33. Fejezet: Nem feledlek [VÉGE]

Jó pár nap eltelt az incidens óta. Armin mindent megbeszélt a szüleivel, valamint Alexyvel. Minden egyes apró dolgot megbeszéltek, hogy semmi se maradhasson ki. Mint kiderül, amikor elmeséltem apának a történteket, ő, valamint anya, végig tudták, hogy ez az igazság. Meglepődtem ezen, nem is kicsit. Viszont örültem, hogy végül nem lett komolyabb következménye ennek a titoknak. Még mindig jobb, mintha az derülne ki, hogy Arminnal rokonok vagyunk. Az már tiszta Trónok Harca lenne.

  De a lényeg a lényeg, hogy minden helyreállt égre a normális kerékvágásba. Jelenleg mindenki boldog, egyedül attól félünk, hogy mi lesz velünk az érettséginél. De az még odébb van, s ráérünk még félni tőle.

  Arminnal a tegnapi napon beszéltük meg, hogy jó lenne a többiekkel elmenni egy kis kikapcsolódásra. Megbeszéltünk egy olyan időpontot, ami mindenkinek megfelelő lenne, így esett a választásunk a szombati napra, ami pedig ma van. örültem, hogy a kis csapat ismét összetudott gyűlni, s ezzel a baráti tárasságunk csak erősödött. Mostanában nem tudtunk annyi időt egymással tölteni. Egyszerűen..minden összejött számunkra, ami indokot adott arra, hogy ne találkozzunk. De most, semmi se állhatja a kis csapatnak az útját, hogy együtt töltsük a szombat délutánt.

  - Alexy, jössz már? - kiabált fel Rosa az emeletre, a kék hajú fiúhoz.

Rosa, Armin és jómagam lent álltunk az ikrek nappalijában, és vártuk Alexyt, hogy jöjjön már. Semmi válasz nem érkezett, csak az én számon jött ki egy sóhajtás. Komolyan..rosszabb, mint egy lány.

  Időközben a csengő is megszólalt. Volt még valaki akit vártunk, és meg is érkezett, egy picike késéssel. Én voltam az, aki kinyitotta a barna hajú fiúnak az ajtót.

  - Hello-Hello-Hello! - mosolyogtam nagyot a fiúra, mire zavartan nézett csak rám.

  - Sajnálom, még mindig nehezen jegyzem meg az útvonalat - vakarta zavartan Morgan a tarkóját.

Megbeszéltük, hogy Morgan is nyugodtan jöhet, és ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megismerjük őt jobban. Eddig csak annyit tudunk róla, amennyit Alexy elmondott.

  - No problem. Az urad amúgy sem készült még el - sóhajtottam nagyot - Alexy, gyere már! - kiabáltam neki fel.

  - Még egy perc! - választ nekem.

  - Várj - nézett rám Armin - Itt van Morgan is már! - kiáltott fel testvérének.

Alexynek öt másodperc se kellett, már lent is volt, és szorosan ölelgette a barátját.

  - Alexy! Megfojtod szerencsétlen gyereket! - szólt rá Rosa.
  - Dehogy fojtom! csak küldöm felé a szeretetemet! - nevetett boldogan, mire Morgannek egy apró sóhajtás szaladt ki a száján, egy mosoly közben.
  - Szia neked is, Alexy - nevetett el magát Morgan, majd kék tincsibe vezette a kezét, és simogatni kezdte a fejét.
  - Khm..Mehetünk? - vonta fel a fekete hajú a szemöldökét.
Alexy hirtelen hajolt el szerelmétől, majd egy nagy, és cuppanós puszit adott a szájára. Annyira aranyosak, istenem. teljesen megérdemlik egymást.
  - Na menjünk, mielőtt egymásnak estek itt az előtér közepén - nevette el magát Rosa, majd elindult kifelé az ajtón.
Arminra vezettem a tekintetemet, mire egy aprócska mosoly keretében szólalt meg.
  - Mi az?
  - Csak olyan boldog vagyok jelenleg - közöltem vele a tényeket - Minden rendben van most már..Semmi baj nem lehet, igaz? - fogtam meg kezét, és összekulcsoltam a sajátommal.
  - Igen.. - szorítottam meg a kezét - Végre minden rendben van, és végre együtt lehetünk a többiekkel is.
Aprót bólintottam, majd Rosa után indultunk, mögöttünk pedig Alexyék jöttek.
  - Kik lesznek ott pontosan? - nézett ránk kérdően a kis kékség.
  - Kentin, Castiel, Lysander, Nathaniel, Kim, valamint ugye mi. Másról nem tudok. Vagy esetleg jön más is? - kérdezett vissza a másik lány.
Megráztam a fejemet.
  - Csak mi. Újra együtt - szóltam boldog hangnemben.
Rosa kedves mosolyt küldött felém. A tavasz kellemes szele bejárta az egész várost, valamint a lelkünket. Sose hittem volna, hogy végre minden rendben lesz, és boldogan fogunk mind összeülni, hogy együtt töltsünk egy délutánt. Hisz a csapat sose fog megszűnni. Lesz olyan alkalom, és időszak, amikor nem igazán lesz időnk a másikra. Azonban tudom, hogy ennek ellenére fontosak leszünk egymásnak. Hiszen összeköt minket a múlt, és ami a legfontosabb. Összeköt minket a Sweet Amoris, ahol felnőttünk. Itt tanutunk meg szeretni, utáni, valamint itt váltunk emberré. Megannyi boldogság, fájdalom, valamint móka köt minket eme iskolához.
  Jelenleg minden átment a fejemben. A sok sírás, ami szomorúság miatt volt, valamint boldogság miatt. A sok boldogság, ami a barátaink miatt volt. A sok kaland, mely azért volt, mert mi ott voltunk egymásnak, és kitartottunk a másik mellett. Ezáltal egy kalandba csöppentünk.
A kaland egy része akkor ért véget, amikor Viktorék elballagtak az iskolából. Egy aprócska darab ekkor kiesett belőlem. Hiányzik Viktor, mindig is hiányzott. De lezárult már. Elment Maxel együtt. a Szüleim elváltak, anyaáról semmit nem tudok. Lezárult ez a korszak, melybe ha belegondolok, a gyomrom erősen szúrni kezd. Dose akartam, hogy vége legyen. Soha. Életem legszebb időszaka volt, amikor még a két fiú, kik elhagytak minket, az életünk részei voltak.
  - Skylin? - lengette előttem hirtelen valaki a kezét.
Feleszméltem a gondolataimból, s egyből arra a fiúra néztem, kinek a keze előttem lengett.
  - Morgan? - szólítottam a nevén az ifjút.
  - Csak nagyon elbambultál - mosolygott rajtam, Alexy pedig felnézett barátjára - Hm? - nézett le a kisebbre - Mi az?
  - Semmi, csak elkalandoztam rajtad - jelentette ki nemes egyszerűséggel, mégis halál édesen, egy mosoly mellett, legjobb barátom.
  - Rajtam? - hökken meg a barna hajú fiú.
  - Ki máson? - sóhajtott Alexy, és abban a pillanatban léptük át a parknak a bejáratát.
  - Oh, ők már itt is vannak! - mosolyogtam, majd a barátainkra néztem.
A parkban már ott volt Nathaniel, és Lysander. Integettünk nekik, majd helyet foglaltunk azon a nagy pokrócon, amit valószínűleg Nathaniel hozott.
  - Olyan szép idő van - nyújtózott nagyot Rosa.
  - És jó távol vagyunk a kommunikációs dolgoktól, és a játékoktól - szörnyülködött el Armin.
  - Még most is csak erre gondol - sóhajtottam nagyot.
  - Olyan szép az ég.. - beszélt meglepve Alexy.
Az aprócska kis hang felé fókuszáltam. Morgan a pokrócon feküdt, feje az általa hozott táskán pihent. Alexy a hasán pihentette a fejét, é így bámulták a kék eget. Kellemes nyugalom volt a körünkben. Alexy boldog, mert rátalált arra a fiúra, akit szerethet. Rosa és Leigh is boldogok. Lysander nem talált magának még barátnőt, de ahogy elnézem, neki fontosabb most az, hogy tanuljon, valamint, hogy a barátaival legyen. Nathaniel azóta nem mondta el ki az a bizonyos lány, de majd úgyis kiderítem.
  - A többiek mikor jönnek? - helyezkedett el Armin, úgy, hogy a hasára feküdt, és a karjába fúrta az arcát.
Jómagam nekidőltem a testének, így támasztottam meg magam.
  - Nemsokára nekik is ide kéne érniük - magyarázta Rosa.
  - Kim biztos vagyok benne, hogy Castiellel van. Kentint a jó fene se tudja - vont vállat Lysander.
  - Úgyis eljönnek, csak várni kell egy picit - sóhajtottam majd beszippantottam a kellemes tavaszi illatot.
  - Mindjárt érettségiztek. Nem féltek tőle? - érdeklődött utána Morgan.
  - És így kell elrontani a hangulatot - sóhajtott nagyot Rosa - Egyébként tanulni kell, és nem lesz para. Legalábbis ez az én véleményem.
  - Mondja ezt az, aki kitűnő tanuló minden tantárgyból... - mormogta Armin, mire csak elnevettem magam.
  - Édesem, ha te is tanulnál, akkor te is lehetnél kitűnő - néztem le rá, mire rám emelte gyönyörű kék szemeit - Hm? Mi az?
  - Baba, ugye tudod, hogy a tanulás, és én két külön fogalom?
  - Tudom - simogattam meg a fejét - Egyébként én is félek kissé. Hiszen ezen múlik a jövőnk..
  - Hát végül is nálunk butább embereknek is sikerült már - nevetett fel Alexy - Akkor nekünk is fog.
  - Remélem - sóhajtottam kicsit frusztráltan.
  - Hé, ott vannak - ült fel hirtelen Alexy, majd a kapu felé mutatott.
Odakaptam a tekintetemet. Castiel a bátyja motorját tolta maga mellett, melyen Kim ült. Castiel mellett sétált Kentin, és beszélgettek.
  - Végre ők is itt vannak - néztem mosolyogva abba az irányba, ahonnan ők jöttek.
Castiel a motorját betolta a parkba, és ott az út szélére letette, pontosabban tőlünk pár méterre. Kim leszállt a járműről.
  - Hali-hali - lépett hozzánk Kentin, és egyből le is pattant a köreinkbe.
Mosolyogva néztem rá, majd hozzá másztam, és szorosan megöleltem őt.
  - Mi újság? - kérdezte érdeklődve a barna hajú, aki nemrég csatlakozott hozzánk.
  - Az érettségiről beszéltünk - válaszolt neki Armin.
  - Azt a kurva, akkor innen sürgően megyünk is el - rezzent meg Castiel - ha csak rágondolok, a hideg is kiráz - borzongott meg.
  - Tanulni kell rá - jelentette ki Kim, majd leült Rosa mellé.
  - Mintha valaki ezt már mondta volna - köhintett Rosa, és magára célzott.
  - Jó, nagyokos kislány. Te mindenből jeles vagy - vágta oda hozzá Castiel, majd körbejárt a fiúkon, és mindenkivel kezet fogott. Amikor Morganhez ért, meglepődött.
  - Igen? - kérdezett vissza Morgan megilletődve, amikor Castiel egy ideje nézte már csak.
  - Ismerős vagy nekem - méregette továbbra is - Mi is a teljes neved?
Castiel még nem találkozott Morgannel élőben, csak képekről láthatta, viszont tudta, hogy kicsoda.
  - Morgan Argent.. - illetődött meg a fiú.
  - Castiel, ne nézz már rá ilyen csúnyán - pöckölte meg Alexy a homlokát.
  - Ha még egyszer megpöckölöd a homlokom, eláslak Alexy! - mordult rá, mire a kis kékség csak hangosan elnevette magát.
  - Vicces vagy Castiel, vicces vagy - kezdet el letörölni a műkönnyeit.
  - Nem viccből mondtam Teletubbi.. - kezdte el a vörös dörzsölni a homlokát.
  - Mi? A Teletubbiknál nincs kék.. - nézett meglepődve Alexy Castielre.
  - Te vagy az új Teletubbi - sóhajtott Castiel, majd leült legjobb barátja, Armin mellé.
  - Gonosz vagy.. - kezdte el morzsolni Alexy az ujját.
Morgan felült, majd egy apró puszit adott a fejére.
  - Visszatérve. Nincs egy bátyád, akit Carlos Argentnek hívnak?
  - De, miért? Ismered? - lepődött meg Morgan.
  - A bátyám egyik haverja. Haver, te nagyon hasonlítasz rá - mosolygott rá Castiel.
Annyira örülök, hogy mindenki jól elvan a másikkal. melegséggel tölt el ez az egész.
  - Hé, Sky - szólt oda nekem Kentin - Max-xel mi a helyzet? Már egy ideje nem hallottam róla? Nem akarja végre hazatolni a seggét? - nevette el magát a végére.
  - Tegnap beszéltem vele. Mondta, hogy pár napra visszajön a városban, és nálunk lesz majd. Pontosabban nem tudom, hogy mikor érkezik, de a mai nap folyamán. Nem voltam otthon, csak tegnap, szóval lehet már nálunk van. Szóval a biztonság kedvéért mondtam neki, hogy ma a parkban leszünk, szóval ha lesz kedve, jöjjön ki.
  - Az a rohadék..Egy sms-t se tud küldeni, és válaszolni se - mérgelődött Castiel.
  - Új életet ment kezdeni, a másik városba... - szólt halkabban Kentin - Ne csodálom, ha nem jelentkezik.
  - Milyen barát az, aki nem keres? - vonta fel a szemöldökét Kim.
  - Te...ezt nem érted - szólt halkabban Lysader - Szóval kérlek ne is szólj bele.
  - Csak annyit mondtam, hogy az nem igazi barát, aki nem érdeklődik irántad. Akit mindig csak te keresel. Egyedül Skylinnal beszél. Nem kíváncsi rátok, ez az igazság - vont vállat a lány.
  - Néha túlságosan is őszinte vagy.. - nézett rá Armin.

  - És? - pillantott az unokatestvérére.

A családi incidens óta az is kiderült, hogy Kimberly nem vér szerinti rokonai az ikreknek. Kim Viktoria testvérének a lánya. Kimberlyvel ezt kiskorában közölték, és ő is tudott róla.

  - Kicsit azért finomabban. Még mindig mi számítunk a kivűlállóbbnak. Ugye te is tudod? - sóhajtott Armin.

  - Nem erről van szó - vágott közbe Castiel - Csupán..Nekünk van egy régi társaságunk.

  - Igen, mégis kik? - nézett unottan barátjára Kim.

  - Skylin, Kentin, Én, Rosa, Max, Viktor..valamint...Daniel - szólt komorabban - És ha bárki is rossz szót szól ezekről az emberektől, azt nem fogjuk hagyni.

  - De..Daniel.. - kezdett bele Kim, de köze szóltam.

  - Igen. És? Attól még ő is idetartozik. És igen, lehet, hogy Max nem keres minket, és csak velem beszél. De mi ugyanazok az emberek maradunk, akik egykoron együtt voltak. Max új életet kezdett, Viktorral. Nehéz, még nekem is, de ezt elkel fogadni. Nem tehetünk mást.

Ahogy formáltam a szavakat, úgy döbbent le Kim, egyre jobban. A tekintetem hirtelen Castielre siklott. Az arca...Sokkos volt.

  - Casti...el? - szólítottam a nevén a fiút.

Ő csak bámult a távolba, egy szó nélkül. Mi üthetett belé? Aztán erre a kérdésemre, pár másodperc múlva, választ kaptam. Arrafelé vetettem a pillantásomat, amerre Castiel is. A vörös hajú fiú nem máshova, mint a parknak a bejáratához bámult, mely nem messze volt tőlünk. Amint én is azt a pontot kezdtem el bámulni, már átéreztem, hogy Castiel miért van sokkos állapotban. A tavaszi enyhe szél körülölelt minket, ezzel megajándékozva némi kellemes érzéssel is. Barna hajam óvatosan szált fel, és le, majd le és fel. Kék szemeimmel a kapuban álló fiút fürkésztem. A fekete hajú fiú pár méterre állt mindössze tőlünk. Méterekre, melyek nem is voltak olyan nagy távok. Teljesen végigmértem őt, még akkor is, hogy szinte alig bírtam felfogni az eseményeket. Fekete fürtjei a fiúnak lágyan repdestek ide-oda, a szélnek a hatására. Szemét egy fekete, eléggé márkás, és jól kinéző napszemüveg fedte. Alul, egy fekete Nike-ot viselt, valamint egy fekete, minimálisan feszülősebb farmert. Felsőtestén egy szürke, tapadósabb rövid ujjú volt, mely tökéletesen kiemelte, nagyszerű alakját. Egyenest felénk nézett, ám a szemüvegét nem vette még le.

  A többieknek feltűnt, hogy oly' merészen bámuljuk, eme fiút, így ők is odavezették a tekintetüket, ahol a rejtélyes idegen is tartózkodott. Szinte mindenkiben megmaradt a levegő.

  - Mi..a.. - szólalt meg nagyon halkan Alexy.

  - Az...N..Nem.. - remegett meg Rosalya hangja is.

Pillanatok teltek el, melyek szörnyen, de szörnyen lassúak voltak. A fekete hajú fiú ekkor azonban cselekedett. A kezét felemelte, egyenest oda, ahol napszemüvege tartózkodott. Lassú mozdulattal fogta meg a szárat, majd szorította meg azt. Pillanatok múlva, már le is emelte szeméről, ezzel teljesen ráismertem a fiúra, aki nem más volt, mint Viktor. Az a Viktor, aki lassan fél éve, hogy eltűnt az életemből. Az a fiú, akit régen annyira, de annyira szerettem, és még a mai napig is szeretek, de nem úgy, mint Armint. Különös érzések kötnek hozzá, és kötni is fognak, mindig is. 

  Amint a napszemüveg lekerült róla, egyenest rám emelte aranysárga íriszeit. Tekintete bánatos volt, de egyben mégis meglepett, hogy újra láthat engem. Nem bírtam tovább. Az érzéseim vegyesen kavarogtak bennem, és nem találták a helyes utat. Szemeim egyre jobban könnyesedtek, míg végül nem bírtam tovább. Megtörtem.

  - Viktor.. - nyöszörögtem keservesen, s ahogy tudtam, úgy pattantam fel, és rohantam hozzá, szinte már zokogva.

Ahogy elértem a fekete hajú fiút, a nyakába vetettem magam és minden erőmből őt szorítottam magamhoz. éreztem, hogy forró könnyeim tejesen belepik az arcomat, és minden érzésemet kiadom velük együtt. Hiányzott Viktor, ezt meg se próbálom tagadni. Annak ellenére, amit tettünk, én nem utálom őt. Soha nem tudnám őt utálni. Ahhoz túl meghatározó szerepet töltött, illetve tölt be az életemben

  Viktor erősen ölelte át a derekamat, és szorított magához minden erejével, hisz én is efféleképpen cselekedtem. Szinte, sőt, konkrétan ott zokogtam a karjaiban, annak a fiúnak, akivel anno megcsaltam Armint..és tudom jól, hogy Armin nem fog örülni annak, hogy én ennyire örülök neki, de jelenleg annyira boldog vagyok, hogy itt van, hogy azt szavakba egyszerűen nem tudom önteni.

  - Istenem, ne sírj már.. - nevette el magát, amikor valószínűleg megérezte a könnyeimet. Szerencse, hogy nem tettem fel sminket.

  - De..annyira..Én..annyira.. - beszéltem hozzá nehezen.

Viktor egyből megrázta a fejét, és közelebb hajolt a fülemhez, hogy biztos csak én hallhassam a szavait.

  - Ne haragudj rám..Nem így terveztem a dolgokat, sajnálom..

Hevesen megráztam a fejemet, hogy ezzel nem értek egyet.

  - Itt vagy..visszajöttél.. - halkultam el jómagam is, és ezúttal csak magamba szippantottam az illatát. Már évek óta..Ugyanaz az illat.

  - Viktor?! - hallottuk meg Castiel hangját, aki időközben közelebb jött hozzánk.

  - Viktor! - hallottam meg Rsa boldog hangját.

Eltávolodtam Viktrotól, közben a szemeimet megtöröltem. Ő csak kedvesen megsimogatta a fejemet, majd a többiekre nézett. Azonban esélye se volt semmit tenni, ugyanis a többiek nem engedték ezt neki. Castiel, Rosa, Kentin szinte rohantak Viktorhoz, majd úgy ráugrottak, hogy Viktor majdnem elesett. Mind a hárman olyan szorosan próbálták meg ölelgetni, ahogy csak kifért tőlük. Megleptem azon, ahogy reagáltak. Nem hittem volna, hogy ennyire hiányzott volna nekik a fiú.

  Mindenkire durván pozitívan hatott ez a találkozás. Viktor egész idő alatt azt hitte, hogy egyedül van. De nem. Hamis tényekkel élt évekig. Hisz van családja, nincs egyedül. Mégpedig mi vagyunk az a család.

  - Rohadt meg, hogy nem jelentkeztél! - szólt mérgesen, mégis érzékenyen Rosa.

  - Mocskos áruló! - sipákolt Castiel is - nem volt kivel dalokat felvenni!

  - Úgy megütnélek! - szólt halkabban Kentin, hiszen ő is eléggé érzékeny állapotban volt jelenleg.

  - Srácok.. - csuklott el Viktor hangja némileg, ahogy lenézett a három barátunkra.

Rosaék ekkor felemelték rá a tekintetüket, majd egyszerre megszólaltak, de nem túl hangosan.

  - Hiányoztál, idióta.. - szóltak kórusban.

  - Soha nem fogom megérteni az ő kapcsolatukat - hangzott Armin hangja, amit Kim felé produkál.

  - Én sem. de nem is baj. Ez legyen csak az ő pillanatuk - mosolygott a lány - Viszont egy valami biztos.

  - Mégpedig? - vezette le rá a tekintetét Armin.

  - Mi sose fogunk közéjük tartozni. velünk van egy külön csapatuk, de abba, ami ott van jelenleg az orrunk előtt, soha. Ők így tökéletes csapat, mi pedig csak kilógnánk közülük.

  - Hah? Kilógnánk? - Armin ekkor erősen meredt ránk, miközben mi boldogan nevettünk Viktorral - Azt kötve hiszem..

  - Armin? - szeppent meg Kim.

  - Micsoda vicces helyzet, hogy visszajöttél - nevetett fel Armin, majd közeledni kezdett felénk.

Ne, kérlek, ne. Csak ne kezdje el kötekedni.

  - Tessék? - kérdezte tőle Viktor vissza, teljesen nyugodtan. Rajta színtisztán látszott, hogy nem akar vele veszekedni.

  - Csupán nem értem, hogy annyi idő után, miért jöttél vissza - sétált mellém, és egyik kezével átölelte a derekamat.

De nem azon a kedves, törődő módon. Hanem azon a fajtán, hogy én az övé vagyok, és Viktor még csak rám se nézzen.

  - Max mondta, hogy beszélt Skylinnal, hogy ma a parkban lesztek. Max is hazajött, ő jelenleg otthon van, nálatok - nézett rám egy kedves mosollyal, mire Armin erősebben fogott magához - Megkértem őt, hogy ne szóljon neked, - pillantott rám, majd a többiekre - illetve nektek, hogy idejövők. Meglepetésnek szántam ez egészet, és örülök neki, hogy ezt sikerült beváltanom.

  - Jó volt látni, szóval már mehetsz is - kezdett el Armin flegmázni.

Én tényleg megértem, hogy nem kedveli, Viktort, és még utálja is. Mert van rá oka. De tisztelettel lehetne, hogy nem csak ő van itt, hanem mi is. És Viktor nekünk a barátunk, legyen akármi.

  - Eddig nem tudtál volna a nagy barátaidra nézni? Ember - röhögött fel Armin - eltelt szinte fél év. Hol voltál eddig?

  - Szerinted olyan könnyű volt? - vonta fel a szemöldökét Viktor

  - Mégis mi? - kérdezett Armin egyből vissza, agresszív hangnemben.

  - Új életet kezdeni. Én nem azért mentem el a városból, mert csak hirtelen bepattant egy idióta ötlet a fejembe, és lelépek. Nyomos okai voltak annak, hogy elmentem Maxel. És az is benne volt, hogy legalább te ne utálj engem, és a tudatodra adjam, hogy Skylin csak a tiéd, és én nem fogom elvenni tőled. Tudod, nekem az fontosabb, hogy neki mi a jó. Új életet kezdtem a másik városban. Nem mondom azt, hogy sikeresen mindenen sikerült túllépnem, mert ezt nem igaz. Próbálom magam még mindig túltenni a múlton, azonban nehéz, hidd el nekem. Neked is biztos van olyan esemény az életedben, amin soha nem teszed magad túl - Viktor mindvégig higgadt volt, amit furcsálltam is. Némi változás észlelhető rajta.

  - Kurvára nem érdekel, hogy mi volt veled a másik városban. Tűnj el! - parancsolta meg neki fekete hajú barátom, mire köpni-nyelni nem tudtam.

  - Tessék? - illetődött meg Viktor, és a többiek is.

  - Komolyan azt hitted, hogy azok után, amit tettél, majd szépen foglak téged fogadni?! Egyenest gyűlöllek téged! Neked pedig - engedett el hirtelen - nagyon kössz, hogy az előbb olyan hercegnősen a karjaiba vetetted magadat.

  - Most komolyan féltékeny vagy? - néztem rá meghökkenve.

  - Komolyan mondom - kezdte el Viktor vakarni a tarkóját - Neked semmi se elég? Megszüntettem Skylinnal a kapcsolatot, csakis miattad, hogy ne hisztériázz, és végre boldogok legyetek. Elmentem a városból, hogy nektek jó legyen. Mégis mi a fenét akarsz még Armin?! Neked ennyi nem elég?! Ennyire önző nem lehetsz! Nem sajátíthatod ki Skylint! Ugyanolyan ember, mint mi. Joga van arra, hogy legyenek barátai, legyen magánélete, amiben te nem vagy benne, ezt elkel fogadni - vont vállat Viktor - Szerinted ez neki milyen érzés? Hogy ő jóban akar velem lenni, a barátom akar lenni, de te ezt ellenzed? Ő se mondja meg, hogy kivel barátkozz. Szeretem Skylint, még mindig, ezt nem tagadom! - emelte Viktor a mellkasára a kezét - Épp ezért nézem azt, hogy neki mi a legjobb, mert nem akarom szomorúnak látni! Erre te..Folytatód a gyerekes hisztidet, és képtelen vagy továbblépni!

Armin olyan ideges nézett Viktorra, ahogy csak tudott. Az ökleit erősen szorította össze, és érződött rajta, hogy legszívesebben megverné.

  - Légy szíves.. - fogtam meg a kezét, hátha megenyhül, de ennek semmi haszna nem volt.

  - Armin, ne csinálj jelenetet - ment hozzá közelebb Castiel.

  - Nem csinálok, hogyha elmegy!

  - Armin! - szólt rá ezúttal Alexy is - Nem akarom őt védeni, de tényleg normális volt veled, te kezedtél el vele kötekedni.

  - Nem megyek Skylin közelébe. Csak akkor a barátaimmal had legyek itt.. - nézett már szinte kérőn a fekete hajú fiúra, aki történetesen mellettem állt - Tudom jól, hogy mennyi szörnyűséget tettem, amik más emberek életét megváltoztatták. Tudom jól! Viszont azt is tudom, hogy ezeket a dolgokat sajnálom és legszívesebben meg nem történté tenném őket, csak hogy jobb legyen. De nem lesz jobb. Ezért próbálok új életet kezdeni, hogy egyszer majd, talán évek múlva, de helyretudjam hozni a hibákat, melyeket a múltban vétettem, azok ellen, akik fontosak nekem!

  - És mégis ki hinné el, hogy megváltozol? Süket duma az egész! - nevetett Armin.

Komolyan ennyire utálná őt? Ilyen szinten?

  Megfogtam erősen a barátom kezét, majd elkülönítettem a többiektől, míg beszélek vele.

  - Tudod, hogy nagyon szeretlek téged. De amikor ilyen vagy, azt nem szeretem!

  - De miért véded? - fúrta kék szemeit az enyémbe - Minek kell pont őt védeni? Nem ártott neked eleget? - fájtak a szavai.

  - De, ártott. Nem tagadom. Viszont képes vagyok neki megbocsájtani, mert tudom jól, hogy miken ment keresztül, és miket érezhet. Nem könnyű az ő élete, Armin. Nagyon nem. Csak mi vagyunk neki. Ki tudja, hogy a nagyszülei is meddig élnek még. Látszik rajta, hogy mindent helyreakar hozni, és kész ezért eldobni mindent.

  - Hát valamit igazán eldobhatna.

  - Huh? - néztem rá teljesen értetlenül.

  - Az életét - motyogta halkan Armin.

Itt nem akartam hinni a fülemnek. Most szórakozik velem? Valaki másnak a halálát kívánja?

  - Ezt..most vond vissza.. - szóltam remegve, szinte már síró hangon.

  - Majdnem megerőszakolt. Zsarolt érzelmileg, nem is egyszer. Bántott téged, olyan dolgokra kényszerített, amit nem akartál. Lefeküdt veled..Kis híján elvett tőlem.. - csuklott el a hangja - Én megpróbáltam nem utálni, tényleg! De nem bírom, nem megy! Amiket veled tett, erre késztetnek, és nagyon félek, hogy egyszer elvesz tőlem! - fakadt ki kétségbeesetten.

  - Édesem.. - simogattam meg az arcát - Téged szeretlek, nem őt. Nem véletlenül vagyok veled, ezt jól jegyezd meg.

  - Akkor is zavar - ragadott magához, majd minden erejével elkezdett ölelni.

Armin Viktor felé volt fordulta, miközben ölelt. Fekete hajú barátom, rettentően csúnyán nézett Viktorra, amit ő nem nézett most már jó szemmel.

  - Jó, kész, ennyi - hangzott Viktor ideges hangja, mely arra kényszerített, hogy elváljak Armintól, és felé nézzek - Ezt akarod, jó? Akkor elmegyek.

  - Köszönöm - szólt Armin, érzéstelenül.

  - Viktor, baszki ne csináld már ezt. Minek foglalkozol vele? - nézett rá Castiel.

  - Tudod te milyen érzés, ha egész életedben ebben élsz? Hogy senkinek nem vagy elég jó, mindenki utál?

  - Nem utál mi...

  - Nem érdekel - szakította Viktor félbe Kentint - Sajnálom Skylin - nézett rá, és látszott az arcán a csalódottság.

  - Viktor.. - szólt halkabban Rosa is.

  - Add Castiel a kulcsokat - tartotta a kezét Viktor Castiel felé.

  - Mi? Milyen kulcsot? - lepődött meg a vörös.

  - Milyen kulcsot.. - forgatta meg Viktor a szemét - Azt a kibaszott motor kulcsot.

  - Mi? Nem viszed el a motort, kell nekem is!

  - 2 óra múlva jön az a kicseszett busz, a város másik felében van a lakásom! Ígérem, visszahozom, csak had takarodjak el innen minél előbb, kérlek!

  - Minek mennél el? Ne figyelj már Arminra - sóhajtott Castiel - Nem miatta jöttél, hanem miattunk.

  - Akkor is elmegyek. Add ide a kulcsokat, légy szíves! - nézett Viktor Castiel szemébe mélyen.

  - Mérges vagy. Nem foglak hagyni vezetni.. - nézett komoran Castiel a fiúra.

  - Castiel - szólt picit idegesebben - A kulcsokat.

  - Hogy aztán megint balesetet szenvedj, mint Armin? - nézett rá dühösen - Castiel nem fogok, csak add már a kulcsokat. Haza akarok menni!

  - Francba már.. - kezdet el a vörös előkotorászni a kulcsokat, majd Viktor kezébe nyomta.

  - Köszönöm - nézett rá hálásan, mégis fájóan - Majd..Még beszélünk Egy ideig itt maradok, szóval..Ja.. - szólt halkabban, majd a motor felé vette az irányt.

  - Most komolyan..elmegy? - suttogtam magam elé a szavakat.

Viktor idegesen fogta meg a motort, majd kezdte el tolni, egyenest kifelé a parkból.

  - Istenem.. - fogta a fejét Rosa - Miért kellett ez?

Armin csak fintorgott egyet. Nem értem miért viselkedett így.

  Elléptem Armin mellé, majd Viktor után kezdtem el menni. Nem akarom, hogy elmenjen.

Viktor az út szélére tolta a motort, és a kulcsot próbálta beilleszteni, azonban messziről is láttam, hogy milyen ideges és ez nem akar összejönni neki. Viszont nagyon nem biztonságos, hogy csak úgy áll az út peremén..

  - Viktor, gyere már fel a járdára! - szóltam rá, hogy ne eshessen baja.

  - Semmi bajom nem lesz, hagyjatok már! - morogta maga elé idegesen. 

A park bejárata előtt álltam meg, Viktortól úgy 5-6 méterre.

  - Viktor, légy szíves.. - szóltam hozzá kérően.

  - Nem maradok, és kész - morogta maga elé.

Az autók mászkáltak sebesen, nekem pedig egyre jobban dobogott a szívem. Rosszat érzek. Nagyon rosszat. Viktor még minid ott állt, amikor hangos autóhangot véltem hallani, nem máshonnan, mint Viktor mögül. Hirtelen jött. Egyszerűen...minden. Egy szempillantás alatt történtek a dolgok, én pedig pont elkaptam a szememmel eme pillanatot. Hogy milyen pillanatot? Az autó, mely Viktor mögött jött, nem a leglassabban közlekedett. Valamint nem a legkisebb autó volt. Az autó pillanatokat alatt ment neki Viktornak, és a mellette található motornak. A motor az út másik felén landolt, Viktor pedig a járdán, háttal lefelé. Az idő rettenetesen lelassult számomra. Olyan volt, mintha minden perc, akár egy évtized lenne. A könnyeim erősen kezdtek el folyni, nagyon nagy mennyiségben. A testem leblokkolt, és majdnem sokkot kaptam, nagyon nehezen tudtam megőrizni a józan eszemet. A sokk is eluralkodott rajtam, ahogy láttam, hogy a sofőr kiszáll az autóból, és egyenest a vérrel borított fiú felé indul.

  De nem. Ez nem történet meg. Hisz minden olyan rendben volt eddig. Vagy lehet..Ezek e csak a vihar előtti csendek voltak?

Szinte eszméletlenül gyorsan kezdtem el rohanni Viktorhoz, és ahogy a testéhez értem, szinte levágtam magam a kemény betonra, melytől a térdem teljesen megfájdult, de jelenleg ez volt a legkisebb bajom. Csak könyörgöm istenem. Ne legyen baja. Kérlek..

  - Viktor..Viktor.. - szóltam remegve, miközben felsőtestét némileg az ölembe emeltem.

Könnyeim homályától alig láttam, viszont azt tisztán kitudtam venni, hogy a feje betört, melyből több helyen is folyik a vér. Nem tagadom, sokkba kerültem és nem tudtam ezeket felfogni.

  - Sajnálom.. - kezdett el nevetni, közben némi vér a szájából távozott.

  - Ne beszélj..Kérlek.. - kezdtem el a ruhámmal törölni a vérét.

  - Baszki! - hallottam meg a sofőr hangját, aki már egyből tárcsázta is a mentőket.

  -  Sky.. - kapkodta a levegőt Viktor, közben aranysárga szemei csillogtak a könnyektől - Nagyon szeretlek.. - mosolygott rám, azzal a mosollyal mellyel mindig megajándékozott, és szebbé tette a napjaimat.

  - Ne..Ne...Ne csináld ezt velem.. - a sírógörcs már benne volt az elmémben. Nagyon is.

  - Köszönöm.. - szólt nagyon nehezen, de mielőtt bármit is tudtam volna neki mondani, két erős kar ragadott el Viktortól.

  - Viktor..! Viktor! - kiabáltam erős hangon, de a kezek tulaja nem hárított.

A két kéz tulajára hamar rájöttem. Castiel volt az egyik oldalról, a másikról pedig Kentin.

  - Jézusom.. - hallottam Rosa sokkos hangját.

Nathaniel, valamint Morgan rohantak Viktorhoz, hogy némileg stabilizálni tudják az állapotát, amíg nem jön a mentős. Ebben a sofőr is segített nekik.

  - Engedjetek el! Odaakarok menni! Viktorhoz akarok menni! - kezdtem el erősen fészkelődni a kezükben. Ekkor a két fiú elengedett, de nem azért, hogy szabad akaratomból mehessek. Teljesen elfordítottak, így nem láthattam Viktort.  Amikor már pattantam volna, hogy Viktorhoz rohanjak ismét, egy mellkasnak ütköztem, mely elállta az utamat.

  - Skylin, nyugalom! - szólt rám erősen a hang, amely nem máshoz, mint Kentinhez tartozott.

  - Nem, engedj el, kérlek! - ordítoztam Kentinnel.

A barna hajú fiú két keze köze fogtam sokkolt, könnyben ázó arcomat.

  - Kincsem, figyelj rám. Csak a hangomat figyeld, jó? - kentin próbált nyugodt maradi, hisz a katonai iskolában kiképezték ezekre a helyzetekre - Minden rendben lesz, kérlek ne aggódj. Most itt maradt, hidd el, így lesz a legjobb. Minden rendben lesz, érted? - cirógatta meg a bőrömet, mire a könnyeim még jobban folytak - Elhiszem, hogy félsz. Mindenki fél, még én is. De erősnek kell lenned, és bízni a legjobbakban. Jön a mentő, és ők mindent megtesznek. És igen, számolni kell a legrosszabbal is. De ne azzal foglalkozz most, érted? - zöld íriszébe bámultam, és képtelen voltam megszólalni. 

Annyira fáj, hogy azt le nem lehet írni. Szúr a mellkasom, és nem kapok rendesen levegőt, csak a könnyeimet kapkodom, valamint nyelem le, hátha jobb lesz de mind tudjuk, nem lesz jobb.

  - Édesem.. - kezdett el magához szorítani Kentin, minden erejéből.

A hátamat simogatta óvatosan, miközben édes dolgokat suttogott a fülembe, azonban ezek most nem tudtak megnyugtatni.

  - Max, igen. Én vagyok az - kezdett el beszélni Castiel, és hangjában érezhető volt, mennyire ideges - Viktort, elütötték. Jön érte a mentő, kérlek gyere a kórházba. Nem, a parknál.

Amint Castiel elmondta, mi történt Viktorral, még jobban kezdtem remegni Ez nem történhet meg.. Nem..

A mentő 5 percen belül kiért, ahogy a testvérem is. Autóval jött, így ami hat személyes volt. Jómagamat, Castielt, Kentint, Rosat, Armint tudtuk elvinni, míg a többieket Nathaniel vitte el, aki szintén autóval jött. Nem engedték, hogy bárki is Viktorral menjen a mentőautóval. Az egész úton feszült volt a hangulat, és senki se szólt, egy árva szót sem.

  Amint a kórházba értünk, Nathanielék már ott voltak. A váróteremben számoltuk a perceket, amik rettentő lassan teltek.

  - Halljam.. - szólalt meg kicsit se nyugodtan Max, miközben a falnak dőlt - Mi a büdös kurva isten történt?

Megakartam szólalni, de éreztem, hogy a gombóc a torkomban egyre nagyobb lesz.

  - Szólaljatok már meg, baszki! - kiabált ránk a legidősebb.

  - Veszekedtem vele.. - kezdett bele Armin, és látszott rajta, hogy őt is mennyire megviselte - E..Elküldtem őt..Mérges lett..és..Miattam..miattam ment el..Miattam történt az egész - csuklott el, meggyötört hangja.

Maxnek se kellett több. Armin elé sietett, majd a pólójánál fogva emelte fel, és kezdett vele üvöltözni, kicsit se kímélve másokat, és azt, hogy a kórházban vagyunk.

  - Te baromarcú! Miattad fekszik a legjobb barátom a sürgősségin, és miattad fog meghalni, te utolsó kis rohadék patkány! - Maxet egy cérnaszál választotta el attól, hogy agyonverje Armint.

  - Max..nyugodj le - kezdte el csitítgatni őt Castiel.

  - Hogy nyugodjak le?! - nézett Castielre, majd vissza Arminra - Bekellet volna fogni a kurva szádat, és nem beleütni abba az orrodat, ami nem a te ügyed! Nem téged látogatott meg, hanem a kurva életbe is, Skylinékat! Ha miattad valami komoly baja lesz Viktornak, előre szólok, hogy agyonfoglak téged verni, értve vagyok!? - üvöltött az arcába, Armin pedig teljesen rémült volt.

  - Hagyd már békén! - álltam Max mellé, és fogtam meg a karját. Nem akarom, hogy bántsa. És jelenleg én is félek Maxtől.

  - Meghalt Daniel! Őt már elveszítettük egyszer! Ha Viktort is elveszítem, én azt nem bírom ki! És ez a patkány se fogja megélni a holnapot! - szorított Armin ruháján.

  - Állítsál már magadon! Szerinted Viktor jobban lesz attól, hogyha megvered Armint? - néztem rá idegesen.

  - Nekem biztos jobb lesz! Nem is értem, hogy voltál képes egy ilyen emberrel összejönni! - nevetett a képembe.

  - Szeretem őt, és nem hibáztatom! Senkit nem tudok hibáztatni! - kezdtem el könnyezni - Szóval arra kérlek, ne bántsd őt. Bánts inkább engem, amiért hülye voltam. Mindez nem lenne, ha nem szórakoztam volna anno Viktorral, és nem hülyítettem volna ha nem fekszem le vele..

  - Fogd már be.. - halkult el Max - Sose tudnálak téged hibáztatni.. - szólta halkabban.

  - Menjünk ki kicsit a levegőre - ragadta meg óvatosan kentin Max karját, majd kifelé kezdte el vinni.

Max idegességében belerúgott a kukába, mely felborult, majd elhagyta a társaságunkat.

  - Igaza van..Én miattam fog meghalni.. - szólalt meg Armin meggyötörten - Én okoztam ezt..Én..

Óvatosan magamhoz öleltem barátomat. 

  - Nem..ne gondolj ilyenre, kérlek..Kérlek.. - szorítottam erősen magamhoz őt.

Mindenki szarul volt jelenleg lelkileg. Senki se bírta feldolgozni, hogy ez történik. Azok után, hogy Danit el elveszítettük...

Az idő telt, és telt. A legutolsó emlékeim szerint, már éjfél is elmúlt. jelenleg Rosa mellett ülők a nagy kanapén, és egymás kezét szorongatva vagyunk ébren már órák óta, hiszen képtelenek vagyunk aludni. Aztán, hajnali egy után, pár perccel, megjelent az orvos, aki Viktorért felelős.

  Rosaval szinte egyből pattantunk, hogy jobban halhassuk, hogy mit mond a doktor.

  - Hogy van, jobban van? - kérdezte egyből Nathaniel.

  - Sajnos nem jó hírekkel jövők.

Itt megfagyott bennem a vér. Csak vicc..egy rossz vicc.

  - Ezt..hogy érti? - blokkolt le Castiel.

  - Őszinte részvétem, mindannyiuknak. Viktor Hudson, alig negyed órája távozott el az élők sorából. A szervezete nem volt elég erős ahhoz, hogy túlélje a balesetet.

Itt tört ki belőlem a hangos zokogás, ahogy Rosalyaból is. Egymásra néztünk, és amilyen szorosan csak tudtuk megöleltük egymást, közben mind a ketten sokkosan zokogtunk, könnyeink pedig patakokban folytak le egymás után. Nem történhet ez meg. Viktor..nem halhat meg. A mellkasom hirtelen nagyon nehéz lett, levegőt is alig kaptam, miközben keservesen bőgtem, legjobb barátnőm karjaiban.

  - A kurva életbe, kurva életbe, kurva életbe! - üvöltözött Max, miközben a falba verte folyamatosan a kezét - Bassza meg.. - hallottam meg könnyes hangját.

A fal felé volt fordulva, kezeit, valamint fejét ott támasztotta meg. Hallottam, ahogy a fájdalmas hangok halkan kezdik megemészteni őt, könnyei közepette. Castiel mellettünk ült. Előre volt támaszkodva, karjain tartotta magát, tenyerét pedig arcába fúrta. Próbálta érzéseit eltakarni, azonban a halk hangok nem ezt bizonyították. Kentin velünk szemben lévő heverőn ült, s tőle erősebben hallatszott a fájdalom által kiszűrődő hang. Hallottam, ahogy nyeli le könnyeit, s nehezen sikerül minden levegővétel számára.

  Alexy és Morgan, blokkolva ültek egymás mellett, miközben egymás kezét szorították. Kim Castielt próbálta csititgatni, Lysanderrel együtt. Kentinnél Nathaniel próbálkozott, de esélytelen volt. Armin? Armin pedig bámult maga elé, sokkolva.  

  A barátunk, a családunk egyik tagja elment. Elment, és soha nem jön vissza. Azok, akik Viktorral töltötték idejüket, keservesen zokogtak, és nem akarták elfogadnia  tényt, hogy meghalt. Viktor Hudson halott, csak úgy, mint Daniel Payne, aki évekkel ezelőtt hagyott itt minket. Felemészt ez az egész, már most. Nem kapok rendesen levegőt, és a könnyeimet próbálom lenyelni, valamint a fájdalmat megszüntetni a mellkasomban. De nem akar szűnni, nagyon nem. 

  Elment. Anélkül, hogy elmondhattam volna neki, hogy mindent köszönök. Mindent köszönök neki. El sem tudom mondani, hogy mennyi dolgot. Azokat a perceket, amiket együtt töltöttünk el. Amikor együtt nevettünk, és láthattam a gödröcskéit, valamint a mosolyát annak a fiúnak, aki körülvett a sötétség. Láthattam a szomorúságát, és vele voltam ezekben az időkben, amikor még tudtam. Láthattam, hogy milyen amikor mérges, és miket cselekszik bánatában. Láthattam azt, amikor próbál megváltozni, hogy mindenki elfogadja olyannak, amilyen. Láthattam Viktor Hudsont, aki mindenkinél többet jelentett nekem egykor, ma pedig elengedhetetlen részévé vált az életemnek. Fáj. Annyira, hogy arra szavak nincsenek. Megakarok halni, annyira fáj ez az egész. Nem tudom felfogni, hogy Viktor meghalt, és többet nincs itt. Az a fiú, akivel annyi mindenen keresztülmentünk, és még mindig képes volt mosolyogni. Aki a csapatunk része volt, és nélküle semmi se volt tökélesen. Ő volt a hiányzó puzzle darab, a kirakóból.

  A csend, ami ránk telepedett, egyenesen maró volt. Marta a lelkünket, valamint az érzéseinket, s a fejünkben sorvágó gondolatokat.

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy órák kellettek, míg valaki tudott velünk normálisan beszélni. Az orvos felhívta a szüleinket, valamint elkezdtek telefonálni Viktor hozzátartózóihoz, hogy közöljék velük a rémes híreket. Képtelen lettem volna egyedül maradni, ahogy a többiek is.

  Amikor apa értem jött, képtelen voltam neki bármit is mondani. Nem kérdezett, csak megölelt. Rosa velünk jött haza, hiszen ő sem akart egyedül lenni, így nálunk aludt. Castiellel ment Kim, és Lysander. Ők egyenest Lysanderhez mentek. A motor..arról semmit se tudunk. De jelenleg nem is érdekel minket. 

  Armintól képtelen voltam elbúcsúzni, sőt akárkitől is, aki nem velük együtt jött haza. Arminnal ment haza Alexy, Morgan, Alexy, valamint Nathaniel is. Nathaniet nem tudom, hogy Arminéknál lesz-e, de van egy olyan sejtésem, hogy igen. Ilyen időkben senki se tudna egyedül lenni. Kentin az utolsó pillanatban szólt, hogy mi is vigyük haza. Elvittük..Azonban nem volt képes egyedül lenni, így nálunk aludt ő is.

  Mikor hazaértünk, egyből az ágyat céloztuk meg. Adtam Rosalyanak pizsamát, és Kentinnek is. A sokk, még mindig uralkodott rajtunk, így szinte semmit se fogtunk fel. Ám nem úgy aludtunk pontosan, ahogy mi elképzeltük. Amikor feküdtünk volna le, Max bejött hozzánk, a takarójával. Így lett az, ebből az egészből, hogy lent, a z ágyam mellett, egy nagyobb matracon aludt Rosa és Kentin. Rosa kezét Kentin szorosan fogta, hogy eltudjon aludni barátnőm. Míg ők lent, addig én fent voltam a bátyámmal. Max fel voltam fordulva, ő pedig szorosan ölelt magához, s egy percig se engedett el. Erősen fúrtam a fejét a mellkasába. Képtelen volta elaludni, így halkan sírdogáltam a bátyám karjaiban, aki ennek ellenére csak szorosabban fogott magához. Apró puszikat adott a fejemre, hogy megtudjak nyugodni, és halkan, valamint kedvesen beszélt hozzám, hogy erős tudjak maradni. Nehezen aludtam el, és mindössze alig pár órát sikerült aludnom.

Viktor temetése pár nap múlva következett be. nem kértek fel, saját akaratomból kértem meg a rendezőket, hogy had búcsúztassam Viktort el egy dal mellett. Belementek ebbe.

  Ebben a pár napban, nem mozdultam ki otthonról. Rosat nem engedték egész végig, hogy nálam legyen, így otthon volt, Lysander és Leigh társaságában. Max, és Kentin voltak azok, akik velem voltak, valamint Alexy. Castiel Kimmel volt, valamint Arminnal leginkább. Armin egyszer volt nálam a baleset óta, és egyszer beszéltünk igaziból. Kis híján depressziós lett, a történtek után. Teljesen abban a tudatban él, hogy miatta halt meg Viktor, és képtelen ezen túltenni magát. Nagyon nehezen sikerült elérnem addig a pontig vele, hogy a fejébe véssem, ez nem az ő hibája. Én tényleg nem hibáztattam őt. Tényleg..

  Azonban a depresszió uralkodása felülemelkedett rajtam. Apával megbeszéltem, hogy a temetés után keresünk egy pszichológust, mert nem fogom nélküle kibírni. Az elmúlt éjszakák borzalmaska voltak. Sokszor sírva ébredtem, s ekkor Max jött át, hogy megvigasztaljon. Azonban 3 napja már nincs itthon. Apának is csak annyit mondott, hogy most erre van szüksége, hogy egyedül legyen. Ezekben a napokban, Kentin volt az, aki nálam aludt. Ő nyugtatott meg, ha sírva ébredtem, és nem voltam jól.

  És most eljött az idő. Viktor itt fekszik előttem egy koporsóban, az én gyomrom pedig mindjárt felfordul. Mindenki itt volt, több százan. A barátai, a tanárai, akik támogatták, és szerették. Viktor..nem vagy egyedül. Sose voltál.

  - Köszöntök mindenkit - szóltam bele a mikrofonba, és próbáltam erős lenni. Viktor nem sírt, amikor Danielt búcsúztatta. Én sem fogok. Erős leszek, hiszen ezt akarja Viktor is - Való igaz, a dal, amit énekelni fogok, nem minden pontban szomorú. Kérem, emiatt ne ítéljenek el. Csupán, ez egy fontos dal. Volt egy dal, amit Daniel Payne írt a barátnőjének, Hapernek. Ezt a dalt Viktor átírta kicsit, és változtatott rajta. A születésnapomra akarta adni, de még azelőtt szakítottunk, hogy ez megtörtént volna. Ezt a dalt, ezt a gyönyörű dalt szeretném most előadni maguknak, amivel emlékezhetünk Viktor Hudsonre, hogy mennyire jó ember is volt.

  A mikrofont erősen tartottam a kezemben, és próbáltam a zenére, csakis a zenére koncentrálni. Valamint Viktorra. Akinek szólt a zene.

You're the light, you're the night You're the colour of my blood You're the cure, you're the pain You're the only thing I wanna touch Never knew that it could mean so much, so much You're the fear, I don't care 'Cause I've never been so high Follow me to the dark Let me take you past our satellites You can see the world you brought to life, to life So love me like you do, la-la-love me like you do Love me like you do, la-la-love me like you do Touch me like you do, ta-ta-touch me like you do What are you waiting for? Fading in, fading out On the edge of paradise Every inch of your skin is a holy grail I've got to find Only you can set my heart on fire, on fire Yeah, I'll let you set the pace 'Cause I'm not thinking straight My head's spinning around I can't see clear no more What are you waiting for? Love me like you do, la-la-love me like you do (like you do) Love me like you do, la-la-love me like you do Touch me like you do, ta-ta-touch me like you do What are you waiting for? Love me like you do, la-la-love me like you do (like you do) Love me like you do, la-la-love me like you do (yeah) Touch me like you do, ta-ta-touch me like you do What are you waiting for? I'll let you set the pace 'Cause I'm not thinking straight My head's spinning around I can't see clear no more What are you waiting for? Love me like you do, la-la-love me like you do (like you do) Love me like you do, la-la-love me like you do (yeah) Touch me like you do, ta-ta-touch me like you do What are you waiting for? Love me like you do, la-la-love me like you do (like you do) Love me like you do, la-la-love me like you do (oh) Touch me like you do, ta-ta-touch me like you do What are you waiting for?

Zene

A zene végére éreztem, hogy egyre jobban nő a fájdalom a mellkasomban, és emészt fel ez az egész. Amint elhalkult e zene, éreztem a mázsás súlyt, ami rám telepszik. Viktornak is ennyire nehéz volt..

  Az emberek megtapsoltak, de nem túl erősen. Amint befejeztem, Viktor koporsóját végleg a földbe helyezték, majd a földet ráhullatták, hogy immáron békében nyugodhasson a lelke.

Képtelen voltam rendesen megvárni a temetés végét. Eljöttem onnan, barátom pedig utánam jött. Könnyeimmel küszködtem az utcán, hogy minden rendben legyen. de nem volt. Sohasem.

  - Büszke vagyok rád - kapott el Armin, és szorosan magához ölelt, ahogy csak tudott.

  - Hiányzik..Azt akarom, hogy visszajöjjön! Könyörgöm! - kezdtem el zokogni, erősen.

  - Sh..Tudom mit érzel..Kérlek..Vége van..Viktor jobb helyen van már. Ott van Daniellel, és hidd el nekem - fogta Armin két keze közé arcom - Most fentről néznek téged, és vigyáznak rád, hogy semmi bajod ne eshessen. Vigyázni fognak rád, és én is. Érted?

  - Armin.. - zokogtam keservesen magam elé, Armin karrjaiban.

  - Minden rendben lesz, idővel, hidd el nekem. Tudom, hogy hiányzik, és sajnos lehet ez az érzés soha nem fog elmúlni, de erős vagy, Új erővel fogsz feltörni, hiszen büszkék rád, hogy erős vagy, és kibírod ezt az egészet.

  - Miért történik ez velem? Miért pont ők? Miért nem élhettek még? Miért?

  - Ez az élet rendje - simogatta a fejemet - Lehet azért voltak itt, hogy vigyázzanak rád.

  - Azt akarom, hogy még vigyázzanak rám. Azt akarom! - szóltam keservesen.

  - Véget ért az utuk. Mostantól én leszek az, aki teljes erővel azon lesz, hogy vigyázzon rád. Itt leszek melletted, ahogy ők tették. 

Igen..Hisz ők, mindig itt voltak a számomra. Egészen attól a naptól kezdve, amikor megismerkedtünk. Nem volt könnyű sohasem ez a megismerkedés, de Viktor már akkor egy különleges embernek számított az életemben. Elhitettem vele, hogy szeretem, csak azért, hogy mocskos módon kihasználjam, és megkaparintsam magamnak Danielt, akinek barátnője volt. Azonban rájöttem valamire, az idők során. Sose voltam szerelmes Danielbe, csupán erős baráti érzet volt iránta, míg Viktor iránt teljesen más. Ő mindig velem volt abban az időben. Mindig megtudtam vele beszélni a dolgokat, legyenek azok boldogok, vagy szomorúak. Őt nem érdekelte, ha hisztiztem. Próbált megnyugtatni, és minden erejével azon volt, hogy befejezzem azt a viselkedést. Ha nem jött neki össze, nem beszéltünk pár óráig. Mindig jobb kedvre derített, ha szomorú voltam. Ha boldog voltam, miatta ez a boldogság még nagyobbra tudott nőni. Azonban amikor neki volt rám szüksége, akkor nem voltam ott. Nem voltam ott, amikor depressziós volt, mert a világ ellene volt, mivel csak saját magammal törődtem és vele nem. Azzal az emberrel nem, aki minden perceben azt leste, hogyan is lehetnék boldog. És ott volt azaz oldala, amikor szeretett velem csipkelődni. Amikor előszeretettel piszkált, én mégsem tudtam utálni érte, hisz ilyenkor nagyon is aranyos volt.

  Aztán vége lett..Megtudta az igazat, és azóta úgy éreztem, hogy szívből gyűlöl. Egy ideig így is volt, és én is utáltam egy nagyon kicsit amit, amit tett. De magamra még inkább haragudtam, amiért úgy bántam vele. Miattam történt vele az a sok rossz, amit az élettől kapott. Ha időben elmondom az érzéseimet, ez nem következik be. Boldogok lennénk, a mai napig, és Armint se ismertem volna meg.

  A jelen pedig...Amint befutottam a terembe, ott kezdődött el minden, újra. ha akkor nem rohanok be, és nem ülők melléd, akkor nem lennénk újra barátok. Akkor talán nem lettél volna ott azon a  végzetes napon, és még mindig élhetnél valahol csak abban a tudatban, hogy én már ne vagyok az élete részese. Azt pedig nem bírnám ki, ahogy a mosatni helyzetet se bírom...

  Ismét elkezdtünk beszélgetni, hiába utálattal. Hiába úgy, hogy nem kedvesek voltunk a másikkal. De még így is szeretem ezeket az emlékeket, és örülök, hogy még bennem vannak, mert soha nem felejtem el őket. És ez idő alatt, mind a ketten tudtuk, hogy igazából nem utáljuk a másikat, csak saját magunkat. És azt, amit a másik ellen tettünk.

  Viktor, mi ketten rengeteg mindenen keresztül mentünk, életed során. És azokat az emlékeket még nem is tudtam neked elmondani, amiket a csapattal tettünk meg. Kentinnel, Rosaval, Castiellel, Maxxel, Daniellel, veled, és velem. De amint Daniel elment, mind széthullottunk, különféle irányba, és voltak akik már nem tartoztak hozzánk. A csapat, már soha nem lesz egy, és örök. Elmentél te, elment Daniel. Így nem teljes a csapat. Hisz te is emlékszel biztos, hogy mennyi mindenen mentünk már keresztül. Hány zenét írtunk már meg, mennyi hang szólalt meg a torkunkon, amit a másiknak énekeltünk, csupán boldogságból. A Stúdióra, ami otthont adott nekünk, nap, mint nap, hogy együtt tölthessük el az időnket. Hisz mi mindig az a csapat leszünk. Akik megannyi dolgon átmentek, mégis ott voltak a másiknak. De minden széthullott, azáltal, hogy egy ember kihullott. Ott kezdődött az, hogy szétestünk. Nem volt már semmi se a régi, és mis e voltunka  régiek. Most is így lesz. Változni fogunk, mert te elhagytál minket. Csatlakoztál Danielhez, s végre együtt lehettek, oly' sok kínlódás után. De ne feledd Viktor. Hiányozni fogsz nekünk, és mindig itt leszel a szívünkben, itt leszel a csapat lelkében, aki annyira bízott benned, és szeretett. Hisz ti mindig velünk lesztek, Daniellel.

  És még valami Viktor..Sose tudtam neked elmondani, hogy mennyi mindent köszönök neked. A legnagyobb szavakba se lehetne önteni azt az érzést, amit neked köszönhetek. Minden köszönök. Köszönöm, hogy mosolyt csaltál az arcomra. Köszönöm, hogy velem voltál mindig. Köszönöm, hogy a viták ellenére is ott voltál nekem. Annyi mindent köszönök neked, hogy el sem tudnám sorolni. De legfőképp...Köszönöm neked, hogy szerettél engem. Szeretlek Viktor.

1 év múlva

A történtek óta, 1 év telt el. A megrázó események összehoztak minket. Itt jöttünk rá, hogy használjuk ki az időt, amit egymással tölthetünk, míg késő nem lesz. Hisz nem tudjuk, mikor jön el az utolsó nap, utolsó óra, utolsó perc.

  Mindenkit felvettek a helyi Egyetemre. Együtt maradt a csapat. Max volt az egyetlen, aki nem bírta itt tovább. Elment, vissza abba a városba, ahova Viktorral menekült. Tartjuk a kapcsolatot, viszont nem olyan minden, mint régen.

  Jómagam művészeti karra mentem, ugyanoda, ahová Castiel. Csoporttársak vagyunk, együtt van a legtöbb óránk is. Rosalya pszichológiára ment. Armin informatikára. Alexy szociológiára. Castiel ugye, a művészeti szakra, zenével foglalkozó karra. Kentin hadnagy lett. Sikerült az álma egy része. Ő jelenleg ebbe a városba van beosztva. Nathaniel bölcsésztudományi karra. 

  Senki se lépett igazán túl. Mindenkiben ott van még az a nap. A pszichológus sokat segített, így javult az állapotom. De bennem is ott lesz örökre a fájdalom. Viktor iránt.

Jelenleg hazafelé haladunk Arminnal, mivel mind a ketten végeztünk. Tavaszi nap van. Különleges, tavaszi nap.

  - Tudod milyen nap van ma, igaz? - nézett le rám kedvesen.

  - Tudom - bólintottam.

Ma van két éve, hogy együtt vagyunk, valamint, a holnapi napon lesz, Viktor halálának az évfordulója is.

  - Azt javaslom, hogy menjünk el randizni, utána pedig menjünk el venni, virágot. Hm? - mosolygott rám kedvesen Armin.

Csak bólintottam egy aprót. Hihetetlen, hogy mi minden történt ezalatt az egy év alatt. Mindenki megváltozott. Senki se maradt ugyanolyan.

  - Olyan..furcsa.. - beszéltem magam elé.

  - Micsoda?

  - Mennyi minden történt az elmúlt egy évben. Szinte ijesztő, hogy mennyi dolog. Olyan dolgok, amiknek értelműk se volt sokszor, mégis megtörténtek.

  - Lehetséges. Hisz vannak dolgok, amik értelmetlenül történnek.

Gondolkodóba estem, majd végül barátomra néztem, és megszólaltam.

  - Mondd Armin. Mi értelme a játéknak, ha egyszer úgyis győzöl?

  - Mondd Skylin. Mi értelme az életnek, ha egyszer úgyis meghalsz? - kérdezett vissza, teljesen nyugodtan.

Armin mondata hirtelen új gondolatokat csalt az agyamba. Nagyon furcsákat.

  - Szerintem a legegyszerűbb válasz erre az, hogy ez az élet rendje - mosolygott rám Armin, miközben fekete tincsei közé kapott a tavaszi szél.

Igaza volt. Ez volt az élet rendje. És az élet rendje most újra alkotott. Lezárta ezt a korszakot, melyben éltünk. Valamint...véget ért a kaland. A kaland, melybe belekezdtünk régen. A kaland, melyet a Sweet Amoris apró diákjai kezdtek el, véget ért, mindörökké.

Sohasem tudunk elbúcsúzni azoktól az emberektől, akiket szeretünk és lehet, ez így is van rendjén. 

Sziasztok! ❤

Ez a nap is eljött. Ezzel a résszel lezárom a történetet. 

  Annyi minden történt a blogom alatt. Annyi mindent leírtam, annyi minden érzést, annyi kalandot a kicsi Sweet Amorisos diákokkal. De minden véget ér egyszer. Ez a blog ma ér véget, ezzel a pár sorral. Nem tudom kinek tetszett a lezárás, de ezt tartottam megfelelőnek. Ezzel mutatom azt, hogy véget ért egy korszak egy kaland, egy történet.

  Megannyi minden történt ezalatt a 33 Fejezet alatt, amire büszke vagyok. Büszke, mert én írtam le mind. 

Viktor halálát sírva írtam le, valamint ezalatt a rész alatt, többször is könnyeket fakasztottam.

Mindent köszönök nektek. A sok kommentet, megtekintést, biztatást, véleményeket. Mindent! Köszönöm, hogy végigkísértetek a történetben, a blogon, valamint Skylin története alatt. Hálás vagyok nektek tényleg.

  Azonban a blogot most lezárom, ezzel a fejezettel. Nagyon szeretem ezt a blogot, és örülök, hogy én írhattam meg, és nem más. Az én agyam szüleménye volt, nem másé. megérte, Minden óra, minden délután, este, reggel, hogy megírjam a részeket.

Majd még jelentkezem, egy másik blogon. Sziasztok!❤