6. Fejezet: Felejthetetlen este

Már otthon voltam dél óta, és tvztem. Anya dolgozott, és apa is. Eléggé unatkoztam, amikor valaki csöngetett.

- Megyek! - kiabáltam, majd felpattantam és siettem az ajtóhoz.

Nyugodt lendülettel kinyitottam, de aki ott állt előttem, attól kissé meglepődtem.

- Szia. - köszönt nekem mosolyogva Armin.

- Szia. - köszöntem én is pár másodperccel később mosolyogva - Hát te? - kezdtem bele a beszélgetésbe.

- Őszintén szólva kissé furcsa most itt állnom és beszélgetnem veled. - vakarta zavartan a tarkóját.

- Még nekem mondod? A legnagyobb ribancnak? - húztam halvány mosolyra a számat, miközben az ajtófélfának dőltem.

Éreztem, hogy kellemetlen lesz a légkör. De ezt leginkább Armin árasztotta magából.

- Sajnálom. - zavarta meg a csöndet.

- Figyelj... - Armin a szavamba vágott.

- Tudom hülye voltam. És megértem, hogy legszívesebben lerugdosnál a pokolba, de mindent rendbe szeretnék hozni veled. Érted? - emelte fel gyenge mozdulattal az államat, hogy gyönyörű szemeibe nézzek.

Azokba a szemekben még a mai napig elveszek és nem találom a kiutat.

- Nem hagytad, hogy befejezzem. - húztam el a fejemet - Valóban rosszul estek ezek a tettek, de nem haragszom rád.

- Viszont én még mindig haragszom magamra. - biccentette oldalra a fejét.

- Nem kell. Ember vagy és minden ember, ahogy te is, követ el hibát. Egyébként csak ezért jöttél? - vontam kérdőre kedvesen.

- Igen, meg lenne feléd egy kérdésem. - mosolygott rám barátságosan - Jövőh-

Armin mondanivalóját az ég szakította félbe. Eddig is borús volt az ég, de most az eső is elkezdett esni. Március van, mit vártunk az időtől?

- Gyere be, gyorsan! - ragadtam meg Armin kezét, és behúztam gyors, hogy ne verjen be az eső, és ne ázzon meg - Szerintem az idő azt akarja, hogy itt maradj. - nevettem.

- Nem csak az idő szeretné. - vonogatta a szemöldökét célzásképpen.

- Na gyere beljebb. - invitáltam be hozzánk - Kérsz valamit inni esetleg?

- Nem, de azért köszönöm. - ült le az asztalhoz, én pedig helyet foglaltam vele szemben.

- És mondd csak. Miért nem jöttél suliba pénteken? - vágtam bele a közepébe.

Tudtam hogy otthon volt, de nagyon kíváncsi voltam, hogy mit csinált otthonom.

- Átgondoltam mindent. Deborahval, magammal és nem utolsó sorban veled kapcsolatban.

- Velem kapcsolatban? - lepődtem meg.

- Igen. Többet érsz nekem, mint az a lány. - szólt nagy komolysággal.

Wow...erre nem tudtam válaszolni, és ő se reagált különösebben arra amit ő maga mondott. Hirtelen kínossá kezdett válni a levegő.

- Várj, apud nem öl meg ha itt talál? - ijedt meg Armin.

- Max kivág az esőbe, mint valami csöves állatot. - vontam meg a vállam.

- Azért azt szögezzük le, hogy egy csövesnél sokkal jobban nézek ki.

- Ebben akkor nem vitatkoznék veled. - mosolyodtam el.

- Na de most komolyan parázok apádtól. - lett komoly ismét - De gondolom csak vicceltél azzal, hogy kivág az esőbe. - legyintett egyet.

- Ezzel még én se merek viccelni. És még csak az egyes fokozatot mondtam azzal, hogy kivág az esőbe, mint macskát szarni.

- Mindegy egyszer élek. Alexyre hagyom a szobámat, rád meg a játékaimat. - dőlt hátra mosolyogva a széken.

- Nem mintha tudnék játszani velük, vagy értenék hozzájuk. - sütöttem le a tekintetemet.

- Azért adom azokat neked, mert különlegesek számomra.

A pír ellepte az arcom. Ismét nem tudtam mit felelni neki.

Arminnal egészen addig nyugodtan és nevetgélve beszélgettünk, ameddig nem hallottam, hogy beáll egy kocsi a felhajtóra.

- Apukád?!

- Nem tudom, mert még anya se szokott ilyenkor megjönni! Gyere gyorsan! - ragadtam kézen, majd a kanapéhoz vezettem, ahonnan ledobáltam a párnákat és a takarót is - Feküdj a kanapéra, hogy eltudjalak fedni!

- Elakarsz élve temetni? - gúnyolódott mosolyogva.

- Van jobb ötleted?! Én épp azon fáradozok, hogy ne halj meg!

- De csak nem öl meg azért, mert átjöttem. - sóhajtott nagyot.

- Te nem ismered apámat!

- Akkor elbújok a szobádban! - rohant fel az emeletre.

- De nem tudod me-

- Tévedés, múltkor már jártam itt! - kiabált vissza gúnyosan.

A szülöm aki hazaért, épp akkor jött be az ajtón, amikor Armin felért. Ha nem bújik el és lebukunk, akkor megetetek vele egy könyvet, csakhogy legyen Arminban egy kis értelem.

- Megjöttem! - köszönt anya, miközben levette a cipőjét, dzsekijét pedig a fogasra akasztotta.

- Szia anyukám! - öleltem meg idegesen.

- Egész nap unatkoztál? - adott puszit az arcomra.

Jaj...anya nem láthatja meg Armint a szobámba!

- Nem, de eszembe jutott, hogy Rosat felkel hívnom! - siettem a lépcsőn, de anya utánam szólt.

- Várj, előttem elkel újságolnom valamit! - jött felém mosolyogva.

- Nem lehetne később? - értem fel a lépcső tetejére.

- Nem, kicsim ez nagyon fontos!

Gyorsan berohantam a szobámba.

- Armin, hol vagy? - nézelődtem minden felé, amikor megláttam őt a szekrényem mellett állva, miközben a kabátom van rajta - Mi a francot csinálsz?

- Beolvadok a környezetbe, és aki bejön azt hiszi, hogy próbababa vagyok. Na amúgy ki jött haza?

- Az értelmesség csak úgy árad belőled. De erre most nincs időnk! Anya ide tart! Bújj a szekrénybe!

- Mi? Nem akarok!

- Nem akarás, hanem életek múlnak ezen! - löktem be a szekrénybe.

- Ez annyira vicces. - csukta magára a szekrényajtót.

Anya ebben a pillanatban robogott be utánam. A szívem a torkomban dobogott.

- Nem igaz, hogy nem ér rá később, anya!

- Arminról van szó, de te tudod. - játszotta meg előttem a sértődékenyt.

- Huh? Mi van Arminal? - kaptam fel rá a fejemet.

- Na erre már mindjárt felfigyelsz! - mosolygott - Az anyukájuk az én munkatársam és ma beszélgettem vele kettőtökről. Nagyon jóba vagyok vele.

- Ez nagyszerű...de nem lehetne később? Egyedül szeretnék lenni... - néztem oldalra.

- Jaj nekem! Csak nem a kényes napjaidban vagy? - nézett rám aggódva anya.

Halk kuncogást hallottam a szekrényből.

- Nem, de muszáj erről beszélnünk? - lettem ideges.

- Miért? Csak te vagy itthon meg én. Előttem nyugodtan beszélhetsz erről, hisz nemsokára 18 leszel. Így persze, hogy érdeklődök ez miatt, hisz ki tudja, hogy mikor fe-

- Anya most már tényleg elég! - vágtam a szavába.

- Csak nem? - tette a kezét a szája elé - Már megtörtént? Kivel? Azzal a Piroskával? Natanielel? Lysanderrel?

Itt már lehetett hallani, hogy Armin nem bírja visszafogni a röhögést.

- Esetleg Arminnal? - kérdezte mosolyogva - Előlem nem kell titkolni, csak tudod a megfelelő védekezés fontos, és a kényes napokon nem sz-

- Anya, tudom tudom, és nem feküdtem le még senkivel, szóval mehetsz is a dolgodra.. Egyébként, hogy hogy ilyen hamar jöttél haza?

Itt már éreztem, hogy a szekrény ajtaja mozgolódik. Armin csak még egy kicsit tarts ki!

De Fortuna most se volt hű hozzám. Armin nem bírta tovább, és addig fészkalodott, míg a szekrény ajtóm ki nem nyílt, ő pedig rám esett. Hassal értem földet, míg ő a hátamon feküdt háttal és röhögött mint egy elmebajos.

- Sa..Sajnálom Sky. - nyögte ki nagy nehezen.

- Me..megtudom magyarázni! - néztem anyára zavartan.

- Tudod jól, hogy én nem apád vagyok, és nem tiltom meg, hogy együtt legyetek. Szóval nem kell rejtegetned. A szekrényedbe meg főleg nem.

- Nem vagyunk együtt. - szóltam ismét zavartan, miközben ledobtam magamról Armint és mind a ketten felálltunk.

- Jó napot. - mosolygott Armin.

- Most buktunk le, de te itt jómodoroskodsz? - néztem rá fapofával.

- Épp az előbb mondta, hogy őt nem zavarja. - értetlenkedett.

- Armin bejött az eső miatt, de mikor hazaértél azt hittük apa az és innen már tudod. - magyarázkodtam.

- Ha apád kap rajta, akkor bajban lennél. De akkor hagylak titeket. Ha kell valami, akkor a konyhában leszek. - kacsintott anya, majd elment.

- A szívem majdnem megállt. - sóhajtottam nagyot.

- Szerintem elég vicces volt. Sok dolgot megtudtam rólad. - vigyorgott perverzül.

- Elmész a fenébe, ez nagyon kínos volt. - löktem rajta egyet.

- Csak ne, hogy kidobj az esőbe.

- Ha nem kedvelnélek, akkor kidobnálak. - dugtam ki rá a nyelvem - Viszont akármennyire akarok veled még beszélgetni, apa is lehet nemsokára megjön.

- Értem-értem. - ment ki a szobámból.

Ballagtunk lefele, viszont az eső még mindig esett.

- Kicsim, apád hívott, hogy ma ő is előbb hazajön. Sajnálom Armin, hogy erre kérlek, de menj el. - nézett anya kedvesen a mellettem álló fiúra.

- A saját biztonságom érdekében? - mosolygott miközben húzta a cipőjét.

- Igen! - nyomtam a kezébe egy esernyőt miután felállt.

- Köszönöm a vendéglátást. A szekrényed egy élmény volt! - mosolygott kisfiúsan.

Még így is eláztunk egy kicsit mikor kikísértem őt, hiába álltunk csak az ajtóban.

- Figyelj. - nézett rám zavartan. Haja vizes lett és a szemei ismét gyönyörűen ragyogtak - Hallottam a többiektől, hogy tavaszi szünet előtt szokott lenni egy bál a suliban. Lenne kedved eljönni velem erre a jövőhéten?

Eléggé meglepett, hogy elhívott erre.

- Ezt...vegyem egy randinak? - mosolyogtam rá, immáron én is ázott hajjal.

- Talán. Na jó, igen. - biccentette nevetve oldalra a fejét.

- Értem. Nos, szívesen elmegyek veled. - mosolyogtam rá.

- Tényleg? - szólalt fel vidáman - Akkor a részleteket, majd még megbeszéljük, igaz?

- Persze. Na siess. Nem akarom, hogy miattam betegedj meg. - invitáltam haza.

- Később még beszélünk a nap folyamán? - lépett le a lépcsőről a vizes útra, mely a kapunkhoz vezetett.

- Persze, hogy beszélünk, de tényleg menj már! - mentem utána az esőbe, majd ismét meglöktem, majd egy mosolyt küldtem felé ismét.

Armin ekkor egy hirtelen lökettel ölelt meg engem. Olyan szorosan ölelt, hogy majd összeroppantam. De bevallom nagyon jól esett. Már hiányzott az illata. Visszaöleltem őt. Furcsa mód, az esernyőt bírta tartani, hogy ne ázzunk meg még ennél jobban is.

- Szia. - húzódott el, miközben egy puszival ajándékozta meg a homlokom, majd intett egyet és már itt sem volt.

Ha nem az esőbben lettem volna, akkor ott álltam volna még egy darabig a megdöbbentség miatt, de mivel én sem akartam megbetegedni, ezért hamar visszamentem a házba.

- Mindent láttam. - mosolygott anya. Komolyan, mintha Rosat látnám. Ő is így szokott örülni.

- Nem lehet, hogy Rosaval rokonok vagytok? - nevettem el magamat - Ő is ugyanígy szokott örvendezni.

- Nem tudom miről beszélsz. Viszont a előbbi alapján szép jövőtök lesz. - mosolygott ismét.

- Jaj, anya. - húztam a számat, majd felrohantam a szobámba.

Jó lenne ha bekövetkezne amit anya gondol...

- Oh jaj... - pillantottam a padlóra félve, amikor megláttam Armin mobilját. Biztos akkor esett ki neki, amikor kiesett a szekrényből.

Hívni kezdtem Alexyt remélve, hogy felveszi. Azonban a vihar miatt nem volt térerő, így utolsó reményemben írtam neki Messengeren. Hál' istennek itt elküldte az üzenetet, azonban Alexy 2 órája volt utoljára elérhető és nem hiszem, hogy mostanában fog fellépni..

Most mit csináljak? Biztos szüksége van rá. Így hát nem beszélek ma már vele.

Armin telefonját betettem a fiókomba, majd elmentem egyet fürdeni. Igaz, még csak 5 óra volt, de miért ne? Belementem a forró vízbe, mely jól esett a bőrömnek. Ez a melegség sokszor megtudott engem nyugtatni.

- Mi volt az a nagy ölelés? És az a puszi? - ezeken járt az agyam, míg a kádban voltam.

Mire kijöttem volt vagy 7 óra. Huh, rekord megdöntve!

Mire végeztem a fürdéssel addigra a vihar is eloszlott és Alexy is visszaírt. Vagyis inkább Armin írt nekem vissza Alexy telefonjáról, hogy majd holnap vigyem el neki a suliba.

Amúgy én is erre gondoltam. De, majd azt hiszi eladom a betyár piacon a telefonját, a kis titkaival együtt?

Másnap kivételesen időben bementem, talán túl korán is. Vagy még 40 percem volt. Meglepetésemre Alexy jött szembe velem egyedül a folyosón. Mikor meglátott szó szerint a nyakamba ugrott.

- Alexy, nekem is hiányoztál, de megfulladok. - öleltem vissza, de az ő ölelését nem tudtam túlszárnyalni, pedig én is erősen tudok ölelni.

- Annyira hiányooooztáál! - húzta el a szó, miközben eltávolodott - Nagyon unalmas volt nélküled ez a két nap. - biggyesztette el az ajkait - Egyébként, hogy hogy ilyen korán itt vagy?

- Ezt én is kérdezhetném tőled.

- Nem én szoktam késni szinte minden reggel. - fonta össze a karjait.

- Iiiigaz, bocs. Csak Kentin nincs itt, így nem igazán kapkodom magam. - sóhajtottam mélyet.

- Ja, jut eszembe! - váltott témát Alexy - Rosa kifog nyírni. - vigyorgott.

- Öhm...ez nem hiszem, hogy annyira vicces, de miért? Tudta, hogy hiányozni fogok.

- Nem, nem ezért. Majd meglátod, csak gyere! - itt már Alexynek eltűnt a vigyorgása.

Kézen ragadott, majd a teremig húzott. Komolyan elvisz engem Rosahoz, hogy kivégezzen?! Beléptem a terembe. Armin szokásához hívően megint a PsP-jét nyomta. Castiel és Nataniel beszélgettek. Jézusom, betegek vagy mi van?! Rosa..Rosa meg hát dühösen jött felém.

- Skylin Rixton most beszélgetni fogunk! - ragadta meg a kezemet dühösen.

- Hé, azért ne legyél ennyire durva vele. - pufogott Alexy.

- Kussolsz, Törpilla! - lökte arrébb Alexyt, majd elhagyta velem a termet.

- Huh? Törpilla? - pislogott értetlenül Alexy.

- Gondolom a kék haj miatt. A többit meg szerintem vágod. - magyarázta Dakota Alexynek.

Rosa elrángatott engem a kertész klubhoz.

- Remek itt nem fog minket hallani senki. - engedett el barátnőm.

Ja, senki se fogja hallani a segélykérésemet...

- Skylin neked teljesen elmentek otthonról?! - kezdett bele - Alexytől hallottam, hogy mi volt tegnap, amikor Armin elment hozzád. Hogy tudod neki ilyen könnyedséggel megbocsájtani azt amit tett? Így soha nem tanul a hibáiból!

- Valahol a szívem mélyén még engem is bánt a dolog, és hidd el haragszom rá. Viszont tudod milyen szar Rosa, anélkül az ember nélkül akit szeretsz?

- 2 napig nem voltál iskolába. Áttudom érezni. - fonta össze a karjait.

- Jaj, te nekem is hiányoztál. - mosolyogtam biztatóan - De ez most más. Miután annyi mindent megtettem azért, hogy megszabaduljunk Deborahtól nagyon örültem, hogy Armin ismét a miénk. Miért, te mit csinálták volna, ha Leighel van ez meg veled?

- Egy, Leigh nem csinálna ilyet. Kettő, ha mégis megtörténne, akkor egy jó pár hétig szerintem nem is szólnék hozzá az hótzihe.

- Lehet, hogy most haragszol rám ez miatt, de tudod jól milyen vagyok. Nem bírnám sokáig nélküle. Elég volt majdnem 1 hónap...az alatt is tudod min mentem át.. - könnyesedet be a szemem.

- Jaj, nem haragszom már! Arminra vagyok dühös és legszívesebben elásnám a temetőben. - ölelt meg szorosan - Ha nem hozza rendbe valahogy, akkor gondoskodok róla, hogy míg én a javítóban, ő addig a holtakkal legyen.

- Azért kérlek ne bántsd, mert akkor megint szarul leszek. - nevettem búsan.

Szerettem Rosaban, hogy mindig feltud engem vidítani.

- Jaaa, mellesleg nem lesz első két óránk. - húzódott el - A diri persze, hogy csak most tudott szólni.

- Akkor a többiek ezért nincsenek még itt?

- Igen. Írtunk nekik, hogy ne jöjjenek be. Egyébként most mi lesz veletek?

Kérdően néztem Rosara.

- Elmész vele a bálra, egy randi gyanánt. Utána mi lesz?

- Nem tudom, Rosa. Amit hoz a sors.

- Nekem a sors azt suttogja, hogy mindezek után képes eldobni téged egy új Ps4-ért is. Meg ha én lennék a sors, akkor kiköltöztetném Hollandiába.

- Nem vagyunk együtt, szóval ja...nem tudom...

Szó nélkül visszamentem. A teremben most már csak Armin volt meg Kim. Armin ügyet se vetve játszott tovább. Nagyon megszerettem volna kérdezni tőle, hogy mindig itt lesz-e nekem, de mivel nem voltunk együtt ezért nem kérdezhettem meg.

- Szia. - köszöntem végül neki, miközben leültem mellé.

Ő annyira bele volt merülve, hogy észre se vett engem. Már felálltam és készültem elmenni, amikor megszólalt.

- Hali, bocsi csak a döntőt játszom. - beszélt hozzám miközben még mindig játszott. Azonban én hirtelen kikaptam a kezéből a konzolt - Hé! - nyúlt utána, de mivel ült, így nem érte el.

- Tessék ezt megkapod, ez pedig nálam marad. - tettem az asztalra a telefonját.

- De ezen nincs játék. Add vissza. - állt fel.

Én persze hátráltam, míg neki nem ütköztem a tanári asztalnak. Gyors felugrottam rá. Kim mindeközben kiment a teremből.

- Na ide is felérsz? - gúnyolódtam miközben felemeltem a kezemet, melyben a konzol díszelgett.

- Nem-e? - lett komoly, majd elkapott a derekamnál fogva. Felemelt és nem eresztett. persze a fejemet majdnem bevertem a plafonba.

- Hé, ez nekem túl magas, tegyél le! - hisztiztem a karjaiban.

- Visszakapom? - mosolyodott el.

- Azt már nem! Nem figyelsz rám soha! - kiabáltam vele.

Ekkor Armin visszatett az asztalra. A kezemet még mindig nem engedtem le. Szenvedjen még kicsit a konzolja nélkül. Ám ami ekkor következett arra nem számítottam. Armin lendületet vett, majd akkorát ugrott mint valami ugró majom. A feje épp, hogy nem súrolta a plafont, és könnyűszerrel elvette a játékkonzolt a kezemből.

- Te..nem vagy normális. - képedtem el.

- Tudod Boris nálunk is tartott tesit, és tudom, hogy milyen katonai kiképzések vannak tesi órán. Ha meg zavar, akkor nyugodtan szólj nekem, nem sértődök meg. Főleg meg nem rá. Szeretek veled beszélgetni. - rakta a konzolt az asztalra.

- Sokszor nem úgy tűnik. - húztam a szám, majd a tanári asztalra ültem.

- Ja, jut eszembe. Az esernyődet elfelejtettem hozni, szóval nyugodtan átjöhetsz érte.

- Véletlenül se direkt hagytad otthon, igaz? - vontam fel a szemöldököm.

- Áh, hova gondolsz te? - mosolygott szokásához hívően.

A nap további része unalmasan telt el. Alexyt rábeszéltem, hogy hozza vissza az esernyőm, mert én lusta vagyok elmenni érte. Ígymásnap a suliban átadta. Gyorsan eltelt a hét, amit a következő követett.

A bál pénteken lesz, utána 1 hetes tavaszi szünet végre! Már alig várom, de komolyan.

Olyan lassan telt a hét, hogy azt hittem beledöglök. Csütörtökön közölték velünk, hogy pénteken nem lesz tanítás, mert a tanárok készülődnek a bálra. Szuper! Akkor Rosa tud segíteni elkészülni.

Péntek reggel fura mód kipihentem keltem. A hangulatom az egeket verte. Bármikor az estére gondoltam boldog lettem és egyben izgatott is. Első bálom volt, még szép, hogy az voltam. Ráadásul azzal a fiúval megyek, akit szeretek.

Rosa délután átcuccolt hozzám minden egyes báli kellékével. Őt Leigh foga vinni. Igaz Leigh nem a suli tagja, de lehet kívülállókat behozni.

- Mivel ismerlek, a hajadat rádbízom. Az arcodat azonban kezelésbe veszem majd. - vette elő a 2 tonnás sminkkészletét.

- Nem lehetne, hogy most az egyszer megússzam? Kééérlek, nem akarok annyira cicomás lenni, mert a sminket se szeretem. - néztem rá kiskutya szemekkel.

- Igaz, te smink nélkül is gyönyörű vagy. - gondolkodott el - Akkor ezt majd magamra pakolom. Több jut nekem. - dobta az ágyamra - Most keressünk valami göncöt neked.

Rosaval körülbelül ugyanakkora volt a méretünk. Vagy inkább az én méretem volt akkora mint Rosaé.

- Na ez lehet jó lesz. - vett elő egy egybe szoknyát a szekrényemből - Tökéletes lesz. Jól is áll, és rég volt rajtad.

- És megmondanád, hogy milyen cipőt húzok fel hozzá? Hahó! Nekem csak sportcipőim meg dorkóim vannak. - ébresztettem fel, kisebb-nagyobb sikerrel.

- Na mi van a kezemben? - rántott elő mosolyogva egy magassarkút a táskájából. Igaz a sarka egybe volt meg minden, de én még ebben is kitörném a nyakamat.

- Nem vetted észre ezalatt a sok év alatt, hogy bennem semmi nőies sincs? Nem, hogy ebben járjak. - fintorogtam.

- Van benned nőiesség. Nem mindenki tud ebben járni, de betanítalak.

- Nem vagyok én kutya. - nevettem el magam.

Mire Rosa kisminkelte magát, én addig lefürödtem, hajat mostam és kivasaltam a hajamat.

- Hogy bírsz eddig készülődni? - vontam kérdőre.

- A ruhát mindig előtte felveszem, így más csak ez marad. - fejezte be az utolsó simításokat magán.

A bál este 8-kor kezdődött. Mi értünk azonban fél 9-kor jönnek a fiúk. Armin eljön értünk és vele jön Nataniel is.

- Rosa nagyon nem tudok én ebbe menni. - szóltam kétségbeesetten barátnőmnek - Ráadásul..basszus! - csaptam a homlokomra - E..elfelejtettem elkéretőzni..

- Hogy felejthettél el egy ilyen fontos dolgot?! - nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Sokat kellett tanulni és kiment a fejemből..de anyáék még nincsenek itthon...ha sietünk akkor eltudok menni. Hagyok egy üzenetet, hogy a szobámban vagyok és ne zavarjanak. - firkantottam le egy cetlire, majd a hűtőre tettem egy hűtőmágnes segítségével - remélem nem fognak gyanút.

Rosaval kint vártuk a fiúkat a kapunk előtt. Pár percig álltunk, majd megláttam a fiúkat. Eléggé zavartan jöttek felénk. Mikor megálltak Armin zavartan nézett rám.

- Nagyon gáz? - néztek ránk Natanielel.

Én csak mosolyogtam, mert nagyon édesek voltak. Főleg Armin. Azzal a zavarba jött tekintetével újra belé szerettem.

Armin rám nézett és miután végigmért engem, elmosolyodott.

- Mit mosolyogsz. Hülyén nézek ki, igaz? - néztem rá morcoson.

- Igen, mivel pufogsz, ahelyett, hogy mosolyognál, mert ilyen szép vagy ebben a ruhában.

Tiszta vörös lettem. Nem akartam, hogy meglássák, de Rosa sikeresen észrevette.

- E..egyébként, hogy hogy ennyire kiöltöztetek. Főleg te Armin? Natanielnél már megszoktuk. - kérdeztem rá.

- Rosalya befenyített, hogyha nem öltözök öltönybe, akkor megver. Pedig én egy sötétkék inget akartam egy ünneplős nadrággal és cipővel. Nem értem az miért nem lett vo-  - Armin elhallgatott, amint meglátta Rosat.

Gondolom gyilkos tekintettel nézte őt.

- Na...Na de mindegy. Inkább menjünk. - állt mellém majd hátrahúzott, hogy kettesben tudjunk lenni, Rosa meg Nataniel pedig menjenek elől - Amúgy tényleg gyönyörű vagy ebben. - szólalt meg pár perc múlva.

- Köszönöm...de mehetnénk lassabban? Sehogy se bírok ebben a cipőben menni. Rosa meg rám erőltette.

- Oh, te szegény. Kapaszkodj belém. - nevetett ki.

Legszívesebben megütöttem volna, de nem tettem. Helyette belekapaszkodtam, de a bokám majdnem kiment párszor.

- Amúgy... - nézett rám - Majdnem egymagasak vagyunk így. Most nem vagy törpike. - nevetett rajtam újra.

Itt már nem türtőztettem magam. Hasba vágtam Armint, de nem erősen, de azért megérezte. Remélem.

- Jól van, jól van, sajnálom! - emelte fel a kezét védekezésképpen, de én abba kapaszkodtam így majdnem hátravágódtam, azonban ő elkapott.

Megköszöntem neki. Az úton nem igazán beszélgettünk. Mire a suliba értünk, addigra már sokan voltak. Rosa elment Leighez, minket hátrahagyva. Viszont utoljára még gyilkos pillantást vetett Arminra.

- Komolyan azt hiszi, hogy nem vigyázok rád? - zsörtölődött Armin miközben beléptünk a tornaterembe.

- Csak félt engem. - nyugtatgattam, majd leültem egy székre. A lábam már most széthasadt.

Armin látva, hogy nincs több szék körülöttünk, leguggolt elém.

- Ha ennyire rossz volt menni, szólhattál volna és a hátamra kaplak. - kedves volt tőle, hogy próbált felvidítani de egy jelenleg nem volt kedvem a bálhoz.

- Ha nagyon bulizni akarsz vagy bármi, akkor menj nyugodtan. Én csak rontanám a levegőt, meg a hangulatot, ahogy most is.

- Bolond vagy? Nem csak Rosa miatt, de amúgy sem hagynálak itt. Jól érzem magam veled, és nem érdekel, hogy nem táncolunk vagy semmi. - mosolygott biztatóan.

- Táncolni se tudok. - rontottam le még jobban a kedvem.

- Na gyere, segítek. - kezeit a lábamra tette, majd levette a cipőmet.

Bekel valljam sokkal jobb volt, de mégis égett a pofám. Hogy tud ennyire laza lenni?

- Ne érdekeljen mások véleménye, az a lényeg, hogy mi ketten jól szórakozzunk. - állított engem talpra, majd a táncparkettre invitált. Épp egy lassú zene szólt. Mivel eljutott a tudatáig, hogy az előbb elmondtam semmit se értek a tánchoz, ezért csak könnyű mozdulattal felléptetett engem a lábára, hogy könnyebben tudjak mozogni.

Mindvégig a pólóját, meg a lábunkat bámultam, amíg nem szólt nekem, mire én felkaptam a fejemet.

- Itt vagyok, de a padlót nézd. - mosolygott kedvesen.

- Tényleg nem érdekel téged, hogy mit gondolnak jelenleg rólunk mások? - kérdeztem kissé feszülten.

- Ha érdekelne, akkor nem csinálnám. Na lazulj el kicsit. - szólt határozottan, majd ismét könnyű mozdulattal felemelt a derekamnál fogva - Milyen érzés magasabbnak lenni?

- Megtudnám szokni. - kúszott egy mosoly az arcomra, mire Armin fordult velem párat, majd letett mert szegény elszédült - Jól vagy?  - mosolyogtam.

- Igen, mivel most már jobb a kedved. Kérsz valami innivalót?

- Persze, csak nem alkoholosat. - ültem vissza az egyetlen székre, mely a táncosok mellett volt.

Csak nézelődtem minden fele. Rosa Leighel és Lysanderrel beszélgetett. Castiel csínyt próbált meg elkövetni, de Boris elkapta és kivágta a tornateremből. Szegény, tesin tuti nem ússza ezt meg. Nataniel egy lánnyal volt. A többiek valahol császkáltak.

- Tessék! - jött vissza Armin, egy műanyag poharat tartva felém - Csak kóla volt ami nem alkoholos. Narancs is volt, de azt tudtommal nem szereted.

Megköszöntem majd hamar kiittam a pohár tartamát, majd a kukába dobtam. Nem igazán tudtam, hogy mit csinálhatnánk. De Armin ismét meglepett. Laza mozdulattal az ölembe ült, nekem háttal.

- Egész kényelmes vagy. - fészkalodott fölöttem.

- Ezt nem fordítva kéne? - nevettem el magam.

- Így viccesebb. - nevetett, azonban hamar elcsendesedett - Figyelj. Beszélnünk kéne. - szólt komolyan. Soha nem szólt még hozzám ilyen komoly hangnemmel.

Felállt, mire én követtem a példáját. Kézen ragadott, persze finoman, és bementünk az öltözőbe, ahol sötét volt, és rajtunk kívül senki sem volt. Lámpát nem akartunk kapcsolni, mert akkor mindenki ideözönlene.

Leültünk egymással szemben a padon.

- Lehet viccesen hangzik, de komoly dologról szeretnék veled beszélni.

- Az öltözőben? - nevettem.

- Skylin....

- Igaz, bocsánat. Miről szeretnél beszélni? Baj van? - kezdtem el aggódni. Az a tipikus ember vagyok, akinek ilyenkor minden rossz átsiklik az agyán.

- Nem, nincs baj. Szóval...kettőnkről lenne szó.

Ekkor kérdően néztem Arminra.

- Hallottam Rosalyatól és Alexytől, hogy mennyire kivoltál, amikor volt ez a Deborahs ügy.

Igaz, hogy sötét volt, de még így is láttam, hogy nem engem, hanem a padot bámulja és az ujjait birizgálja. Tudtam, hogy jelenleg szégyelli magát, és nem mer a szemembe nézni.

De mégis...Rosaék hogy tudták ezt neki elmondani?! Nem akartam, hogy tudja mennyire kivoltam miatta..

- Mármint..nem értem, hogy miért, mert szerintem rég utálnod kéne, nem még utánam futni.

- Ezzel meg mire akarsz célozni? - vontam fel a szemöldököm, miközben csak rá néztem.

- Semmire. Csak azt a röpke kérdést szeretném feltenni neked, hogy ezek szerint fontos vagyok neked? - nézett rám.

Jézusom, lángol az arcom! Észre fogja venni, hogy ideges vagyok!

- Igen... - suttogtam. Jaj ne már! Miért nem tudok magamon uralkodni?!

Armin meglepődött a válaszomon. Pár másodperc múlva enyhe melegséget éreztem. Armin volt az. Megfogta a kezemet. Csak kémleltük egymás arcát, mintha ott lett volna a válasz. Majd Armin közeledni kezdett az arcomhoz, de én bepánikoltam, és a gyors a számra tettem a kezem. Armin szája a kezemet puszilta meg. Pár másodperc fáziskésés után, elrántotta a fejét. Mielőtt bármit szólhattunk volna, valaki berontott hozzánk, feloltva a villanyt, mellyel kiégette a retinánkat.

- Hát itt vagytok! Már mindenhol kerestünk titeket! - tajtékzott Rosa, mellette Lysander, Castiel és nem utolsó sorban Leigh.

- Mi..mi az? - kérdeztem nagy nehezen. A szívem még mindig a torkomban dobogott.

- Ennek az ütődöttnek hála, lefújták a bál hátralévő részét. - mutogatott Rosa idegesen Castielre.

- Most mi van? Végre kipipálhatom a lustámon, hogy Boris megkergetett és, hogy a gerendákon tudtam mászkálni. - mosolygott Castiel - Ha Boris nem küld ki a tornateremből, akkor nem fedeztem volna fel azt a csodás helyet.

- Ne Borisra fogjad már! És komolyan mondom nem vagy normális! - kiabált vele a barátnőm.

- Egyébként ti ketten mit csináltatok itt? - kérdezett rá Lysander.

- Uh, lehetek a keresztapja a dolgok következményének? - emelte fel vigyorogva Castiel a kezét.

- Nem vagyunk együtt. - szólt Armin lenézően, majd elhagyta a társaságunkat.

Csúnyán néztem a többiekre, de ez csak Castielt érintette. Armin után rohantam, bár a cipőm (amely a kezemben lógott) nélkül nehéz volt. De végül utolértem, igaz épphogy, de utolértem.

- Várj már! - kaptam el nagy nehezen a csuklóját.

A többiek kijöttek utánunk.

- Bocs, túlidegesítőek voltunk. - sóhajtott Castiel.

Armin arcán láttam, hogy kicsit lenyugszik.

- Mi szerintem megyünk. - szólt halkan Rosa.

- Hazakísérhetlek? - mosolygott rám Armin, de abban a mosolyban volt egy kis idegesség is.

Kettesben akartam vele lenni, de azaz előbbi dolog miatt kissé zavarban voltam még. Na jó, nagyon!

Bólintottam, mire elindultunk. Rosahoz siettem és átöleltem őt. Nem tett semmi rosszat, csak simán eleven volt. A többieknek intettem, majd visszasiettem Armin bal oldalára. Így a bal kezemben a cipőm lógott, míg a jobb oldalamon Armin ment. Még a bejáratot se értük el, de Armin lassan megfogta a kezemet, s nagy nehezen próbálta azt összekulcsolni. Segítettem rajta, így már könnyedén tudtuk fogni egymás kezét. Igazából leszartam a többieket, hogy mit gondolnak. Ha Armin és én ezt akartuk, akkor ezt tettük.

- Ha gond akkor szólj. - emelte fel a kezünket, mikor már jó pár méterre voltunk a sulitól.

- Ha gond lenne nem hagynám. - mosolyogtam rá, majd megszorítottam a kezét.

Próbáltam oldani a feszültségen, ami kissé sikerült is. Azonban mind a kettőnk fejében ott járt még az öltözős eset.

20 percre lakok a sulitól, de ez az út olyan volt, mintha csak 5 perc lenne. Az ablakokra pillantottam miközben a házunk elé érkeztünk. Anyáék még nincsenek itthon, pedig már 10 óra is elmúlt.

- Hát akkor...köszönöm az estét. - állt velem szembe.

- Én köszönöm, hogy elhívtál. - engedtem el a kezét.

- Figyelj, nem lenne kedved majd szünetben valamihez? A játékaim felét már unom, és szívesebben vagyok veled.

- Persze elmegyek. - húztam mosolyra a számat.

- Este még beszélünk? - simította végig a kezét a karomon.

- Most komolyan kérded? - nevettem ki.

- Ne nevess rajtam, törpe.

- Nem is vagyok kicsi. - pufogtam.

- De. Az vagy.

Erre mind a ketten felnevettünk. Majd éreztem, hogy most már mennem kell, mert kitudja, hogy anyáék mikor érnek haza. Megöleltem Armint, de ő nem eresztett engem.

- Hé, eresz! - mosolyogtam rajta.

Persze ennek az lett a következménye, hogy így maradtunk. De jó is volt. Nem akartuk elereszteni egymást. Végül én távolodtam el. Azonban Armin tényleg nem akarta, hogy könnyen megszabaduljak tőle. Nem is akartam, viszont féltem apától.

Mire észbe kaptam, addigra Armin a kezei közé vette az arcom. Tenyerei melegek voltak, és az arcom pont beleillet. Csak szemeztünk, amikor újra megtörtént ami az öltözőben, csak most mind a kettőnk tudta, hogy semmi sem háríthat el minket. Egyre közelebb és közelebb került az ajkunk egymáshoz, míg már éreztem ahogy Armin levegőt vesz. Pár miniméter volt, már éreztem Armin szája szélét. Mikor azt hittem, hogy semmi se történik, és végre teljesülhet az egyik álmom, tévedtem.

Hirtelen a zár csörömpölésére lettem figyelmes. Mondanom se kell, egyből elugrottam Armintól.

- Ez most komoly?! - kérdezte idegesen.

Igen Armin, én is ezt mondom már.

A fények felkapcsolódtak a házban.

- Jézusom, az apa kocsija. - néztem a garázs felé, melyben tisztán látszódott a fényektől apa kocsija - Gyorsan menj el, és majd beszélünk.

- Ez egyre viccesebb. - poénkodott, és még jobban elkezdett mosolyogni, ahogy hallotta, hogy a zár az ajtón még jobban kattog.

- Menj már! - löktem előre, hogy meginduljon.

Armin gyors léptekkel megindult, majd hirtelen visszafutott hozzám és egy nagy puszit nyomott a számra, majd nevetve futott el.

Csak megdöbbenve álltam a túloldalt, de gyorsan mennem kellett, hogy apa ne lásson meg. Pont elértem a másik utcát, mire apa kijött. Mission impossible módba mentem a hátsó kertbe a másik utca felől. Ott elbújtam egy bokor mögé. Mégis hogy menjek be? Apa figyelmét el kéne terelni, mert a falon felfutó indán azért mégse akarok felmászni. A végén még azt hiszik, hogy Pókember vagyok...

- Kentin! - kaptam fel a fejemet, majd Kentint hívtam. Múlt hétvégén jött haza, de a bálra nem akart jönni - Vedd már fel... - álltam fel idegesen.

Pár percig csak búgott, mire felvette.

- Na hali. - köszönt.

- Kentin, nagy gáz van! Nem érek most rá magyarázkodni, de sürgősen gyere át, és foglald le apát!

- Miért is? - jelent meg hirtelen a kerítés túloldalán Kentin.

- Engedély nélkül mentem a bálra és csak apa van itthon. Kérlek, ments ki! - néztem rá esdekelve.

- És mégis miről beszéljek vele? Hogy Lady Gaganak vagy Kylie Jennernek jobb a segge?

- Nem érünk rá viccelődni! Mondd azt neki, hogy világosítson fel, és nyugi ott fogsz ülni egy ideig, csak menj már kérlek! - konkrétan már átmásztam a fakerítést, hogy Kentin meginduljon.

- És még azt mondja, hogy én ne vicceljek. - sóhajtott Kentin.

- Induljá' má' meg! - nyúltam át a kerítésen és hátba vertem.

Kentin egyből megindult. Fél perc múlva apa már be is engedte. Az ablakhoz sétáltam. Remek, simán feltudok menni, pont úgy ülnek.

Mint valami kommandós úgy osontam be a hátsó ajtón, majd felrohantam az emeletre. Hogy apa ne halljon semmit, Kentin elkezdett köhögni, de olyan szinten, mint valami tuberkulózisos. Komolyan már azt hittem a drága kanapénkon halálozik el.

Mikor felértem gyorsan ledobtam magamról mindent, majd az ágyba pattantam. Majd ha apa kérdezi, hogy hogy kerültem ide, azt hazudom, hogy mindig is itt voltam, csak fürödtem. Ez tökéletes kifogás! Néha a fürdőajtónk nem nyílik rendesen és sokszor azt hisszük be van zárta. Elaludtam a kádban. Igen, ezt fogom mondani! Viszont aludni nem tudok most. Nagyon, de nagyon izgatott vagyok. Komolyan megtörtént? Armin szájon puszilt? Lehet túlreagálom, de ez nekem nagyon nagy dolog.

Felhívtam Rosat és mindent elmondtam neki. Ő szokásához híven megint átakart rohanni. Megígértem neki, hogy holnap itt aludhat és mindent megbeszélünk.

Nem tudom, hogy Kentin meddig volt itt, de én úgy bealudtam mint a bunda. Kíváncsi vagyok a holnapi beszélgetésre Rosaval.