figyelj, nem én megyek majdnem 1 hétre a rokonaimhoz. Szóval jó lenne ha segítenél - vágtam hozzá a pólóját
- Hé, ne zavarj meg! Épp egy nehéz pályán vagyok!
Csak megforgattam a szememet. Pillanatokkal később Armin anyukája nézett be hozzánk.
- Ha végeztetek a pakolással, akkor gyertek, mert elmegyünk majd hamburgerezni - mosolygott ránk, majd már itt sem volt.
- Hamburgerezni? - nézett az anyukája után a fekete hajú - Gyerünk Skylin! Siess asszony! Pakold azt a rohadt bőröndöt! Gyerünk, gyerünk! Mintha élnél! - emelte meg a hangját Armin, majd felpattant és dobálni kezdte a bőröndbe a cuccait.
Én konkrétan hozzá se tudtam nyúlni, hiába mondta, hogy én siessek. Alig pár perc alatt összeszedte minden cuccát.
- Na kész vagyunk! - söpörte meg a kezét.
- Jó isten, milyen hanyagul tettél bele mindent...
- Kit érdekel, hogy hogy néz ki? A lényeg, hogy kész! Na gyerünk! - azzal kézen ragadott, majd lerángatott a nappaliba.
Alexyék már indulásra készen álltak, ahogy Armin is. Komolyan mi van vele? Mióta nem evett hamburgert, hogy így ki van éhezve rá?
A burgerezőbe érve, a fiúk hamburgert, míg én krumplit és kólát kértem.
- Mint aki 100 éve nem evett - néztem bambán a fiúkra.
- Pedig 2 hete volt, hogy utoljára ettek ilyet - mosolygott az anyukájuk.
- Nem normálisak - sóhajtottam, egy mosoly mellett.
Percekig csak ettünk, amikor Armin felém fordult.
- Kérsz? - mutatta felém.
Csak néztem rá, de végül beadtam a derekamat, s megkóstoltam.
- Hm...nem is olyan rossz - húzódtam el.
- Na látod. Majd mikor öregek leszünk, akkor ezt fogsz nekem főzni.
- Ezt nem főzni kell, te konyhatündér, na mindegy.
- Tök mindegy, a lényeg, hogy csinálj majd nekem - szólt, majd az utolsó falatot is megette, majd jókat kortyolgatott a kólámból.
- És még a kólámat is megissza - forgattam meg a szememet.
- Majdnem 1 hétig nem leszek, szóval ne sajnáld tőlem. Mi van ha történik valami? Esetleg elcsábít egy lány, és ott maradok vele.
Nem vettem viccnek, ez szarul esett.
- Szóval simán eltudna csábítani egy másik lány? - vontam fel rá a szemöldökömet - Kössz, nagyon kössz - suttogtam a végét.
- Ugyan már - hajtotta a fejét a vállamra - Te is tudod, hogy nem mindennapi lány vagy.
- Ohh - mosolygott Alexy édesen.
- Ide ne élvezz - forgattam meg a szememet, mire Alexy kidugta rám a nyelvét.
Armin csak halkan nevetett a rossz viccen.
- Amint hazajövők, egy felejthetetlen estében lesz részed - emelte meg a fejét, majd a fülembe suttogta az apró szavakat.
Libabőrös lettem a hangjától.
- Szóval addig bírj magaddal - azzal belepuszilt a nyakamba, s elhajolt.
- Mondod te - néztem rá mosolyogva.
- Fiú vagyok. Ez alap nálam - vont mosolyogva vállat.
- Nálam nem - védte be magát Alexy.
- Biztos, hogy te is megnézed a fiúkat Alexy - könyököltem az asztalra, s néztem őt sunyi mosollyal.
- Lehet - könyökölt ő is rá, majd szemezni kezdtünk.
Percekig farkasszemet néztünk, majd megszólaltam.
- Ajtó melletti szék, piros bomber dzseki. Szőke haj.
Alexy pár másodpercre elfordult, az információm felé, majd vissza.
- Wc előtti asztal, barna haj, fekete póló.
Pár másodpercre elfordultam, majd vissza.
- Nyertél - sóhajtottam, majd mosolyogva hátradőltem.
- Nektek meg mi az isten bajotok van? - nézett ránk Armin.
- Csak láttunk két fiút.
- Két csodás fiút, bár a barna hajú volt a legjobb.
- Khm - köhintett Armin, közben rám nézve szúrósan.
- Nézni szabad.
- 5 perc se telt el, hogy lecsesztél, amiért azzal hülyéskedtem, hogy eltudnak hódítani.
- Tudhatnád nagyon jól, hogy nekem te vagy az első, és semmiért nem cserélnélek le.
- Azért ám - mosolygott majd lágy csókot kaptam tőle.
Azonban ha tudtam volna, hogy mi lesz később, nem szóltam volna el magam ennyire...
Mikor visszaértünk Arminékhoz, lezuhanyoztunk külön-külön. Én voltam az első, így már az ágyban feküdtem, mikor Armin besasszézott hozzám.
- Hm - állt meg az ajtóban - Talán jobban állna, ha az a rövidnadrág és póló nem lenne rajtad.
- És legyek egyszáll bugyiban?
- Pontosan - csukta be az ajtót - Holnap korán kell kelnem. 7-kor indulunk, szóval már fél 6-kor fent kell lennem - huppant le az ágyra.
Törölközőjét, mely a fején volt, vizes haja végett, a székére hajította.
- Mihez kezdesz nélkülem majd? - nézett rám szomorúságot tettetve.
- Hogy mit? - álltam fel az ágyára - Keresek egy szőke herceget, s hagyom, hogy elraboljon.
- Oh, ez esetben állt az ágya elé - Mikor hazajövők utánatok megyek, s visszarabollak.
- És mégis hogy akarod ezt véghezvinni? - vigyorogtam rá.
- Elkaplak - ekkor hirtelen elkapta a derekamat, magához rántott, majd menyasszony pózban tartott az ágya mellett - és visszaszerezlek.
- A szexi mosolyoddal?
- Meg mással is - gondolkodott el, majd megcsókolt.
Hajáról estek le a hideg cseppek, melytől beleremegett a testem.
- Szárítsd meg a hajad - húzódtam el.
- Mert ha nem mi lesz?
- Nem alszom veled.
- Hu, de megijedtem - szólt, majd ledobott az ágyra.
A villanyt gyors leoltotta, majd visszafelé beugrott mellém.
- Megfogsz fázni, és csupa víz leszek én is.
- És? Tudtommal nehezen kapod el a betegséget - nézett le rám.
- És? Lehet pont miattad kapom el.
- Hát ez előfordulhat - nevetett ki.
- Vigyázz ám magadra - fektettem a fejemet a mellkasára.
- Tudod milyen vagyok. Már az első nap biztos, hogy elcsap egy kocsi - nevette ki magát.
- Épp ezért gondolj arra, hogy van valaki aki hazavár - hajoltam fölé, majd megcsókoltam.
Csókomat viszonozta, majd sikeresen maga alá tudott teperni. Csókunkat nem szakította meg, egészen addig, míg levegőhiány végett el nem hajolt.
- Vigyázok - suttogta ajkaink közé, majd egy puszit adott a számra, s mellém feküdt.
Kezével átkarolt, melytől meleg érzés keringett bennem. Nem akarom, hogy véget érjen ez a pillanat. Soha.
Pár nap telt el, mióta Arminék elmentek. Az őszi szünet már javában megy. Viktornak ma van a születésnapja. A bulija este lesz. Én pedig jelenleg a plázában vagyok, ugyanis Rosanak nem volt ideje ajándékot venni, ezért az utolsó pillanatra maradt. Már a 3. boltot járjuk, mert nem talált semmit neki.
- Rosa válassz már valamit! - néztem az órámra - Még elkel mennünk hozzám is az ajándékért, és átkel öltöznöm, és neked is!
- Áh, de tudod milyen nehéz választani?! Te mit adsz neki?
- Egy dalt Castiellel és Lysanderrel.
- Brávó. És én? Mit csináljak? - fogta a fejét a barátnőm.
- Nem tudom Rosa. Az agyam most nem fog - sóhajtottam.
- Skyliiin! Kérlek! Gondolkozz! Te jártál vele!
Hm, van benne valami. Viszont akkor sem tudom, hogy minek örülne igazán.
- Amúgy elég gáz, hogy mind a kettőnknek van barátja, mégse tudjuk, hogy mit vegyünk egy fiúnak.
- Azért gondolkodj, Sky! Használd az agyad! Isten nem véletlenül adta neked.
Csak fapofával néztem Rosara.
- Na jó - álltam fel végül.
Átnéztem a pólókat, a kabátokat, végül a dzsekiket. A dzsekiknél megakadt a szemem, egy fekete bőrdzsekin. Elég jól nézett ki.
- Legyen ez - mutattam meg Rosanak.
- Tökély! - kapta ki a kezemből.
Amúgy ne is zavarja, hogy vagy 5-ször átment ezen a részlegen, és vagy 40000-szer látta ezt a dzsekit. Na mindegy...
Megvettük a dzsekit Viktornak, majd kijöttünk a plázából.
- De jó. Nincs időnk hazamenni, és a busz csak 1 óra múlva jön - sóhajtottam, mikor kijöttem.
Remek. Az ajándékom otthon, és úgy nézek ki, mint aki most kelt fel, egy 100 éves álomból.
- Ahj, szívem. Olyan negatív vagy - mosolygott Rosa, majd előkapta a telefonját, s írt valakinek.
- Kinek írtál?
- Castielnek. 2 percre se lakik innen - mosolygott.
Hát mégis lehet még jó ez a nap? A reggelem úgy kezdődött, hogy leöntöttem magam a tejjel, miközben müzlit ettem.
Pár percet vártunk, majd megláttuk Castielt, a motorral együtt, leparkolni az út szélére.
- Valakinek elkéne egy fuvar? - nézett ránk vidáman.
- Isten vagy Castiel. Isten! - pattantam fel mögé, Rosa pedig mögém.
Szűkösen voltunk, de azért elfértünk. Castielnek hála, percek alatt nálunk voltunk. Míg mi készülődtünk, addig Castiel Tvzett. Minden megvolt. Ruha, smink, és a pendrive, a dallal.
Fél óra múlva harci díszben álltunk. Castielel egyedül ment, míg Rosat és engem Leigh vitt el kocsival. Viktor háza szépen fel volt díszítve, bulihoz készen. Nem voltuk sokan, de ez épp elég is volt, hiszen ez volt Viktor baráti társasága.
Miután mind átadtuk az ajándékunkat Viktornak, elkezdődött a buli igazából. Viktorék házában voltunk, ahol a nagyszülei épp nem voltak otthon. Szólt a zene, volt pia. Konkrétan minden ami kellett, itt volt. Csak egy valakit nem találtam. Viktort. Körbenéztem a házban, míg meg nem találtam őt, a kertben a hintaágyon. Kimentem hozzá, s helyet foglaltam mellette.
- Miért nem vagy ott velünk?
- Remek ajándékokat kaptam tőletek. A hangulat is remek. Viszont nem megy...egyszerűen képtelen vagyok bulizni...
- Daniel...? - néztem a földet.
- Igen - suttogta - Egyszerűen képtelen vagyok úgy szórakozni, hogy a tudatomban van, hogy Daniel ezen a napon halt meg, 2 éve...
- Egész nap ez járt a fejemben. Kiakartam verni, de nem ment... - néztem az égre.
- Gondoltam, ha rendezek egy bulit, akkor majd eltereli a figyelmemet. De nem így lett. Képtelen vagyok szórakozni.
Viktorra néztem. Az arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Mindössze annyit, hogy semmihez sincs kedve. Tényleg, semmihez.
- Néha azon agyalok, hogy jobb lett volna, ha én halok meg aznap a balesetben - suttogta el az egész mondatot.
- Ha még egyszer ilyet mersz mondani, akkor felpofozlak... - néztem rá könnyes szemekkel.
- Skylin?
- Örülnöd kéne, hogy te életben maradtál! Daniel is biztos ezt akarná!
- De Dani nincs itt - nézett rám, majd az égre - És nem is lesz.
Hogy tud ilyet mondani? Miért agyal olyanokon, hogy halt volna meg inkább ő? Nem értem. Tényleg nem...
A hintaágy melletti asztalra pillantottam. Volt rajta egy üveg pia, és pár pohár. Töltöttem két pohárba bort, majd az egyiket Viktor felé tartottam.
- Mi ez?
- Csak idd meg. Feledkezzünk meg ma minden fájdalomról is gondról. Ma lettél 21 éves. Ünnepeljük meg, ahogy kell - mosolyogtam rá.
Viktor elvette tőlem a poharat, majd koccintottunk. Visszamentünk a többiekhez, s jól éreztük magunkat. Ittunk. Nem érdekelve, hogy mi lesz, csak ittunk. Elakartuk feledni azt, hogy Daniel itt hagyott minket, és a maga után hagyott fájdalmat is. Hisz ez a nap arról szólt, hogy Viktornak születésnapja volt, és nem arról, hogy az egyik barátunk meghalt pár éve ezen a napon.
Reggel rettenetesen sajgott a fejem. Nem akartam mást, csak visszafeküdni, és aludni. Később talán lezuhanyozni. Ám, ez nehezen jött össze, ugyanis ahogy kinyújtottam a lábamat, éreztem, hogy valaki van mellettem. Hm..Rosa talán itt maradt nálam, miután hazahozott? Megfordultam, hogy megnézzem Rosa milyen állapotban van, azonban lehet nem kellett volna. A szívverésem felgyorsult, a pulzusom az egekben volt. A levegő, és a vér is megállt bennem. Hogy miért? Mert nem Rosa, hanem fekete hajú barátom, Viktor feküdt mellettem, pólóm nélkül, ahogy elnéztem.
Szemeim kitágultak, és megböktem Viktort, hogy ez egy álom-e vagy nem. Ezután magamat is megcsíptem párszor, hogy felkeljek. De nem keltem.
- Le...lehetetlen - a hangom rekedt volt.
- Mi az már? - reagált Viktor kicsit későn a böködésemre.
Szemeit lassan nyitotta ki, ugyanis rajta is látszott, hogy fáj a feje, rettenetesen. Mikor teljesen kinyitotta szemeit, lesokkolt.
- Te...mit keresel itt..? - suttogta maga elé.
Csak bámultuk egymást a fiúval sokkolva. Ekkor jött el az a pont az életembe, hogy rájöttem: valamit totálisan elcsesztem.
Castiel szemszög
A rosseb megeszi, hát nem hiszem el! Csak én lehetek olyan szerencsés, hogy elhagyom egy buliban a telefonomat. Bár nekem is sok eszem lehet, hogy kint egy bokorban ébredek. Fergeteges éjszaka lehetett! Kár, hogy szinte semmire se emlékszem belőle...
Ahogy kimásztam a bokorból, megcéloztam a konyhát. A hűtőhöz érve, ahogy kinyitottam, elsápadtam. Üres sörösüvegeken kívül nem volt rendes kaja. Hm. Akkor keressük tovább a telefonom. Az utolsó hely, amire emlékszem hogy tartózkodtam, az Viktor szobája. Akkor go!
- Jézusom - kaptam a fejemhez, amikor hirtelen indultam el.
Talán nem kéne gyorsan mennem, mert a másnaposság nagy úr jelenleg nálam. Lassan haladtam, míg fel nem értem Viktor szobájába. Az ajtó résnyire nyitva volt. Oho, ezek szerint Viktornak este kalandja volt.
- Bocs a zavarásért - léptem be hirtelen - Csak a telef- - a szavam elakadt, nem tudtam tovább mondani semmit sem. Lesokkolt a látvány, még engem is.
Vissza az én szemszögembe
Csak bámultuk egymást Viktorral, amikor valaki hirtelen berontott. Tekintetem a vörös hajú fiúra szegeződött másodpercek alatt.
- Mi...a jó...fene - szólt Castiel sokkolva.
Remegni kezdtem, s nem akartam elhinni, ami jelenleg történik. De sajnos nyilvánvaló volt. Viktorral lefeküdtünk a tegnapi buli folyamán.
- Baszki...baszki baszki! - üt fel Viktor, miközben szídkozodott.
- Srácok, ugye ez nem komoly? - Castiel hangja akadozó volt - Mi a jó büdös francot csináltatok?!
- Nem emlékszem - suttogtam - Nem emlékszem semmire - szóltam hangosabban.
- Én se - szólt Viktor is.
Nem tudtam megszólalni, nagyon nem. Bele se merek gondolni, hogy mit tettem. Megcsaltam Armint, Viktorral...megcsaltam...
- Ha ezt Armin megtudja - kezdett bele Viktor.
- Nem! - néztem rá - Nem tudhatja meg! Egyszerűen nem...
- Akkor mi Skylin? - emelte meg rám a hangját Castiel - Elakarod titkolni a barátod elől, hogy megcsaltad őt Viktorral?! Komolyan?! - a végén már kiabált velem.
- Nem - folytak le a könnyeim - De nem vagyok neki képes elmondani...
- Ne már - rezzent meg Castiel hangja - Basszus már - dőlt neki az asztalnak.
Percekig csak csönd telepedett ránk. Nem tudtunk mit mondani.
- Szóval? - nézett ránk Castiel - Én nem mondom el senkinek. Azonban mi legyen?
- Sajnálom - suttogta Viktor - Miattam van minden...
Szomorúan néztem Viktorra. Ezt ketten csesztük el, szóval nem értem miért magát hibáztatja.
- Castiel, kérlek ne mondd el senkinek. Azonban, most beszélni akarok Viktorral.
Castiel bólintott, majd megragadta az asztalon lévő telefonját, s már itt sem volt.
- Emlékszel valamire? - kérdeztem.
- Azután, hogy bementünk a többiekhez, nem..
- Én se..
- Ha nem szomorkodom Daniel miatt, akkor nem jössz ki hozzám, és valószínűleg ez se következik be..
- Mindketten hibáztunk, szóval ez nem csak a te bűnöd. Az enyém is..
- Mi legyen? - nézett rám aggódva.
- Nem tudom - húztam fel a térdemet, majd ráhajtottam a fejemet - Nem tudom...
Valóbban nem tudom, hogy mit tegyünk. Csak annyit tudok, hogy megcsaltam Armint. Akit szeretek. Komolyan...miért történik mindez velem? Jelenleg elásnám magam szégyenemben, de sajnos nem tudom.
Viszont senki nem tudhatja meg...senki. Különben a titkunknak örökre befellegzett. És a kapcsolatomnak is.
Ha a rész elnyerte a tetszésedet, akkor ne feledj el nyomot hagyni
magad után a komment szekcióban! 💗
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése