Mikor a házunkhoz értünk, elbúcsúzta a fiúktól. Aztán amikor beléptem a házba, nem várt meglepetés fogadott.
- Kentin? - mondtam magam elé, ugyanis ő ott ült kanapén - Te mit keresel itt?
Nem felelt, csak felállt, s elém sétált.
- Skylin. Hagyd ezt abba. - nézett rám kissé feszülten, de abban a feszültségben volt egy kis aggódalom - Ne lógj többet azzal a kettővel.
Hirtelen nem is hittem a fülemnek. Kentin megtiltja nekem, hogy Alexyékkel legyek? Még sose csinált azelőtt ilyet. Sose.
- Tessék?! - kérdeztem felháborodva.
- Jól hallottad. Mind a kettő fura. Főleg Alexy. Arminról meg ne is beszéljünk. Komolyan mondom nem tudja, hogy mi az a tisztelet!
- Te most csak szívatsz. - lepődtem meg - Te beszélsz itt nekem a tiszteletről?! Hát hogy beszéltél már szegény Alexyről?! - emeltem meg a hangom.
- Most komolyan véded? Hát ezt nem hiszem el!
- Én nem hiszem el, hogy idejöttél cirkuszolni! Mégis mi a fene bajod van mostanában Kentin?!
Az előttem álló fiú nem válaszolt a kérdésemre, csak csöndben leült a kanapéra, mintha az előbbi veszekedés meg sem történt volna.
- A..apa még nem jött vissza a frontról, s semmit se hallottunk felőle több mint két hónapja. Nem akartam megbántani Alexyt, csak egész nap feszült voltam és rajta vezettem le. Holnap azonban bocsánatot kérek tőle. - suttogta maga elé, mintha csak ő lenne a nappaliban.
- Kentin... - suttogtam én is magam elé, majd leültem mellé, s megfogtam a kezét nyugtatás és biztatás képpen.
Csak ültünk percekig. Hol a nappalit, hol egymást bámultuk. Nem tudtam rá haragudni, hisz megértettem milyen nehéz neki. Nem tudja, hogy él-e, vagy hal az apukája. A helyében én is feszült lennék. Viszont nem értem, hogy miért nem szólt nekünk, vagy legalábbis akkor csak nekem. Bennem megbízhat, én itt vagyok és támaszt nyújtok, ahogy most is.
- Amúgy a te szüleid hol vannak? - kérdezte egy idő után.
- Már ne is haragudj, de te voltál itt előbb.
- Öhm..de én csak úgy bejöttem. - nézett másfele, kipirult arcával.
Nem szóltam semmit erre, csak folytattam a mondandóm.
- Egyébként apa ezek szerint ma is éjjelis, anya meg majd később ér haza. - sóhajtottam - Bár igazándiból nem lenne gond ha itt találna, mert te vagy az egyetlen fiú ezen a világon, akit nem utál. De hadd kérdezzem már meg akkor. Miért akarsz eltiltani tőlük? Én bírom őket.
- Őszintén? - vetett rám halványa pillantást - Féltékeny vagyok. Mivel szemmel láthatóan velük jobban kijössz, mint velem.
- Hm..nem is tudom, hogy te vagy ők a gyerekkori barátaim.
Kentin nem válaszolt nekem, és én sem kérdeztem tőle többet. Pár percig még csöndben ültünk, majd eldöntöttük, hogy megnézünk egy filmet, a jobb hangulat érdekében.
Kentinnel vagy végigfutottunk 3 filmet, majd ő megköszönte a "támogatásomat", s elment haza. Én felmentem a szobámba, majd beültem a gép elé és kockultam a Facebookon. 10 értesítésem, 1 ismerősnek jelölésem és 3 üzenetem volt. Megnéztem az értesítéseimet, majd az ismerősnek jelölést. Armin volt az. Váoh! Nem hittem volna, hogy valaha is bejelöl. Visszaigazoltam, majd már olvastam is az üzeneteket. Az egyik Rosatól jött, a másik pedig Alexytől. Mind a kettőre válaszoltam gyorsan, majd megnéztem a harmadik személyt, s kissé meglepődtem. Armin volt az. Rám írt, hogy segítsek neki a játékban. Persze. Mi másért is írt volna rám? Skylin te idióta!
Gondoltam, majd később visszaírok neki, így elmentem enni egyet, közben a telefonomon visszaírtam neki.
Kissé bántott, hogy csak ezért írt rám, de igazából nem tudtam ellene semmit se tenni. Megkérdezni, hogy "mizu" meg hasonlók már nem mertem, mert szerintem nem írna vissza, vagy játszik és nem érdeklem őt. Miért is érdekelném? Annyira hülye vagyok, hogy ilyen butaságokon jár mindig az eszem.
Másnap kissé fáradtan mentem az iskolába. Ezúttal se Rosa, se Kentin nem jött velem. Nem azért mert nem akartak, hanem én előbb eljöttem. Nem tudom az okát, de egyedül akartam kicsit lenni. A szél enyhén fújt. A Kentintől kapott sálat visszaadtam neki, s ma a saját sálamban jöttel el. Akik mentek be az épületbe, valószínűleg bolondnak hittek, hisz kint ültem egyedül a hidegben egy padon. Valóban bolond vagyok, de jelenleg szükségem volt egy kis magányra. Szerettem néha egyedül lenni, s szerintem sok embernél is ugyanez van. Egyedüllétemet azzal zavarta meg valaki, hogy a fejemre támaszkodott. Nem engedte rám a teljes testsúlyát, nehogy összenyomjon. Jó illata volt. Ez egy olyan illat volt, amit még sose éreztem, de megnyugtató volt számomra.
- Mit csinálsz itt a hidegben? Megfogsz fázni. - szólalt meg az illat tulajdonosa.
- Na, hogy sikerült tegnap a játék? - kúszott enyhe mosoly az arcomra.
- Tudod egész jól. Egész este játszottam, ami miatt kissé fáradt is vagyok, de megérte. Ugyanis sikerült elérnem a 35. szintre. - ásított egyet.
- Te nem vagy normális. - mosolyogtam ezúttal vidáman.
- Még jó. Különben nem is sikerülne. - nevette el magát, miközben a hajam egyik tincsével játszott, majd levette rólam a kezeit, s leült mellém.
- Meghívlak egy forrócsokira, a tegnapi segítségedért. Mit szólsz hozzá? - kérdezte kedvesen Armin.
- Most kivételesen elfogadom, mert tényleg hideg van. - nevettem halkan.
Armin ekkor vetett felém egy olyan "amúgy mit csinálsz itt egyedül?" tekintetet.
- Egyedül akartam lenni. Tudod néha megesik nálam az ilyen érzés.
- Akkor jelenleg zavarok? - pillantott rám.
- Nem dehogy. Ha te itt vagy, az egyedüllét is jó. - sóhajtottam. Várjunk..mit mondtam az előbb?!! - Va..vagyis jó valakinek a társaságában lenni..illetve..mindjárt kezdődik az óra! El ne késs! - rohantam előre az öltözőbe.
- Földrajzunk lesz, nem tesink! - kiabálta utánam.
- Tudtam, csak felmértem az öltözőt, hogy mekkora. - rohantam ki az öltözőben, majd beszaladtam az épületbe, s rohantam az emeletre. Jézusom, de gáz volt! De miért mondtam neki olyanokat? Miért?!! Hisz nem is tetszik nekem..azt hiszem..mi?! Dehogyis! Ahjj! Hol van ilyenkor Rosa?!
- A fene megeszi, hogy nincs itt most, amikor kéne. - suttogtam magam elé, majd beültem a terembe, bár kissé furcsálltam, hogy ekkora a csend.
Pá perccel később bejött a tanár.
- Rendben, mindenki tegyen el mindent. Amint ez megtörtént, ki is osztom a dolgozatokat. - hangzott a tanár szigorú hangja.
Kissé megrezzentem. De várjunk..nekünk nem is ő a földrajz tanárunk..
- Te Rosa...Hiányzik Mr. Harris, vagy mi? - suttogtam oda Rosának, majd rápillantottam - Te nem Rosa vagy. - néztem kitágult szemekkel a mellettem ülő fiút, majd körbenéztem az osztályon.
Ez az én napom, de komolyan!
- Skylin Rixton. - könyökölt az asztalon, fejét a tenyérével támasztva mosolyogva - Tudtommal te nem vagy végzős, és végképp nem ebbe az osztályba jársz. Most komolyan...hogy tudtad elnézni az osztályt? - nevetett halkan.
- Viktor Hudson. - szóltam morcosan - A végzősök csajozó gépe. - néztem rá ridegül.
- Na hogy akarsz kijutni? Mrs. Hamilton nem fogja díjazni, ha elmondod neki, hogy rossz osztályba jöttél be.
- Ő az a terminátor, aki egyszer kilógatta az egyik 2.ost az elsőről, mert vetkőzőpokert játszottak? - nyeltem egyet.
- Úgy bizony. - mosolyodott el - Figyelj, elterelem a figyelmét, aztán fuss ki. Az ajtót mindig nyitva hagyja, hogy szellőzzön a terem. - mutatott a kitámasztott ajtóra.
- És mégis mit kérsz cserébe? - húztam a szám. Nem bíztam benne, de most kikelet jutnom.
- Mivel a bátyáddal jó a kapcsolatom, ezért semmit.
- Ne beszélsz csak úgy róla. - lett számomra kellemetlen a légkör - És ne mondj ilyeneket..
- Az most tök mindegy. Na készülj fel a rohanásra. De jól vigyázz, amint hátramegy, te fuss.
Bólintottam, majd vártunk egy kicsit. Viktor hátrapillantott a haverjára, majd kacsintott egyet. A haverja előtt pont elment a tanár. A haverja ekkor hirtelen kiköpte a rágót, egyenesen a tanár tarkójára. Itt már éreztem, hogy a srácból ágyelő, vagy faldísz lesz, a fejével együtt.
A tanár hátrament totál idegesen. Itt volt az alkalmam. Gyorsan felkaptam a táskám, majd halkan kirohantam.
- Mi volt ez?! - pillantott még idegesebben a tanár az ajtóra, de én már nem voltam ott.
- Elnézést tanárnő, csak fingottam egyet, ha nem haragszik. - szólt neki vissza Viktor.
Gyorsan rohantam a folyosó végére, majd lassan benyitottam. Mr. Harris, mint mindig, most is aludt az asztalon, a többiek meg mindenféle hülyeséget csináltak. Sóhajtottam egy nagyot megkönnyebbülve.
- Hol az istenben voltál?! - rohant oda hozzám Rosa.
- Rosa..hazaakarok menni... - öleltem meg keservesen.
Barátnő hátravitt, ahol nem ült senki, és elkezdett kifaggatni engem, hogy miért késtem. Elmondtam neki, hogy mik is történtek az előbb a végzős osztályban.
- Ne..ne haragudj..de ez vicces.. - fojtotta vissza Rosa a nevetést.
- Tudom.. - húztam mosolyra a szám, majd ez a mosoly hamar eltűnt, amikor eszembe jutott Armin - Viszont..történt még valami... - szóltam halkabban.
Ekkor elmeséltem az érdeklődő Rosanak, hogy mi történt velem ezek előtt, mikor Armin odajött hozzám.
- Miért mondtad ezt neki? Tán érzel irántam valamit? - nézett rám kacéran Rosa.
- Ne..nem! - hadonásztam a kezemmel - Még csak nem is ismerem...
- Ne hazudj! Lehetek a tanú az esküvőtökön? - visongott Rosa.
- Kinek lesz esküvője? - jött oda mosolyogva Alexy.
- Skynak és A.... - nem engedtem Rosanak, hogy befejezze, mert befogtam a száját.
- Senkinek nem lesz esküvője sehol!
Sóhajtottam egyet, majd elengedtem Rosat, s a padra dőltem. Amúgy se volt ma jó kedvem, de az Arminos beszélgetés, és az osztálytévesztés elvette még jobban. Na meg, hogy a bátyám is szóba jött. Azonban róla csak a későbbiekben fogok mesélni.
Kizártam számomra a külvilágot, és pihentem a padon. Remélem Rosa semmit se mondd Alexynek.
Mikor meghallottam a csengő hangját, megörültem. Angol lesz a következő órám és ott eltudom terelni a gondolataimat és egyedül tudok lenni.
Beléptem a terembe (ezúttal a jóba) majd ismét a padon pihentettem a fejem. Annyira álmos voltam, és nem volt kedvem itt lenni, hogy az nem mindennapi. De a legjobb rész, még csak most következett. Miután bejött a tanár, s ültem volna le, akkor láttam meg, hogy ki is ül igazán mellettem. Ő volt az. Akit a leginkább elakartam kerülni ma. Miért?! Miért pont angolra jött, és miért pont a mellettem lévő padba ült??!!
Egész órán rá se néztem, sőt felé se pillantottam. Nagyon, de nagyon nehezen éltem túl ezt a napot. Egész nap kerültem Armint, a reggeli kínos beszélgetés miatt. Mikor kiértem az udvarra, egy ismerős se volt a közelben. Aztán, amikor már a Főkaput akartam átlépni, elmondtam magamban egy imát, hogy sikeresen kijutottam. Aha, de Fortuna nem volt hű hozzám. Kicsit se.
- Skylin várj! - rohant felém Armin.
Miért?!! Esküszöm ezentúl templomba fogok járni, és gyónok is, csak essen el, vagy valami, hogy eltudjak menekülni anélkül, hogy észrevenné.
- Csak annyit akartam, hogy elmaradt azaz ajándék forrócsoki. Van kedved most beülni valahova és meginni? Közben tudnánk beszélgetni is. - mosolygott, miközben fekete tincsei a szemébe lógtak. Egy laza mozdulattal hátratűrte a haját.
- Izé..nekem még elkel...illetve ma Rosanal alszom, és jelenleg őt várom, hogy menjünk hozzá! - mondtam határozottan.
Te jó isten, miért mondok ilyeneket?! Remélem, hogy Rosa hamarosan jön, és közrejátszik a kis színjátékomban. És egyáltalán miért vagyok ennyire ideges Armin közelében? Elkel felejtenem a reggeli történteket, hisz nem tetszik, sőt nem is érzek iránta semmit. Akkor meg mit görcsölök ezen?
- Rosa? Rosa elment Alexyvel vásárolni egyből órák után. Szóval nem értem, hogyhogy nem vetted észre, és hogy miért mondod azt, hogy itt találkoztok, mert nála alszol. Figyelj, ha nem akarsz velem beszélgetni, vagy bármi, én megértem. Csak akkor legalább ne hazudozz. - szólt kissé ingerülten, majd elment mellettem.
Mi? Én ezt nem akartam...nem akartam őt megbántani, se hazudni. De annyira féltem, hogy felhozza, hogy ezzel megbántottam őt.
- Várj..! - kaptam volna el a kezét, vagy a kabátját, de ő már nem volt ott. Elment.
Komolyan mondom, egy utolsó tuskónak érzem magam. Lehet nem is értette félre. Vagy elfelejtette, vagy fel se fogta. És én ahelyett, hogy elfelejteném ezt, vagy megbeszélném vele, inkább eltolom magamtól. De miért is érdekel ez ennyire? Hisz csak barátok vagyunk. Semmi több.
Bűntudattal a szívemben sétáltam haza.
- Hé! - szólt valaki utánam.
Megfordultam, majd néztem, ahogy a fekete hajú fiú közelebb jön hozzám.
- Mit akarsz, Viktor?
- Csak annyi, hogy jövök neked eggyel. - mosolygott - A "kis" csínyünk miatt kaptam egy igazgatóit.
- És te ennek örülsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Igen, mivel rajta volt a bakancslistámon, hogy a suli utolsó évében összeszedek egy igazgatóit, és neked hála összejött.
- Milyen idétlen bakancslistád van neked? És nem jössz nekem semmivel sem. Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzád ismét. - szóltam ridegen - Az egyszeri alkalom volt, hogy akkor hozzád szóltam. Csak segítség kellet.
- Oh, szóval önzetlenül kihasználtál, és most menjek utamra, Skylin? - simította meg a karomat, mire én reflexszerűen hátraléptem.
- Komolyan mondom szánalmas vagy. Azok után a dolgok után, még ez is kevés lenne. Az lenne számomra a legjobb, ha örökre eltűnnél ebből az iskolából, valamint a városból.
- Figyelj. - emelte meg a hangját - Igaz, volt egy közös múltunk, de annak már vége. Felejtsd el már, jó?!
- Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ennyire alattomos?! Hogy mered egyáltalán ezt közös múltnak nevezni?! És hogy kérheted egyáltalán azt, hogy csak úgy felejtsem el, mintha egy apró gyerekcsín lenne?! Te magadnál vagy, ember?! - kiabáltam vele. Könnyeim már mardosták a szemeimet, de nem engedtem, hogy elszökjenek a szememből.
Nem engedhettem, hogy megtörtnek, gyávának lásson. De egy részem már tudta, hogy annak lát, és a megfelelő alkalomra vár, hogy újra összetörjön. Nagyon is. Nem tudtam semmit se tenni abban a pillanatban. Tudtam volna, de nem ment. Minden erőm elszáll, s helyette a gyengeség maradt csak bennem.
- Jó befejezted? - néztem rá közömbösen, miközben pár könnycsepp elhagyta a szememet.
- Az a tekintet..csak mint akkor..
- Hagyjál már békén!
- Ne csinálj már cirkuszt! - kapta el a karom, melyet erősen szorított.
Gyenge voltam és féltem.
- Félsz tőlem? - lett rideg, és egyben aggódó a hangja - Nem értem, hogy miért félsz. Nem foglak bántani, ne félj.
Valaki...senki..senki sincs itt? Hiába nézelődők kétségbeesetten bármerre, senki sincs itt aki megmentene. Mások meg elsétálnak mellettünk, nem érdekelve, hogy segítségre vagyok szorulva. Bárki. Felőlem még egy öreg bácsi is lehet, csak valaki..
Már azt hittem, hogy semmi reményem, s itt kell lennem még órákig, és hallgatni ahogy kínoz. Majd megláttam az én kiutamat. A jelenlegi egyetlen reményemet. Megláttam őt.
Nagy erőt vettem magamon, hogy kikiabálja a nevét, de egy hang se jött ki a torkomon jelen pillanatban. De nem is kellett. Armin észrevett minket, s kissé meglepődve jött közelebb. Ám abban a meglepettségben volt egy kis harag is.
- Ti meg, illetve - javította ki magát - Te mit csinálsz Skylinnal? - méregette a kezét, mely szorította a karomon volt. Ám ekkor Viktor enyhített a szorításon.
- Semmi különöset. - engedett el Viktor - Csak beszélgettünk. Ennyi az egész.
- Nekem nem úgy tűnt. - lett rideg Armin hangja - Szóval..ha semmi különöset, akkor már mehetsz is nem gondolod?
- Miért ki vagy te? - emelte meg a hangját Viktor Arminra.
- A barátja, és most megyünk Skylin! - emelte fel a hangját, majd megragadta a kezemet és elvitt engem Viktor közeléből. Visszapillantva már nem láttam ott Viktort. Biztos elment. Vagyis remélem.
Armin egészen addig fogta a kezem, s húzott, míg el nem hagytuk azt az utcán, de még pár utcát is. Mentünk, amikor Armin egyszer csak elengedett.
- Már tuti nincs a közelünkben. Mit akart tőled?
- Régóta utáljuk már egymást. - töröltem meg kipirosodott szemeimet.
- Mégis sírtál. A szüleid vagy bárki tudja, hogy bánt téged?
Nem válaszoltam neki, még megköszönni se mertem. Eszembe jutott, hogy miket mondtam neki.
- Jó, akkor ha nincs más, én megyek is. - szólt ridegen, majd elakart menni, de ezúttal elkaptam a karját.
