4. Fejezet: Bábmester

Armin szemszög

Miután elkísértem Deboraht az orvosiba, megkellet várnom őt kint a folyosón. Nem is értem Skylint. Hogy tehetett ilyet?!

Deborah amint kijött lerohantam őt.

- Jobban vagy? - vetettem rá aggódó tekintetet.

- Voltam jobban is. Sose ártottam neki, és mégis bántott. - könnyesedet be a szeme.

- Ne aggódj. Nem engedem, hogy többet bántson! - álltam ki mellette határozottan.

- Köszönöm Armin. - borult könnyezve a mellkasomra.

Szorosan öleltem magamhoz, nem akartam, hogy bárki bántsa.

Skylin szemszög

Mikor a házunkhoz értünk, észrevettem, hogy Lysander ücsörög az ajtó előtt. 

- Na itt is a segítség. - mosolyodott el Rosa. 

- Lysander? - lepődtem meg - Ő lenne azaz illető aki tudja, hogy mi az igazság?

- Már akkor tudtam, amikor Deborah először megjelent. - csatlakozott a beszélgetésbe Lysander.

- Köszönöm Lysander. - mosolyodtam el halványan. 

Bementünk a házamba, majd a szobámba. Mindenki helyet foglalt, majd Rosa belekezdett.

- Először is. Elmeséljük Lysandernek, hogy mi történt.

Így is lett. Elmeséltem neki, hogy mi történt nemrég.

- Nem hittem volna, hogy eddig elmegy ez a lány. Most, hogy ezeket is elmondtátok féltem Castielt. Nagyon is. - nézett ránk aggódva Lysander.

- Ne félj. Gondoskodunk róla, hogy ez a lány többet ne ártson senkinek. - szólt határozottan Rosa - Azonban előtte még meg kéne tudnunk, hogy miért pont Armint nézte ki magának.

- Armint könnyen lehet az orránál fogva vezetni. Viszont...ahogy leírtátok Deboraht lehet tudomást szerzett arról, hogy apa hol dolgozik. - magyarázta Alexy.

- Miért hol dolgozik az apátok? - pillantott a zöldszemű, Alexyra.

- A városi hivatalnál, mint informatikus. És rohadt jó kapcsolata van egy-két menedzserrel akik elég jól benne vannak a szakmában.

- Bingó! - csaptam össze a kezeim - Akkor csak elkel neki mondani, hogy ez miatt kedves vele Deborah!

- Nem Sky. - rázta a fejét Alexy - Armin nem fog hinni nekünk. Főleg nem neked a mai nap után. Tőrbe kell csalnunk azt a lányt.

- De nagyon. Úgy, hogy soha az életben ne tegye be újra abba az iskolába a retkes patáit. - dühöngött Rosa.

- Én gondoltam valamire. - kezdett bele Lysander - Öltöztessünk be valakit egy menedzsernek és vegyük rá Deborat, hogy pártoljon át ehhez a kamu menedzserhez.

- Ez jó ötletnek tűnik. - értett egyet Kentin.

- És ha nem működik? - hajtottam le a fejem - Akkor Armin továbbra is a bábja marad, és a bábmester nem fog leállni. - szóltam rekedt hangon - Deborah nem hülye..

- Ne aggódj. - karolt át a vállamnál Rosa - Nem fogjuk hagyni, hogy Armint a bábjaként kezelje. Hisz ő a barátunk.

- Meg a testvérem. Sose láttam ilyennek Armint. Azt pedig végképp nem értem, hogy miért neki hisz és nem nekünk, vagy neked.

- Jó, egy próbát megér. De ki legyen azaz ember? - néztem a többiekre kérdően.

- Én Leight ajánlanám. - szólt fel Rosa.

- Hogy kit?! - nyelt félre Lysander - Rosa nem tudom, hogy mennyire tűnt fel neked, de Leigh rohadtul nem úgy néz ki, mint egy menedzser.

- És aztán? Attól még eltudná játszani, csak bíznunk és hinnünk kell benne.

Egymásra néztünk majd bólintottunk.

- Jó. Akkor megbeszélem ma este Leighel és holnapután órák után véghez is visszük a tervet. Az egy szerdai nap. Kevés óránk lesz. - szólt határozottan Rosa - Szóval mindenki készüljön a szerdára. - állt fel.

Mindenki felállt, hogy hazamenjen. Lekísértem a többieket.

- Ha hazaérek megpróbálok beszélni vele a biztonság kedvéért. - szólt Alexy búbánatosan, majd megölelt engem szorosan, s elköszönt.

- Remélem minden megoldódik. - mosolygott rám biztatóan Lysander, majd ő is elment.

- Ha bármi van akkor szólj. - ölelt meg szorosan Kentin.

- Szólók. - öleltem vissza.

Kentin megpuszilta a fejemet, majd elment ő is. Ketten maradtunk Rosaval.

- Rosa...nem maradnál még egy kicsit? Szeretnék veled külön beszélni valamiről. - suttogtam barátnőmnek.

Rosa szó nélkül megragadta a kezemet, majd a szobámba vonszolt, s leültetett az ágyra.

- Na mesélj.

- Valami nagyon furcsa érzés van bennem. Egy olyan érzés, amit még soha ne éreztem.

- Huh? Hol? - pislogott értetlenül Rosa.

- Itt. - helyeztem a kezemet a szívemre - És egy személy miatt van...ha Armin közében vagyok, akkor a pulzusom is felgyorsul és itt belül fura érzésem van. Amikor megbántottam őt, akkor mindenáron azt akartam, hogy megbocsájtson nekem. Azt..azt akartam, hogy velem legyen...és most, hogy jött Deborah egy szempillantás alatt az ujjai köré csavarta, de én nem akarom, hogy ezt csinálja vele...

- Jaj, Skylin! Komolyan nem tudod, hogy ez mit jelent? - mosolyodott el a barátnőm.

- Miért minek kéne lennie? - kérdeztem rekedtes hangon.

- Te szereted Armint. - mosolygott nagyot.

- Nem..hogy szerethetném, ha nem is ismerem?

- Jaj, istenem! Hogy ne ismernéd már?! Lassan 2 hete, hogy itt van és jóba vagyok! Igenis ismered és szereted! Onnan tudom, hogy én is ilyen vagyok ha Leighnel vagyok. És ő a barátom, akit szeretek.

- Rosa..én nem akarom elveszíteni Armint. - könnyesedet be a szemem.

- Nem fogod. Csak ne sírj. - lett könnyes Rosa szeme is.

- Neked miért könnyes a szemed..?

- Mert a legjobb barátnőm szarul van és nem tudok semmit se tenni. - nézett rám fájdalmasan.

- Rosa... - öleltem meg őt hirtelen.

Rosa még ott maradt velem pár óráig, hogy tudjunk beszélgetni és megnyugtasson. Megígérte, hogy ha beszélt Leighel, akkor felhív engem majd este.

Anya hazajött, azonban neki nem meséltem el ezt az egészet. Majd akkor akarom beavatni, ha eldurvulnak a dolgok. Apát meg főleg...nagy balhé lenne ha ő is tudna róla, ezért még halogatom számukra.

Rosa nem hívott fel, mert írtam neki, hogy ma korábban lefekszek.

Reggel kipihenten keltem. Nem reggeliztem, mert késésben voltam. Épp, hogy beértem az első órára, ami angol volt pechemre. Armin a mellettem lévő padban ül ilyenkor. Mikor beértem és helyet foglaltam. Ő már ott ült. Egy másodpercre se nézett rám.

Köszönni akartam neki, de nem mertem. Így csak leültem csöndben a helyemre.

Vége lett az angol órának. Valahol a szívem legmélyén bíztam abban a tudatban, hogy ma nem lesz velem semmi sem. Azonban tévedtem, hisz a pokol csak mostantól kezdődött számomra.

Vajon milyen érzés lehet az ha mindenki hisz neked? Ha neked van igazad és még hisznek is neked? Nem tart mindenki hazugnak és fordul el mellőled? Sajnos ilyenkor tudja meg az ember, hogy kik az igaz barátai. És én rájöttem....és arra is, hogy ki, illetve kik azok akiket megakarok védeni Deborahtól, és minden mástól is.

Ez a pár mondat suhant végig a fejemben pár másodperc alatt, amikor megláttam Armint Deborahval. Azonban nem volt elég ennyi. Nem csak, hogy ott álltak, hanem olyan dolgot tettek, amivel nekem meghasadt a szívem.

Armin, anélkül, hogy látott volna engem, lecsókolta Deborat, azaz undorító r*banc pedig visszacsókolta.

Nem akartam hinni a szememnek. Sírni akartam, de egy csepp könny se jött ki a szememből. Üvölteni akartam, de egy hang se jött ki a torkomon. Csak álltam, és néztem, hogy egy lány milyen könnyűséggel veszi el azt a fiút akit én szeretek.

Annyira még volt erőm, hogy a falnak dőljek, majd lecsússzak rajta. Annyira lesokkoltam. Majd egyszer csak hallottam, ahogy a hangok elhalkulnak. Elmentek a másik irányba.

Csak ültem ott és néztem a padlót, ahelyett, hogy visszaszerezném Armint. Ugyan már miket beszélek? Sose volt az enyém, mindössze csak barátok vagyunk. Illetve voltunk...

- Huh? Hát te meg mit vergődsz itt? - pillantott rám a fekete hajú fiú.

- Hagyj békén, Viktor. - suttogtam alig halhatóan.

- Miért tenném? Egy kétségbeesett lány éppen bajban van. - mosolyodott el.

- És? Téged érdekel egyáltalán..?

- Ja, persze, hogy nem. - nevetett fel - Jó, hogy eszembe juttattad. - nézett rám gúnyosan.

- Takarodj innen, Viktor. - szóltam idegesen.

- Jaj, felhergeltem véletlen a cicát? Csak nehogy elszabaduljon a vadmacska! - incselkedett velem.

Ekkor lett elegem. Hirtelen mozdulattal felpattantam, majd elkaptam Viktort a pólójánál, és a szekrényeknek csaptam.

- Mit nem értesz azon, hogy takarodj?! Mire jó az neked, hogy hergeled az embereket?! Undorító vagy...

- Pff... - nevetett fel halkan - Tudod drága, az undorító nem itt, hanem nálad kezdődik. - fogta meg a kezem, mely oly erősen szorította a ruháját.

- Mi van?!

- Nem tudom, hogy ez, amit én csinálok, hogy néhanapján hergellek kicsit, vagy az, hogy valaki játszik valaki más érzéseivel az undorítóbb.

- Utállak... - engedtem el.

- Tőled nem is vártam mást, kislány. - szólt gúnyosan majd elment.

Épp, hogy elment, Rosa és Alexy rohantak oda hozzám.

- Sky, láttuk, hogy mi történt az előbb! - kezdett bele Alexy - Produkált téged azaz alak?

- Mindig ezt csinálja. - vettem mély levegőt, majd hirtelen eszembe jutott, hogy mi történt Armin és Debirah közt - Srácok... - néztem rájuk kétségbeesetten.

Rosa és Alexy ugyanúgy kétségbeesetten néztek rám, majd megbeszéltük, hogy suli után, egyből elmegyünk egy kávézóba, hogy elmondjam nekik mi volt.

Utolsó óra, testnevelés volt, és persze, hogy olyan szerencsém van, hogy tesin össze vagyunk vonva Deborah osztályával. Legszívesebben nekimennék, de nem akarok jelenetet rendezni.

Tesi órán azt kellett bámulnom, hogy Armin és Deborah beszélgetnek, és néha ölelkeznek. Undorító volt, azonban negyed óra után Deborah elhagyta a tornatermet, Armin pedig testvéréhez ment boldogan. Alexy rögtön el is ment tőle hozzánk. Mondanom se kell, hogy Armin nem jött ide. Elment Castielhez és Lysanderhez.

Igaz is. Alexy még nem mesélte el, hogy mi volt tegnap. Beszélt-e Arminnal, vagy nem. Bár a viselkedéséből szerintem beszélt.

Deborah az óra felénél sem jött vissza. Kíváncsi voltam, hogy hol lehet, ezért kilógtam az óráról, hogy megnézzem. Azonban Deborah nem volt sehol sem, így úgy döntöttem inkább visszamegyek. Azonban pont rosszkor értem vissza. A tanárok az ajtóban álltak, és esélyem sem volt elmenekülni.

- Oh, Rixton kisasszony. Maga merre császkált?

- Izé..mosdóban voltam!

- És ki engedte ki magát? Senki. Szóval itt marad a fiúkkal, és nem megy el előbb a lányokkal. Lányok, egészségükre! - kiáltotta Boris.

- A tesiterem előtt megvárlak. - tette a kezét a vállamra Rosa, majd elsietett öltözni.

Égett a pofám, és nem akartam itt lenni.

Kentin ma nem jött suliba. Valószínűleg beteg. Armin Castielékkel van, és Alexy is ott van. Tök egyedül vagyok, nem akarok itt lenni a fiúkkal még 10 percet.

- Elnézést tanár úr. Egyedül érzem magam. Nem lehetne, hogy én is előbb menjek el? - néztem a tanárra bánatosan.

- Nem. Akkor kellett volna erre gondolnia, amikor elment. Kibírja ezt a 10 percet. - szólt szigorúan Boris, majd visszafordult beszélgetni.

Mivel semmi különöset nem csináltak a fiúk, ezért leültem az egyik zsámolyra.

Nagyon egyedül éreztem magam, és a sírás határán voltam. Elegem volt ebből a napból, de nagyon is. Majd percekkel később egy megnyugtató tekintetet éreztem magamon.

- Sajnálom, hogy nem jöttem előbb. - szólt szomorú hangon Alexy, majd leült elém.

- Ha baj ha itt vagy, akkor menj vissza a fiúkhoz. - suttogtam - Armin se nézi jó szemmel, hogy itt vagy. - a mondat végére elcsuklott a hangom.

- Veled jobban érzem magam. Ők mindig csak a játékokról, a nőkről, meg a hülye sportokról beszélgetnek. - mosolygott biztatóan.

- Köszönöm Alexy. - szóltam alig hallhatóan.

Nagyon azon voltam, hogy elsírom magam, de valami miatt nem akartam, és nem is tudtam magamból kiengedni.

Alexy, hogy jobb kedvre derítsen, elkezdett velem piros pacsizni. Jól esett, hogy törődött velem, és meg is mosolyogtatott, illetve megnevetettet abban a pillanatban.

Mikor kicsöngettek úgy rohantam az öltözőbe, mintha az életem múlna rajta.

Lendülettel levettem magamról a pólómat, azonban ijedten kaptam észbe, hogy nincs ott a rendes pólóm. Sőt! Egyik rendes ruhám sem! Kétségbeesetten kezdem keresni. Még a zuhanyzót is átkutattam, azonban ott sem volt.

- Basszus már..akkor visszah-   - elállt a szavam, mikor visszaértem az öltözőbe.

Nem volt ott a tesipólóm.

Na ne...ezt ne! Ki a franc szórakozik velem?!

- Mi a fene folyik itt? - hagyta el a számat ez az aggódó mondat.

- Csak nem ezt keresed, drága? - lépett elő Deborah, miközben a tesipólómat lengette a kezében.

- Te szemét..! Hova tetted a rendes ruháim?!

- Hm... - tettette a gondolkodást - Asszem a fiúknál. Ja, igen ott! - mosolygott rám gúnyosan.

- Miért csinálod ezt velem..? - mentem közelebb, hogy kikapjam a pólómat a kezéből, de ő lendülettel kidobta azt az ablakon - Mégis mire jók ezek a gyerekes csínyek?!

- Miért talán jobban örülnél annak ha úgy terrorizálnálak mint a felnőttek? Fenyegesselek meg? Esetleg bántalmazzalak lelkileg? Tudod szívem, a gyerekes csínyeken jobban szórakozok. Ja, és egyébként én a te helyedben sietnék a fiúkhoz, mert nemsokára zárják az öltözőjüket.

Deborah ekkor mosolyogva elment mellettem. Megakartam őt ütni, de megfagytam.

Annyira elegem volt már, de komolyan. Miért hagyom magam? Miért nem vágok neki vissza? Miért hagyom, hogy bántson? A válasz egyszerű: mert gyenge vagyok.

Nem volt más választásom, mint átmenni a másik öltözőbe a ruháimért. Akármennyire is alázom meg magam, vagy égek le, bekel mennem. Inkább ez, minthogy így menjek haza.

Nagy erőt vettem magamon, majd a táskámmal együtt sietősen beléptem hirtelen a fiú öltözőbe.  Az összes fiú csak bámult, hogy én mégis mi a francot keresek itt.

- Skylin, mi a rákot csinálsz itt?! - hangzott Nataniel hangja.

- Huh, és én még azt hittem, hogy nem vagy jó csaj. - húzott perverz mosolyt Castiel a szájára.

- Skylin?! - hangzott Alexytől.

Rettenetesen égett a fejem. Egy pillanatra felfigyeltem, hogy megtudjam merre vannak a ruháim. Ám ekkor a rémálmom rosszabb lett. A ruháim nem máshol, mint Armin mellett voltak.

Armin mellé sétáltam, ő persze nem tudta, hogy mi a fenét is akarok. Laza mozdulattal letettem a táskám, majd remegő kezeimbe fogtam a pólómat.

Itt lelassult az idő. Olyan volt mintha minden másodperc 1 óra lenne. Alig bírtam felhúzni a pólómat, annyira remegtem. Nagy nehezen tettem meg minden mozdulatot, de végül nem ment. Annyira remegtem, hogy képtelen voltam felvenni, s remegve ejtettem le a földre. Felvettem a táskám, és egyből elkezdtek folyni a könnyeim. Ennyire még soha nem aláztak meg engem.

Remegő lábakkal hagytam el az öltözőt, azonban hallottam, hogy valaki utánam kiabál.

- Ennél nagyobb r*banc már nem is lehetnél. - hangzott Armin gúnyos hangja.

Ekkor reflexszerűen megálltam. Hogy mit mondott..?

- Skylin, várj! - rohant utánam Alexy, majd rám tette a pulcsiját - Hazamegyek megyek. - szólt majd megragadva a kezemet, s húzott maga után.

Mikor elértük a tesiterem kijáratát Rosat pillantottam meg, aki kétségbeesetten rohant hozzám.

- Mi a fene történt? És hol van a fölsőd? - halmozott el kérdésekkel.

- Deborah. - szólt mérgesen Alexy.

- Megölöm! Úgy megtépem, hogy többet nem kell aggódnia a haja miatt!

- Erre majd később ráérünk. Most pedig adj neki egy fölsőt. - parancsolt Alexy Rosara.

Rosalyaban most sem lehetett csalódni. Hamar előkapta a váltópólóját, majd rámadta.

Hazaakartam menni, és egyedül lenni. De a barátaim nem engedték, hogy egyedül legyek. Elvittek egy közeli kávézóba, hogy eltudjam nekik mesélni, hogy mi történt ma.

A történetet a csókos sztoryval kezdtem, majd az öltözőssel fejeztem be. És persze azzal, hogy Armin mit kiabált utánam.

- Nem tudom, hogy melyikkel kezdje a kivégzést. - ropogtatta Rosa a kezeit.

- Miért ilyen velem Armin? - szólaltam meg dühös barátnőm után.

- Armint durván manipulálja az a nőszemély. Dehogy ilyet mondjon és tegyen...valamit kikel találnunk. Nem akarom Skylint ilyennek látni. És csak várom az engedélyt, hogy mikor verhetem meg már mind a kettőt.

- Köszönöm Rosa...és neked is Alexy.  - néztem rájuk egy mosolyt erőltetve.

- A barátaid vagyunk. Még szép, hogy megvédünk, főleg én, mint legjobb barátnőd. - ölelt át engem Rosa.

- És én? - pufogott Alexy - Én is a legjobb barátod vagyok..

Alexynak kissé igaza volt...ezalatt a pár hét alatt olyan barátság alakult ki közöttünk, mely olyan mintha már több éves lenne.

- Te a fiú részről vagy az. - mosolyogtam rá biztatóan.

- Nem hiszek neked. - durcáskodott továbbra is.

- Megengedtem neked Alexy, hogy a legjobb fiúbarátja legyél. - bökdöste Rosa Alexyt.

Ekkor Alexynak felcsillant a szeme.

- Örömmel elfogadom az ajánlatod! - szólt Rosanak, majd megölelt minket szorosan.

Nagyon szerettem Alexyt és Rosat. Sokat is köszönhettem nekik.

Másnap szerda lett. A mai nap kíséreljük meg a tervüket. Kentin egész héten beteg, így nem jön iskolába, viszont neki is beszámoltam a tegnapi napról. Eléggé ki volt akadva, és nehezen nyugtattam meg.

Utolsó óra végén mindenki készenlétben állt a folyosón. Rosa megérkezett Leighel, mi pedig elbújtunk az egyik saroknál. 

Lysander a bejáratnál volt, és őrködött. Rosalya, Alexy és én pedig elbújtunk egy sarokhoz, hogy figyeljük az eseményeket.

- Jól vagy? - néztem Rosara.

- Igen...csak féltem Leight. Remélem minden rendben lesz. - szólt aggódó hangon.

- Minden rendben lesz. - szóltunk Alexyvel kórusban, majd egyszerre rátettük a kezünket a vállára.

Rosa válasz képpen csak elmosolyodott, aztán vártunk. 

- Már 2 óra van. - pillantottam a telefonomra - Deborahnak már itt kéne lennie. - suttogtam a többieknek.

- Biztos neki még órája van. - nézelődött Alexy - Ott van! - mutatott a folyosó végére, azonban gyorsan el is kapta a kezét, amint rendesen szemügyre vette Deboraht - Miért....miért van vele Armin?!

Rosaval odapillantottunk, majd láttuk, hogy Deboraht Armin kíséri, miközben Armin egyik kezével Deboraht öleli a vállánál.

- Ez meg..? - akadt el a lélegzetem.

Csöndben maradtunk, hogy halljuk őket.

- Nyugodtan várj meg kint. Én addig beszélek az úrral. - mosolygott Deborah.

- Azaz undorító mosolya... - suttogta maga elé Rosa.

- Értettem. - mosolyodott el Armin.

Ekkor Deborah megpuszilta Armin arcát.

- Pfuj, de undorító! Többet nem nyúlok Arminhoz, az is biztos! - akadt ki Alexy.

Armin elengedte Deboraht majd a bejárat felé vette az irányt. 

- Ajjaj! Lysander nem tudja, hogy arra megy Armin! - ijedt meg Alexy - Ne hagyjuk, hogy Armin elterelje a figyelmét, ha esetleg leakarna állni beszélgetni vele!

Gyorsan küldtem egy smst Lysandernek.

Lysander szemszög

Álldogáltam a bejárat előtt, amikor Skylin küldött egy smst, hogy Armin épp erre tart, hogy az udvarra menjen, és mindenképp kerüljem el őt, nehogy lebukjunk vagy elterelje a figyelmem.

Kapkodtam gyorsan mindenfelé a fejemet, hogy hova bújhatnék. Már nyitódott az ajtó. Utolsó reményemben elmondtam egy imát, és megpillantottam egy bokrot, amibe gyorsan beugrottam.

Szerencsére nem vett észre senki. Vagyis azt hittem.

- Jesszus haver! Gazellának képzeled magad? - szólalt meg vörös hajú barátom.

- Te meg mit csinálsz itt Castiel? - néztem rá fapofával.

- Beugrasz ide a bokorba mellém, mint valami nőstény gazella, aki épp a párzási időszak elől menekül, és még engem kérdezel, hogy mit csinálok itt? - vonta fel a szemöldökét - Egyébként Amber elől bujkálok és a pincsikutyái elől, mert megtudta, hogy szereztem abból a ritka rágóból.

- Ahaaa.... - húztam el a szó végét.

- Nos, szóval mivel nem vagy nőstény gazella, miért bujkálsz? - tartotta felém mosolyogva a rágóját, hogy vegyek belőle.

Mosolyogva borzoltam össze a haját és miután vettem a rágóból elkezdtem neki mesélni.

Viszont a beszélgetésünk nem várt fordulatot hozott....

Skylin szemszög 

Hát elkezdődött. Most már csak nekünk hallgatóznunk kell, Leightnek pedig tőrbe csalni Deboraht!

Azonban ez a beszélgetés olyan titkokat tárult fel elénk, amit talán soha nem is akartunk tudni....se Rosa...se én...de főleg nem Alexy...