32. Fejezet: A múlt sérelmei

Heyho!💕

Hamar hoztam a részt, ugyanis hamarosan lezárul a történet. Ezenkívűl, még két fejezetet olvashattok, és lezárom Skylin történetét.

Teltek a napok, valamint a hetek. Lassan már átléptünk a tavasznak a hónapjába. Gyorsan megy az idő. Tán túl gyorsan is. Hamarosan ballagni is fogunk, és észre se vesszük majd, de az iskola kapujában fogunk állni, bizonyítvánnyal a kezünkben, mert vége lesz ennek az egésznek. Hiányozni fog, minden. Minden eltöltött idő, minden emlék. Amikor Arminék jöttek..Az az előtti évek, amikor még nem voltak az életem részei, valamint senkié sem. Mindenki élete megváltozott, amióta ők itt vannak. Előtte...Előtte pedig minden más volt. Durva visszagondolni azokra az időkre, amikor még más emberek voltak a legfontosabbak nekünk. Akkor még nem így mentek a dolgok..Castiel, Rosalya, Kentin..Így voltunk egy kis csapat, ha a bátyámat és Viktort nem számítottuk bele. Olykor-olykor, még Nathaniel, és Lysander is ott voltak. Hiányzik ez az idő..Hiányzik az, hogy elsős legyek, aki csak most kezdje a kilencediket. Akkor, még nem gondoltam volna, hogy a végzős időmre ennyi minden fog változni. A szüleim elváltak. Viktor szinte kilépett az életemből. És ez fáj. Max-xal beszélek, és tartjuk a kapcsolatot, folyamatosan. Vele erősebb lett a kötelékem, már egy jó ideje. De ott van ő. Az egykori szerelmem, kit a szívem mélyén még mindig nagyon szeretek. És most is. Csak jelenleg már nem szerelemből.Viktort azóta nem láttam, amióta Armin megtudta a titkunkat. Több, mit 4 hónapja, ami nem kis idő. A szívem egy tájéka borzasztóan fáj. Látni akarom őt, megakarom ölelni. De nem lehet. Amiket műveltem vele, képtelen lennék a szemébe nézni Szörnyű ember vagyok, és ezt nem is próbálom letagadni. Egyedül azt remélem, hogy minden rendben van vele. Max nem mond semmit. Érdeklődtem már Viktor felől, de nyomatékosan elmondta, hogy nem fog mondani semmit. Hogy miért? Mert Viktor erre kérte. Hogy hiába kérdezem majd Maxet, ne mondjon nekem semmit. Nagyon sokszor megkérdeztem már a bátyámtól, hogy Viktor miért szeretné ezt. Állítása, és elmondása szerint azért, hogy végre minden szál, ami eddig minket összekötött, elszakadjon. 

  Nem akartam ezt felfogni.  Viszont megértettem, hogy miért is döntött eképpen. Nem akar szenvedni a hiányomtól, azért döntött így. Túlakar lépni a lehetetlenen, és új életet kezdeni. Megértem. Csak...egyszerűen szar érzés, hogy ennyire kiakar telepíteni az életéből.

  - Sky..lin! - kapta el hirtelen valaki a vállamat, én pedig annyira meglepődtem, hogy szinte majd' leestem a székből.

  - Igen? - fordultam egyből a hang irányába.

  - Már megint elgondolkodtál - sóhajtott egy nagyot Nathaniel.

Angolunk volt, ahol a tanár feleltetett, így nem igazán kellett csinálni semmit sem. Az ehhez hasonló órákon szoktam gondolkodni. Valahogy ekkor mindig sikerül.

  - Sajnálom.. - néztem szőke hajú barátomra zavartan, majd a barátomra - Már megint alszik.. - sóhajtottam egy nagyot.

  - Konkrétan az egész órát átaludna - nevetett halkan a szőke hajú fiú - Mit csináltál vele, hogy ennyire fáradt?

  - Semmit - néztem hátra Nathanielre - Nem is aludt nálam, se én nála. Napok óta fáradt, de a mai..Olyan, mintha egész éjszaka nem aludt volna semmit, és kissé aggódom.

  - Ha felkel, kérdezd meg - sóhajtott, majd hátradőlt a székén.

Jómagam teljesen hátrafordultam hozzá.

  - És te? - támaszkodtam meg a padon - Van már szerencsés lány?

  - Ajh, Skylin. Miért vagy ennyire kíváncsi? - vonta fel mosolyogva a szemöldökét.

  - Tudtam! Mi a neve, hova jár? - néztem rá csillogó szemekkel.

  - Muszáj faggatni? Így nem fogok semmit se mondani.. 

  - Szóval van valaki.. - néztem rá boldog mosoly mellett.

Nathaniel annyi mindenen ment keresztül, aminek a legtöbbje nem jó dolog. Megérdemli már a boldogságot. És amióta történt azaz incidens, a kapcsolatunk szorosabb lett.

  - Igen van - mosolygott, miközben megrázta a fejét. 

  - És, hogy hí.. - a szavamat a csengő szakította félbe. 

  - Akkor majd máskor mesélem el - állt fel, egy mosoly mellett.

  - Hé, ez nem ér! - néztem rá morcosan.

  - Majd holnap találkozunk - veregette meg a vállam egy kedves mosoly mellett, majd távozott az osztályból.

  - Szerintem is menj el.. - motyogtam magam elé, majd fekete hajú páromra esett a tekintetem.

Még mindig alszik. Ideje lenne felkeltenem, hiszen ez volt az utolsó óránk.

  Összeszedtem minden cuccom, és az övét is. Ezt követően leguggoltam mellé, majd a combját kezdtem el simogatni.

  - Armin... - beszéltem hozzá kedves hangon - Ideje felkelni. Vége az órának.

Armin nem reagált, persze nem is vártam mást. A combját erőseben megmarkoltam, majd nagyon gyengéden, de rázogatni kezdtem. Isten legyen a talpán, aki felkelti őt.

  - Kelj már fel.. - sóhajtottam magam elé.

  - Jó napooot! - rontott be az ajtón üvöltve Alexy - Mehetünk?

  - Már megint alszik? - sóhajtott egy nagyot Rosa, amikor ő is követte a kis kékséget.

Alexy és Morgan együtt vannak, több, mint egy hónapja. Nagyon édesek, és nagyon örülök, hogy Alexy végre talált valakit maga mellé.

  - Alexy..húzz a francba.. dünnyögte a fekete hajú, miközben álmosan kelt fel a padról. Haja némileg kócos volt, és eszméletlenül aranyos arca - Épp azt álmodtam, hogy nyerek a Drago..

  - Nem érdekel - zárta le ennyivel a témát Rosa - Mi van veled? Konkrétan az iskolában alszol. Alexy és Morgan tán túl hangosak lennének? - kérdezte a legnagyobb lazasággal a másik lány.

  - Rosalya! Ez csúnya volt! - fordult felé Alexy mérgesen, de lehetett látni rajta, hogy nem gondolja komolyan, ahogy Rosa se - Különben is. 1 hónap után nem fogok vele lefeküdni. Azért annál több eszem van...

  - Helyes. Így is legyen - ölelte magához Rosa Alexyt a vállánál.

  - Fasznak kell felkelteni - kezdett el hisztisen beszélni Armin, miközben a hátára kapta a táskáját.

  - Hé, nyugi - néztem rá kedvesen, majd egy puszit adtam az arcára - Nem jössz át? - kulcsoltam vele össze a kezemet.

  - Most nincs kedvem  - vallotta be őszintén, hisz láttam rajta, hogy tényleg semmihez nincs most kedve.

  - Gondolom akkor én se menjek át...

  - Most inkább ne - ásított egy nagyot.

Megértettem, csak konkrétan már vagy másfél hete annak, hogy nem voltunk a másiknál, sőt sehol. Csak az iskolában találkoztunk. Alexyvel, és Rosaékkal rohadt sokat voltam, de Armin mostanában nem jött velünk sehova.

  - Jó.. - szóltam halkabban.

Alexy és Rosa előrementek, míg mi hátul kullogtunk a folyosón Arminnal.

  - Haragszol? - nézett le rám, gyönyörű szemeivel.

Felé fordítottam a tekintetemet, és megráztam a fejemet.

  - Csak hiányzol.. - vallottam be őszintén.

  - Ahj, Skylin. Amint lesz időm, eltöltünk egy kis időt kettesben.

  - De mikor lesz az? Tudod milyen rossz, hogy csak a suliban vagyunk együtt? - néztem rá, már szinte kétségbeesetten.

  - Most minden összejött. Az Egyetemre való készülődés, és a tanulás is. Tudod jól, hogy nekem sokat kell ahhoz tanulni, hogy bármi is a fejemben maradjon.

  - Tudom, de ha szeretnéd, akkor segítek..

Armin ekkor édes mosolyra húzta ajkait.

  - Aranyos vagy.. - lépett közelebb, és mindkét kezemet megfogta - De megkel tanulnom egyedül is tanulni. Különben később nem fog menni. De egy nagyon pici idő csak. Már nincs sok vissza abból, amit megkel tanulnom. Utána csak a tiéd leszek. Sőt, tudod mit? Hétvégén átmegyek, és tanuljunk közösen.

  - Armin mi van veled? - néztem rá kissé furcsán - Pont a te szádból hallani azt, hogy tanuljunk...

  - Én is meglepődök néha magamon. De tudom, hogy belekel húzzak, ha szeretnék valamit edzeni, az idióta életemmel. Meg aztán kell egy jó állás, ha elakarlak majd téged tartani, és a három gyereket.

  - Három? - néztem rá meglepve - Maximum kettő.

  - Nem, nem. Három - nézett rám morcosan.

  - Majd ha te kihordod őket, akkor esetleg.

  - Kihívás elfogadva - vigyorgott rám teljes erőből.

  - Jézusom, de idióta vagy - nevettem el magam.

Sokszor annyira hülye tud lenni.

  - De így szeretsz, nem? - kérdezte kedvesen.

  - Igen. Pontosan, ahogy mondod. Így szeretlek téged, ahogy vagy - mosolyogtam rá kedvesen, majd egy csókot adtam a szájára, amit ő viszonzott.

Armin ezek után közelebb vont magához, majd amilyen erősen csak tudott, megölelt. Meglepett ez a tette, ugyanis nem mindig csinál ilyet.

  - Hé..Minden rendben? - kezdtem el simogatni a hátát.

  - Persze, csak most szükségem van egy nagy ölelésre, a barátnőmtől - suttogta a szavakat.

Olyan aranyos. Szeretem amikor így viselkedik. Szorosan visszaöleltem őt, hogy tudja minden szeretetem jelenleg az övé.

  Percekig így voltunk mire megszólalt.

  - Imádlak - adott egy puszit a fejemre, majd elvált tőlem.

Kezünket összekulcsolta, és úgy lépett ki az ajtón velem együtt. Azonban amikor kiléptünk, furcsa érzés járta át a testemet. És meg is pillantottam a furcsa érzés forrását. Rosa és Alexy kettő rendőrrel álltak kint az udvaron, és beszélgettek velük. Amikor Rosa észrevett minket, szólt a Arminnak.

  - Armin, a urak..téged keresnek.. - szólt kicsit kellemetlenül Rosa.

Arminra nézte. Szó szerint, fal fehér volt. A rendőrök amint észrevették őt, elindultak felénk. Ebben a pillanatban Armin elengedte a kezemet, és gyors lépésben próbált távozni, a máik irányban. Azonban a rendőrök gyorsabbak voltak. Amint elkapták őt, erősen megszorították a karjánál fogva. Mégis..Mi a fene történik itt?

  - Engedjenek el! - emelte meg az urakra Armin a hangját.

  - Jogában áll hallgatni, és jobban is teszi! - szólt az egyik.

Alig fogtam fel az egészet. Minden olyan gyorsan történt. Mire kettőt pislogtam, addigra már elvitték Armint egy rendőrautóban.

  - Rosa..Alexy..Mégis..Mi a jó büdös franc van itt? - néztem rájuk, és a hangom eléggé rekedt volt ahhoz, hogy mindjárt elbőgjem magam.

  - Amikor kijöttük, akkor találtuk velük szembe magunkat. Azt kérdezték, ismerjük-e Armin Medlock-ot..Alexy..Elmondta, hogy az ikertestvére..és..a rendőr.. - Rosa elégé zavart volt ahhoz, hogy rendesen tudjon beszélni.

  - A rendőr elmondta, hogy amiatt keresik, mert állítólag meghackelte az egyik kórház adatbázisát.. - Alexy volt azaz ember, aki kitudott nyögni egy értelmes mondatot. Ám amikor elmondta, hogy Armint milyen okkal is vitték el a rendőrök, a sokk szinte eluralkodott rajtam.

  - Hogy mi a francot csinált..? - dermedtem meg ráadásként.

  - Ezt állították..És..Armin eléggé gyanúsan menekülőre fogta magát..szóval..

  - Alexy! - kiabáltam szinte a fiúra - Az ikertestvéredről beszélsz!

  - De Skylin..Én sem akarom ezt elhinni. De akkor minek menekült? - Alexy szemében eléggé látszott, hogy ő is össze van zavarodva.

  - Semmit se értek..Mégis minek tette? Mit akart ezzel elérni. És m..Várjunk. Ugye..ennek nincs köze ahhoz, hogy napokig fáradt volt, és alig aludt? - nézett ránk Rosa.

Az volt az igazság, hogy volt valami a szavaiban. Nem akartam elhinni, hogy Armin ilyet tett volna, de az elmúlt percek alatt, egyre jobban összeálltak a picinyke szálak.

  - Lehetetlen.. - kaptam a szám elé a kezemet, könnyeim pedig lefolytak az arcomon.

Armin...mégis mit tettél?

Hazafelé úton nehezen tudtam megnyugodni. Egyfolytában az ment az agyamban, hogy Armin, hogy tehetett ilyet. Azóta nem hallottam róla semmit. Alexy megígérte, hogyha bármi információt megtudnak, akkor rögtön szól. Apa itthon volt, amikor Rosaval hazajöttünk. Elmondtunk neki mindent. Ő rögtön tudta, hogy miről van szó, hiszen értesítették. Elmondta, hogy Armin a tegnapi este folyamán feltörte a városi kórháznak az adattárját. Minden titkos információ benne van az ott szülőttekről. 

  - De várj.. Minek? - néztem egyből apára.

  - Nem tudom. A kollégáim megnézték az adatokat. Minden egyezik. A szülők neve, a gyerek neve, a dátumok. Minden. senki se érti, miért tette - rázta meg a fejét.

  - Ezt csak akkor tudhatjuk meg, ha kiengedték.. - kezdte el simogatni a hátamat Rosa.

  - Mikor engedik ki? - néztem félve apára.

  - Kihallgatják. nem tarthatják bent, ha ne..Mennyi idős? - nézett rám hirtelen.

  - Idén lesz 20 éves..

  - Basszus, az nem jó. Ha a szülei nem intézkednek, akkor valószínűleg holnapig bent lesz. Tudod, nem kis bűn az, amit csinált.

  - Ugye..nem kerülhet ezért börtönbe? - néztem magam elé kétségbeesetten.

  - Nem akarok hazudni, kincsem..De azaz igazság, hogy kerülhet.. - simogatta meg apa a kezemet.

A világ hirtelen elkezdett szédülni. Majdnem rosszul lettem ott helyben.

  - Mennyit? - nyögte végül ki Rosa azt, amit én megakartam kérdezni.

  - Pár évet. De elfogom intézni, hogy ne legyen belőle komolyabb baj. Jó? - simogatta meg ismét  a kezemet.

Aznap délután képtelen voltam enni. És pihenni is. Az ideg szinte szétroppantott, annyira nem voltam jó állapotban. Rosa itt maradt velem, estig. Nem voltam képes rendesen gondolkodni. A sírás számtalanszor előtört belőlem, ha csak arra gondoltam, hogy mégis mi történt a mai nap során. Armin..Ez az édes ember, hogy képes ilyenre? És ha ezzel veszítem el, hogy börtönbe kerül?

  - Nem muszáj itt maradnod Rosa.. - fújtam ki az orromat.

  - Ne legyél hülye! Alap dolog, hogy itt vagyok..2 hete, amikor Leigh-el összevesztem, nem mentél miattam iskolába, hogy egész nap hülye filmeket tudjunk nézni. Persze, hogy itt vagyok, hisz én is aggódok..

  - Köszönöm.. - bújtam hozzá legjobb barátnőmhöz, aki szorosan fogott magához.

Nehezen, de sikerült elaludnunk egymás karjaiban.

  Az idő gyorsan telt, ám ezt a folyamatot, a telefonom csörgése zavarta meg Nem voltam annak tudatában, hogy mégis mennyi az időt. Álmosa nyitotta ki a szememet, és amint a kezembe vettem a készüléket, és megláttam Alexy nevét az álmosság rögtön kiment a szememből. Rosa is felébredt, így gyorsan felvettem, és egyből kihangosítottam a telefont.

  - Mondd Alexy! - szóltam egyből köszönés helyett, ami miatt kissé bunkónak éreztem magam.

  - Elmentünk Arminért..Itthon..van.. - beszélt halkan, és hallottam a hangjában, hogy semmi sincs rendben, és mindjárt elsírja magát.

Hogy történhet ez? Minden rendben volt? Hogyan? Egyik pillanatról a másikra, minden rosszabb lett..

  - Alexy.. - remegett meg a hangom.

  - Skylin.. - hallottam a hangján, hogy lenyeli könnyeit. Basszus - Kérlek, gyertek ide minél hamarabb.. 

  - Sietünk.. szóltam remegő hangon, majd Rosara néztem.

Halott mindet. El se tudtam képzelni, hogy mi a fene történhetett újra. Rosaval igyekeztünk, és összekaptuk magunkat, majd rohanni kezdtünk Alexyék házához.

Amikor az utcába értünk, csak akkor álltunk meg. Mind a ketten elfáradtunk, hiszen nem kis táv volt az, amit megtettünk. Alig kaptam levegőt, és legszívesebben sírtam volna. Nem fogom Armint felpofozni amiért ezt tette. Nem fogok vele kiabálni. Még a hangomat se fogom megemelni. Csak annyit szeretnék tudni, hogy jól van. Nem bántották-e őt..
  Ahogy a ház elé értünk, hangos kiabálásra lettünk figyelmesek. Sőt..ez nem nevezhető kiabálásnak. Inkább ordításnak, ami egyetlen egy személyből jött.
  - Aztán majd kiderül, hogy Alexy nem is az ikertestvérem! - Armin teljes torokból üvöltött valakivel, a házon belül.
Sose hallottam még ilyen szinten kiabálni őt. Megrémített a hangja. Teljesen..
  - Biztos bemenjünk? - nézett rám félve barátnőm.
  - Igen - bólintottam - Mondtam Alexynek, hogy eljövünk.
  - Jó..de szerintem itt most nagy vita van, és ne lenne jó..Skylin! - szólt utánam barátnőm, miközben én sebesen a bejárati ajtó felé vettem az irányt.
Nagy csörömpölés hallatszott bentről. Nincs minden rendben, ezt hallom jól. Végül becsengettem az ikrek házába.
  Alig telt el pár másodperce, de legjobb barátom nyitotta ki az ajtót. Egyből az arcára vezettem tekintetem. Alexy arca meggyötört volt, szemei könnyben álltak, míg ajkai megremegtek. Borzalmas látvány volt számomra. Nem akartam ismét így látni.
  - Skylin.. - szólított a nevemen, majd megtört az álarca.
Egyből léptem hozzá közelebb, s minden erőmmel azon voltam, hogy őt tudjam ölelni. Fejét a vállamhoz szorítottam, miközben simogattam kék tincseit. Teste némileg remegett, s sűrű könnyzápora csiklandozta a vállamat. Időközben Rosa is csatlakozott a nagy öleléshez, és kellett egy kis idő, mire Alexnek sikerült elhajolnia.
  - Kincsem.. - fogtam két kezem közé az arcát, majd törölgetni kezdtem a könnycseppjeit, és közben simogattam a puha arcát - Mi történt?
  - A..Armin.. - harapta be ajkait, és nem bírt többet mondani
Hirtelen léptem el Alexy mellett, és siettem a konyhába, ahol a lámpa égett.
  - Én rontottam el..én voltam.. - hallottam a fiúk anyukájának fájó hangját.
Amint beértem a már említett helységbe, megpillantottam Alexy anyukáját, ahogy ül a széken, tenyerét pedig arcába temette. Az apukájuk előtte ült, és próbálta őt megnyugtatni.
  - Hogy lehetne már a te hibád? Egyszerre kellett volna elmondanunk.. - simogatta meg a férfi, felesége arcát.
  - Viktoria.. - szólítottam meg az anyukát - Mi történt? - egyből hozzásiettem, és le is guggoltam hozzá.
Mindig kedves volt velem, és tudja jól, hogy mik mentek nálam otthon, és annyi szeretetet adott nekem, amennyi csak telt tőle. Nagyon szeretem őt..
  - Nem voltunk jó szülők.. - sóhajtott Arnold.
Itt ért el engem az a pont, hogy rohadtul nem tudtam követni a szálakat. Ez a mai nap kész rémálom. Annyi minden történt, hogy ez bele se tudna férni egy ilyen ártatlan napba.
  Alexy Rosa társaságában lépett be hozzánk, és ültek le egy egy székre. Arnold biccentett az egyetlen üresen maradt székre, mire kihasználtam a lehetőséget, és leültem rá.
  - Armin..Tényleg feltörte a kórháznak az adattári rendszerét - kezdett bele nehezen az anyuka - De nem oktalanul.
  - Tessék? Mégis milyen ok lenne erre indokolt? - emelte fel Rosa a szemöldökét.
  - Armin egy hete, hogy elküldte a jelentkezését az Egyetemre. Azonban azt a levelet egyből visszaküldték, mondván nem helyesek az adatok. Armin egyből elénk hozta, hogy nézzük át neki, hogy mégis mi nem lehet benne jó. Mi más akkor tudtuk, hogy az egyetem valószínűleg melyik adatokra célzott. Nem mondtunk neki semmit..Mindössze annyit, hogy valószínűleg tévedtek az iskolánál. De ezek szerint Armin ebbe nem nyugodott bele..Napokba telt neki, de feltörte a kórházi rendszert. Azonban hiába, hisz ott ugyanazok az adatok voltak, amiket megadtunk az egyetemei jelentkezésnél.
  - Eddig..értem..Viszont ebből lett ez a nagy veszekedés? - néztem aggódva végig a szülőkön, majd Alexyre tévedt a pillantásom.
  - Nem, Sky..Nem.. - fogta meg Alexy a kezemet, és cirógatni kezdte - Annál..ez sokkal bonyolultabb.
  - Folytathatom én? - nézett ránk az édesapa, mire bólintott mindenkit - Elmentünk mindezek után Arminért. Elmagyaráztuk a helyzetet bent a kapitányságon, és mivel az édesapád is tudott intézkedni, ezért megúsztuk azzal, hogy fizetni kellett. Nagyon nagy szerencsénk volt. Nagyon nagy. Ezért hálásak is vagyunk az édesapádnak - mosolygott rám kedvesen Arnold, majd visszatért a meséléshez - Szóval elhoztuk Armint a rendőrségről. Nem haragudtunk rá, nem kiabáltunk vele emiatt. Hisz jól tudtuk, hogy miért is csinálta. Látta rajtunk, hogy valamit titkolunk előle, és kiakarta deríteni, hogy mégis mi az a titok. Ő okos fiú..Nem lehet olyan könnyen átverni - Deborah.. - Legalábbis mi nem tudjuk átverni..Amint hazaértünk, ő letámadott minket, hogy tudja jól, hogy titkolunk valamit, szóval mondjuk el neki. Állítása szerint Viktoria furcsán viselkedett, amikor azt a levelet a kezébe adta, amikor az Egyetem visszaküldte. Itt jöttünk rá, hogy többet nem titkolózhatunk előtte. 20 éves lesz idén, jogában áll tudni az igazságot.
  - Miféle..igazságot..? - dermedtem meg kissé.
A félelem teljesen magába ragadott. Mégis miről lehet szó? Miféle családi titokról, mely egyik pillanatról a másikra képes volt szétszedni ezt a tökéletes családot? Nem értem. Mi az a titok, mely képes romba dönteni mindent?
  - Armin és Alexy, amikor még 6 hónaposak voltak, örökbe lettek fogadva - mondta k végül Arnold.
Itt mentem úgy éreztem magam, mint aki rögtön rosszul lesz, és leesik a székről. Tessék? Ezt ők sem gondolhatják komolyan. Ez egy vicc? Mert ha igen, akkor nagyon rossz fajta.
  - Ez egy vicc igaz? - nevettem el magam fájdalmasan.
  - Nem, nem az - nézett rám Alexy, gyönyörű szemeivel - Tényleg így van.
  - Hogyan..Mégis..? - tette fel a kérdést nehezen Rosa.
  - A szüleik autóbálestet szenvedtek, amiben rögtön meghaltak. A család barátai voltunk, és amikor ezt megtudtuk, egyből eldöntöttük, hogy felneveljük őket.
  - De..van egy..bátyjuk... - nyeltem aprót.
  - Evan az igazi testvérük. Ő már nagyobb volt, amikor történt a baleset. Egészen addig, míg katona nem lett, itt élt velünk. Ő már akkor tudtában volt annak, hogy mi is történik velük. Alexy tudott róla. Mikor még 10 éves lehetett, megtalálta az anyakönyvi kivonatot, és onnantól nem volt mese. Elkellet neki mondanunk. Viszont egy hibát elkövettünk. Armin nem avattuk ebbe bele, a mai napig. Egyszerűen nem tudtuk hogyan is tudnánk megfogalmazni neki. Hogyan üljünk le vele, milyen szavakat használjunk. Ha csak belegondolok, hogy ilyen úton tudta meg, a legrosszabb szülőként tekintek magamra..
  - Nem vagytok rossz szülők! - nézett egyből Alexy az apukájára. Igen..az apukájára - Képesek voltatok elviselni minket, otthont adtatok, felneveltetek minket, mintha a saját gyerekeitek lennénk! Annyi mindent megadtatok nekünk, és a legnagyobb szeretetben nőttünk fel. Ennél jobb szülőket nem is tudnék kívánni. És tudom, hogy az igazi szüleink büszkék lennének rátok, amiért ezen mind végigmentetek. Nehéz lehetett kettő fiút felnevelni. Főleg, hogy az egyikük egy makacs kocka, a másik pedig egy érzékeny, meleg srác. Arminnak mindig is egymás ellentétei voltunk, de egy valami közös volt bennünk. Mégpedig az, hogy ikrek vagyunk. A ti ikreitek, a ti gyerekeitek. Sose voltatok rossz szülők..Soha..
Viktoria nem bírta ki könnyek nélkül Alexy szavait, ahogy Rosa se, és én sem.
  Szörnyű ebbe belegondolni. Két fiú, akiknek meghaltak a szüleik, mégis ilyen jó körülmények között nőttek fel, hiszen a szüleik mindent megadtak nekik, hogy nagyszerű gyerekkoruk legyek, és jó emberekké váljanak. És ez sikerült is. Együtt építették fel ennek a két kisgyereknek a jövőjüket, melyet sikeresen teljesítettek.
  - Ejnye.. - sóhajtott egy kedves mosoly mellett Arnold, majd felénk tartotta a zsebkendős dobozt. Rosaval kivettünk belőle párat, majd kifújtuk az orrunkat. Viktoria ugyanígy cselekedett.
  - Én tényleg nagyon szeretlek benneteket - mosolygott édesen Alexy a szüleire.
Nagyon bőgök..Nekem ez nagyon sok. Ez a helyzet felfoghatatlan számomra. Armin..Armin mi mehet benned le most?
  - Hogy reagált Armin? - kérdeztem nehezen, miközben Alexy felnyúlt, és ujjával a könnyeimet törölte le, majd ugyanezt megtette Rosaval is.
  - Amikor elmondtuk neki, elkezdett nevetni, hogy ne szórakozzunk vele - magyarázta tovább a történetet Arnold - Nem akarta elhinni. Aztán Viktora elmondott neki mindent. Azt is, hogy Alexy már tudta. Soha.. - picit itt megakadt a szó Arnoldban, de sikerült neki folytatni - ..Soha..nem láttam még Armint ilyen állapotban. Soha nem volt még ennyire ideges. Teljes erőből üvöltözni kezdett velünk, és Alexyvel. Alexy ekkor hívott fel téged, mert megijedt. Hogy őszinte legyek, én is. Nem hittem volna, hogy ennyi gyűlölet tud benne lenni.. - nevetett a férfi kínosan - Csak kiabált, és kiabált. Minden szót, minden véleménymegnyilvánítást kiabálva közölt velünk. Mi csak csendben hallgattuk azt, hogy miként is reagál erre az egészre. Olyan szavakat használt, hogy még én is meglepődtem, hogy ilyen gazdag a szókincse..Szóval..igazból..Igen - az apuka nehezen szedte össze a szavakat, de nem tudtam érte okolni - Már rekedezett a hangja. Alexyre is kiabált, hogy miért nem mondta el neki. Valamint azt is kérdőre vonta, hogy talán még Alexy se a testvére. Amikor próbáltuk neki megmagyarázni, hogy miért nem mondtuk el neki, csak az arcunkba nevetett, majd idegesen ránk kiabált, hogy gyűlöl minket. Ezt követően felment az emeletre.
  - Nem utál titeket, csak sok ez neki.. - próbálta nyugtatgatni a szülőket Alexy, bár nem volt könnyű - Minden ember máshogy reagál. Én például egészen máshogy reagáltam. De Armin más.Nagyon más Teljesen különbözik tőlem. Idő kell neki, hogy ezt az egészet feldolgozza. Valamint.. - Alexy ekkor felpillantott rám. kipirosodott szemeimmel őt néztem, és tudtam, hogy mire gondol - Menj fel hozzá, kérlek..
  - Félek, hogy nem akar látni, és inkább egyedül lenne. De nem akarom magára hagyni, de félek, hogy összeveszünk...
  - Kérlek..Nem akarom, hogy összevesszetek, de a legjobb megoldás, ha te mész fel hozzá.. - simogatta meg Alexy a combomat.
  - Felmegyek.. szóltam remegő hangon.
  - Köszönöm - állt fel Alexy, majd egy nagyobb puszit adott a homlokomra.
  - Én addig..Itt maradok - mosolygott rám Rosa kedvesen.
Felálltam, majd nagy erőt vettem magamon. Veszekedni fogunk, ezt előre látom. De megkel tennem, mert szeretem őt.
  Lassan mentem fel a lépcsőn, s egyre jobban a pillangók mardosták a hasamat, amit hamarosan felváltott a gyomorgöcs. Félek a következő percektől, hisz olyanok lesznek, amire még nem számítottam.
Amint az ajtóhoz értem, a szívem dobogása a kétszeresére nőtt. Nagyon féltem..Rettenetesen. Végül erőt vettem magamon, majd bekopogtam az ajtón. Semmi válasz nem érkezett, de nem is vártam erre. Tettem egy próbát, és ismét kopogtam a szürke borítású ajtón, de ismét nem jött válasz. Egy dologban tudok még reménykedni. Hogy nem zárta be, és nem csinált semmit magával.
  Végül nagy erőt vettem magamon, még ennél is nagyobbat. A kilincset lassan nyomtam le, és szinte lassított felvételben nyitottam be a szobába. Armin ott ült az ágy szélén, fejét pedig kezeivel támasztotta meg, amik a combján helyezkedtek el.
  - Szia, édesem.. - szóltam kedvesen ahogy beléptem, azonban ő semmit se reagált erre - Aggódtam érted.. - mentem hozzá közelebb, de még mindig nem kaptam tőle semmilyen reakciót - Hé, kincsem..Tényleg aggódóm..
Már előtte voltam, de ő teljesen ignorált engem, Mintha ott se lettem volna. olyan csend volt, hogy még a levegővételét se hallottam. A kezemmel közelíteni kezdtem az arcra felé, azonban ő ekkor elhúzta  a testrészét, melyet én megakartam érinteni. Rosszul esett ez. Baromira. Én megértem, hogy most haragszik az egész világra, de legalább had segítsek neki.
  - Hagyj most békén - szólalt meg végre, ám most se a legkedvesebb hangon.
  - Mi? - kérdeztem egyből vissza Nagyon is jól értettem azt, amit mondott, csak egyszerűen nem tudtam hinni a fülemnek.
  - Menj el Skylin, míg szépen mondom.. - hangjában a düh magas fokozata volt észlelhető. Még Viktorban sem éreztem ennyire, pedig nála megtapasztaltam, milyen, ha nagyon ideges valaki.
  - Nem megyek el. Épp ezért vagyok itt, hogy veled legyek. Figyelj..Nem kell beszélgetnünk, én nem is várom ezt el tőled. Mindössze annyit szeretnék csak, hogy had maradjak itt. Hogy tudjam minden rendben van, és ne érezd magad egyedül..
  - Minden rendben van? - ismételte meg a szavaimat, gúnyosan.

  - Nem úgy ér..

  - Menj el - hangja ezúttal durván parancsoló volt.

  - Nem..!

  - Skylin! - szólt rám idegesen, miközben felemelte fejét, így szembetudtam nézni dühös tekintetével.

Megijesztett. Olyan csúnyán nézett rám, mintha megöltem volna valakit.

  - Anyukádék elmondtak nekem mindent - vallottam be végül az igazságot. Bár nem tudom, hogy ennek mégis mi lesz a következménye.

  Menj már el! - kiabált rám, és ezzel szinkronban fel is kelt az ágy széléről.

Szinte összesimult a testünk, s úgy bámultam szikrákat szóró szemeibe. Hátrébb léptem tőle, egy métert körülbelül. Féltem, és remegtem. Az előbbi tettével nagyon megijesztett.

  - Armin.. - ejtettem ki halkan a nevét.

  - Kurvára nincs kedvem senkihez, mit nem lehet ezen érteni?! Ha meg az a három elmondta neked, hogy mi az isten is a történet, akkor szépen törődj bele, engem addig hagyjatok békén. Olyan nehéz felfogni ezt?! - a hangja egyre jobban emelkedett, és volt dühös. Tényleg nem láttam még őt ilyennek. Teljesen kikészült.

  - Ne beszél velem így - néztem rá haragosan. A szobában égett a nagy lámpa, így minden arcvonását láttam, ahogy ő is az enyémet.

  - Mert? Kurvára nem érdekel jelenleg, szóval menj el. Értetted?

  - Armin. Még egyszer elmondom - vettem mély levegőt, hogy nyugodt tudjak maradni - Nem fogok elmenni - néztem őszintén a szemébe - Itt maradok veled, mert nem hagylak egyedül egy ilyen helyzetben. Szükséged van valakire. Te is tudod.

  - Nincs szükségem senkire! - emelte meg rám ismét a hangját - Menj el, Skylin! Semmi közöd ehhez az egészhez!

  - Semmi közöm? A barátom vagy Armin, akit szeretek! érdekel, hogy mi van veled, és ha nem vagy jól, akkor persze, hogy itt vagyok, és melletted állok, amíg minden a legnagyobb rendben nem lesz!

  - Semmi se lesz rendben! Hazudtak nekem! Érted? Egy ilyen fontos dologról! Már azon se lepődök meg, hogyha a halálom napján mondták volna el!

  - Fontos vagy nekik Armin..Hogy mondhatsz ilyet?

  - Fontos? Én..Fontos? - mutatott magára, és a közben fájdalmasan elkezdett nevetni. A hangja teljesen elcsúszott - Ha fontos lettem volna, akkor kitudták volna nyitni a kurva szájukat, és Alexy se lapított volna, mint szar a gazban! Képes volt ilyet tenni, a saját testvérével. Már ha tényleg a testvérem... - motyogta magában.

  - Most fejezd ezt be! Alexy igenis a testvéred. Ha nem lenne az, nem törődne veled ennyire. Tudod te mennyire szenved, és a szüleid is, amiért így viselkedsz?

  - Jaj, igen teljesen átérzem. Azt persze mindenki leszarja, hogy én hogy érzem magam! Én vagyok a rossz, megint! Mindig! - kiabált velem folyamatosan - Azt senki se foglalkoztatja, hogy én mit érzek, amiért egész életemben hazudtak nekem! Egyedül az fontos, hogy mások mit éreznek! Akárhányszor voltam szarul, mellettem nem volt senki, soha! Lehet, hogy nem mondtam, de látszott rajtam. Persze, hogy mindenki leszarta, hisz én nem vagyok fontos senkinek! Elegem van mindenből. Az iskolából, a megfelelésből, a tanárokból, az emberekből, és ebből az idióta családból is - a mondata végére elcsuklott a hangja.

  - Belőlem is? - mutattam magamra fájóan.

  - A mindenbe te is beletartozol, nem? - esett ki a száján ez a pár szó.

Úgy éreztem, hogy itt szakadt el a cérna. Ez felérne egy szakítással?

  - Na, idefigyelj... - eltört a mécses, muszáj volt kiadnom magamból a dühöt - Amikor megismertelek téged, akkor féltem. Féltem attól a tudattól, hogy semmibe fogsz venni, mivel én a barátod akartam lenni. Ismerni akartalak. Tudni akartam azt, hogy mit szeretsz. Hogy milyen fajta filmekért vagy oda. Hogy mi a kedvenc videojátékot, pedig ezekhez annyit értek, hogy semennyit. Tudni akartam, hogy milyen embereket szeretsz, hogy van egyáltalán esélyem arra, hogy betudjak lépni az életedbe, és legalább barátok legyünk. Mindez..sikeresen összejött. A barátod lettem, és már a kezdetektől fogva akár a tűzbe tudtam volna érted tenni a kezemet. Ami nagy szó volt, hiszen akkor maximum Rosa volt az egyetlen, akiért ezt megtettem volna. De jöttél te, és Alexy. Akik mára már elmaradhatatlan dolgok az életemben. nem tudtam, hogy te mit szeretnél tőlem, de én igen, hogy mit tőled. Idejött Deborah, hogy tönkretegyen ismét mindent. Én ezt nem hagytam. Küzdöttem addig, ameddig csak tudtam. És nem érdekelt, hogy te utálsz engem. Soha. Hisz mindig mindent akkor azért tettem, hogy te megszabadulj attól a lánytól. Végül ez sikerült. Nem haragudtam rád miatta. Sose tudtam volna emiatt haragudni. Nagyon boldog voltam, amiért elment, és végre szabad lehettél. Úja visszakaptam a barátomat...Ezt követően rendesen elkezdtünk randizni. Egyre közelebb, és közelebb kerültünk egymásoz. Aztán elmentünk az iroda tetejére..Az volt az életem egyik legszebb napja. Akkor jöttem veled össze - ekkor egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, de hamar el is tűnt - Ekkor kezdtünk el Viktorral ismét beszélni, amit tudok, hogy nem néztél jó szemmel. Viktor pedig azt, hogy veled vagyok együtt. Szeretett engem, és lehet, hogy még a mai napig is így érez..Miután összejöttünk, rá pár napra te balesetet szenvedtél, mert hülye voltál. Miattam, mert azt mondtam, hogy próbálj ki más dolgokat is. De te megtudtál bocsátani nekem. Nagyon féltem, hogy elfoglak téged veszíteni. Nem tudtam rendesen aludni. És amikor felépültél, én voltam a legboldogabb, hogy épségben vagy, és nem fogsz meghalni..Ezután történt, hogy Viktor a zuhanyzóban megcsókolt..Tehetetlen voltam felé..Ezt követően mentünk el kirándulni..Ott, az egyik estén az egyik legboldogabb lány lehettem. Lefeküdtünk Armin, és csodálatosan éreztem magam veled azon az éjszakán. Vigyáztál rám, és mindenre odafigyeltél, hogy jó legyen nekem. Kentin akkor vallotta be, hogy szeret, és összevesztem emiatt veled..

A nyár elkezdődött, és jött a születésnapotok. Deborah, akkor jött vissza. Akkor volt az első alkalom, hogy szakítottunk.. - beszéltem halkabban - ..akkor hagytalak ott téged, rohantam el. Egész nap senki se tudott elérni. Aznap este jött vissza a bátyám a városba..Örülnöm kellett volna, de egy rossz emlékhez kapcsolódott az, hogy ő visszajött. Visszajött, és kis híján majdnem megver téged, amiért ezt tetted..Itt idő kellett..Kibékültünk, mégis elmentem..Elmentem Daniel szüleihez, hogy végre az igazságot lezárjuk. Amikor hazajöttem, semmi se volt a régi. te nem beszéltél velem, amit meg is értettem. Szörnyű dolgot tettem..Ezt követően tudtad meg az igazságot. A múltról, mely összekötött minket. Megtudtad ki is volt az a Daniel, miképp élt, és hogyan távozott erről a világról. valamint..arról a bűnről is információt kaptál, hogy mit tettem két éve..Szörnyű amit Viktorral tettem. Sose fogom magamnak megbocsájtani..Mindent megtudtunk beszélni..Ezt követően jött az esküvő, ahol Kimmel eléggé összevesztünk, de ma már az egyik legjobb barátom..Ahogy telt az idő, úgy lettünk még inkább egy csapat. Főleg akkor, amikor Nathanielnek segítettünk. Mindenki együtt volt, és olyan volt ez az egész, mint régen..Aztán elkezdődött az iskola. Viktor már nem volt ott mellettem, hiszen elballagott. Mindezek után jött a színdarab, ahol Castiellel kellett váltanom egy csókot. Azt hittem nagyon kifogsz akadni, de nem tetted. Az iskolai programot egy nagyobb esemény,a  születésnapom követte. Akkor lettem 18 éves. Leittam magam, és te velem voltál végig, és hallgattad a sok hülyeséget, amit kimondok a számon. Tiszteltelek érte, hiszen nem emntél el, hogy a többiekkel jól érezd magad, inkább ott voltál az iszákos barátnőd mellett, hogy semmi baja ne legyen. Nekem akkor az mindennél többet jelentett..Mindennél..A...A születésnapom után összevesztem Rosaval..Nagyon szarul voltam, de te ott voltál mellettem. Tartottad bennem a lelket, hogy még nem veszett el minden. Aztán.. - haraptam be ajkamat, és éreztem, hogy megremeg a hangom - Aztán ott volt Viktornak a születésnapja, ami egyenlő volt azzal a nappal, amikor Dani meghalt..Akkor egy hatalmas bűnt követtem el, és lefeküdtem Viktorral. Castiel meglátott minket. Sőt mi több..reggel ránk nyitott, amikor észbe kaptunk, hogy mit is műveltünk..Furcsán viselkedtem ezek után. Mardosott a bűntudat, amit veled tettem. Te mindvégig aggódtál miattam, holott nem érdemeltem meg..Semmi szeretetet amit adtál nekem...Végül Castiel mondta el neked az újabb igazságot. Összetörtelek téged, és szakítottunk.. Mind a kettőnk számára rettentően nehéz volt azaz időszak, és ráadásul még veszekedtünk is párszor ebben az időben. Viktorral azóta megszakadta  kapcsolatom, és a mai napig nem is beszélek vele. semmit nem hallottam róla, már hónapok óta.. - éreztem, hogy a hangom már nem az eredeti, és egyre fájdalmasabb - nehéz volt minden egyes perc, és nap, de végül a szalagavatón újra együtt voltunk. A tudat, hogy ismét velem vagy, megnyugtatott, hiszen nagyon szeretlek téged..És most itt vagyunk. Megtudtál egy újabb igazságot, csak most magadról. Nagyon sok mindenen keresztül mentünk ebben az egy évben. Annyi mindenen, amennyit le nem tudna írni az ember. És lehet neked ezek a szavak jelenleg most semmit se érnek, és nem érted, hogy miért mondtam el neked ezeket az emlékeket - éreztem, hogy a remegés ezen a ponton eluralkodik rajtam - Azért mondtam el, hogy tudd: akármin is megyünk keresztül, mi itt leszünk egymásnak, Armin. Számtalan alkalomkor voltál már mellettem, épp ezért nem hagylak magadra. Akármit tettél ellenem, nekem nincs elegem belőled! És igenis fontos vagy! Ha kell elmondom minden nap, minden percében ezt neked, mert tudnod kell. és sose leszel egyedül! Bárhová is mész, én itt leszek neked, hisz megígértem, nem? Örökre együtt leszünk! - ahogy befejeztem hosszú történetemet, a könnyeim már nem tudtak hullani belőlem. Kisírtam már magam eléggé, és különben is. Erősnek kellett, hogy lásson.

Armin először nem szólalt meg. Meglepetten nézett rám, és szinte mozdulni se bírt. Aztán percekkel később jobb kezét felemelte, majd befogta vele mindkét szemét. Láttam testén, hogy megremeg.

  - Tudom..A francba is - hangja teljesen megremegett, ahogy teste is. Kész, ennyi volt. Ismét megtört - Kurvára..kurvára.. - ismételte remegő hangon eme csúnya szót, miközben hófehér bőrén lehullottak a könnyei - Kurvára szeretlek..

Közelebb léptem hozzá, s amilyen szorosan csak tudtam, megöleltem őt. Arminból kitört a zokogás. Rossz volt látni, hogy pont ő. Pont ő törik meg, és bőgi el magát.

  Úgy szorítottam magamhoz, mintha nem lenne holnap. Armin zokogott, miközben minden erejével magához szorított. Sok volt ez neki. Nagyon sok...

  - Sajnálom..Mindent..annyira..sajnálom.. - beszélt nehezen, miközben próbált erős lenni - Nem akartam így..beszélni..Nem..

  - Tudom édesem, tudom.. - simogattam fekete tincseit.

Nem tudtam ezért haragudni rá. Megértettem, hogy miért viselkedett így. Túlzottan is. És most az számított, hogy itt legyek vele.

  - Ne haragudj baba..nagyon szépen kérlek.. - a hangja teljesen meggyötört volt. Ebben az állapotban jelenleg nagyon sebezhető volt.

  - Nem haragszom kincsem.. - adtam puszit a nyakára.

Armin ekkor elhajolt tőlem, és a szemembe nézett. A tekintete megtört volt, és mindennél fájdalmasabb. Azt hittem ott bőgöm el magam, annyira sajnáltam. Kék szemei teljesen fátyolosok voltak, arca piros, és könnyes. A legnagyobb szeretetet akartam neki jelenleg megadni. Hiszen megérdemli.

  Két kezem közé fogtam vizes arcát, majd az ajkára adtam pár gyengéd puszit.

  - Nézd.. - nyúltam a szekrényre, ahol volt pár zsebkendő - Ezzel most kifújjuk az orrodat - tartottam az orrocskájához, s a segítségemmel ki is tudta fújni az orrát.

A használt zsepit kidobtam a kukába. Amint ez megvolt, megsimogattam az arcát. Felpipiskedtem, majd a homlokára adtam egy puszit. Ezt követően leoltottam a nagy lámpát, és felváltottam azt egy kisebbre. Armint az ágyra ültettem, ő pedig egyből el is feküdt. Leültem mellé, mire ő a fejét az ölembe hajtotta. A haját kezdtem el simogatni, közben apró puszikat adtam párszor a homlokára.

  - Nem gondoltam komolyan..Nem utálom őket.. - szólt nehezen, közben lenyelte könnyeit.

  - Tudom, és ők is tudják ezt - mosolyogtam halványan.

  - Tényleg nem.. - hunyta le szemeit.

Össze van zavarodva teljesen, amit meg is értek. Most pihennie kell. Semmi mást.

  Armin feltámaszkodott, majd lenyomott az ágyra. Elsőnek nem értettem, hogy miért teszi, de hamar megmutatta, hogy mit is akart. Ahogy eldőltem az ágyon, ő hozzám bújt, majd szorosan megölelt. A melegség teljesen átjárta a testemet.

Így voltunk sokáig. Nagyon sokáig. Egészen addig, míg Armin meg nem tudott nyugodni.

Nem néztük az időt. De már hajnali kettő is elmúlt, viszont mi fent voltunk, hogy beszélgessünk. Armin viszonylag megtudott nyugodni. Alexy bejött, amikor Armin épp aludt, és szólt, hogy Rosa itt alszik, csak éppenséggel az ő szobájában.

  - Hé..Van valami, amit sose mondtam el neked.. - kezdett bele Armin.

  - Mondd.. - kezdtem el cirógatni a tincseit. 

A feje a mellkasomon foglalt helyet, a hasamnál pedig átölelt.

  - Ugye..a gimi elején már nem volt nálatok "A" osztály..

  - Igen - szóltam halkan. 

Vajon mit akar ezzel mondani?

  - Akkor még idejártunk...A Sweet Amorisba..Azaz osztály azért szűnt meg, mert meghalt az osztályfőnökünk akkor. Nem volt más, aki elvállalt volna minket, így a szülőkkel megegyeztek, hogy megszűnik az osztály. Valakiket szétosztottak, minket kivettek az iskolából. Anyáék beírattak minket egy másik iskolába. Konkrétan..két hetet se jártunk ide, és megszűnt az osztály.. - ekkor Armin lassan felült.

  - Ezt most nem mondod komolyan..Nekünk nem mondták el, hogy mi okból szűnt meg, és a legtöbb diák nem hozzánk jött, hanem a másik osztályba..

  - Komolyan mondom - nézett rám komorabban.

  - Na várj...Akkor miért jöttetek vissza?

  - A másik városba az iskola, ahova jártunk, fizetős lett. Nem akartuk a szüleinket ezzel terhelni, így úgy döntöttünk, hogy visszajövünk ide, ahonnan indultunk.

  - Na jó, ez nagyon durva. Biztos most találtad ki.

  - Dehogy, ne legyél hülye - bökte meg a hasamat - Az angol osztályba nem akartunk, így inkább mentünk a töribe. Hiszen az végül is rendes gimis osztály, pár plusz történelem órával.

  - És jól tettétek.. - mosolyogtam rá, mire Armin egy csókot adott az ajkamra.

  - Nagyon is jól.

  - Nagy történetetek van..Ugye tudod?

  - Igen, tudom..De jól tettük, hogy visszajöttünk. A lehető legjobb döntés.

Igen..A legjobb döntés volt, hogy Arminék idejöttek. Vissza, a Sweet Amorisba, ahol minden történet kezdődik, és befejeződik.

Ha a rész elnyerte a tetszésedet, akkor ne feledj el nyomot hagyni 

magad után a komment szekcióban! 💗