- Várj. Én sajnálom. Sajnálom az előbbit, nem akartam neked hazudni! - szóltam neki nyíltan - Nem akartalak megbántani, tényleg semmi bántást nem akartam. Csak..féltem. Egész nap ezért kerültelek, s nem szóltam hozzád. A reggeli miatt, hogy esetleg félreértetted, vagy valami.
- Nem értettem félre. Minden embernek van olyan barátja, vagy ismerőse akinek örül ha vele van, még akkor is, amikor egyedül szeretne lenni. Nem haragszok. Csak egy valami van, amit a világon mindennél jobban gyűlölök. Mégpedig ha valaki hazudik. Azonban te most bevallottad, hogy miért hazudtál. - fordult felém - Így kevésbé haragszok a hazugságod miatt.
- Oh..
- Viszont teljesen kiengesztelhetsz, ha végre eljössz velem meginni egy forrócsokit. - húzta mosolyra a száját.
Hogy képes arra, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozzon a hangulata, és ilyen könnyen?
- Jó. Legyen. - mosolyogtam halványan, majd elengedtem.
Arminnal kerestünk egy közeli kávézót. Mikor beléptünk a kávézóba kerestünk magunknak egy helyet, majd helyet foglaltunk. Rendeltünk, majd csöndben ittuk a forrócsokinkat.
- Amúgy nem néztem volna ki belőled, hogy pont egy ilyen játékkal játszasz. - mosolygott Armin.
- Armin..egy kis hab.. - fojtottam vissza a nevetést.
Armin észrevette, hogy a hab a szája szélére ragadt, majd könnyű mozdulattal lenyalta azt. Mind a ketten elkezdtünk nevetni ekkor.
Pár perc múlva elkezdtünk beszélgetni, és egymásról kérdezni, hisz mind a ketten tudtuk, hogy nem ismerjük még egymást.
Armin elmesélte, hogy milyen örültségéket csináltak gyerekkorukban Alexyvel. Bárcsak nekem is ilyen gyerekkorom lehetett volna.
- Figyelj. Holnap, vagy vasárnap nincs kedved átjönni? Játszanánk egyet multiplayerben, és Alexy is örülne szerintem. Lehet, hogy még fel is öltöztetne téged. - nevetett Armin.
- Biztos nem zavarok? Vagy a szüleitek nem értenék félre? - néztem zavartan ki az ablakon.
A hópelyhek ismét mozgásba indultak, s szálltak a szélel.
- Dehogyis. - legyintett az előttem ülő fiú - Bár sose vittem még haza egy lányt sem, Alexy meg pláne nem. - vakarta idegesen a tarkóját - De a szüleink kedves emberek, szóval nem szólnak és nem értik félre.
- Akkor jó. - mosolyogtam - És..hányra menjek?
Tudom kicsit furcsán hangzik, hogy pont én fogok menni két fiúhoz. De hisz mind a ketten a barátaim, és csak átmegyek, hogy lássam őket, nem igaz?
Arminnal megbeszéltünk egy időpontot, majd a biztonság kedvéért elkísért engem haza. Megköszöntem neki, hogy segített, és hogy nem haragszik. Persze ő elkezdett viccelődni, hogy majd akkor fog 100%ban nem haragudni, ha holnap elmegyek és játszok egyet vele. Megígértem neki.
- Akkor holnap. És ne késs. - mosolygott, majd szorosan megölelt engem.
What..WHAT?!! Na erre végképp nem számítottam.
- Baráti búcsúölelés. Na szia. - mosolygott kisfiúsan, majd elengedett, s elment.
Én csak álltam ott a hidegben meglepődve. Majd visszatértem a valóságba, s gyorsan bementem, nehogy megfázzak.
Mikor beértem ledobtam magamról a felesleges ruhákat. A villany felvofelvol kapcsolva, így bíztam abban a kis reményben, hogy anya van itthon és nem apa. Azonban mikor a konyhába értem, csalódnom kellett.
- Szia Sklyin. - szólt apa komoran - Szívem beszélhetnénk?
Kész, vége, ennyi! Viszlát világ, mert ha én most nem kapokok szobafogságot, akkor akkor a technológiától fosztanak meg..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése