Lysander szemszög
- Mond csak Lysander. - pillantott rám vörös hajú barátom - Ti épp Deboraht akarjátok lebuktatni, igaz? - kérdezte komoly hangnemmel.
- Te meg, hon-
- Mikor jöttem ki láttam Rosalya barátját beöltözve, plusz Rixtonékat. Meg nem vagyok hülye. Nyilván rájöttem, hogy mire készültök. Azonban Deborah se hülye.
- Várj már! Én azt hittem, hogy te Deborahnak hiszel.
- Hülye vagy? - nevetett fel - Jobban ismerem azt a r*bancot, mint ő saját magát. Engem már rég nem érdekel. És csak szólók. Vigyázzatok vele. Mikor visszajött a suliba, akkor megpróbáltam megleckéztetni, azonban ő rájött, s majdnem odalett a szerződésem ez miatt, a kiadónál.
- Mi?! - álltam fel hirtelen - Azt ne mondd, hogy ilyen elvetemült...
- Pedig sajnos az. - sóhajtott Castiel.
- De várj...akkor ez azt jelenti, hogy Skylin rohadtul nincs egyedül, mert rajtunk kívül te is tudod az igazságot!
- Tévedsz. Nagyon is egyedül van. Hisz mit érünk mi páran, az egész iskola ellen?
- Mióta vagy te ennyire okos? - vontam fel a szemöldököm.
- Ilyennek születtem, csak mindig is titkoltam, hogy egy nap lenyűgözzelek. - mosolygott - Szóval siess, és állítsd meg őket.
- De Deborah már itt van... - kaptam a tekintetem az ajtóra.
- Akkor siess. Mennék én is, de Amber elkapna.
Bólintottam egyetértően, majd kiugrottam a bokorból, s rohantam be a suliba.
Skylin szemszög
- Jó napot, maga az a menedzser aki beszélni óhajt velem? - ment oda Deborah Leighez.
- Igen, én lennék az, kisasszony. Hallottam magáról már sok jó dolgot, így úgy döntöttem, hogy felkeresem önt.
- Direkt értem jött el idáig? - mosolygott kedvesen.
Pfuj..azaz undorító mosolya..
- Természetesen. Azonban lenne magához egy kérdésem.
- Huh? - szeppentem meg, majd Rosa felé fordultam - Rosa, ez is meglett beszélve?
- Ne..nem... - nézett Rosa ijedten.
Alexy közelebb ment, hogy jobban hallja a beszélgetésüket.
- Mégpedig mi lenne az a kérdés? - kérdezte kíváncsian Deborah.
- Maga után kutakodtam kicsit, hogy jobban megismerjem, és több dolgot tudjak meg magáról.
Deborah ekkor furán nézett Leighre. Jajaj...remélem nem jött rá az igazságra.
- Igeeen? - kérdezte kényes hangon.
- Találtam egy információt arról, hogy önnek nem ez a jelenlegi neve, kisasszony.
Nagyon meglepődtem ebben a pillanatban. Nem ez lenne az igazi neve?!
- Az nem lehet... - suttogta Rosa.
- Srácok... - Alexy hangján lehetett hallani, hogy fél. De mitől..?
- Oh, szóval ezt is tudja. Nos, ennek az a magyarázata, hogy a szüleim elváltak, én felvettem anyám nevét, és azóta a középső nevemen hívatom magamat.
- Mi a... - akadtam ki.
- Akkor semmi baj sem lesz belőle, ha elmondom az igazi nevemet.
- Nem. - szólt Leigh.
- Alexa Johns...nem igaz Alexy?! - kiabálta el dühösen a végét.
Rosaval ijedten néztünk Alexyre, aki kétségbeesetten nézett ránk.
- Lányok, azonnal hagyjuk ab- - kiabált Alexy, de hirtelen elakadt a szava.
Rosaval Deborahra pillantottunk, de amit ott láttunk, nehezen fogtuk fel.
Deborah rámászott Leighre. Leigh próbálta lelökni magáról, vagy eltolni, de Deborah olyan erőszakosan nyomta a szekrényhez, és falta az ajkait, hogy Leighnek esélye se volt. Talán még Castiel se tudott volna szabadulni. Leigh összezárta a száját amennyire csak tudta, de Deborah nem nyugodott.
- Srácok nagy b...Leigh! - jelent meg hirtelen Lysander, és eltávolította Deboraht Leighről.
- Megölöm! - kiabált Rosa, s nekiakart rontani Deborahnak, de nehezen lefogtam őt - Még azt a napot is megbánod, hogy megszülettél, te szajha!
- Rosa nyugodj már le! - fogtam erősen, de nem bírtam tovább lefogni, és barátnőm nekiment Deboranak, és egy hatalmas pofonnal illette.
Ekkor hatalmas ajtócsapódást hallottunk, majd Deborah hirtelen elém állt, azonban Rosat ez se tartotta vissza attól, hogy behúzzon egyet neki.
Deborah lendületből rám esett, és elestünk, aminek az lett a következménye hogy én felülre kerültem, ő pedig alulra.
- Itt meg mi folyik?! - jelent hirtelen Armin, Castielel a nyomában.
- Ne..nem tudtam vissza...tartani... - lihegett Castiel, majd elterült a hideg padlón.
- Te mi a francot csinálsz?! - jött hozzám közelebb Armin, majd a karomnál fogva lerántott Deborahról.
- Hé, ez fáj! - fogtam meg Armin kezét, mely oly erősen szorította az enyémet.
- Nem elég, hogy a múltkor is bántottad, még most is kellett?! Nem szégyenled magad, de komolyan!
- Skylin soha sem bántotta azt a szajhát! Én voltam az, aki ellátta a baját, mert rámászott Leighre! - nézett idegesen Rosa Arminra.
- Rosa már te is kezded a hazudozást, és hogy véded Skylint?!
- Armin tényleg nem én voltam! Leakartuk leplezni Deboraht és rámászott Leigre! Rosa ideges lett és adott neki! Én soha nem ártottam neki! - rántottam el a kezemet Armintól - Nem veszed észre, hogy amióta ő itt van, azóta veszekedünk, és nem csak velem veszekszel?! Miért nem nekem hiszel, aki a barátodként tekint rád még most is, hiába utálsz engem egy olyasvalami miatt, amiről én nem tehetek?! - kiabáltam Arminnal idegesen.
- Nem tudsz te semmit, Skylin! Semmit! Deboraht meg hagyd békén, különben bajok lesznek! - fenyegetett meg engem Armin.
Mit tehetnék ilyen reménytelen helyzetben? A barátaim hisznek nekem és tudják is az igazat. De nekem ez nem elég..az egész iskola neheztel rám és Armin is.
- Armin...nagyon féltem... - kezdett el sírni Deboraht.
Szerintem azok igazi könnynek voltak, hisz Rosa elég erősen ellátta a baját.
- Skylin mindig bánt, pedig én a barátja akartam lenni... - állt fel remegő lábakkal - és különben is..azaz ember mászott rám! - mutatott remegő kezekkel Leighre.
Rosanal itt szakadt el a cérna. Lendületből beakart húzni egyet Deborahnak, de Armin elé állt, így ő kapta Rosa ütését.
Armin lendületből seggre esett.
- Na idefigyeljetek mind a ketten! Ha még egyszer valamelyikőtöket Sky közelébe látom, akkor megbánjátok. De főleg akkor, ha megbántjátok őt! Értve vagyok?! - kiabált velük idegesen a barátnőm.
- Rosa...nem kell..
- De igen! Nem fogom hagyni, hogy kikészítsenek téged.
- Pff..micsoda mű duma. - állt fel Armin, majd kézen ragadta Deboraht - És micsoda mű barátok... -suttogta a végét, majd elment Deborahval.
- Ezt nem hiszem el. - rogytam a földre, a még mindig fekvő Castiel mellé.
- Leigh jól vagy? - rohant oda hozzá Rosa aggódva.
- Aha. Sajnálom, hogy nem voltam elég erős kivédeni.
- Nem a te hibád, szívem. - ölelte át Rosa a barátját.
- Nos, mitévők legyünk? - ült fel hirtelen Castiel.
Én persze megriadtam.
- Azt hittem te meghaltál. - ijedtem meg.
- Kössz, én is szeretlek. Szóval? - kérdezte a vörös.
- Várj, te mióta vagy a mi oldalunkon? - pislogtam rá.
- Mióta az a banya visszajött. Én is próbáltam móresre tanítani, de majdnem az én karrierem ment oda miatta.
- Basszus...nem tudom mi legyen..és már megint én vagyok a rossz...várjunk csak! Alexyvel...mi...van...? - fordítottam a fejem Alexy felé, aki csak ült a fal mellett, s a földet bámulta.
- Srácok...beszélek vele. Ti menjetek haza és pihenjétek ki a mai napot. - álltam fel.
- Pont te mondod, akit kikészít lelkileg ez a nő személy. De ne aggódj, nem hagyjuk annyiban, hogy sikerrel járjon. Ezúttal eltöröljük a földszintéről. - borzolta össze Castiel a hajamat.
- Castiel nem fogjuk likvidálni. - sóhajtott Lisander.
- Mindenkink egy hatalmas szívességet tennénk vele. - hisztizett Castiel, majd Lysaner megragadta őt.
- Akkor holnap találkozunk. - intett Lysander, majd elhurcolta a vöröst és elmentek.
- Én nem hagylak itt! - duzzogott Rosa.
- Pont neked kell most a pihenés. - tettem a kezemet a vállára - Pihend ki a mai napot, és köszönöm, hogy megvédtél. - mosolyogtam rá.
- Skylin pont, hogy miattam lett még rosszabb! Miattam esett rád Deborah...szörnyű legjobb barát vagyok... - suttogta a végét, miközben pár könnycsepp elhagyta a szemét.
- Ilyet nem akarok még egyszer meghallani! Kiálltál mellettem és megmerted fenyegetni Deboraht! Bátor lány vagy és köszönöm, hogy itt vagy nekem! Este majd felhívlak, oké?
- Oké.. - szipogta Rosa, majd szorosan megöleltük egymást.
Leighel elköszöntek, majd mikor kettesben maradta Alexyvel, odamentem hozzá.
- Alexy... - ültem le elé - Minden rendben?
- Nem...nem Skylin... - nézett fel rám búsan.
- Mi történt, amitől ennyire kikészültél?
- Deborah...az igazi Deborah...én..én...találkoztam már vele gyerekkoromban...
- Mi?!
Alexy ekkor átült törökülésbe a falnak háttal. Én megfogtam a kezét, hogy megnyugodjon.
- A lényeg, hogy gyerekkorunkban még az igazi nevén hívatta magát. Deborah a csoporttársam volt óvodában. Sose jöttünk ki jól, és akkor nagyon máshogy nézett ki. Mindig...mindig terrorizált engem. Piszkált, nem hagyott békén, csak mert más voltam, mint a többiek. Volt, hogy egyszer megbosszultam a sok rossz dolgot, amit velem tett, de csak még rosszabb lett utána. Sose beszéltem erről senkinek, csak anyának.
- És Armin?
- Arminnak valami oknál fogva nem egy csoportban voltunk oviban, így ő kilőve. Plusz nem akartam őt ezzel fárasztani. Viszont tudta, hogy ki az a Deborah, de soha nem beszéltek.
- És most nem is ismerte fel?
- Na épp ez az. Ugye beszéltem Arminnal...
- Igen, azóta várom, hogy elmondd mit is beszéltetek. - mosolyogtam rá halványan.
- Beszéltem ugye otthon Arminnal. Helyesbítek. Veszekedtünk. Elmondtam neki, hogy nem örülök annak, hogy Deborahval van, és hogy veled így bánik. Majd jött az, hogy elmondtam neki, hogy szerintem Deborah az a lány oviból. Persze hülyének nézett engem. Majd megkérdeztem, persze itt már kiabálva, hogy mi van Deborahban, ami bennük nincs?
- Na és mit válaszolt?
- Azt, hogy Deborah legalább meghallgatja őt, és támaszt nyújt neki. Mondanom se kell, hogy felpofoztam. - nevetett gyengéden Alexy.
- Én itt lennék neki...de tényleg. És te is itt vagy neki...
- Igaz. A baj csak azzal van, hogy nem értem velünk miért nem beszéli meg a problémáit.
- Mert Deborah bebolondította. - suttogtam magam elé.
- De ezt én nem fogom hagyni, ahogy azt se, hogy bánton téged. És köszönöm Sky, hogy meghallgattál. - ölelt meg boldogan.
- Mindent a legjobb fiú barátomért. - öleltem őt szorosan.
Alexyvel megbeszéltük, hogy egyik nap elkapjuk Armint, mikor Deborah nélkül van és beszélünk a fejével.
- Remélem sikerül észhez téríteni. - szólt Alexy, mikor kiléptünk a suliból.
Ekkor kapott Alexy egy smst.
- Huh? - nézte meg az smst.
- Mi az?
- Armin küldte, hogy menjek haza gyorsan..és...és..vigyelek téged is! - nézett rám komolyan.
Nem igazán értettem a helyzetet, de sietősen mentünk Alexyékhoz. Mikor odaértünk kissé megijedtem. Nem tudom miért de szörnyű előérzetem támadt.
- Be van csukva anyáék ablaka, szóval szerintem itthon vannak és alszanak. Szóval csenden gyere. - suttogta Alexy, amikor beléptünk hozzájuk, és levette a cipőjét.
- Huh? Alexy, miért vannak szétszórva a ruháid? - mosolyogtam.
- Ezek nem az én ruháim. - suttogta.
- A..akkor kié? - lepődtem meg.
Alexy elment fel körülnézni, hogy hol lehet Armin és hogy a szülei tényleg itthon vannak-e.
Én addig követtem a szétszórt ruhákat, azonban észrevettem pár ismerős női ruhát is közöttük. Hajam lófarokban volt, így nem lógott a szemembe, mikor lehajoltam megnézni a ruhadarabokat. Ezúttal csak a szememmel követtem őket, melyek Armin szobájába vezettek. Hirtelen bepillantottam a kissé nyitott ajtóra, de a látvány ami fogadott az sokkoló volt számomra de nagyon.
- A...Armin... - préseltem ki nagy nehezen a számon, miközben könnyek gyűltek a szemembe, s lefagytam.
Csak néztem ahogy Armin egyre távolodik tőlem Ahogy Deborah egyre messzebb viszi tőlem. Ahogy elveszi azt a személyt tőlem, aki sose volt az enyém, de akkor is megakartam menteni.
- Armin... - suttogtam ismét, majd nagy erőt vettem magamon és hátrálni kezdtem.
Megfordultam, majd könnyeimmel küszködve rohantam el, Alexyt majd fellökve. Azonban Alexy az utolsó pillanatban elkapta a karomat.
- Skylin mi történt? - nézett felém, majd a tekintete Armin szobájába szegődött - A rohadt életbe! - rántotta el a kezét, majd ökölbe szorítva azt, rontott be Arminékhoz.
- Te meg mi a francot csinálsz, Alexy?! - kérdezte idegesen testvérét Armin.
- Én mit csinálok? Hogy én mit csinálok?! Te mit csinálsz ezzel a lánnyal az ágyban! Neked teljesen elment az eszed?! Csak kihasznál téged, de olyan szinten, hogy még idáig is elment, hogy lefeküdjön veled!
- Alexy, húzzál már ki a fenébe! - kiabált Armin, miközben magára vette az ágy mellett heverő alsóját.
- Egy tapotatt se mozdulok, ameddig ki nem dobod ezt a lányt!
- Mindjárt téged foglak kidobni a hóba, ha nem mész ki nagyon sürgősen! - állt Armin Alexy elé.
- Miattam nem kell veszekedni... - suttogta Deborah.
- Na te csak hallgass el! Mi jó van neked abban, hogy tönkreteszed mások életét?! Jó lenne ha végre eltűnnél innen! - nézett mérgesen Alexy Deborahra.
- Jó most már elég volt! - ragadta kézen Armin Alexyt, majd kilökte a szobájából, de ekkor meglátott engem - Te meg mit keresel itt? - mért végig.
Én még jobban végigmértem őt könnyes szemeimmel. Teste sok részéről izzadságcsepp folyt le. Kócos haja pár tincse a szemébe lógott, mellyel kiemelte gyönyörű kék szemeit.
- Csa..csak elkísértem valamiért Alexyt... - suttogtam.
- Jó. Akkor gondolom már mehetsz is. - szólt halkan - Most nem érek rá, hogy veletek foglalkozzak. - beszélt továbbra is halkan.
- Mondd....miért csinálod ezt? - néztem a szemébe könnyektől égő szemeimmel - Én csak megakarlak téged védeni, mert fontos vagy nekem, mint barát. De te továbbra is csak mellette állsz ki...
- Menj el. - hunyta le a szemeit, így már nem tudtam gyönyörű szemeit fürkészni.
- I..Idióta...! - szóltam halkan majd felpofoztam.
Sietve lekaptam a fogasról a kabátomat, majd kirohantam. A hó elkezdett esni.
- Most már remélem érted, hogy miért aggódik érted... - ment el Alexy, testvére mellett, de majdnem fellökte.
Alexy utánam jött. Igaz alig ért utol, de utánam jött. Fáztam, és az arcom is a könnynek miatt.
Rosalyat akartam. A legjobb barátnőmet.
- Skylin állj már meg! - kapta el Alexy a karomat.
- Engedj el Alexy. - szipogtam keservesen.
- Te...szereted Armint. Igaz? - kérdezte megnyugtató hangon.
- És szerinted mit változtat ez a jelenlegi helyzeten?! - fordultam felé - Elég volt. Feladom. Ha ennyire hülye, hogy Deboraht akarja, akkor legyen vele! Engem nem érdekel!
Ekkor Alexy közel vont magához, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Mondd. Mondd a szemembe, hogy nem kell neked Armin és hagyod, hogy Deborahé legyen!
- Én...én...nem akarom elveszíteni Armint. - néztem rá keservesen, majd szorosan megöleltem.
- Minden rendben lesz. - suttogta az ölelés közben.
Alexynak sikerült engem megnyugtatni.
Teltek a napok, és a hetek. Átléptünk a tavasz első hónapjába, márciusba. Március 17.-e van. Semmi se változott azóta a nap óta, mindössze annyi, hogy Deborahtól megkaptam a bosszút az átverés miatt. Mégpedig azt, hogy lefeküdt Arminnal a szemem láttára. Az smst is ő küldte Armin mobiljáról Alexynak, majd kitörölte, hogy ne legyen semmi bizonyítéka. Nem azt mondom, hogy beletörődtem, vagy elfogadtam azt, hogy Deborah nyert. Csak nem akarok szenvedni. Armint természetesen nem engedtem el. Visszaakarom szerezni, hisz ő a mi barátunk, és az a fiút, akit én szeretek.
Anyának időközben elmondtam, hogy miket tett velem Deborah, és az Arminos dolgot is. Ő azt tanácsolta, hogy szóljak egy tanárnak, vagy bejön ő. Elmagyaráztam neki, hogy az nem érne semmit, mert az rontana a helyzeten.
Sajnos anya nem tudott mit tanácsolni. Megértem. Ha az én gyerekemmel lenne ez, akkor én is kétségbe lennék esve.
Azóta sikeresen elkerülöm a konfliktusokat Deborahval. Viszont valamit furcsállok...Deborah mostanában egyre kevesebbet van suliban, és Arminnal is kevesebbet látom. Mi történhetett?
Kentin miután jobban lett visszakellet mennie a katonai suliba egy-két hétre. Így nem igazán volt alkalmam elmesélni neki a dolgokat. De majd ha visszajön, akkor elmesélem neki töviről-hegyire, hogy mi is történt.
Március 17...nemsokára itt a tavaszi szünet. Ja, még majdnem másfél hét. De remélem hamar eljön. Rosaval megbeszéltük, hogy az egészet együtt-töltjük. Végre vele lehetek egy kicsit.
Ma is a barátnőmmel mentem a suliba. Kellemes tavaszi szél fújt ma is.
Utolsó óránk a boszorkány osztályával volt. Rosa hamarabb elment, mert korrepetálásra kell járnia, hogy ne bukjon meg matekból. Korrepetálnám én is, de matekból..azért ennyire bolond nem vagyok.
Csak én maradtam az öltözőben. Mikor mentem volna már ki akkor Deborah elállta az utamat.
- Ne haragudj, de nem állnám odébb? Hazamennék.
- Mily rég beszéltünk, drága Skylin! Beletörődtél abba, hogy Armin nem a tied?
Ekkor vettem észre, hogy Nataniel visszamegy a fiúk öltözőjébe, de nem igazán foglalkoztam vele, ahogy Deborah se.
- Nem, nem törődtem bele. Undorító vagy. Csak kihasználod őt és az érzéseit.
- Miket beszélsz?!
- Tudom jól, hogy csak azért vagy vele kedves, és használod ki, mert az apja jóba van egy menedzserrel. Neked a menedzser kell, nem Armin.
- És én még azt hittem, hogy buta vagy! Egyébként fején találtad a szöget, drága. Mostanában annál a menedzsernél voltam, pár dalt felvenni és megbeszéléseken. Ezért is hiányoztam. Arminnal pedig kevesebbet foglalkozok, hogy majd ha eltűntem, akkor ne sírjon annyira utánam.
- Hogy lehet valaki ennyire gerinctelen?! Miért bántod Armint?!
- Nem mintha érdekelne engem Armin. A karrierem az első, és a legfontosabb. Más nem érdekel. Egyébként is rohadt irritáló az a gyerek! Mindig csak játszik szinte, ahelyett, hogy velem foglalkozna. Ráadásul még helyesnek se helyes. Szőke hajjal, és zöld szemmel már sokkal jobb lenne a külseje. És még divatérzéke sincs. Hát milyen ruhákban jár már? Éget engem nap, mint nap. Ja és azt még kihagytam, hogy egy hozzá hasonló balfékkel még sose találkoztam. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire hiszékeny, és fordíthat hátat a barátinak? Lehet meglep, de van egy legjobb barátnőm. Ő az egyetlen akivel nem bánok úgy mint másokkal, és megbecsülöm. Őt soha nem hagynám el egy olyan emberért mint jómagam.
- Ezt úgy mondod, mintha...
- Ha arra gondolsz, hogy utálom magam, akkor jó helyen kapiskálsz. De hát ezen nem lehet javítani se változtatni. - mosolyodott el, miközben megvonta a vállát.
- Komolyan mondom sajnállak téged.
- Nem kell engem sajnálni. Inkább sajnáld a kis Arminod, nehogy összetörjön az a divatja járt szíve.
- Hogy beszélhetsz így róla?! Ő eldobott mindent csak is miattad! Összeveszett a barátaival, és a testvérével is! A jegyei romlottak amióta ismer téged! És csak, hogy tudd! Lehet, hogy pár hete ismertem csak, de az idő alatt rájöttem, hogy ő a leghelyesebb, legkedvesebb, legidiótább és legjobb ember akit ismerhetek! Szóval ne merje nekem szidni egy olyan romlott elméjű, mint te!
- Lehet igazad van. - vonta meg a vállát - Bocs. Én ilyen vagyok. De remélem egyszer megváltozok. Viszont most mennem kell, drága. A menedzserem elintézte nekem, hogy külföldön vehessek fel zenéket. Ő is velem jön, szóval ideje pakolnom. - fordult meg, majd intett nekem, azonban nem ment ki, csak állt.
- Igaz ez...? - jött be az ajtón egy ismerős alak - Komolyan igaz ez?
A vér ebben a pillanatban megfagyott bennem. Komolyan itt volt egész végig?! Vagy csak most ért ide?
- Mindent...mindent hallottam! - emelte meg a mondat végére a hangját.
- Igen. Figyelj, nem kamuzok már neked tovább. Csak kihasználtalak, hogy elérjem a céljaimat. És minden hazugság volt, amit Skylin tett, hisz én voltam az! Örülök, hogy találtam 2 ilyen balféket, akiket egymásnak ugraszthatok.
- Már az elejétől kezdve itt voltam, de nem akartam hinni a fülemnek...miért? Miért tetted?
- Süket vagy, ember?! Soha se számítottál nekem, csak a cél vezényelt. És ha most megbocsájtotok, akkor mennék pakolni. - intett egyet ismét - Jó volt a játék, de a használt kacatokat sokszor megunom. Na hali. - intett mosolyogva, majd elment.
Armin csak nézett maga elé, ökölbe szorított kezekkel. Iszonyatosan sajnáltam őt, de remélem végre visszatért a józan esze. Pár másodperc múlva Armin leült az egyik padra.
Mondani akartam neki valami megnyugtatót, de semmi nem jutott eszembe, feleslegesen meg nem akartam beszélni.
- Hogy lehettem ekkora idióta? - nevetett halkan magán - Mindent és mindenkit félredobtam ez miatt a lány miatt....pedig nem is szerettem...csak ő meghallgatott és támaszt nyújtott...és ezekért az apróságokért dobtalak el magam mellől titeket...
Percekig csak így voltunk. Majd ő egyszer csak felállt, és elindult kifelé. Nem akartam, hogy ilyen állapotban egyedül legyen.
Elhatároztam magam, majd átöleltem hátulról, hogy ne tudjon elmenni.
Egyikünk se szólt addig semmit, míg Armin meg nem fogta a kezemet.
- Sajnálom... - szólt halkan - Sajnálom, sajnálom, sajnálom, végtelenül sajnálom! - beszélt egyre halkabban.
Én csak nekidöntöttem a fejemet a hátának. Kissé eláztattam a pólóját a könnyeim miatt, de nem érdekelt. Boldog voltam. Boldog, hogy végre vége a rémálomnak és Armin szabad. Enyhe mosoly kúszott a számra, azonban rögtön eltűnt, amint Armin kiszabadult a szorításomból.
- Megtudsz nekem bocsátani? - nézett a szemeimbe.
Csillogott gyönyörű szeme a nedvességtől. Arca is hamar nedves lett neki.
Megakartam szólalni, hogy "igen", azonban nem tudtam kimondani. Tudatni akartam vele, hogy nem haragszom, de éreztem a szívem legmélyén, hogy erre még idő kell nekem. Így csak bámultam könnymentes szemeimmel a csillogó szemeit.
- Időre van szükségem, hogy átgondoljak mindent. - szólaltam meg.
Látszott rajta, hogy még szomorúbb lett a válaszomon. Valószínűleg azt gondolta, hogy ez egy nemet jelen. Pedig nem így van.
- De ez nem egy nemet jelent, te butus.
- Végül is azt is megérteném, hogy nemet mondanál. Nagyon csúnyán bántam veled, amit szeretnék helyrehozni. - pislogta ki a könnyt a szeméből.
- Hamar válaszolok neked, csak ne aggódj! - öleltem meg őt hirtelen.
Hiába nem tudtam, hogy jelenleg hogy is állok hozzá, de azt tudtam, hogy ez az ölelés majd segít neki egy kicsit.
Miután elengedtem Armint, mind a ketten külön utakon mentünk haza. Mikor hazaértem felhívtam Rosat, és elmeséltem neki mi is történt. Ő persze átakart rohanni hozzám, de mivel jó pár utcával arrébb lakott, és még tartott a korrepetálása ezért nem jöhetett.
Miután beszéltem a barátnőmmel anyának akartam elmondani a történteket.
- Anya! - ballagtam le a konyhába. Anya az asztalnál ült és olvasott - Képzeld! - ültem le gyorsan és boldogan elé.
- Na mi ez a boldogság? - mosolyodott el, majd becsukta az újságot.
- Minden megoldódott!
Elmeséltem anyának a dolgokat.
- Ez szuper! Viszont egy dolgot nem értek. Ha most ilyen boldog vagy, akkor miért azt mondtad neki, hogy átkel gondolnod a dolgokat?
- Mert átkel gondolnom. Megbocsájtottam neki, és szeretem is. De nem tudom, hogy ugyanolyan lenne-e minden mint régen...
- Az lesz, hidd el! - fogta meg anya bátorítás képpen a kezemet - Beszéld meg vele rendesen a dolgokat és minden rendbe jön. Szerinted én apáddal könnyen jöttem össze? Még a kezét is én kértem meg.
- Hazudsz. - néztem rá meglepetten.
- Nem, nem hazudok. - nevetett - A bátyáddal voltam terhes, és én kértem meg a kezét, mert ő nem merte. De utána megkérte ő is, csak az nem volt hivatalosan az első.
- Nem mondom, hogy furák vagytok, de furák vagytok. - nevettem - Amúgy nem hinném, hogy Armin összeakarna jönni velem. - vakartam a tarkóm.
- Ki tudja. Ha ennyire kivolt és bocsánatot kért, akkor bármi lehet. - kacsintott anya.
Csak mosolyogni tudtam anya butaságain. Örültem, hogy Rosan kívül van még valaki aki nő, és megtudom beszélni vele a dolgaimat.
Másnap nagy boldogsághormonokkal mentem suliba. Este átgondoltam mindent. Elég volt az anyámmal való és a Rosaval való beszélgetés, plusz az esti gondolataim ahhoz, hogy eldöntsem mit akarok.
Mikor beértem a suliba, boldogan Alexy nyakába ugrottam.
- Alexyyy! - visítottam - Annyira boldog vagyok!
- Tudom Rosalya mesélte, hogy mi történt, meg Armintól is hallottam.
- Te nem örülsz ennek? - húzódtam el Alexytől.
- Hogy ne örülnék annak, hogy megszabadultunk attól a nőtől, aki kárt okozott benned és Arminban? Csak aggódom Armin miatt. Ma nem akart jönni iskolába, és a szobájából se mozdul ki tegnap óta.
- Armin... - suttogtam magam elé - Nem tehetnénk érte valamit?
- Hát..ha valaki meglátogatná. - küldött felém sármos mosolyt Rosa.
- Miért pont én? - lepődtem meg.
- Csak úgy. - mosolygott miközben felvonta a vállát.
- Ti..tudtok valamit amit én nem? - néztem rájuk.
- Mi? Mit tudnánk? - mosolygott Alexy, és Rosa.
- Na most mennünk kell nyelvi órára. - szólt a kék hajú.
- Hé, mondjátok már el! - kiabáltam utánuk, de semmi haszna nem volt.
Eltelt pár nap, mire hétvége lett. Anyát szombaton felhívták a kórházból, hogy az asztma-ellenőrzésemet áttették most hétfőre és keddre.
Így hát hétfőn és kedden nem mentem suliba. De azért lássuk, hogy mi is történt ez alatt a 2 nap alatt:
Castiel szemszög
Most kivételesen beértem rendesen az órákra.
- Tuti valami baj van velem. - sóhajtoztam az ablakpárkánynak dőlve.
- Izé...Hali Castiel.
- Csé. Mi járatban vagy itt? - köszöntem Arminnak.
- Először is megszeretném kérdezni, hogy te haragszol-e rám?
- Nem. - sóhajtottam - Az a lány engem is átvert már, szóval ne parázz. - veregettem vállba.
- Ennek örülök. És még valami, haver. Tudnál nekem valamiben segíteni, Castiel?
- Miben? Fű kéne? Vagy cigi? Mert ha igen, akkor ne Castielnek hívj, hanem Carlosnak. Nem akarom, hogy lelepleződjek!
Armin ekkor úgy nézett rám, mintha most szöktem volna egy diliházból.
- Figyelj, kis kocka barátom. Ha esetleg valami játék kéne, akkor rossz ajtón kopogtatsz.
- Nem, ha az kéne nem hozzád jönnék. Tanács kéne. Mégpedig...te hogyan szoktál egy lánynak bókolni, vagy elhívni randira.
Huh ezt nem bírom! Olyan szinten elkezdtem nevetni, mint a fene.
- Miből gondolod, hogy én egy nagy csajozógép vagyok? - fogtam a hasam.
- Öhm..igazából Alexy küldött ide, hogy te biztos tudsz segíteni. Szerinte te vagy a második olyan ember ebben az osztályban aki a kisujjából szopja ki a csajozós dumát.
- Most komolyan. Alexy melyik fiúról nem gondolja ezt? - néztem rá fapofával.
- Öhm..asszem Nataniel...meg Dajan.
- Igaz, Natanielen én sem csodálkozok el. - sóhajtottam - De várj! Csak nem az miatt kell, amit hallottam Rosalyáéktól? - néztem rá meglepetten.
- Már te is tudod?! - fogta a fejét.
- Huh, akkor a legjobb emberhez jöttél! - egyenesedtem ki büszkén - Szóóóval. - néztem körbe. Megvan! - Nos, szóval mivel Rosalya vágja-keni a dolgokat, ezért menj oda és dicsérd meg a szép ruháját, és hogy milyen szép ma. Kezdésnek nem rossz, szerintem ezt még te se szúrod el.
- Értettem-mester!
- Na ezt már szeretem! - mosolyogtam büszkén.
Armin megindult a folyosón beszélgető Rosalyahoz, azonban hamar vissza is fordult.
- Most meg mi a fene van, anyám katonája?
- Lá..Láttam egy hatalmas pó..pókot az ajtónál! - nyögte ki reszketve.
- Édes istenem! - csaptam a homlokomr a- Na akkor ideje, hogy a nagy Castiel megmutassa egy nyamvadt, kis és élettelen póknak, hogy ki az úr a háznál!
Mikor odaértem az ajtóhoz, egyből kiszúrta a szememet az a kombájn méretű bestia.
- A MÁLTAI SZŰZ ANYA SEGÍTSEN MEG MINKET! - ordítottam el magamat, majd felugrottam a tanári asztalra.
- Látod?! - ugrott fel mellém Armin.
- Ti meg mi a francot csináltok? - nézett ránk kintről Rosalya.
- Rosalya! Menekülj! Az a bestia egészben befal téged! - mutattam ijedten a pókra.
- Jaj, hisz ez az "a" osztály, osztálypókja. Gyere kicsike. - vette fel azt a szörnyedvényt a kezébe - Ne félj a csúnya fiúktól, nem bántanak. Most nézzétek meg, hogy mennyire megijedt a hangoskodásotokról! - mutatta felénk azt a dögöt.
- Jézusom! Pont, hogy ő akart minket ebédre bekebelezni! Inkább vidd már vissza Lettiék osztályába! - kiabáltam.
- De nem tudom, hogy melyik az ő osztályuk... - tetette Rosalya a hülyét - Mi lenne ha ti vinnétek el? - húzott gúnyos mosolyt az arcára.
- Oh hát itt vagy! - kapta ki hirtelen Dakota Rosa kezéből a pókot.
- Dakota, miért te keresed Lettiék monstrumát, amikor a mi osztálytársunk vagy? - vontam fel a szemöldököm.
- Mert Letti-drágám megkért rá. - mosolygott sármosan.
- Celtyyyy!!!! - jelent meg Letti visongva, majd kikapta a pókot a pasija kezéből, s elrohant.
- Beszartatok egy csajtól! - röhögött ki minket Rosalya és Dakota.
- Ez a dög kezet foghatna Godzillával! - néztem rájuk idegesen, majd lemásztam az asztalról - Remélem nem petézett ide, mert akkor átiratkozom a "b"-sekhez...tudtommal nekik osztálynyuluk van.
- Na, most hogy elhárult a veszély, folytathatjuk a tanítást? - mászott le Armin is az asztalról.
- Nos, míg te halálosan összeszartad a gatyádat ez miatt a porcica miatt, addig én arra a következtetésre jutottam, hogy add önmagad. Nem kell ezt begyakorolni. Add önmagad, haver és minden oké lesz. - paskoltam meg a fejét.
- Ez eddig oké. De nem tudom, hogy ki volt az, aki elmondott magában vagy 20 imát, megidézte hangosan a máltai szűzanyát, és missing impossible és pókember keverékébe felugrott a tanári asztalra, ami majdnem összedőlt alatta. - nézett rám fapofával Armin.
- Meghívlak enni, csak felejtsd el. - sóhajtottam.
Suli után elhívtam fekete hajú barátom enni, közben pedig átbeszéltük a dolgokat.
Másnap suli után elkísértem őt a bejáratig a többiek társaságába.
- Nos, itt az alkalom, amire már 100 éve vártál. - hadonászott Alexy a kezével.
- Iiigazából csak tegnap óta, de nézzük el Alexynek, hogy sose volt 100-as. - néztem fapofával.
- Valóban? - simogatta végig a kezét a vállamon.
- Az isten verne meg Alexy! Hányszor mondjam még, hogy ezt ne csináld?! - akadtam ki.
- De ha egyszer olyan jó pasi vagy, és kívánlak. - birizgálta az ujjait.
- Azzal nincs ellenvetésem, hogy jó pasi vagyok, de azzal igen, hogy ezt csinálod! Nos, hogy visszatérjünk Arminra.
Pillantottam Arminra, azonban ő sehol sem volt.
- Huh? Armin? - forgattam a fejemet.
A többiek, Alexy, Lysander már a kapunál voltak és kiáltoztak Armin után.
- Nagyszerű...engem meg itt hagytatok vele... - sütöttem le a tekintetem.
Skylin szemszög
Már otthon voltam dél óta, és tvztem. Anya dolgozott, és apa is. Eléggé unatkoztam, amikor valaki csöngetett.
- Megyek! - kiabáltam, majd felpattantam és siettem az ajtóhoz.
Nyugodt lendülettel kinyitottam, de aki ott állt előtte, attól kissé meglepődtem.
- Szia. - köszönt nekem mosolyogva Armin.
- Szia. - köszöntem én is pár másodperccel később mosolyogva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése