7. Fejezet: Veled minden perc ajándék

Reggel mikor felébredtem különös érzésem volt. Mintha valaki figyelne. Lassan kinyitottam a szememet, azonban a szívem majdnem megállt. Oldalra voltam fordulva, s Kentint véltem felfedezni, amint engem néz, miközben az ágyam mellett ül.

  - Jézus isten! - pattantam ki az ágyból. Ahogy voltam, úgy estem le a másik oldalra.- Te, te, te, te, te mi a francot csinálsz itt?!

  - Van fogalmad arról, hogy mit kellett átélnem nekem tegnap, heh?! - hangja dühös volt.

  - Ilyen rossz volt apámmal a beszélgetés? - térdeltem fel a földről.

  - Borzalmas volt, Skylin! Borzalmas! - vágódott hanyatt az ágyamon - Apád már lassan ott tartott, hogy felhoz hozzád, és mutassam be neki rajtad, hogy miket tanultam tőle, az elmúlt 2 órában!

  - 2 órán keresztül itt szenvedtél nálunk? - mosolyodtam el.

Kentin a hátán feküdt, s a plafont bámulta. Én a fejénél térdeltem.

  - Igen. Kész kínszenvedés volt, és csak azért tudtam szabadulni, mert közben hazajött anyukád, aki hazaküldött és nem engedte apádnak, hogy itt tartson engem.

  - Sajnálom. - nevettem ki szegényt, majd egy puszit nyomtam a homlokára - Majd kárpótollak valamivel. Jó?

  - Most kárpótolj engem! Nagyon kicsesztél velem, Sky. - biggyesztette el az ajkait. 

  - Most nem jó. Rosa ma itt alszik és elkel készülnöm, meg összekel még pakolnom. De jövőhéten bármikor jó. Rendben?

  - Mostanában velem nem is foglalkozol. - ült fel - Alig vagyok itthon, de te még akkor is Rosaval, vagy Arminékkal vagy. Nem is tudom, hogy mikor csináltunk együtt valamit utoljára. - suttogta el a végét.

  - Ne haragudj. - öleltem át hátulról a nyakánál - Hétfőn meg kedden a tied leszek. Na mit szólsz?

  - Tényleg? - habár nem látszott, hallottam a hangában egy kis boldogságot - Nekem jó. Találj ki valami programot addigra.

 - Meglesz, kapitány! - borzoltam a hajába - Egyébként, hogy jöttél be? A szüleim miután elmennek dolgozni, bezárják rám az ajtót.

 - Tudod létezik egy olyan csoda bejárat, hogy ablak.  - nevette el magát - Könnyű felmászni hozzád a borostyánon, bár van kulcsom is a házhoz, csak azt otthon hagytam és lusta voltam már elmenni érte.

 - Olyan vadállat vagy. - nevettem ki ismét, majd elterültem mellette az ágyon.

 - Woah.

 - Mi az?

 - Most nézem csak, hogy milyen szép ruhában voltál tegnap este.

 - Elfelejtettem levenni és lusta is voltam. Így könnyebbnek láttam, ha így alszok el. Huh..nagyon rég beszélgettünk. - sóhajtottam.

 - Szóval nem csak nekem hiányoznak a hajnalig tartó beszélgetések az ablakból.

 - Nekem az is hiányzik, hogy a szüleink már könyörögtek, hogy menjünk be, mert kint beszélgettünk. Volt, hogy még hajnali 3-kor is kint voltunk. - néztem mosolyogva a plafont.

 - Mostanra meg már semmi. Amúgy Rosa mikor jön?

 - Délre. Miért?

 - Csak úgy kérdem. Ja és mellesleg már fél 12 van. - nevette el magát.

 - Mi?! - pattantam fel - Szia Kentin! - lökődtem az ablakhoz.

 - Nem tudok lemászni az ablakon!

 - Ha feltudnál jönni, akkor le is tudsz menni!

 - Jó-jó, megyek már! - nézett rám morcosan, majd kimászott az ablakon, majd le a borostyánon.

Nem vártam meg, míg leér. Rohantam pakolni, mint egy örült, ugyanis nagy kupi volt a szobámban.

Dél előtt 5 perccel végeztem. Rendeltem pizzát, ami majd megérkezik valamikor. A szüleimet nem kérdeztem meg, hogy Rosa itt aludhat-e. Szeretik Rosat és szerintem nem bánják. Úgysincsenek itthon szinte soha.

Negyed 1 van, és Rosa nem jött még.

  - Skylinnn! - hallottam meg egy ismerős hangot, ami berontott az ajtón.

  - Van csengőnk is. - léptem elé, bár meglepődtem ugyanis Rosa nem egyedül volt - Alexyt meg honnan szalajtottad ide?

  - Ja, összeszedtem az utcán. Ő is velünk fog lenni ma egész nap.

  - Skyyy!!! - ugrott Alexy a nyakamba.

  - Sose unom meg ezt. - öleltem át szorosan Alexyt, majd átváltottam őt Rosara.

  - Lecuccolok és mesélsz nekünk. - mosolygott rám Rosa - Bár szerintem Alexy már mindent tud.

  - A nagy lószart! Armin épphogy hazaért, bevetődött a szobájába és nem mesélt semmit. Pedig annyira nyaggattam, de akkor sem.

  - Elmesélek nektek mindent, csak nyugodjatok le. - mosolyogtam biztatóan, de ez a mosoly hamar eltűnt az arcomról, amikor megláttam apát a bejárati ajtóban - A..Apa?!

  - Itthon hagytam a pénztárcám. Szia Rosa. És hello Alexy, akit mindjárt kivágok az udvarra. - lépett Alexy elé.

  - Jó...Jó napot, biztosúr! - köszönt zavartan Alexy.

  - Apa, ne tartsd már terrorban szegényt. - rántottam könnyű mozdulattal magam mellé a kék hajút - Alexy nem rossz gyerek, és nem kell tőle féltened, mert nem fog rám mászni.

  - Miért, szerinte csúnya vagy?! - vetett apa gyilkos pillantást Alexyre.

Alexy idegességében megszorította a kezemet. Szerintem szegény eléggé beszart apámtól.

  - Szó..szó sincs erről...Sky az egyik legszebb lány akit valaha láttam...

  - Apa, figyelj. Alexynek én biztos, hogy nem jövök be. Max Kentin.

  - Kentin? De akkor.. - apa meglepetten nézett Alexyre, aki csak erőltetetten mosolygott egyet - Ne haragudj, fiam! - veregette meg a hátát - Mászkálj szabadon a házamban, és légy a kislányommal! Ha akarsz még vele is aludhatsz!

  - Kö..köszönöm? - nézett rá értetlenül Alexy.

  - Tessék apa! - nyomtam a kezébe a tárcám - Ideje menned, és elkapni a rossz fiúkat! - löktem ki az ajtón - Sajnálom Alexy a kellemetlen helyzetet.

  - A lényeg, hogy kedvel és megengedte, hogy veled aludjak! - húzott széles vigyort a szájára.

  - Ahj, te. Na gyertek, és akkor mesélek.

Felballagtam velük a szobámba. Mikor felértünk Rosa ledobta a cuccát az ágyam mellé, a telefonom meg hirtelen felkapta.

  - Erre nem lesz szükséges ezen a 2 napon. Én se használom, most csak hármunkra terelődjön a  figyelem. - azzal kikapcsolta a telefonom, majd feltette a szekrény tetejére, a sajátjával együtt.

  - Nagyszerű. - huppantam el az ágyra.

  - Na mesélj már, Skylin! - ült le Alexy Rosaval együtt, hogy végre személyesen is tudjak mesélni.

Elmeséltem nekik mindent a tegnapról. Az öltözős esetet, mikor megfogta a kezemet és azt, ami a ház előtt történt.

  - Jézusom! - visongott Alexy mellettem.

  - Olyan furcsán érzem magam tegnap óta. Meg...olyan boldog vagyok.

  - Én még mindig megtudnám fojtani, de annak viszont nagyon örülök, hogy boldog vagy. - mosolygott rám Rosa.

  - Ajánlom, hogy mindezek után összejöjjetek. - dönt el az ágyon Alexy.

  - Én is örülnék neki. - szóltam nem túl biztatóan.

  - Ezt miért így mondod?

  - Nem tudom, Alexy. Talán azért, mert félek egy kapcsolattól.

  - Nyugodj meg. Arminnal jól jársz, higgy nekem.

  - Ajánlom is neki, mert ha megbántja még egyszer, akkor laposra verem. - komolyodott el Rosa.

  - Álmaim hercegét nehogy már összeverd! - bokszoltam kedvesen a vállába.

  - Tényleg Alexy. Veled mi a helyzet? - vonogatta Rosa a szemöldökét.

  - Várom a zöldszemű hercegem, azonban tudom jól, hogy csak barátzóna marad az egész. - sóhajtott búsan.

  - Szegény Alexy. Beleesett Kentinbe. - dőltem le mellé.

  - Most mondd azt, hogy nem néz ki jól, és a személyisége se jó.

  - Gyerekkori barátok vagyunk. A személyisége nagyon jó, és rohadt jól néz ki. De Armint nem körözi le.

  - Végre valaki aki megért. - pattant fel Alexy, majd átült törökülésbe.

Beszélgettünk még, míg meg nem jött a pizza. Rosa, miközben ettünk elmondta Alexy, hogy miként is jöttek össze Leightel. Rosaék eltervezték, hogy ki kinek lesz a tanúja az ő, és az én esküvőmön. Rosa lesz a tanúm, én meg neki. Alexy csinálja a ruhákat. Bevallom jót nevettem ezeken a terveken.

  - Amúgy én nem aludhatok itt? - búslakodott Alexy, miközben kísértem ki.

  - Most Rosaval szeretnék lenni kicsit, ha nem gond. Mivel apám megengedte, felőlem itt aludhatsz, de majd máskor. Jó? - álltam meg az ajtóban.

  - De az úgy nem jó! Addigra ti ketten Arminnal összejöttök és már nem lesz időtök ránk! - hisztizett.

  - Alexy. Az egyik legjobb barátom vagy. Rád mindig lesz időm, ne aggódj. Hisz fontos vagy nekem, Rosaval együtt. - öleltem meg őt szorosan.

  - Ajánlom is! - szorongatott meg, majd elköszönt.

Visszamentem Rosahoz, aki időközben elment fürdeni. Már 9 óra volt. Nem is vettem észre, hogy hogy eltelt az idő.

  - Rosa, siess, nem otthon vagy! - vertem a fürdőajtót, mert lassan 1 órája bent volt - Mi van, meghaltál? Semmi kedvem szájon át lélegeztetni!

  - Igen, meghaltam! A lelkem beszél hozzád! - nyitotta ki a fürdőajtót, mire mind a ketten nevetésbe törtük ki.

Mikor végre letudtam én is fürödni, addigra már fél 11 volt.

  - Hallod nincs kedved megnézni egy fil...ti meg mit csináltok? Már megint bemásztál az ablakon?!

Rosa és Kentin az ágyamon ültek és beszélgettek.

  - Ja, miért? Sokkal praktikusabb, mint az ajtó.

  - Te beteg vagy, de komolyan.

  - Mondd, Skylin. Nincs mesélni valód Kentin számára? - pillantott rám Rosa.

Basszus...Kentinnek nem akarok még mesélni Arminról..ha úgy alakulnak a dolgok, akkor majd úgyis rájön ő maga is.

  - Miről kéne tudtom? - kíváncsiskodott a barna hajú fiú.

  - Semmi különös. De szerintem már menned kéne aludni. Még beszélni akarok Rosaval, és az csajos téma. Szóval szia Kentin, majd még látjuk egymást. - lökődtem ki ismét az ablakon, majd becsuktam.

  - Miért nem mondod el neki Armint?

  - Mert nem bírja őt és nem akarom ezzel stresszelni. Inkább aludjunk, már fáradt vagyok.

A választ meg sem várva dőltem be az ágyba. Túl korainak érzem még azt, hogy Kentint is beavassam ebbe. Inkább várok addig, amíg nem rendeződnek a dolgok.

Reggel Rosa nem volt már ott velem, csak egy üzenetet találtam miszerint elkellet mennie, mert közbejött valami. Remek, ma is egyedül leszek...

Rendbe hoztam magam, majd lementem elmosogatni a tegnapi nap után, meg persze összepakoltam. A ház nagyon csendes volt, így hogy egyedül voltam. Hm..talán elmegyek anyához a kórházba, de előbb megkérdezem, hogy mehetek-e. Felmentem a telefonomért, ugyanis még mindig a szekrény tetején volt. Leszedtem nagy nehezen, s míg bekapcsolt visszasiettem a nappaliba. Cipőmet kezdtem el húzni, mivel 80%, hogy betudok menni hozzá, de a biztonság kedvéért azért megkérdezem.

Mikor végre bekapcsolt csak meglepetten néztem, hogy hány üzenetem és hívásom volt. 56 nem fogadott hívás. 21 új sms. És végezetül ami vitte a pálmát az a 128 nem olvasott üzenet Messengeren. Mindet Armintól kaptam. Jézusom. Marad egyáltalán pénz a telefonján? Gyors megcsörgettem Armin. Kissé aggódni kezdtem, hogy ennyiszer próbált meg elérni. Mikor felvette esélyem se volt beleszólni, ugyanis ő megelőzött.

  - Skylin, végre felvetted! Nagy baj van! Alexy leesett a lépcsőn és lehet súlyosan megsérült! Kérlek gyere gyorsan! Nem tudom, hogy mit tehetnék!

  - M..mi?! 5 perc és ott vagyok! Hívd a mentőket vagy valami! - siettem el remegő hangon, majd kinyomtam a hívást és rohanni kezdem Arminékhoz.

A fél órás utat 5 perc alatt tettem meg. Azonban mire odaértem alig kaptam levegőt és el is fáradtam. A sírás szélén voltam, annyira aggódtam Alexy miatt. Mikor a házukhoz értem teljesen bepánikoltam véglegesen és már csak egy kicsi kellett, hogy ne sírjam el magam.  Kopogás nélkül benyitottam a házba. Egyből a lépcső tárult elém, ahol Armin ült és egészen addig, míg én be nem rontottam a telefonját nyomta.

  - A..Armin hol van Alexy..? - a hangom tiszta rekedt volt és már remegtem is idegességemben.

  - A szüleinkkel vásárol. - állt fel.

  - Mi..? Várj...akkor ez azt jelenti, hogy Alexy nem esett le a lépcsőről..?

  - Nem, dehogy. Még ha le is esett volna, akkor se lenne semmi baja. Számtalanszor leesett. Régen még a tetőről is, de megúszta pár karcolással. - jött közelebb.

  - E..ez most komoly? Feltudod fogni, hogy mennyire aggódtam Alexy miatt?! Hogy tudtál ilyet csinálni?! - emeltem meg rá a hangom.

  - Csak látni akartalak és ez volt a legegyszerűbb megoldás. - vakarta zavartan a tarkóját.

  - Nem vagy normális...azt nem lehetett volna, hogy ezt elmondod?! Akkor is eljöttem volna, ha elmondod az igazat!

  - Az nem lett volna hozzám méltó.

  - Na hagyjál békén.. - csordultak ki a könnyeim a szememből.

  - Sajnálom. - lépett közelebb hozzám, majd szorosan megölelt.

  - Utállak... - szorítottam meg a pólóját.

  - Tényleg sajnálom. De nagyon látni akartalak, és hiába írtam, vagy hívtalak, te nem reagáltál semmire. - tette az állát a fejemre - Aggódtam, hogy van valami baj.

  - A baj, a te fejedben van, Armin Medlock. A te fejedben. Ez nem volt vicces, de nagyon nem.

  - Ne haragudj. - puszilta meg a fejemet - Jó?

  - De haragszok. - húzódtam el, majd megtöröltem a szememet - Hívj meg ebédre.

  - Ha meghívlak, akkor megbocsájtasz?

  - Lehet. - ültem le pufogva a lépcsőre - És ezt még visszakapod.

  - Már várom, hogy mivel fogsz megleckéztetni. - kezdte el húzni a cipőjét.

  - Jobb ha nem várod. - sóhajtottam.

  - Na megvagyok. - ugrott fel, majd kitessékelt a házból. Bezárta az ajtót, a kulcsot pedig a zsebébe csúsztatta.

Ismét sértődötten néztem rá, mire ő csak hörcsög pofát vágott, amitől nem tudtam nem mosolyogni. Hiába haragudtam rá, ő még ilyenkor is megtudott engem mosolyogtatni. Míg én mosolyogtam csak rajta, ő addig megfogta a kezemet és akadály nélkül összekulcsolta az övével. Egy szó nélkül hagytam, s indultunk el. Útközben nem tudtam eldönteni, hogy ez akkor most egy randi, vagy nem. Hisz én mondtam neki, hogy hívjon meg. Akkor most? Én, vagy ő kezdeményezte ezt a randit? Vagy aminek nevezik ezt.

Útközben nem igazán szóltuk egymáshoz. Úgy éreztem, hogy kínos a légkör, de lehet nem csak én voltam ezzel így. Mikor megérkeztünk egy kisebb vendéglőbe, egy sarokpados asztalnál foglaltuk helyet.

  - Na áradozz nekem szépen, hogy mit szeretnél enni. - nyitogatta az étlapot.

  - Válassz nekem valamit. - könyököltem az asztalra, s megtámasztottam a tenyeremmel a fejemet.

  - Mit kapok ha jól választok? - vigyorgott rám.

  - Semmit. Miért, mi kéne?

Ekkor Armin elkezdett mutogatnia az arcára. Hamar vettem a tantuszt, hogy egy puszit akar.

  - Jó, legyen. - sóhajtottam jókedvűen - Aztán bölcsen dönts. Viszont innivalót akkor én választok. - nyúltam az italos laphoz, majd nézegetni kezdem az italok közt.

Tudtam, hogy ő se szereti, illetve nem bírja az alkoholt, így neki narancslevet, míg magamnak bubisvízet választottam. Jött is a pincér. Elsőnek én mondtam el, hogy milyen italokat szeretnék. Armin jóízűen mosolygott, ami azt jelentette, hogy jól választottam számára italt.

  - Rendben. Milyen ételt hozhatok? - tette fel az újabb kérdést a pincér.

  - Nekem lesz hamburger, neki pedig sült krumplit kérek magában. A szósz pedig ketchup legyen.

  - Értettem. A hűsítőket nemsokára hozom, az ételre pedig kell várni egy kicsit. - mosolygott ránk, majd elment.

  - Na jó, honnan tudtad, hogy ezt szeretem?

  - Nem volt nehéz rájönni, miután a suliban mikor választós ebéd volt, te mindig csak ezt ettél. Meg egyszer azt hiszem említetted is.

  - Jó tudni, hogy figyelsz rám. - mosolyogtam ismét.

  - Szóóóval akkor - húzta el a szót - kérem a beígért jutalmamat. - Armin úgy nézett rám, mintha az életét mentettem volna meg, és a jutalmi csókra várna.

Armin mellé csusszantam, majd nyomtam egy puszit a meleg, és puha arcára.

  - Ez csikiz. - nevette el magát.

  - Nem tehetek róla, hogy csiklandós vagy. - döntöttem a fejemet a vállára.

  - Egyébként ha nem tudnád ez egy újabb randi. Csak ha nem lennél képben. - nevetett ki.

Zavarba jöttem. Örömmel randizok vele, csak kicsit furcsán érzem magam.

  - Amúgy miért nem vetted fel a telefon, vagy válaszoltál az smseimre?

  - Rosa ott volt nálam és megtiltotta, hogy használjam. - sóhajtottam nagyot.

  - Igazán kedves Rosalyatól. Én meg halálra aggódtam magamat. Amúgy sikerült bejutnod a szobádba feltűnés nélkül?

   - Aham. Kentin elterelte apám figyelmét, így sikeresen feljutottam.

   - Tessék az italok, és az étel. Jó étvágyat.

Megköszöntük, majd visszaültem Arminnal szembe és falatozni kezdtem. Lassabban ettem, mint ő. Mikor ő végzet elkezdett lopkodni a krumplimból.

  - Hé! Utálom ha beleeszek a kajámba...

  - Úgyse tudod megenni, akkor meg? Így legalább én is jól lakok. - mosolygott rám.

  - Nem volt elég a hambi?

  - A fél fogamra se volt elég. - húzódott vissza, majd kiitta az utolsó cseppeket is a poharából.

  - Figyelj...megennéd nekem? Én nem bírom.. - néztem rá zavartan.

  - Na add ide. - sóhajtott, majd egy gyors tányércsere után, már be is falta a megmaradt krumplit.

Armin fizetett, majd kijöttünk a vendéglőből.

  - Köszönöm az ebédet. - álltam meg.

  - Nem tesz semmit, hisz randizunk. Amúgy van egy ötletem, ami tetszene neked, viszont arra csak este tudnánk menni, mert akkor lenne jó. Szóóval, van egy ötletem amivel elüthetjük az időt estig.

  - Mégpedig?

  - Majd meglátod. - mosolygott, majd fogott egy taxit.

Egész úton faggattam Armint, hogy hova megyünk, de nem árulta el. Végül rájöttem amikor odaértünk.

  - Woaw, nagyon rég jártam itt! - néztem végig boldogan a hatalmas bejárati kaput, mely a Városi Vidámparkba nyílt.

  - Itt garantálom, hogy  elleszünk estig. - állt mellém, miután kifizette a taxisnak az utat.

Bementünk és elsőnek körülnéztünk, míg Armin meg nem állt egy ház előtt.

  - Mi az? Mi van itt? - mértem fel a házat - Na nem! Ide tuti, hogy nem megyek be!

A házra az volt írva nagybetűkkel, hogy "HORROR HÁZA".

  - De-de! Ez a mi fő célunk! Ide bemenni! - ragadta meg a kezemet.

  - Nem-nem Armin! Inkább menjünk olyan játékokhoz, ami nem ijesztő, és tudunk rajta játszani, mivel te gamer vagy! Meg szerintem tudod mi volt mikor nálatok filmeztünk.

  - Nyugi, megvédelek.

Rendesen be voltam parázva. Armin vett 2 jegyet, majd feltették nekünk a karszalagokat. Egy fiatal csaj volt aki bevezetett minket és ránk zárta az ajtót. Az volt a feladat, hogy jussunk ki a házból, és találjuk meg a másik bejárati ajtót. Nagyon sötét volt, és még büdös is. Fújt a szél és ijesztő hangok jöttek beljebbről. Armin felkarjába kapaszkodtam, hogy még véletlenül se essek el. A földön csontok, és megannyi olyan dolog volt, amiről inkább nem is akarok tudni. A hangok felerősödtek, majd egyszer csak valaki elkapta a lábamat. Ugrottam egyet, mire az illető elengedett. Nagyon féltem, de ez még rátett egy lapátra.

  - Jól vagy? - nevetett Armin.

  - A..aha...

Beértünk egy szobába, ahol már kicsivel több fény volt. A szoba közepén egy kőasztal volt, és körülötte szétszórva a szobában pár ketrec. Jobban szemügyre vettem az asztalt. Rajta feküdt valaki.

  - Menjünk oda. - húzott magával Armin.

Egy nő feküdt rajta. Szakadt, fehér ruhája volt, ami hasonlított egy lepedőre. Hosszú fekete haja kócos volt, s a szemébe lógott pár tincs. Szerte a testén művér és vágások voltak. Vagyis remélem, hogy nem voltak igaziak. A nő elkezdett hörögni meg mocorogni, mikor egyszer csak felült, és elkapta a kezemet. Csak nézett engem, fekete szemeivel. Olyat sikoltattam, hogy szerintem az egész park hallotta. Armin hátrarántott engem, így kiszabadultam a szorításából. Hátrálni kezdtünk, azonban a nő lemászott a kőasztalról és négykézláb futni kezdett felénk. Armin kézen ragadott, miközben majd megfulladt a röhögéstől. Míg neki a nevetéstől folytak már majdnem a könnyei, addig nekem a félelemtől. Jött egy kanyar, én meg persze, hogy elestem és Armin futott tovább nélkülem. Halálosan beszartam. Azaz ijesztő nő csak futott felém. Felakartam állni, de elkapta a lábamat és magához rántott. Fölém magasodott és egyre közelebb hajolt az arcomhoz. Itt már nem tartottam vissza  könnyeimet. Mikor pár miniméter volt az arcunk között, megszólalt hirtelen egy hang, ami azt jelentette, hogy lejárt az idő. A fények felvillantak, és a nő visszament az előző szobába.

  - Jól vagy? - jelent meg előttem hirtelen Armin, s leguggolt előttem.

  - Nem! Miért kellett idehozni?! És miért hagytál itt egyedül?! Nagyon féltem Armin...nagyon... - törölgettem a szemeimet.

  - Ne haragudj, picim. - ölelt át, miközben térdelt előttem.

  - De haragszok..és kezdem úgy érezni, hogy utálsz..

Armin elhajolt, majd kezei közé fogta az arcomat. Könnyeimet letörölte.

  - Sose tudnálak utálni. Csak szeretlek szívatni. - puszilta meg a homlokomat - Amúgy én kijutottam, és kaptam 2 ingyen jegyet, amit bárhol elhasználhatunk. Hova szeretnél menni?

  - Először minél hamarabb kiakarok innen jutni! - álltam fel remegő lábakkal.

  - Értettem! - Armin felpattant, majd hirtelen a combom alá nyúlt, s felkapott a karjaiba. Én megkapaszkodtam a nyakába, hogy le ne essek.

Olyan jó illata volt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne bújjak hozzá. Hiába hagyott itt, jelen pillanatban melegséget éreztem és azt, hogy biztonságban vagyok.

  - Na kint vagyunk. Hova szeretnél menni? - tett le, mikor kiértünk és elköszöntünk a lánytól.

  - Nézzünk körül. - fogtam meg a kezét, majd nézelődtem.

Vagy negyed órát mászkáltunk, de semmit nem találtunk.

  - Tudok egy jó helyet. - állt meg ő ismét.

  - Egy újabb ijesztő hely?

  - Nem, dehogy. Nézd! - mutatott az Óriáskerékre.

  - Oda menjünk fel! - rángattam Armint.

Beálltunk a sorba. Az óriáskeréknek kis fedett fülkék voltak ablakkal. Imádtam az óriáskerekeket. Mikor mi jöttünk a sorban, bemutattuk az ingyen jegyeket, majd bevezettek minket az egyik fülkébe. Leültünk az ülésekre, azonban nem csatoltuk be magunkat. Nem is igazán szóltak érte. Elindult az óriáskerék.

  - Végre csend van és csak mi ketten vagyunk. - dőltem hátra boldogan.

  - Egy ijesztő nő se, igaz? - nevetett rajtam, majd az ölembe ült, velem szembe.

  - Ezt még mindig fordítva szokás.

  - De ez még mindig viccesebb így.

  - Jó, ebben igazad van. - törődtem bele, egy mosoly keretében - Amúgy akartam már kérdezni. Mi van a konzoloddal? Elég rég láttam már nálad.

  - Melyikkel? A kékkel?

  - Nem, a feketével. Amit elvettem tőled a múltkor.

  - Ja, hogy az. Szervizben van, mert szétcsesztem az aksiját. A kéket meg elvitte Alexy magával, hogy ne unatkozzon.

  - Jaj, te szegény. PsP nélkül maradnál.

  - Minek PsP, ha itt vagy te? Bár a konzolt nem kell etetnem, és nem is fél semmitől.

  - Most úgy teszek, mint aki nem hallott semmit. Ma egész nap csak beszólogatsz nekem.

  - Hidd el, nem akarok csak jön magától. De tudod jól, hogy nem gondolom komolyan. - mosolygott rám bánatosan, majd egy puszit nyomott a számra. A következő pillanatban meg már a fejét a vállamon pihentette.

Lágyan elkezdtem simogatni a fejét. Megnyugvást éreztem. Olyan jó volt őt átölelni, ilyen helyzetben. De sajnos hamar vége lett ennek a szép menetnek. Arminnak tovább mászkáltunk, s nézegettük a standokat. Az egyik standnál Armin nyert nekem egy akkora macit, ami a mellkasomig ért. Kissé nehézkes volt a cipelése, de örültem neki. Azonban..

  - Huh? - álltam meg. Megláttam egy kerekesszékes kislányt. Egy fiatal nővel volt. Valószínűleg az anyukája volt. A kislánynak nem volt meg a bal lába...

Ránéztem Arminra, aki értetlenül méregetett engem. Odamentem a kislányhoz.

  - Elnézést a zavarásért. - köszöntem, majd a kislányra pillantottam - Szeretném ha ezt elfogadnád.

  - Köszönjük, de nem tehetjük. Ez a tied. - szólt fel az anyukája.

  - Tudok még neki nyerni. Szóval fogadják el, kérem. - jelent meg mellettem Armin.

Leguggoltam, majd a kislánynak adtam a macit.

  - Fogadd el nyugodtan, és maradj erős. - mosolyogtam rá. A kislány elkezdett sírni, én pedig megöleltem őt.

  - Köszönjük! - ölelt minket végig az anyukája.

Boldogan mosolyogtam rájuk, majd Arminnal elmentünk integetve.

  - Remélem nem gond, hogy odaadtam a kislánynak a macit, amit nyertél nekem.

  - Hogy lenne már baj? - karolt át a vállamnál - Kedves gesztus volt tőled.

  - Tudod...volt egy kislány a klinikán, anya beosztottjaként. Ő is kerekesszékes volt. Nagyon jóba voltam vele, szinte minden hétvégén látogattam. Azonban sajnos nem bírta a szervezete és meghalt.

  - Kira Kubs? Ő volt igaz?

Bólintottam.

  - Anya mesélt róla párszor, hogy nagyon sokat volt a kórházban, de a szervezete sajnos nem bírta.

Nem válaszoltam Arminnak. Nem szerettem erről beszélni, és ő nem is erőltette.

Hamar eltelt a nap, s eljött az este. Armin ismét taxit fogott. A taxiban majdnem elaludtam, de Armin dumált nekem egész végig valami játékról, ami nagyon kell neki, de nem tudja megvenni mert már elköltötte az e-havi zsebpénzét, valami kiegészítőre a WoW-ban.

Mikor megérkeztünk a számomra ismeretlen helyre, Armin ismét fizetett, majd az épület mögé vezetett.

  - Most..hova is megyünk? - vontam fel a szemöldököm.

  - Csak a tűzlétrán tudunk jelenleg felmenni, mert az ajtók már zárva vannak. Na gyere! - engedett maga elé, mire én elkezdtem felfelé mászni - Hm..kár, hogy farmer van rajtad. - szólt pufogva.

  - Mingyá' lerúglak, de úgy, hogy 1 hétig nem kelsz fel! - álltam meg.

  - Na igyekezz! - csapott gyengéden a fenekemre, majd lejjebb mászott, és megvárta, hogy feljebb menjek.

  - Csak érjünk fel, Armin. Kitekerem a nyakadat! A perverz formádat már!  - mérgelődtem, közben gyorsabbra vettem a tempót, így hamar felértem.

Mikor már az épület tetején voltam, vártam Arminra, hogy a halálba küldhessem, de ahogy lenéztem az épületről, minden rossz kiszállt a fejemből.

  - E..ez gyönyörű! - sétáltam a közelebb a korláthoz.

  - Ezért akartalak idehozni.

Valami elképesztő volt innen a város. Csak az épületek fényét lehetett látni, mely elnyomtam a lámpák unalmas fényét.

  - Tetszik? - ült fel a korlátra.

Armin elmosolyodott, majd felém fordult. Illetve csak akart, mert ahogy fordult volna, elvesztette az egyensúlyát, s hátrafelé dőlt. Utána nyúltam, de nem kaptam el időben. Csak néztem ahogy egyre lejjebb esik. Lefagytam. Ez nem történhet meg..nem!

  - A...Armin... - kezdtek el folyni a könnyeim, ma már sokadjára.

  - Skylin, nincs baj!

  - Huh? - ez tényleg az ő hangja..? Átnéztem a korlátom és csak akkor láttam, hogy van egy szint fél méterrel lejjebb, ahol egy nagyobb korlát van.

  - Idióta..! - ugrottam le mellé hirtelen, majd a nyakába ugrottam, nem érdekelve, hogy feküdt a földön - Annyira megijedtem, hogy leestél! - zokogtam neki keservesen.

  - Nyugodj meg, nincs baj. Csak bevertem kicsit a hátam, de túlélem. - simogatta a fejemet nyugtatás képpen.

  - Nem tudok megnyugodni...majdnem..majdnem elvesztettelek ismét.. - húzódtam el, így már az arcát áztattam el a könnyeimmel.

  - Ismét?

  - Deborah egyszer már elvett tőlem..és most is...most is majdnem...

  - Sajnálom. Többet nem fordul elő, ahogy a mostani se. Nem akarlak ilyen állapotban látni. - ült fel, így én mellé csúsztam, de továbbra is az arcát fürkésztem

  - Ez semmi ahhoz képest, amit Deborah miatt éltem át. - suttogtam magam elé.

  - Figyelj. - simította meg hátul a fejemet - Már elmondtam neked, hogy te sokkal fontosabb vagy számomra annál az idióta libánál. Hülye voltam, nem tagadom. Se azt, hogy az orromnál fogva vezetett, de végül bevallotta és megutáltam őt. És köszönöm, hogy még nem hagytál faképnél és megbocsájtottad azt amit tettem veled miatta. Na meg persze a mai napot. Kissé bunkó voltam veled. Sajnálom. De örülök, hogy jól szórakoztam ma veled, és hogy ennyire aggódtál miattam. Köszönöm.

  - Fontos vagy nekem. Persze, hogy így reagálok arra ha ez történik veled. - néztem rá aggódva. A könnyeim már felszáradtak.

Arminnal csak szemeztünk egymással, amikor rájöttem, hogy most vallottuk be egymásnak az érzéseinket. Armin keze átvándorolt a tarkómra, a másik keze pedig a derekamra. Fejemet közelebb vonta magához, és ő is közelebb hajolt. A szívem gyorsabban kezdett el verni. Jobban, mint általában. Tudtam. Most megfog történni, és most tényleg. Armin és köztem végül hajszálnyi távolság volt, amikor előrébb hajoltam és összetapasztottam az ajkainkat. Amikor a nyelve hozzáért az enyémhez, egyszerűen a mennyországban éreztem magam.

A csókunk vagy 1 percig tartott. Végül én hajoltam el tőle. Mind a ketten zavartan néztünk egymásra.

  - Végre semmi sem szakított félre. - mosolygott, majd ismét megcsókolt.

Mikor a szánk összeért boldogság járta át a testem minden porcikáját. Csak őt akartam magam mellett tudni és csak vele akartam lenni, senki mással.

  - Akkor? - húzódtam el levegővétel hiánya miatt.

  - Akkor mi?

  - Együtt vagyunk?

Armin válaszképp ismét megcsókolt.

  - Remélem ez válasz a kérdésedre. - ölelt át szorosan.

Tehát így jöttünk össze. Egy irodaház tetején, amikor azt hittem, hogy lezuhant az a személy aki a világot jelenti nekem. Vicces szitu nem igaz?

  - Ma nálunk alszol. - suttogta a fülembe, majd megpuszilta a nyakam.

  - Nem tudom...

  - Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. - nevetett, és kifújta a levegőt, mely csiklandozta a nyakamat.

  - Jó. Majd megírom anyának azt, hogy Rosanál alszok. - toltam el magamtól, hogy egy puszit adjak a szájára.

Armin mosolyra húzta a száját, majd összedöntötte a homlokunkat.

  - Szeretlek. - mosolygott kisfiúsan.

  - Én is szeretlek. - csókoltam meg.

Pár csókpárbaj után eldöntöttük, hogy elmegyünk Arminékhoz. Ha én elvinném haza Armint apa ki is nyírna.

Lemásztunk a tűzlétrán, majd mikor leértünk én hirtelen megöleltem őt.

  - Annyira örülök, hogy nem esett bajod.

  - Kissé vázis késésben vagy, Sky. Én jelenleg annak örülök, hogy az enyém lettél.

  - Nyugi, annak is örülök. - húzódtam el vidáman.

Megfogtam a kezét, majd elindultunk. Nagyon boldog voltam, hogy végre vele lehettem. 

  - Lehetne, hogy még nem megyünk vissza hozzátok? Szeretnék még sétálni, így este.

  - De. Üljünk el a parkban. - szorította meg a kezemet, majd elindultunk a park felé.

Lehetett már este 10 óra is, és a levegő kezdett lehűlni, így március vége fele. Arminnal se volt pulcsi, se nálam, így közelebb húzódtam hozzá, hogy ne fázzak.

  - Fázol? - ölelt magához hirtelen.

  - Kicsit, de nem vészes. - öleltem át a hasánál - Figyelj...megígérsz nekem valamit?

  - Mit?

  - Soha többet nem állsz szóba Deborahval?

  - Soha többet rá se nézek, nemhogy hozzászólnék. - simogatta meg a fejemet - Na menjünk, mert a végén megfázunk. - ragadta meg a kezemet, majd elmentünk végül hozzájuk.

Mikor a házhoz értünk nem égett egy lámpa se. Benyitottunk és full sötét volt, addig amíg egy bizonyos illető nem oltotta fel a lámpákat

  - Khm. Khm. Khm.

  - A..Alexy... - dermedtem meg - Te nem alszol?

  - Miért kéne? Hogy ti ketten szépen felosonjatok Armin szobájába, és digi-dugi keretében nagybácsit csináljatok belőlem?

  - Alexy te nem vagy komplett. - szólt a testvére.

  - Látod? Mondtam, hogy te leszel az első aki megtudja, ha összejövünk. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.

  - Végre összejöttetek! - ugrott Alexy a nyakamba.

  - Hé, Alexy! Megfojtod szegényt! Amúgy anyáék hol vannak?

  - Anyának bekellet menni a kórházba, apa meg elaludt a TV előtt. - tápászkodott le rólam - Szóval gyorsan menjetek, míg fel nem kell. - vigyorgott.

Armin megragadta a kezemet, majd felsiettünk a szobájába.

  - Alexy annyira hülye tud lenni. - dőltem le az ágyra nevetve.

  - 18 éve elkel viselnem. Akkor én mit mondjak? - dőlt be mellém - Fáradt vagyok.

  - Aludj.  - fordultam vele szembe, majd simogatni kezdte az arcát.

Armin felült, majd levette a pólóját és a cipőjét. Én is így tettem, csak éppenséggel a pólóm magamon maradt.

  - Hozok neked pizsamát.

Armint elment, majd pár perccel később visszatért egy rövid ujjúval és egy rövidnadrággal.  

  - Anyáé mind a kettő, de szerintem nem haragszik meg ha egyszer felhúzod.

  - Köszöntem! - kikaptam a kezéből, majd elcsoszogtam a fürdőbe és átöltöztem. Mire visszaértem, Armin a hátára feküdt, így én gondtalanul a hasára tudtam feküdni. Adott még egy utolsó csókot, majd mind a ketten álomra hajtottuk a fejünket.

Elmondhatatlanul boldog voltam, hogy Armin itt volt, és csak az enyém volt, senki másé.