Másnap reggel sajgó fejjel ébredtem. A környezetemet hamar felismertem, ugyanis a nappalinkban voltam. Alig bírtam felkelni, szédült velem a világ.
- Na végre! - hangzott anya dühös hangja a konyha felől - Már azt hittem, hogy soha nem kelsz fel!
A tv melletti órára pillantottam. Délután 3 óra volt. Huh, még szerencse, hogy szombati nap volt.
- Szerencséd, hogy Armin hazahozott.
- Jól van-jól van - legyintettem a kezemmel, remélve, hogy ennyivel lerendezhetem ezt az egészet.
- Nem is tudom mit képzeltél! Leinni magadat a sárga földig!
- Nem tudom, hogy feltűnt-e, de tegnap töltöttem be a 18. születésnapomat. Egyszer én sem halok bele - álltam fel, hogy az emeltre menjek, és megcélozhassam a fürdőszobámat.
- Most még te is ezt mondod, aztán egyre többet és többet iszol. Aztán nekem ne panaszkodj, ha olyan leszel, mint Lewis!
Megálltam a lépcső alján.
- Komolyan Lewis bácsihoz mersz hasonlítani? - néztem rá mérgesen - Egyébként tudod jól, hogy nem szokásunk ezt szóba hozni.
Lewis bácsikám anya testvére volt. Szerencsétlennek oda lett az állása, a felesége elhagyta, és az ivásba menekült. Pár évig bírta mindössze a szervezete, míg bele nem halt. Nagyon kedves az édesanyám, hogy hozzá hasonlít. Igazán kedves.
- Csak járjam ki a Sweet Amorist - fürkésztem továbbra is - De amint kijárom az iskolát, olyan gyorsan fogok ebből a rohadék házból eltűnni, hogy csak az árnyékomat fogjátok látni! - emeltem meg rá a hangomat, majd sietős léptekkel mentem a fürdőszobámba.
Beérve, becsaptam az ajtót, és be is zártam egyből. A tükörbe nézve hányingerem lett magamtól. Rettenetesen festettem. Megmostam az arcomat, hátha ez valami csoda módon segít, de nem így lett. Mivel ma nem terveztem menni sehova, ezért csak átöltöztem valami kényelmes, otthoni ruhába és a szobámban pihentem.
Azonban a pihenésem nem sokáig tartott, mert percek múlva Kentin jelent meg a szobaajtómban.
- Hali - köszönt mikor belépett.
- Biztos beakarsz jönni? Úgy nézek ki, mint egy alkesz csöves.
- Egy gyönyörű alkesz csöves - ült le az ágyamra.
- Mi járatban?
- Hallottam, hogy veszekedtek anyukáddal, így gondoltam átnézek, hogy minden oké-e veled.
- Ami azt illeti nem. Szaporodnak a veszekedések anyával. És Rosa tegnap csak úgy lelépett. Írtam neki, megnézi, de nem válaszol. Mi üthetett belé? Aggódom, hogy mi a baj.
- Szerintem ezt vele kéne megbeszélned.
- Szóval te tudod, hogy mi a baja? - képedtem el.
- Vele beszéld meg - ismételte meg önmagát - Én ebbe nem szeretnék beleszólni, ez kettőtök ügye.
- Már azzal belekeveredtél, hogy csak te tudod.
- Sajnálom, de jobb ha nem szólok bele.
- És az is jobb lesz, hogyha most mész.
- Mi?!
- Jól hallottad - ragadtam kézen, majd egészen az előtérig rángattam - Gyerünk, húzd a cipőd!
- Ahj, Sky - kezdte el húzni a bakancsát - Később felhívjalak? - állt fel, amikor végzett.
- Nem kell. Szia Kentin - mosolyogtam rá egy erőltetett mosoly keretében.
Kentin elment, de nekem se volt kedvem itt maradni. Felrohantam a sapkámért a szobámba, majd miután felkaptam, már siettem is vissza. Nem szóltam anyának, hogy elmegyek. Lábamra kaptam a csizmámat, magamra a kabátot, és a sapkát és már itt sem voltam. Rosahoz igyekeztem.
Útközben azonban beleütköztem Maxbe.
- Hát te? - néztem rá.
- Oh, jó hogy itt vagy! - kapott a fejéhez - Már mindenütt kerestelek.
- Otthon nem kerestél.
- Oda indultam épp.
- És eddig hol voltál?
- Viktornál.
- Aha. És én mihez kellek?
- Tudod - köszörülte meg a torkát - Elég bonyolult.
- Halljam - sóhajtottam egy nagyot.
- A lényeg, hogy Viktornak feltűnt az anyja.
- Várj...mi?! - akadtam ki - De az anyja elhagyta...
- Igen, de visszajött. Viktor...Viktor kész van lelkileg - szólt zavartan - Hozzá mentem, de nem engedett be. Csak írt egy smst, hogy visszajött az anyja, és nem akar beszélni senkivel. Skylin aggódom miatta - furcsa volt Maxet így látni - Gyere velem, lehet téged beenged.
- Max..nekem is megvan a saját bajom. Segítek Viktornak, de előbb elkel mennem Rosahoz.
- Rosahoz?
- Beszélnem kell vele. Lehet...lehet, hogy összevesztünk...
- Lehet? - vonta fel a szemöldökét.
- Kusza ez az egész, ezért is akarok vele beszélni. Lehet elfogom veszíteni - csúszott el a hangom a végére.
- Lehet?
- Max! - szóltam rá - Komolyan már - fordultam el.
- Na, ne haragudj - ölelt meg hátulról - Húgicaaaa.
- Nem haragszom, csak ezt hagyd abba! - pusziltam meg majd eltávolodtam tőle - Majd átmegyek Viktorhoz, csak előbb Rosahoz.
- Remek! Kösz, Húgi! - puszilta meg az arcomat majd elsietett.
Hamar odaértem Rosahoz. Mikor kopogtam, az anyukája nyitott ajtót. Annyira gyönyörű volt, mint Rosa.
- Hello Crystal - köszöntem kedvesen.
- Oh, Szervusz Skylin! - mosolygott szokásához hívően - Gyere csak be.
Eleget téve a kérésének, bementem.
- Mi járatban vagy? - mutatott a kanapéra, hogy leüljek.
Leültem.
- Rosa itthon van? Beszélnem kéne vele - az ujjamat morzsoltam idegességemben.
- Sajnálom, de nincs. Elment Lysanderrel pár órája.
- Oh, értem.
- Miért szerettél volna beszélni vele? - kérdezte kedvesen - Oh, egyébként boldog születésnapot, így utólag is! - boldogan adott 2 puszit az arcomra.
- Köszönöm - mosolyogtam - Tudod...úgy érzem, hogy valami baj van. Tegnap csak úgy otthagyott a szülinapi bulimon, és nagyon furcsa mostanában. Bár...
- Bár?
- Bár nem igazán tudhatom, mivel mostanában alig vagyunk kettesben...
- Említette párszor, hogy már nem a régi a köztetek lévő kapcsolat.
Bekönnyeztem ezen. Csak most kaptam észhez, hogy már nagyon régóta nem voltunk sehol sem Rosaval.
Végül hazajöttem. Vasárnap nem írtam Rosanak, és Arminhoz se mentem át. Inkább egyedül voltam itthon, és átgondoltam a dolgokat és a gondolataimat.
Hétfőn kedvtelenül mentem suliba. Mikor beértem az első órára, ami történetem volt, meglepődtem, ugyanis Lysander ült az ÉN helyemen.
- Lysander, tudtommal rossz helyen ülsz - szóltam neki egyből, amint a padhoz értem.
Lysander csak Rosara mutogatott, aki egyből felkapta a fejét arra, amikor én odaértem.
- Kell egy kis változatosság - mosolygott rám.
- Rosa, beszélhetnénk? - lettem komoly.
- Mindjárt kezdődik az óra - védte ki magát.
- Még 20 perc - mosolygott Lysander. Jajj, köszönöm. Jövők neki eggyel.
Rosán látszott, hogy nem akart velem beszélni, de végül kijött velem a kertészklubhoz, hogy ott nyugodtan tudjunk beszélni.
- Miben lehetek szolgálatodra? - ült le egyből, mikor a virágokkal teli kertbe értünk.
- Figyelj. Nem tudom, hogy mit árthattam neked, amitől ennyire eltávolodtunk, de kérlek mondd el.
- Nem tudom miről beszélsz - vette le rólam a tekintetét.
- Te nem vetted észre, hogy egyre kevesebbet vagyunk együtt, és szinte alig beszélünk?
- Gratulálok Skylin! - állt fel hirtelen. Arcán dühös tekintet volt - 8 hónapba telt, mire ezt észrevetted. 8 hónap! - emelte meg rám a hangját - És szerinted miért van ez? - mosolygott, de csak 1 másodpercig, utána ismét dühös volt.
- Épp ez az, hogy nem tudom.
- Komolyan nem vetted észre, hogy amióta együtt vagy Arminnal, és amióta ő itt van, azóta elhanyagolsz?! - hangjában dühöt, és csalódottságot éreztem.
- De hisz ez nem igaz, Rosa...
- Dehogy is nem! Kevesebbet lógtunk együtt. Kevesebbet szórakoztunk, és kevesebbet beszéltünk. Már én sem tudom, hogy mikor volt utoljára, hogy elmentünk ketten valahova, vagy együtt lógtuk!
- Miért nem mondtad ezt el? Rosa - fogtam meg a kezét.
- Hogy miért? Mert talán láttam, hogy milyen boldog vagy vele. És nem leszek olyan szemét, hogy elveszem tőled ezt a csepp kis boldogságot.
- Ettől függetlenül szólhattál volna - megakartam ölelni, de ő elhúzódott.
- Szerintem már mindegy. Nem számítok neked már annyit. Ott van Armin, és a többi fiú, akivel elvagy.
- Ne legyél már hülye! Neked is sok barátod van.
- Te, Lysander és Alexy. Az más, hogy a többiekkel csak úgy elvagyok. De azok, akikre mindig számíthattam, azok csak 3-an vannak. Illetve már csak ketten.
- Rám is számíthatsz, tudod jól!
- Oh, igen? - emelte meg ismét a hangját - Akkor gyerünk mondd el, hogy mik történtek velem ebben a 8 hónapban.
Hirtelen nem tudtam mit szólni.
- Akkor elmondom. Leigh-el majdnem szakítottunk, apa majdnem elvesztette az állását, és van számtalan kisebb dolog is, amiről nem tudsz! Tudod ilyenkor örültem volna, ha ott van a legjobb barátnőm mellettem, de nem volt. És érdekes! Én ott voltam, amikor Deborah visszajött. Akkor is amikor Arminnal nem működtek a dolgok. Mindig ott voltam, érted? Mindig! Egy barátságban kölcsönösnek kell lennie a bizalomnak, és a megértésnek. És az nem barátság, amiben az van, hogyha neked kell segítség én rohanok, de ha nekem kell, akkor sehol semmi - mire végigmondta hangos hangkimenetellel, addigra a könnyektől csillogott a szeme.
- Rosa - a torkom összeszorult, és rettenetesen éreztem magam.
- Tudod - nyelte vissza könnyeit - Néha azt kívánom, hogy Armin soha ne jött volna ide - ez volt hozzám az utolsó szava, majd itt hagyott.
Csak álltam, és a percek óráknak tűntek. Igaza van, túlságosan is. Elhanyagoltam és nem vettem észre ezt. De akkor sem kéne olyat mondania, hogy Armin bárcsak ne jött volna ide.
Épphogy a tanár előtt értem be. Leültem Nataniel mellé végül. Pár perc múlva éreztem, hogy valaki megböki a hátamat.
- Hé, mi történt? - kérdezett rá Armin, mire én csak a fejemet ráztam, s visszafordultam.
- Minden oké? - kérdezett aggódva Nath.
- Nem - borultam a padra.
Mr. Fraize közölte, hogy idén 2 felé lesz osztva a csoport.
- Miért leszünk kettéosztva? - tette fel elsőnek a kérdést Nathaniel.
- Mert hiába vagytok töri szakos osztály, vannak, akikben még mindig kételkedünk, hogy letudják-e tenni az érettségit.
Ekkor mindenki Castielre nézett.
- Mi van? - pislogott párat a vörös.
- Senkit nem ítélünk el - köhintett az osztályfőnök - Szóval, akik a haladó csoportban lesznek: Nathaniel, Kentin, Iris, Viola, Skylin, Priya, Alexy, és Castiel.
- Castiel?! - hangzott az osztálytól egyszerre.
- Hódoljatok be a nagy Arthur királynak, Cameron népe! - vágta be a sajátos menő pózát.
- De ez lehetetlen! - képedt el Armin - Hogy lehet, hogy ő bekerült, de én nem?
- Attól függetlenül, hogy az a múltkori tévedése volt, 5-ös történelemből. És még mindig jobb, mikor te azt állítottad, hogy Napóleon harcolt a 2. Világháborúban.
- Az csak egyszerű eset volt - kezdett el mentegetőzni.
- Majd korrepetállak - fordultam hozzá.
Ő csak egy mosolyt ajándékozott nekem.
- Aki nem hallotta a nevét, az a kezdő csoportba kerül.
Rosa a kezdőbe? Hisz mindig 5-ös volt töriből. Ezek szerint van amiről nem tudok. Sőt, sok minden is.
Nagyon nem volt kedvem a mai naphoz, így nagyon örültem amikor végre vége lett.
- Szóóóval mikor is akarod elmondani, hogy mi történt? - lépett mellém Armin.
- Elmegyünk hozzátok? - álltam elé.
- Nem, ki vagy onnan tiltva - nevetett.
Csak mosolyogtam rajta, majd felpipiskedtem és megcsókoltam.
Mikor Arminékhoz értünk, legszívesebben ledőltem volna az ágyra, és aludtam volna. Helyettem ezt megtette Armin. Épphogy beért a szobába, levágódott az ágyra.
- Fáradt vagy? - ültem le mellé, és a hajával játszottam.
- Aha - dünnyögte.
Nem válaszoltam. Tudtam jól, hogyha válaszolok, akkor csak elsírom magam. De már késő volt, és szavak se kellettek hozzá. A könnyeim legördültek az arcomon. Armin ezt egészen addig észre sem vette, míg felém nem fordult.
- Skylin? - pattant fel hirtelen.
Csöndben közelebb húzódtam hozzá, majd szorosan megöleltem.
- Nyugi - puszilt a nyakamba - Most már tényleg fúrja az oldalamat, hogy mi a fene történt - húzódott el.
Hüvelykujjával letörölte a könnyeimet, majd egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. Nagy levegőt vettem, majd elmondtam neki, hogy mi történt.
- Szóval én vagyok az egészért a hibás?
- Nem. Vagyis...Rosa szemében igen...de ez az én hibám. Én hanyagoltam el őt. Te nem vagy hibás - vettem mély levegőt, majd kifújtam.
- Kell holnapra valami? - kérdezte miközben lefeküdt.
- Nem. És kösz, hogy ennyivel lerendezed - néztem rá csúnyán.
Ő csak rám mosolygott, majd lerántott maga mellé, és hátulról átölelt.
- Minden rendben lesz - puszilt a nyakamba - Addig pedig pihenj egyet.
Nyugtatásképp ért, hogy itt van velem. Megfogtam a kezét, mely a hasamnál volt, és összekulcsoltam vele az enyémet. Mély álomba estem, melyből nem akartam kiszabadulni.
Egyáltalán nem tudom, hogy meddig alhattam, de kifejezetten jól esett. Mikor felültem, Armin sehol sem volt, így átkullogtam Alexyhez, hátha tud valamit a testvére honlétéről.
- Csipkerózsika felébred - szólt egyből, mikor beléptem hozzá.
- Nagyon vicces - dörgöltem a szememet - Armin?
- Fürdik. Nem rég ment be.
Bólogattam, mellyel jeleztem, hogy értem amit mondd. Furcsa, hogy csend van jelenleg. Igaz is. Armin görénye eltűnt jó pár hónapja. Jó, igazából azután pár nappal, hogy elsőnek jártam náluk. De nem én vittem el az is biztos. Bár lehet megijedt tőlem.
- Armin elmondta, hogy mi történt. Remélem minden oké lesz, és remélem azt is megérted, hogy nem szívesen állok egyikőtök párjára se.
- Persze, hogy megértem - mosolyogtam halványan.
- De támogatni foglak ha kell - mosolya őszinte volt.
- Miről folyik a csevej? - jelent meg mögöttem Armin egy szál törölközőben.
- Téged beszéltünk ki - jelentettem ki neki mosolyogva.
- Szóval a szokásos - vágott morcos fejet, majd már itt sem volt.
Az órára pillantottam. Este 9 volt. Wáow...3 órától egészen 9-ig aludtam. Hát ma már biztos, hogy nem fogok hazamenni.
Írtam anyának egy smst, hogy ma már ne várjanak, majd visszamentem Arminhoz.
- Jobban vagy? - kérdezett rá, mikor beléptem.
Már nem a törölköző volt rajta, hanem egy alsónadrág, és egy póló.
- Szívesen mondanám, hogy igen, de nem. Elvesztettem a legjobb barátnőmet, aki már szinte a testvérem volt.
- Ha tényleg a legjobb barátnőd, akkor megfogjátok tudni beszélni.
- És ha nem?
- Akkor - gondolkodott el - Megverjük? - húztam a szám - Elraboljuk? - húztam a szám ismét - Akkor passz.
- Ezt magamnak kell megoldani, de azért köszönöm - léptem hozzá, majd egy puszit nyomtam a szájára.
Másodpercek múlva hozzábújtam, és szorosan megöleltem őt.
Teltek a napok, de Rosaval továbbra sem szóltunk egymáshoz. Én próbáltam vele beszélni, de ő ügyet sem vetett rám. Mikor október első hetébe léptünk, már kezdett elegem lenni, hogy nem akar meghallgatni. Így, mikor egy szerdai napon mentünk be kémia órára, megragadtam a kezét, s a kémia teremmel szemben lévő rajzterembe húztam őt.
- Nem akarok veled beszélni! - kezdett el kiabálni velem.
- Pedig nagyon is azt fogjuk tenni! - szorítottam meg jobban a kezét, mikor pedig beértünk a terembe elengedtem.
- Nem, kurvára nem kell ezt megbeszélni, mert már mindegy nek- Rosa hirtelen elhallgatott, majd a terem tágas felére pillantott.
- Ti meg kik vagytok? - hangzott egy csajtól.
Alig pár másodpercbe telt, mire rájöttem, hogy ez az elsősök osztálya lett, így itt van a legtöbb órájuk. És mit ad isten: most is itt voltak.
- Te, James - szólalt fel egy szőke hajú srác - Az a magasabb nem a végzős törisek kurvája? - nevetett ki minket. Ám tudtam jól, hogy Rosara gondolj.
- De, igen Doreth. Az a ribanc - a két srácon tisztán látszott, hogy ikrek.
- Tudjátok anyátoktól tanulta el, kis szarosok - néztem rájuk dühösen - Az anyátok igazi profi ebben a szakmában. Bár a gyereknevelésben úgy látom, hogy nem, mert két ekkora barom, nyomorékot nem nehéz csinálni.
A többiek nevetésben törtek ki, és éjjeneztek azon, amit mondtam a két fiúnak. Ők persze ezután kussoltak.
- Ja, és először magatokra nézzetek és utána szóljatok le másokat. Egyébként meg van különbség a kurva, és a szép és csinosan öltözött lányok között, barmok - annyira felhúztam magam. Mi az, hogy lekurvázza Rosat?! Semmi joga hozzá, és nincs is igaza. Egy elsős ne már, hogy bemerjen szólni.
- Asszem - dőlt hátra egy barna hajú srác - Beletettek oltva, srácok.
Dühösen megragadtam Rosa kezét, és egy olyan helyre mentem vele, ahol már tényleg senki sem volt.
- Én megakarom beszélni - kezdett bele egyből, mikor beértünk a pincébe - De félek, hogy újból megtörténne, és nem akarom ismét átélni. Szóval az lenne a legjobb, ha hagynánk ezt az egészet.
- 6 éve vagyunk legjobb barátnők. Olyan vagy, mintha a testvérem lennél. Kérlek Rosa, ne csináld.
- Együtt beszéltük meg azt is, hogy részegedünk le, és együtt égetjük le magunkat mások előtt. Erre te leiszod magad a jó fenébe Castiellel. Már semmi se olyan, mint régen, ezt neked is bekel látnod. Én...én csak visszaakarom kapni azokat az időket, mikor még minden rendben volt - épphogy kimondta, a csengő megszólalt, mely azt jelentette, hogy órára kell mennünk.
Rosa szó nélkül ment el. Ennyi lenne? Vége a barátságunknak? Nem akarom elhinni, de nem erőltethetem, mert minden csak rosszabb lesz.
Visszamentem a terembe, ahol már mindenki bent volt, rajtam és a hiányzókon kívül. Ebben a teremben Alexy mellett ültem, így hát helyet foglaltam mellette.
- Skylin? - nézett rám aggódva.
- Vége...mindennek - nehezen álltam meg, hogy a könnyeim bent maradjanak a helyükön.
- Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.
- Nem kell bocsánatot kérned. Nem tehetsz semmiről sem.
Alexy reakcióképpen csak megölelt engem. Tekintetem Rosaéra mászott. Senki nem ült mellette, mivel Lysander hiányzott. Egyedül volt. És pontosan ezt mondta nekem. Mellettem mindig van valaki, mellette meg most sincs senki, aki megvigasztalhatná. A mögöttem ülő Castielre néztem, aki Nathaniel mellett ült.
- Hm? Mi az? - pislogott rám párat.
A válaszom csak annyi volt hogy Rosa felé bólintottam. A szőke, és a vörös fiú ekkor egyszerre néztek Rosara, aki észre se vette, hogy ennyire figyelik. Visszanéztek rám, majd egymásra, s pillanatok alatt a Rosa előtti üres padban ültek a cuccaikkal együtt. Székeikkel Rosa felé fordulva kezdtek el neki hülyeségeket, és fárasztóbbnál fárasztóbb dolgokat mesélni, annak érdekében, hogy jobb kedvre derítsék. A lány pár dolgon felnevetett, de látszott rajta, hogy küzd a könnyeivel, hogy ne jöjjenek elő. A fiúk egy percre se hagyták, hogy egyedül legyen, és ne rájuk figyeljen. Ez egészen addig ment, míg a tanárnő be nem jött, és a fiúkat visszazavarta a helyükre.
- Ma kémiai kísérleteket fogunk végezni. Most az egyszer engedem, hogy mindenki azt válassza párjának, akit szeretne.
Castiellel reflexszerűen egymásra néztünk, csillogó szemekkel.
- Kivéve ti ketten - állt elénk a tanárnő - Habár most jöttem csak, hallottam ám, hogy mit műveltetek ti ketten 8.ban.
- Ki mesélte el neki? - néztem végig az osztályon gyilkos tekintettel.
- Jobb ha felvállalja magát, különben bevetem a rossz fiúkat! - emelte fel az öklét.
- Mr. Fraize volt - válaszolt a tanárnő.
- Oh, nagy testvért nem bántjuk - rázta meg a csuklóját.
- Mit csináltatok 8.-ban? - sétált oda hozzám Armin.
- Lehet kissé leégettük a volt kémiatanárunk haját - húztam a számat.
- Hogy mi van? - lepődött meg Armin.
- És eskü a kopaszság jobban áll neki - nevetett Castiel.
- Jézusom, akkor én biztos nem leszek veled - azzal megfordult, de én elkaptam a karját.
- Oh, dehogyisnem!
- Aha, nem - lett komoly - Szeretnék még élni, ha lehet.
- Szakítok veled ha elmész.
- Huh, de nagy fenyegetés - mosolygott, és látszódtak édes gödröcskéi.
- Megteszem! - próbáltam komoly lenni, és fenyegető, de biztos vagyok benne, hogy nem jött össze.
- Visszahódítalak - vont vállat, majd leült mellém.
- Nyertem - döntöttem a fejemet a vállára.
Ő csak megpuszilta a fejemet.
A tanárnő kiosztotta a feladatlapokat, hogy miket használjunk, és hogy, hogy ne gyújtsuk fel az egész sulit, vagy Sweet Cityt.
- Szarrá égetjük ezt a kócerájt - nevette el magát a barátom, mikor átolvasta az használatot.
Elkezdtük csinálni Arminnal. A feladatban az volt, hogy zöldes-sárgának kell lennie a vegyület színének. Nekünk ilyen körte színű volt. Hm. Megteszi. Remélem.
- Na, nem halunk meg - jelentette ki Armin.
- Tanárnő, ennek milyen színűnek kell lenni? - szólalt meg mögülünk Castiel, aki Rosa mellett ült.
- Milyen színűt ír a feladatotok? - állt mellénk a tanárnő, s közben Rosaékat figyelte.
- Narancssárga - olvasta fel Rosa, majd visszanézett az üvegre, ami füstölögni kezdett.
- Akkor ez miért kék színű? - ijedtem meg.
A tanárnő egyre jobban méregette az üveget, ami egyre jobban pezsgett, és füstölt.
- Mindenki menjen a kijárat felé. Nem tudhatjuk, hogy mikor robban! - parancsolt ránk.
Mi van, robban?! Tudja ez, hogy mit jelent az egyáltalán?!
Mindenki özönleni kezdett a bejárat felé, csak Armin, Rosa, Castiel és én maradtunk a helyünkön, és mentünk lassabban.
- Gyerünk, ti is siessetek! - utasított minket a tanárnő.
Menni készültünk, amikor éreztük a rezgést magunk mögül, és hamar jött a baj. Az üveg tartalma felrobbant, és robbant vele a többi lobbanékony anyag is. Pár apró tűzcsóva repült a függönyre és a többi gyúlékony dolgokra.
Mindenki sikongatva menekült ki, ahogy a lángok egyre jobban terjedtek a teremből. Épp, hogy kiértünk, mi 4-en, a lángok már a folyosót pásztázták. A díszlet égve esett le elénk. Próbáltam minél előbb lerohanni a lépcsőn, de a tömegtől nehezen tudtam. A lángok már a nyomunkban voltak, és a tűz ellepte a rajztermet, ahol a még gyúlékonyabb anyagok voltak. A sok diáktól alig bírtam lépni. Láttam, és éreztem is, hogy 3-an maradtunk leghátul, és a tömeg miatt nem tudtunk jobban igyekezni. Armin már futni akart velem, ám én hallottam ahogy a gerendák is kezdik feladni a harcot a tűz ellen, s pár a földön landol.
- Várj - lassítottam le - Hol van Rosa? Armin itt volt mögöttem!
- Biztos elénk ért. Skylin siessünk, mert a végén nem jutunk ki!
- Nem Armin...Rosa lemaradt....érzem.
Armin idegesen, de egyben ijedten nézett rám. Szemeit összehúzta, hisz zavarta őket a lángok.
- Visszamegyek megnézem.
- Nem! - indultam meg visszafelé, de Armin elkapta a kezemet.
- Skylin, menj ki, majd én megyek!
- Sajnálom... - azzal kirántottam a kezei közül a kezemet.
Lehet, hogy Rosa nincs is itt, és tényleg kijutott. De lehet, hogy mégse és itt várja, hogy valaki segítsen neki. Ügyet se vetve, hogy mennyire izzót a bőröm a forró lángoktól, rohantam vissza azért a személyért, aki mindennél fontosabb volt nekem.
- Rosa! - kiabáltam a vörös tűzbe - Rosa!
- Itt...itt vagyok... - halk köhögést hallottam a lépcsőtől.
- Rosa! - rohantam oda hozzá. A lába kicsit megégett, és nem tudott menni. Láttam rajta.
- Skylin, menj...nem tudok ráállni...
- Ezt most felejtsd el, mert biztos, hogy nem foglak itt hagyni! - megragadtam őt, és nehezen lábraállítottam.
Próbáltam sietősen menni vele, ami egészen addig sikerült, amíg egy hatalmas gerenda a folyosó közepére nem esett, elállva az utunkat. Semerre nem volt menekvés, nem láttam utat és Rosa se. Visszahúzódtam vele a lépcső aljára, míg észbe nem kaptam, és kinyitottam a pinceajtót. Ám nem volt jó ötlet, mert a füst csak úgy ömlött ki a helységből. Gyors becsaptam majd lerogytam a földre.
- Sajnálom - suttogtam magam elé, a köhögés mellett.
- Én sajnálom...ha nem vagyok béna, akkor nem lennél itt, és egyedül halnék meg...
- Nem fog senki meghalni!
- Sajnálom... - köhögött.
- Én sajnálom, hogy elhanyagoltalak. Nem vettem észre, hogy ez bánt téged, és mit művelek. 6 éve kaptam meg azt a személyt az életembe, aki mindenkinél fontosabb, és nm értékeltem, hogy mindig itt voltál nekem.
- Sajnálom - csordultak ki a könnyei és a füsttől már fulladozott.
- Én is - én sem bírtam tovább, utat engedtem az érzéseimnek.
Rosaval megöleltük egymást, de a köhögés nem maradt abba. Elhajoltunk egymástól, majd háttal nekidőltünk a pinceajtónak. Erősen fogtam Rosa kezét, míg le nem hunytuk a szemünket, a köhögések közepette. Alig kaptam már levegőt, de jelenleg nem nagyon érdekelt. Visszakaptam a legjobb barátnőmet.
- Rosa én már... - suttogtam.
- Én se bírom...
Teljesen lehunytam a szememet, s felkészültem a legrosszabbra.
- Szerintem ezt vele kéne megbeszélned.
- Szóval te tudod, hogy mi a baja? - képedtem el.
- Vele beszéld meg - ismételte meg önmagát - Én ebbe nem szeretnék beleszólni, ez kettőtök ügye.
- Már azzal belekeveredtél, hogy csak te tudod.
- Sajnálom, de jobb ha nem szólok bele.
- És az is jobb lesz, hogyha most mész.
- Mi?!
- Jól hallottad - ragadtam kézen, majd egészen az előtérig rángattam - Gyerünk, húzd a cipőd!
- Ahj, Sky - kezdte el húzni a bakancsát - Később felhívjalak? - állt fel, amikor végzett.
- Nem kell. Szia Kentin - mosolyogtam rá egy erőltetett mosoly keretében.
Kentin elment, de nekem se volt kedvem itt maradni. Felrohantam a sapkámért a szobámba, majd miután felkaptam, már siettem is vissza. Nem szóltam anyának, hogy elmegyek. Lábamra kaptam a csizmámat, magamra a kabátot, és a sapkát és már itt sem voltam. Rosahoz igyekeztem.
Útközben azonban beleütköztem Maxbe.
- Hát te? - néztem rá.
- Oh, jó hogy itt vagy! - kapott a fejéhez - Már mindenütt kerestelek.
- Otthon nem kerestél.
- Oda indultam épp.
- És eddig hol voltál?
- Viktornál.
- Aha. És én mihez kellek?
- Tudod - köszörülte meg a torkát - Elég bonyolult.
- Halljam - sóhajtottam egy nagyot.
- A lényeg, hogy Viktornak feltűnt az anyja.
- Várj...mi?! - akadtam ki - De az anyja elhagyta...
- Igen, de visszajött. Viktor...Viktor kész van lelkileg - szólt zavartan - Hozzá mentem, de nem engedett be. Csak írt egy smst, hogy visszajött az anyja, és nem akar beszélni senkivel. Skylin aggódom miatta - furcsa volt Maxet így látni - Gyere velem, lehet téged beenged.
- Max..nekem is megvan a saját bajom. Segítek Viktornak, de előbb elkel mennem Rosahoz.
- Rosahoz?
- Beszélnem kell vele. Lehet...lehet, hogy összevesztünk...
- Lehet? - vonta fel a szemöldökét.
- Kusza ez az egész, ezért is akarok vele beszélni. Lehet elfogom veszíteni - csúszott el a hangom a végére.
- Lehet?
- Max! - szóltam rá - Komolyan már - fordultam el.
- Na, ne haragudj - ölelt meg hátulról - Húgicaaaa.
- Nem haragszom, csak ezt hagyd abba! - pusziltam meg majd eltávolodtam tőle - Majd átmegyek Viktorhoz, csak előbb Rosahoz.
- Remek! Kösz, Húgi! - puszilta meg az arcomat majd elsietett.
Hamar odaértem Rosahoz. Mikor kopogtam, az anyukája nyitott ajtót. Annyira gyönyörű volt, mint Rosa.
- Hello Crystal - köszöntem kedvesen.
- Oh, Szervusz Skylin! - mosolygott szokásához hívően - Gyere csak be.
Eleget téve a kérésének, bementem.
- Mi járatban vagy? - mutatott a kanapéra, hogy leüljek.
Leültem.
- Rosa itthon van? Beszélnem kéne vele - az ujjamat morzsoltam idegességemben.
- Sajnálom, de nincs. Elment Lysanderrel pár órája.
- Oh, értem.
- Miért szerettél volna beszélni vele? - kérdezte kedvesen - Oh, egyébként boldog születésnapot, így utólag is! - boldogan adott 2 puszit az arcomra.
- Köszönöm - mosolyogtam - Tudod...úgy érzem, hogy valami baj van. Tegnap csak úgy otthagyott a szülinapi bulimon, és nagyon furcsa mostanában. Bár...
- Bár?
- Bár nem igazán tudhatom, mivel mostanában alig vagyunk kettesben...
- Említette párszor, hogy már nem a régi a köztetek lévő kapcsolat.
Bekönnyeztem ezen. Csak most kaptam észhez, hogy már nagyon régóta nem voltunk sehol sem Rosaval.
Végül hazajöttem. Vasárnap nem írtam Rosanak, és Arminhoz se mentem át. Inkább egyedül voltam itthon, és átgondoltam a dolgokat és a gondolataimat.
Hétfőn kedvtelenül mentem suliba. Mikor beértem az első órára, ami történetem volt, meglepődtem, ugyanis Lysander ült az ÉN helyemen.
- Lysander, tudtommal rossz helyen ülsz - szóltam neki egyből, amint a padhoz értem.
Lysander csak Rosara mutogatott, aki egyből felkapta a fejét arra, amikor én odaértem.
- Kell egy kis változatosság - mosolygott rám.
- Rosa, beszélhetnénk? - lettem komoly.
- Mindjárt kezdődik az óra - védte ki magát.
- Még 20 perc - mosolygott Lysander. Jajj, köszönöm. Jövők neki eggyel.
Rosán látszott, hogy nem akart velem beszélni, de végül kijött velem a kertészklubhoz, hogy ott nyugodtan tudjunk beszélni.
- Miben lehetek szolgálatodra? - ült le egyből, mikor a virágokkal teli kertbe értünk.
- Figyelj. Nem tudom, hogy mit árthattam neked, amitől ennyire eltávolodtunk, de kérlek mondd el.
- Nem tudom miről beszélsz - vette le rólam a tekintetét.
- Te nem vetted észre, hogy egyre kevesebbet vagyunk együtt, és szinte alig beszélünk?
- Gratulálok Skylin! - állt fel hirtelen. Arcán dühös tekintet volt - 8 hónapba telt, mire ezt észrevetted. 8 hónap! - emelte meg rám a hangját - És szerinted miért van ez? - mosolygott, de csak 1 másodpercig, utána ismét dühös volt.
- Épp ez az, hogy nem tudom.
- Komolyan nem vetted észre, hogy amióta együtt vagy Arminnal, és amióta ő itt van, azóta elhanyagolsz?! - hangjában dühöt, és csalódottságot éreztem.
- De hisz ez nem igaz, Rosa...
- Dehogy is nem! Kevesebbet lógtunk együtt. Kevesebbet szórakoztunk, és kevesebbet beszéltünk. Már én sem tudom, hogy mikor volt utoljára, hogy elmentünk ketten valahova, vagy együtt lógtuk!
- Miért nem mondtad ezt el? Rosa - fogtam meg a kezét.
- Hogy miért? Mert talán láttam, hogy milyen boldog vagy vele. És nem leszek olyan szemét, hogy elveszem tőled ezt a csepp kis boldogságot.
- Ettől függetlenül szólhattál volna - megakartam ölelni, de ő elhúzódott.
- Szerintem már mindegy. Nem számítok neked már annyit. Ott van Armin, és a többi fiú, akivel elvagy.
- Ne legyél már hülye! Neked is sok barátod van.
- Te, Lysander és Alexy. Az más, hogy a többiekkel csak úgy elvagyok. De azok, akikre mindig számíthattam, azok csak 3-an vannak. Illetve már csak ketten.
- Rám is számíthatsz, tudod jól!
- Oh, igen? - emelte meg ismét a hangját - Akkor gyerünk mondd el, hogy mik történtek velem ebben a 8 hónapban.
Hirtelen nem tudtam mit szólni.
- Akkor elmondom. Leigh-el majdnem szakítottunk, apa majdnem elvesztette az állását, és van számtalan kisebb dolog is, amiről nem tudsz! Tudod ilyenkor örültem volna, ha ott van a legjobb barátnőm mellettem, de nem volt. És érdekes! Én ott voltam, amikor Deborah visszajött. Akkor is amikor Arminnal nem működtek a dolgok. Mindig ott voltam, érted? Mindig! Egy barátságban kölcsönösnek kell lennie a bizalomnak, és a megértésnek. És az nem barátság, amiben az van, hogyha neked kell segítség én rohanok, de ha nekem kell, akkor sehol semmi - mire végigmondta hangos hangkimenetellel, addigra a könnyektől csillogott a szeme.
- Rosa - a torkom összeszorult, és rettenetesen éreztem magam.
- Tudod - nyelte vissza könnyeit - Néha azt kívánom, hogy Armin soha ne jött volna ide - ez volt hozzám az utolsó szava, majd itt hagyott.
Csak álltam, és a percek óráknak tűntek. Igaza van, túlságosan is. Elhanyagoltam és nem vettem észre ezt. De akkor sem kéne olyat mondania, hogy Armin bárcsak ne jött volna ide.
Épphogy a tanár előtt értem be. Leültem Nataniel mellé végül. Pár perc múlva éreztem, hogy valaki megböki a hátamat.
- Hé, mi történt? - kérdezett rá Armin, mire én csak a fejemet ráztam, s visszafordultam.
- Minden oké? - kérdezett aggódva Nath.
- Nem - borultam a padra.
Mr. Fraize közölte, hogy idén 2 felé lesz osztva a csoport.
- Miért leszünk kettéosztva? - tette fel elsőnek a kérdést Nathaniel.
- Mert hiába vagytok töri szakos osztály, vannak, akikben még mindig kételkedünk, hogy letudják-e tenni az érettségit.
Ekkor mindenki Castielre nézett.
- Mi van? - pislogott párat a vörös.
- Senkit nem ítélünk el - köhintett az osztályfőnök - Szóval, akik a haladó csoportban lesznek: Nathaniel, Kentin, Iris, Viola, Skylin, Priya, Alexy, és Castiel.
- Castiel?! - hangzott az osztálytól egyszerre.
- Hódoljatok be a nagy Arthur királynak, Cameron népe! - vágta be a sajátos menő pózát.
- De ez lehetetlen! - képedt el Armin - Hogy lehet, hogy ő bekerült, de én nem?
- Attól függetlenül, hogy az a múltkori tévedése volt, 5-ös történelemből. És még mindig jobb, mikor te azt állítottad, hogy Napóleon harcolt a 2. Világháborúban.
- Az csak egyszerű eset volt - kezdett el mentegetőzni.
- Majd korrepetállak - fordultam hozzá.
Ő csak egy mosolyt ajándékozott nekem.
- Aki nem hallotta a nevét, az a kezdő csoportba kerül.
Rosa a kezdőbe? Hisz mindig 5-ös volt töriből. Ezek szerint van amiről nem tudok. Sőt, sok minden is.
Nagyon nem volt kedvem a mai naphoz, így nagyon örültem amikor végre vége lett.
- Szóóóval mikor is akarod elmondani, hogy mi történt? - lépett mellém Armin.
- Elmegyünk hozzátok? - álltam elé.
- Nem, ki vagy onnan tiltva - nevetett.
Csak mosolyogtam rajta, majd felpipiskedtem és megcsókoltam.
Mikor Arminékhoz értünk, legszívesebben ledőltem volna az ágyra, és aludtam volna. Helyettem ezt megtette Armin. Épphogy beért a szobába, levágódott az ágyra.
- Fáradt vagy? - ültem le mellé, és a hajával játszottam.
- Aha - dünnyögte.
Nem válaszoltam. Tudtam jól, hogyha válaszolok, akkor csak elsírom magam. De már késő volt, és szavak se kellettek hozzá. A könnyeim legördültek az arcomon. Armin ezt egészen addig észre sem vette, míg felém nem fordult.
- Skylin? - pattant fel hirtelen.
Csöndben közelebb húzódtam hozzá, majd szorosan megöleltem.
- Nyugi - puszilt a nyakamba - Most már tényleg fúrja az oldalamat, hogy mi a fene történt - húzódott el.
Hüvelykujjával letörölte a könnyeimet, majd egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. Nagy levegőt vettem, majd elmondtam neki, hogy mi történt.
- Szóval én vagyok az egészért a hibás?
- Nem. Vagyis...Rosa szemében igen...de ez az én hibám. Én hanyagoltam el őt. Te nem vagy hibás - vettem mély levegőt, majd kifújtam.
- Kell holnapra valami? - kérdezte miközben lefeküdt.
- Nem. És kösz, hogy ennyivel lerendezed - néztem rá csúnyán.
Ő csak rám mosolygott, majd lerántott maga mellé, és hátulról átölelt.
- Minden rendben lesz - puszilt a nyakamba - Addig pedig pihenj egyet.
Nyugtatásképp ért, hogy itt van velem. Megfogtam a kezét, mely a hasamnál volt, és összekulcsoltam vele az enyémet. Mély álomba estem, melyből nem akartam kiszabadulni.
Egyáltalán nem tudom, hogy meddig alhattam, de kifejezetten jól esett. Mikor felültem, Armin sehol sem volt, így átkullogtam Alexyhez, hátha tud valamit a testvére honlétéről.
- Csipkerózsika felébred - szólt egyből, mikor beléptem hozzá.
- Nagyon vicces - dörgöltem a szememet - Armin?
- Fürdik. Nem rég ment be.
Bólogattam, mellyel jeleztem, hogy értem amit mondd. Furcsa, hogy csend van jelenleg. Igaz is. Armin görénye eltűnt jó pár hónapja. Jó, igazából azután pár nappal, hogy elsőnek jártam náluk. De nem én vittem el az is biztos. Bár lehet megijedt tőlem.
- Armin elmondta, hogy mi történt. Remélem minden oké lesz, és remélem azt is megérted, hogy nem szívesen állok egyikőtök párjára se.
- Persze, hogy megértem - mosolyogtam halványan.
- De támogatni foglak ha kell - mosolya őszinte volt.
- Miről folyik a csevej? - jelent meg mögöttem Armin egy szál törölközőben.
- Téged beszéltünk ki - jelentettem ki neki mosolyogva.
- Szóval a szokásos - vágott morcos fejet, majd már itt sem volt.
Az órára pillantottam. Este 9 volt. Wáow...3 órától egészen 9-ig aludtam. Hát ma már biztos, hogy nem fogok hazamenni.
Írtam anyának egy smst, hogy ma már ne várjanak, majd visszamentem Arminhoz.
- Jobban vagy? - kérdezett rá, mikor beléptem.
Már nem a törölköző volt rajta, hanem egy alsónadrág, és egy póló.
- Szívesen mondanám, hogy igen, de nem. Elvesztettem a legjobb barátnőmet, aki már szinte a testvérem volt.
- Ha tényleg a legjobb barátnőd, akkor megfogjátok tudni beszélni.
- És ha nem?
- Akkor - gondolkodott el - Megverjük? - húztam a szám - Elraboljuk? - húztam a szám ismét - Akkor passz.
- Ezt magamnak kell megoldani, de azért köszönöm - léptem hozzá, majd egy puszit nyomtam a szájára.
Másodpercek múlva hozzábújtam, és szorosan megöleltem őt.
Teltek a napok, de Rosaval továbbra sem szóltunk egymáshoz. Én próbáltam vele beszélni, de ő ügyet sem vetett rám. Mikor október első hetébe léptünk, már kezdett elegem lenni, hogy nem akar meghallgatni. Így, mikor egy szerdai napon mentünk be kémia órára, megragadtam a kezét, s a kémia teremmel szemben lévő rajzterembe húztam őt.
- Nem akarok veled beszélni! - kezdett el kiabálni velem.
- Pedig nagyon is azt fogjuk tenni! - szorítottam meg jobban a kezét, mikor pedig beértünk a terembe elengedtem.
- Nem, kurvára nem kell ezt megbeszélni, mert már mindegy nek- Rosa hirtelen elhallgatott, majd a terem tágas felére pillantott.
- Ti meg kik vagytok? - hangzott egy csajtól.
Alig pár másodpercbe telt, mire rájöttem, hogy ez az elsősök osztálya lett, így itt van a legtöbb órájuk. És mit ad isten: most is itt voltak.
- Te, James - szólalt fel egy szőke hajú srác - Az a magasabb nem a végzős törisek kurvája? - nevetett ki minket. Ám tudtam jól, hogy Rosara gondolj.
- De, igen Doreth. Az a ribanc - a két srácon tisztán látszott, hogy ikrek.
- Tudjátok anyátoktól tanulta el, kis szarosok - néztem rájuk dühösen - Az anyátok igazi profi ebben a szakmában. Bár a gyereknevelésben úgy látom, hogy nem, mert két ekkora barom, nyomorékot nem nehéz csinálni.
A többiek nevetésben törtek ki, és éjjeneztek azon, amit mondtam a két fiúnak. Ők persze ezután kussoltak.
- Ja, és először magatokra nézzetek és utána szóljatok le másokat. Egyébként meg van különbség a kurva, és a szép és csinosan öltözött lányok között, barmok - annyira felhúztam magam. Mi az, hogy lekurvázza Rosat?! Semmi joga hozzá, és nincs is igaza. Egy elsős ne már, hogy bemerjen szólni.
- Asszem - dőlt hátra egy barna hajú srác - Beletettek oltva, srácok.
Dühösen megragadtam Rosa kezét, és egy olyan helyre mentem vele, ahol már tényleg senki sem volt.
- Én megakarom beszélni - kezdett bele egyből, mikor beértünk a pincébe - De félek, hogy újból megtörténne, és nem akarom ismét átélni. Szóval az lenne a legjobb, ha hagynánk ezt az egészet.
- 6 éve vagyunk legjobb barátnők. Olyan vagy, mintha a testvérem lennél. Kérlek Rosa, ne csináld.
- Együtt beszéltük meg azt is, hogy részegedünk le, és együtt égetjük le magunkat mások előtt. Erre te leiszod magad a jó fenébe Castiellel. Már semmi se olyan, mint régen, ezt neked is bekel látnod. Én...én csak visszaakarom kapni azokat az időket, mikor még minden rendben volt - épphogy kimondta, a csengő megszólalt, mely azt jelentette, hogy órára kell mennünk.
Rosa szó nélkül ment el. Ennyi lenne? Vége a barátságunknak? Nem akarom elhinni, de nem erőltethetem, mert minden csak rosszabb lesz.
Visszamentem a terembe, ahol már mindenki bent volt, rajtam és a hiányzókon kívül. Ebben a teremben Alexy mellett ültem, így hát helyet foglaltam mellette.
- Skylin? - nézett rám aggódva.
- Vége...mindennek - nehezen álltam meg, hogy a könnyeim bent maradjanak a helyükön.
- Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.
- Nem kell bocsánatot kérned. Nem tehetsz semmiről sem.
Alexy reakcióképpen csak megölelt engem. Tekintetem Rosaéra mászott. Senki nem ült mellette, mivel Lysander hiányzott. Egyedül volt. És pontosan ezt mondta nekem. Mellettem mindig van valaki, mellette meg most sincs senki, aki megvigasztalhatná. A mögöttem ülő Castielre néztem, aki Nathaniel mellett ült.
- Hm? Mi az? - pislogott rám párat.
A válaszom csak annyi volt hogy Rosa felé bólintottam. A szőke, és a vörös fiú ekkor egyszerre néztek Rosara, aki észre se vette, hogy ennyire figyelik. Visszanéztek rám, majd egymásra, s pillanatok alatt a Rosa előtti üres padban ültek a cuccaikkal együtt. Székeikkel Rosa felé fordulva kezdtek el neki hülyeségeket, és fárasztóbbnál fárasztóbb dolgokat mesélni, annak érdekében, hogy jobb kedvre derítsék. A lány pár dolgon felnevetett, de látszott rajta, hogy küzd a könnyeivel, hogy ne jöjjenek elő. A fiúk egy percre se hagyták, hogy egyedül legyen, és ne rájuk figyeljen. Ez egészen addig ment, míg a tanárnő be nem jött, és a fiúkat visszazavarta a helyükre.
- Ma kémiai kísérleteket fogunk végezni. Most az egyszer engedem, hogy mindenki azt válassza párjának, akit szeretne.
Castiellel reflexszerűen egymásra néztünk, csillogó szemekkel.
- Kivéve ti ketten - állt elénk a tanárnő - Habár most jöttem csak, hallottam ám, hogy mit műveltetek ti ketten 8.ban.
- Ki mesélte el neki? - néztem végig az osztályon gyilkos tekintettel.
- Jobb ha felvállalja magát, különben bevetem a rossz fiúkat! - emelte fel az öklét.
- Mr. Fraize volt - válaszolt a tanárnő.
- Oh, nagy testvért nem bántjuk - rázta meg a csuklóját.
- Mit csináltatok 8.-ban? - sétált oda hozzám Armin.
- Lehet kissé leégettük a volt kémiatanárunk haját - húztam a számat.
- Hogy mi van? - lepődött meg Armin.
- És eskü a kopaszság jobban áll neki - nevetett Castiel.
- Jézusom, akkor én biztos nem leszek veled - azzal megfordult, de én elkaptam a karját.
- Oh, dehogyisnem!
- Aha, nem - lett komoly - Szeretnék még élni, ha lehet.
- Szakítok veled ha elmész.
- Huh, de nagy fenyegetés - mosolygott, és látszódtak édes gödröcskéi.
- Megteszem! - próbáltam komoly lenni, és fenyegető, de biztos vagyok benne, hogy nem jött össze.
- Visszahódítalak - vont vállat, majd leült mellém.
- Nyertem - döntöttem a fejemet a vállára.
Ő csak megpuszilta a fejemet.
A tanárnő kiosztotta a feladatlapokat, hogy miket használjunk, és hogy, hogy ne gyújtsuk fel az egész sulit, vagy Sweet Cityt.
- Szarrá égetjük ezt a kócerájt - nevette el magát a barátom, mikor átolvasta az használatot.
Elkezdtük csinálni Arminnal. A feladatban az volt, hogy zöldes-sárgának kell lennie a vegyület színének. Nekünk ilyen körte színű volt. Hm. Megteszi. Remélem.
- Na, nem halunk meg - jelentette ki Armin.
- Tanárnő, ennek milyen színűnek kell lenni? - szólalt meg mögülünk Castiel, aki Rosa mellett ült.
- Milyen színűt ír a feladatotok? - állt mellénk a tanárnő, s közben Rosaékat figyelte.
- Narancssárga - olvasta fel Rosa, majd visszanézett az üvegre, ami füstölögni kezdett.
- Akkor ez miért kék színű? - ijedtem meg.
A tanárnő egyre jobban méregette az üveget, ami egyre jobban pezsgett, és füstölt.
- Mindenki menjen a kijárat felé. Nem tudhatjuk, hogy mikor robban! - parancsolt ránk.
Mi van, robban?! Tudja ez, hogy mit jelent az egyáltalán?!
Mindenki özönleni kezdett a bejárat felé, csak Armin, Rosa, Castiel és én maradtunk a helyünkön, és mentünk lassabban.
- Gyerünk, ti is siessetek! - utasított minket a tanárnő.
Menni készültünk, amikor éreztük a rezgést magunk mögül, és hamar jött a baj. Az üveg tartalma felrobbant, és robbant vele a többi lobbanékony anyag is. Pár apró tűzcsóva repült a függönyre és a többi gyúlékony dolgokra.
Mindenki sikongatva menekült ki, ahogy a lángok egyre jobban terjedtek a teremből. Épp, hogy kiértünk, mi 4-en, a lángok már a folyosót pásztázták. A díszlet égve esett le elénk. Próbáltam minél előbb lerohanni a lépcsőn, de a tömegtől nehezen tudtam. A lángok már a nyomunkban voltak, és a tűz ellepte a rajztermet, ahol a még gyúlékonyabb anyagok voltak. A sok diáktól alig bírtam lépni. Láttam, és éreztem is, hogy 3-an maradtunk leghátul, és a tömeg miatt nem tudtunk jobban igyekezni. Armin már futni akart velem, ám én hallottam ahogy a gerendák is kezdik feladni a harcot a tűz ellen, s pár a földön landol.
- Várj - lassítottam le - Hol van Rosa? Armin itt volt mögöttem!
- Biztos elénk ért. Skylin siessünk, mert a végén nem jutunk ki!
- Nem Armin...Rosa lemaradt....érzem.
Armin idegesen, de egyben ijedten nézett rám. Szemeit összehúzta, hisz zavarta őket a lángok.
- Visszamegyek megnézem.
- Nem! - indultam meg visszafelé, de Armin elkapta a kezemet.
- Skylin, menj ki, majd én megyek!
- Sajnálom... - azzal kirántottam a kezei közül a kezemet.
Lehet, hogy Rosa nincs is itt, és tényleg kijutott. De lehet, hogy mégse és itt várja, hogy valaki segítsen neki. Ügyet se vetve, hogy mennyire izzót a bőröm a forró lángoktól, rohantam vissza azért a személyért, aki mindennél fontosabb volt nekem.
- Rosa! - kiabáltam a vörös tűzbe - Rosa!
- Itt...itt vagyok... - halk köhögést hallottam a lépcsőtől.
- Rosa! - rohantam oda hozzá. A lába kicsit megégett, és nem tudott menni. Láttam rajta.
- Skylin, menj...nem tudok ráállni...
- Ezt most felejtsd el, mert biztos, hogy nem foglak itt hagyni! - megragadtam őt, és nehezen lábraállítottam.
Próbáltam sietősen menni vele, ami egészen addig sikerült, amíg egy hatalmas gerenda a folyosó közepére nem esett, elállva az utunkat. Semerre nem volt menekvés, nem láttam utat és Rosa se. Visszahúzódtam vele a lépcső aljára, míg észbe nem kaptam, és kinyitottam a pinceajtót. Ám nem volt jó ötlet, mert a füst csak úgy ömlött ki a helységből. Gyors becsaptam majd lerogytam a földre.
- Sajnálom - suttogtam magam elé, a köhögés mellett.
- Én sajnálom...ha nem vagyok béna, akkor nem lennél itt, és egyedül halnék meg...
- Nem fog senki meghalni!
- Sajnálom... - köhögött.
- Én sajnálom, hogy elhanyagoltalak. Nem vettem észre, hogy ez bánt téged, és mit művelek. 6 éve kaptam meg azt a személyt az életembe, aki mindenkinél fontosabb, és nm értékeltem, hogy mindig itt voltál nekem.
- Sajnálom - csordultak ki a könnyei és a füsttől már fulladozott.
- Én is - én sem bírtam tovább, utat engedtem az érzéseimnek.
Rosaval megöleltük egymást, de a köhögés nem maradt abba. Elhajoltunk egymástól, majd háttal nekidőltünk a pinceajtónak. Erősen fogtam Rosa kezét, míg le nem hunytuk a szemünket, a köhögések közepette. Alig kaptam már levegőt, de jelenleg nem nagyon érdekelt. Visszakaptam a legjobb barátnőmet.
- Rosa én már... - suttogtam.
- Én se bírom...
Teljesen lehunytam a szememet, s felkészültem a legrosszabbra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése