9. Fejezet: Szeretlek

Mire anya hazajött, addigra már lefürödtem és a szobámba zárkóztam. Jelenleg nem akartam senkit se látni, senkivel se lenni. Csak egyetlen egy személlyel. Arminnal. Viszont tudtam, hogy most megharagudott rám, és nem jönne át. Pláne nem, hogy szobafogságban vagyok. Vele akarok lenni. Érezni ismét azt a kellemes illatot, amibe beleszerettem.

Azt hittem, hogy meghalok az unalomban egész héten. Kentint azóta nem láttam, és nem is beszéltem vele. Ismét iskola van...hurrá..Viszont a büntetésemből még vissza van 1 hét. Kentin nem volt itt reggel, így egyedül mentem. Vagyis mentem volna, de félúton összetalálkoztam Rosaval. Nagy öleléssel köszöntöttük egymást.

  - Rég láttalak, ribi.

  - Én is téged. - mosolyogtam rá - Szörnyű volt ez a büntetés! Ha rám hallgatsz Rosa, akkor mindig engedelmes maradsz!

  - Én mindig az vagyok. - dicsekedett - És Arminnal mi a helyzet? Kentinnel beszéltem. Azóta kicsit jobban van.

  - Ez marha jó. Nekem meg nem hajlandó visszaírni.

  - Szerintem nem telefon téma lenne az, amit nektek meg kéne beszélni.

  - Rosa, te miről beszélsz? - pillantottam rá kérdően.

  - Rólad és nem utolsó sorban Kentinről. Ma suli után beszélj vele. Hidd el, akkor megtudod, hogy mi folyik itt.

  - De nem tudok addig várni! Rosa, kérlek! Különben se mehetek sehova suli után. Még tart a büntetésem.

  - Majd azt mondod, hogy ma több óránk volt. Ne parázd túl a dolgokat.

A suliba érve Armint pillantottam meg. Nem igazán beszéltünk a történtek óta. Sőt, semmit sem. Nagyon haragudhat rám. Intettem Rosanak, amivel jeleztem neki, hogy én odamegyek Arminhoz. A padon ült és játszott a PS-ével.

  - Te mit csinálsz? Volt egy fogadásunk. - lepődtem meg.

  - Hétvégén elvesztettem. Szóval Alexy visszaadott mindent, amit elvett tőlem. 

Armin még mindig nem engem, hanem a játékra figyelt. Vagy 2 percig csak csöndben ültünk, mire meghalt.

  - A francba már! - vágta a combjának a konzolt, majd fejét a vállamra döntötte.

  - Végre észrevettél engem is. Jól tudtam. Haragszol rám. - szóltam elfojtott hangon.

  - Nem haragszok. - adott puszit az arcomra - Csak szarul esett, hogy az miatt a srác miatt elküldtél engem.

  - Sajnálom. - vettem ki az öléből a konzolt, majd beleültem - Máskor bármi van, nem hagylak ott. Oké?

  - Remélem is. - csókolt meg. Olyan gyengédséggel falta az ajkaimat, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy megcsókolhat - Hiányoztál. - húzódott el levegőhiány miatt.

Nem szóltam semmit, csak megöleltem. Ő vette a lapot, és visszaölelt engem. Már nagyon hiányzott az ölelése, és édes illata. Fejemet a nyakába fúrta, míg ő szorosan ölelt a derekamnál.

  - Menjetek szobára.

  - Neked is szia Castiel. - húzódtam el Armintól.

  - Na mizu, hősszerelmesek? - huppant le mellénk.

  - Mi lenne? Semmi. - szólt fáradtan Armin.

  - Annyira unalmasak vagytok. - sóhajtott Castiel.

  - Te meg kedves. Esküszöm egyszer bemutatlak az unokahúgomnak. Pont összeillenétek.

  - Ne már, hogy a nagy macsónak van egy unokahúga. - mosolyodott el a vörös - Hány éves?

  - 17.

  - Akkor lökheted is a számát.

Armin reménytelenül felsóhajtott, mire Castielel nevetésbe törtünk ki, melybe Armin is csatlakozott másodpercekkel később.

Semmi érdekes nem volt a mai napon. Angol volt az utolsó óránk, de mivel az elmaradt Arminnal előbb szabadultunk.

  - Elmegyünk hozzánk? - fogta meg a kezemet.

  - Mehettünk, de 2-re hazakel érnem, nehogy anya rájöjjön, hogy elmentem valahova.

  - Simán megoldjuk. Annyi idő alatt lezörrentünk nálam egy menetet.

  - Menetet?! - vörösödtem el.

  - Valahogy a tudatára kell adnom a Castiel féléknek, hogy te az enyém vagy. - mosolygott nagyot - Amúgy csak viccelek, nyugi. - puszilta meg a fejemet.

Mikor Arminékhoz értünk, láttuk az ablakból, hogy Armin anyukája ül valakivel a konyhában. Jobban szemügyre vettem, és az a valaki anya volt. Hirtelen megálltam, majd megszorítottam Armin kezét.

  - Mi az, kicsim? - pillantott rám, majd az ablakra - Oh...Hát akkor hozzánk nem megyünk. - vakarta zavartan a tarkóját.

  - Irány hozzám! - fordultam meg nagy lendülettel. A szívem a torkomban dobogott az ijedtségtől.

  - És ha otthon van apud? Semmi kedvem sincs meghalni.. - vánszorgott utánam.

  - Basszus...akkor nem tudom. Üljünk le a parkban az a legcélszerűbb.

Elmentünk a nemrég említett helyiségre, majd helyet foglaltunk egy padon. 

  - Hozzád akarok menni, és aludni egy jót a karjaidban. - döntöttem a fejemet a mellkasának, miután a térdére ültem.

  - Szerinted én nem erre vágyom? - ragadta meg az állam - Végre együtt vagyunk, de titkolni kell a szüleid elől. Amit nem is értek, hogy miért teszünk.

  - Hiába kedvel téged anya, még ebbe is beleütné az orrát. És ezt utálom.
  - Szerintem el kéne neki mondanod. Anya már tudja. Én elmondtam neki. Őrült a dolognak, mert kedvem téged.

  - És ilyenkor szégyellem, hogy apa nem kedvel téged, csak Alexyt.

  - Oszt Alexyt mi a francért kedveli? - lepődött meg.
  - Mert meleg, és soha az életben nem mászna rám. Juj, tényleg akartam már kérdezni. Alexynek megvolt már az első csókja? Vagy volt már barátja?
  - Na most megfogtál. - gondolkozott el - A csókja azt hiszem megvolt. De barátról nem tudok. Bár kissé bizarr lenne ha egy napon hazahozná a barátját, és mondaná nekem, hogy "Bemutatom az új sógorodat".
  - Megnézném, hogy milyen fejet vágsz akkor. - nevettem ki.

Időben hazaértem, miután elbúcsúztam Armintól a parkból. Leültem az asztalhoz és vártam anyát, hogy felvilágosítsam a helyzetről. Aztán 4 órakor végre betoppant. Nem rohantam le egyből, megvártam míg szusszan egyet, és a konyhába téved.
  - Hát te? Szeretnél valamit?
  - Igazság szerint lenne valami, amit mondanék neked, anya. - kezdtem bele rekedt hangon.
Anya helyet foglalt előttem.
  - Arminnal megoldódtak a dolgok, mint tudod. És ezzel arra akarok célozni, vagyis nem célozni, hanem mondani... - annyira zavarban vagyok. Szedd össze magad, Skylin!
  - Együtt vagytok Arminnal?
  - Te meg honnan..?
  - Épp Arminektól jöttem haza. Ott beszélgettem Victoriaval, és ő mondta nekem, mivel Armin már beszélt erről vele. Te mikor szándékoztad elmondani? - hangján érezhető volt, hogy meg volt sértődve.
  - Most akartam elmondani, anya. Amúgy mit számít ha már tudod. - vontam vállat - Mikor nem jöttem haza, akkor is Arminéknál aludtam.
   - Erről is tudok. Victoria kapcsolata a fiaival erősebb, mint a kettőnké.
Erre nem feleltem semmit, mert ha beszólnék vagy valami, még egy hetet itthon rohadnék.
  - Akkor próbáljuk meg, hogy többet leszünk együtt. Jó? - mosolyogtam erőltetetten.
Igazából nem akartam vele többet lenni. Mindig amikor elmegyünk ketten valahova, pont akkor van ott az egyik ismerősöm is, és anya totál beéget.
  - Jó. - nyomott egy puszit az arcomra.
  - De apának kérlek ne mondd el még Armint. Kitekerné a nyakamat.
  - Nem mondom.


Teltek a hetek. Április vége van, és a kirándulást, amit Armin áll nekünk, a jövőhéten lesz. Már alig várom! Viszont az utóbbi időben, mióta beszéltem Viktorral nyűgös vagyok. Mar a bűntudat, amit Viktor hozott létre bennem.
A mai napon, utolsó órán, nincs tanár, így az angol csoport szabadon baromkodhat.

Armin szemszög

Skylin nagyon furcsa mostanában. Látom rajta, hogy van valami baja, de nem mondja el, vagy azt felei, hogy semmi. Remélem nem a Deborah ügy miatt van ez. A mai napig elásnám magam szégyenemben ez miatt.

Ma az angol óra elmarad, vagyis nem mehetünk haza, de nincs tanár. Logikus. Nincs tanár utolsó órán, mégse mehetünk haza. The best school in the world is Sweet Amoris! Mivel Skylin elvan a nagydarab vörössel, így én játszok egy jót. Vagyis játszanék, ha valaki meg nem zavart volna.

  - Hé, haver!

Nem néztem Castielre, nem igazán érdekelt, hogy mit akar.

  - Armin figyeljél, már! - emelte meg rám a hangját.

  - Mi van már, Castiel?! - csaptam a konzolom az asztalra. Jézusom, remélem nem tört el! A vörösre pillantottam, és eléggé meglepődtem. Skylin Castiel hátán csimpaszkodott.

  - Koccold le már a csajod rólam! Egész órán rajtam lóg, és nem hagy nyugodni! Szeretem Skyt, mint barát, de ez már nekem is sok!

  - Kicsim, mássz le róla. - sóhajtottam.

  - Nem! Ő legalább foglalkozik velem! - szólt elfojtott hangon.
Itt kissé kiakadtam. Mi az, hogy én nem foglalkozok vele?!
  - Szerintem késik a menstruációja és azért ilyen nyűgös mostanában. - szólt fel Castiel, majd nagy lendülettel leszedte magáról a barátnőmet.
  - Mostanában nem lehet hozzád szólni, mert morcos vagy. Történt valami? - kérdeztem aggódva.
Hogy ne aggódtam volna?
  - Igen. Még pedig az, hogy csak játszol, és játszol, és játszol éjjel-nappal! Velem is foglalkozhatnál egy kicsit! - emelte meg rám a hangját Skylin.
  - Nem is tudom, hogy kivel voltam egész hétvégén.
  - Hétköznapokon meg a Ps-eddel vagy! Most is azzal játszottál, ahelyett, hogy velem foglalkoznál!
 - Szóval ha veled vagyok, már nem is játszhatok? Tudod, mielőtt összejöttem veled, akkor is játszottam. De ennek ellenére nekem úgy tűnik, mintha féltékeny lennél erre az aprócska konzolra.
  - Mert van rá okom! - kezdett el kiabálni velem.
  - Skylin, ne kiabálj. - fogtam a kezeim közé puha arcát - Ezért igazán nem érdemes kiakadnod. És beszélgessünk normálisan.
Skylin ekkor levette a kezeimet az arcáról.
  - Majd akkor beszélgetek veled rendesen, ha az örökös játszás mellett lesz egy normális hobbid. - szólt mérgesen, majd szó nélkül felkapta a táskáját, és kiviharzott a teremből, holott még óra volt.
  - Ez meg..?
 - Kivételesen most neked adok igazat. - jelent meg mellettem Castiel - Egész furcsa a csajod mostanában.
  - Castiel. - fordultam felé - Holnap hozd el a bátyád motorját.
  - Hah?! Te most komolyan megakarsz tanulni motorozni?!
  - Egy próbát megér, hogy lehűtsem kicsit Skylint.
Castielel megbeszéltem, hogy holnap suli után egyből megtanít motorozni.

Skylin szemszög

Haragudtam Arminra. Így másnap mikor beértem a suliba, nem mentem oda hozzá. Nem akartam, de haragudtam rá. Ebbe a haragba belekeveredett egy kicsi a Deborahs haragomból is. Sőt, szerintem most jön ki rajtam az elmúlt hónap és hetek haragja.
  - Szia, kicsim. - jött felém Armin, hogy megöleljen, de kitértem az útjából, így lendületből Rosat ölelte meg.
  - Neked is szia Armin. - paskolta meg a hátát Rosa, miközben megölelte.
  - Rosa, majd találkozunk a kémia teremben. - hagytam ott őket.
  - Rosalya, mondd már el nekem, hogy mi baja van Skylinnak!
  - Passzolom, de az a tegnapi vita...nem tudom mi üthetett belé.

Nehezen, de kibírtam, hogy ne szóljak Arminhoz egész nap. Tapasztalja csak meg, hogy ilyen érzés volt nekem ezt átélni.

Armin szemszög

Skylin egész nap került és nem szólt hozzám. Fogalmam sincs, hogy mit ártottam neki, de abban lehet igaza volt, hogy a játék miatt nem foglalkoztam vele. Ezért is mondtam Castielnek, hogy hozza el a bátyja motorját, hogy kipróbáljak valami újat. Mikor vége lett minden óránknak, Castielel sietősen mentünk a suli elé, ahol ott állt a szép, nagy motor.
  - Biztos ezt akarod? Időbe telik, mire megtanítalak. - adta a kezembe a sisakot, amit én magam mögé helyeztem az ülésen, addig amíg magyarázott.
  - Hát egy próbát megér. - vontam meg a vállam.
  - Na akkor. Értesz akár egy kicsit is a motorokhoz?
  - Elindítani eltudom. - dugtam be a kulcsot, majd elindítottam, mire szépen börrögött párat.
Castielt ezek után hívta valaki.
  - A bátyám az. Egy pillanat! - fogta be az egyik fülét, a másikra pedig a telefont helyezte. Arrébb ment, hogy jobban hallja a testvérét.
Én addig szemügyre vettem a motort. Komolyan, miért nincsen a gombokon, hogy mi micsoda?! Megkönnyítené az ember dolgát.
  - Huh? Na ez vajon a világítás? - nyúltam egy karért, ám ekkor meghallottam Skylin hangját.
Megijedtem, hogy meglát, így hirtelen meghúztam a kart, de bár ne tettem volna.

Skylin szemszög

Jöttem ki a suliból, Rosaval és Alexyvel, akik ismét marták egymást egy ruha miatt. Én addig Natanielel beszélgettem.

  - Befeje....Hé, az nem Armin?

Mind a 4-an Arminra pillantottunk, aki egy motoron ült. Másodpercekkel később elindult, de kissé megijedtem, ugyanis nagyon gyorsan indult el.

 - Haver azt üzeni a bátyám, hogy ne húzd be hirtelen, és nagyon a gázt, mert kiakadhat és kisza-

Castiel elhallgatott, amint meglátta, hogy Armin elindul.

 - Armin nem tud motorozni! - hangzott Alexy ijedt hangja.

 - Baszki! - kezdett el rohanni Castiel Armin után, de már késő volt.

Armin nem lassított, ami azt jelentette hogy kiakadt a gáz. Elkezdtem remegni, és a szívem majd kiugrott a torkomból. Armin elvesztette az irányítást a motor felett, és ingázott az úton. A kocsik lelassítottak, némelyik meg is állt. Ekkor Armin kibillent az egyensúlyából, és a szalagkorlátnak ütközött. A motor az úton maradt, de Armin a füves árokban ért földet. 

A légzésem felgyorsult, és a könnyeim kiszakadtak belőlem. Annyira remegtem, hogy majd összeestem. Rohanni akartam Arminhoz, de Nataniel lefogott.

  - Engedj el Nataniel! Arminhoz akarok menni! Engedj! Engedj már el! - tomboltam a karjaiban, miközben torkom szakadtából üvöltöztem. Rosa átölelt engem elölről.

   - Drágám nyugodj meg! Skylin, nyugi! - Rosa próbált nyugtatni, de hallatszott a hangján, hogy ő is mindjárt elsírja magát.
  - Rosalya engedj már el! - kiabáltam ismét. Sose szólítottam Rosat Rosalyanak, csak akkor amikor baromi ideges voltam. De nagyon.

Lysander is ideges volt, mégis hívta a mentőket. Miután letette a telefont, Alexyhez fordult. Alexy összerogyott a földön, és csak nézett afelé, amerre testvére az árokban volt. Ő sokkoltabb állapotban volt mint én. Lysander leguggolt hozzá, majd remegő kezekkel pofozgatni kezdte, hogy térjen vissza hozzánk. Én csak bámultam kikerekedett szemekkel még mindig. A könnyeimtől alig láttam. Éreztem, hogy Rosa is elsírja magát, Nataniel pedig remeg az idegességtől. Hiába folytak a könnyeim, kezdtem újra látni. Armin 20 méterre volt tőlem..Castiel kiszedte az árokból, de látszott rajta, hogy alig van magánál annyira ideges. Aztán megláttam Armint. Nem akartam, de megláttam, hogy hogy néz ki jelen állapotában. Ruhája koszos volt, míg fejéből ömledezett a vér. Fehér ruhája vérvörössé vált, ami nagyon, de nagyon nem jelentett jót. Itt végképp végem volt. A sokk úrrá lett rajtam és a földre rogytam.

Mikor megérkeztek a mentők, Castielt odébb löktél, majd a nagy fehér autóba helyezték Armint. Rosa leguggolt hozzám, hogy visszahozzon maguk közé. Nataniel ugyan ezt tette Alexyvel. Lysander Castielhez sétált, aki csak nézte remegve, ahogy Armint elviszik. Lysander próbálta megnyugtatni barátját, de nehéz volt, hisz ő is ideges volt. Rajtunk kívül még Kim és Iris voltak a tett színhelyén. A rendőrök kijöttek, és köztük volt apa is. A kocsisok és 2 mentős, akik ott maradtak, szembesítették apát az elmúlt fél órában történtekről. Apa nézéséből rájöttem, hogy még jobban megutálta Armint. Közúti baleset nem lett belőle, viszont senki se tudja mi van Arminnal. Bele se merek gondolni, hogy mi van ha nem éli túl...vagy mozgássérült lesz.

  - Elviszlek titeket haza. - jelent meg apa előttünk. Rendőrautója mellett állt.

Lysander hazament Castielel. Nataniel, Rosa, Alexy és én maradtunk ott. Rosaék próbáltak minket megnyugtatni, de egyáltalán nem sikerült nekik.

  - Uram. - fordult Nataniel apához - Lehet, hogy mind a négyüket önökhöz vinne? Nem szeretnénk most magára hagyni senkit. - Nataniel hangja rekedt, és ideges volt.

Apa bólintott, majd Rosa beült előre, Nataniel pedig hátra közém és Alexy közé. Mikor hazaértünk apa kitett minket, de visszakellet mennie a sulihoz.

Bementünk hozzánk. Nataniel Alexyt és engem leültetett a kanapéra, Rosa pedig hozott nekünk vizet. 

Remegő kezembe fogtam a poharat. Inni akartam belőle, de a torkom össze volt szorulva a gyomrommal együtt.

  - Próbáljatok meg inni. Hátha segít, és megnyugszotok - szólt halkan Nataniel, majd leült a dohányzóasztalra.
  - Hogy a francba segítene már ez, Nataniel?! - állt fel idegesen Alexy, miközben a poharat elhajította, mely a falnak csapódott. Még szerencse, hogy műanyag pohár volt - Armin balesetet szenvedett és semmit se tudunk róla! Semmit! Ilyenkor mégis ki képes megnyugodni?! Ha Amberrel lenne ez, akkor te megnyugodtál, heh?! - kiabált Alexy Natanielel.
  - Sa..sajnálom... - suttogta Nataniel.
Sose láttam ilyennek Alexyt. Látszott rajta, hogy rettenetesen aggódik a testvére miatt. De nem csak ő. Én fel sem tudom fogni a helyzetet.
  - E..ez azért van mert azt mondtam neki, hogy legyen más hobbija is a játszáson kívül. - szólaltam meg rekedt  hangon - A..az én hibám az egész...
  - Nem a te hibád, szívem. - fogta meg Rosa a kezemet.
  - De igen... - kezdtek el hullani a könnyeim.
Nataniel nem tudott mit mondani. Alexynek lett volna még egy-két szava, de a telefonja megzavarta ebben. Az anyukája volt. Közölte vele, hogy Armint arra az osztályra vitték be, ahol az én és az ő anyukájuk be van osztva. Az apukájuk is ott van. Az anyukájuk arra kérte Alexyt, hogy nyugodjon meg, mindent megtesznek amit tudnak, és ma este maradjon az egyik barátjánál, mert valószínű, hogy nem tudnak hazamenni és nem akarja, hogy egyedül legyen.
  - Maradhatok éjszakára? - pillantott rám Alexy sápadtan.
  - Persze. - suttogtam.
  - Akkor már én is maradok! Nem foglak itt hagyni titeket ilyen állapotban. - szólt fel Rosa.
  - Nem kell, Rosa. Menj csak haza.
  - Azt elfelejtheted! Itt maradok a legjobb barátaimmal, ha törik, ha szakad!
Bekönnyeztem a barátnőm mondanivalóján.
  - Viszont ha nem haragszotok, nekem mennem kell. - állt fel Nataniel - Kitartás, hisz Armin rendbe jön! - mosolygott biztatóan, de az a mosoly tele volt idegességgel.

Nataniel elment, így hárman maradtunk. A házra csönd telepedett. Én idegesen morzsoltam az ujjaimat. Alexy fel-alá járkált a házban. Rosa Leighel telefonált, hogy megnyugodjon és elmondja neki, hogy mi is történt. Már este 9 óra, és még mindig semmit sem tudunk. Az idegességem ismét az egeket veri. 4 órája annak, hogy Arminnak balesete volt, és mi mit sem tudunk róla semmit.
  - Hiába hívom anyut, nem veszi fel! - csapta le a telefonját Alexy az asztalra.
  - Az enyém se. - néztem a telefonom képernyőjét.
  Ekkor valaki berontott az ajtón.
  - Anya?! - kaptam oda a tekintetemet - A..apa.?
  - A motornak nem lett baja, viszont a szalagkorlát teljesen átszakadt. Mégis mit képzelt az a gyerek?!
  - Nem ő tehet róla! Baleset volt! Miattam ült fel a motorra. - halkultam el a végére.
  - Oh, igaz is. - csapta össze apa a tenyereit. Itt már tudtam, hogy ideges - Bementem a kórházba, hogy mi van Arminnal. És mit hallok Arnold Medlocktól, aki épp a váróteremben volt, a fia miatt? Azt, hogy te azzal a fiúval vagy együtt, akinek jelenleg is az életéért küzdenek! - kiabált velem apa a mondat végére.
Összeszorult a tokom. Apa megtudta, hogy Armin a barátom.
  - Még ilyenkor is csak ez jár a fejedben..? Én szeretem őt, de lehet elfogom veszíteni, és még ilyenkor is lecseszel érte. - könnyesedett a szemem.
  - Egy ilyen gyerekkel akarsz együtt lenni, kincsem? Aki majdnem közúti balesetet okozott? A két kezemen nem tudom megszámolni, hogy hányszor kellett kimennem hozzá, a mostanival együtt.
  - Engem nem érdekel! Csak az, hogy szeretem őt, és miattam butaságot csinált...legalább most legyél mellettem apa! - csuklott el a hangom.
Alexy és Rosa nem szóltak semmit. Nem akartak belekeveredni és jobban is tették.
  - Nem kérem, hogy fogadd el a kapcsolatunk. Jó lenne, de most nem kérem! Hanem azt kérem tőled, hogy ebben a pillanatban tekints úgy Arminra, mint a lányod szerelmére! Ne úgy, mint akit legszívesebben tömlöcbe zárnál! Kérlek..
Apa meglepetten nézett rám, ám nem szólt semmit. Közelebb lépett majd megölelt engem.
  - Igazad van, kincsem. Sajnálom. - puszilta meg a fejemet.
Apa leült közénk, hogy megbeszéljük a dolgokat.
  - Mivel senki se sérült meg Arminon kívül, ezért nem vesszük elő. Viszont térítési díjat kell fizetni, mivel a szalagkorlát megrongálódott. Pár ezer dollárról van szó.
  - Ilyen drágák azok a szarok?! - mordult fel Rosa.
  - Nem én szabom meg mennyibe kerülnek.
  - Jelen pillanatban nem érdekel a pénz. A lényeg, hogy Armin jól legyen. - kezdte el morzsolni az ujjait Alexy.

Ismét vártunk. Már elmúlt éjfél. Mi a fenét csinálnak ennyi ideig?! Ilyen súlyosan megsérült volna...?
Majd negyed 1-kor választ kaptunk végre. Anya jött haza. Alexyvel egyből odarohantunk hozzá.
  - Anya! Mi van Arminnal?! Túlélte?! Mi van vele?! - halmoztam el kérdésekkel. Ám ezután vettem csak észre, hogy Alexyék anyukája állt az ajtóban, anya mögött, és sír - Anya.. - szóltam rekedt hangon.
  - Nem voltam bent nála sokszor, csak Victoria. Viszont sikerült őt megmenteni. Túl van az életveszélyen!
  - Alexy... - fordultam a kis kékség felé. Az örömkönnyek csak úgy folytak a szememből.
  - Megmenekült. - könnyezett Alexy, és próbálta visszatartani a könnyeit, ami ezúttal nem jött neki össze - Megmenekült... - suttogtam, majd szorosan megölelt.
Egymást ölelve sírdogáltunk örömünkben. Később Rosa is csatlakozott hozzánk.
  - Beakarok menni hozzá! - fordultam anyához.
  - Igaz túl van az életveszélyen, viszont komában van. Nem tudjuk mikor ébred fel.
Itt ismét azt éreztem, hogy hiába volt az öröm. Ha nem ébred fel, akkor mit ér az nekünk?
  - Milyen nap van holnap? - néztem Rosara.
  - Kedd. - szipogta.
  - Remek. 5 óránk lesz. Utána bemehetünk meglátogatni?
  - Persze. - szólt Victoria, majd átölelte a fiát a vállánál - Örülök, hogy Armin ilyen barátokra, és nem utolsó sorban rád talált, Skylin.
Elpirultam.
  - Erről a kapcsolatról szeretnék majd beszélni a fiatalemberrel. - csatlakozott apa a beszélgetésbe.
  - Ha a sokszori kijövetel miatt, akkor sajnálom. A férjemtől örökölte azt a nagy aktívságot. - nevetett Victoria.
  - Nem az miatt. De mindegy is. Menjetek aludni. Rosa, hazaviszlek, gyere. - szólt apa.
  - Nem, én itt ma-
  - Menj csak. Biztos fáradt vagy, a mai nap után. Értem meg ne aggódj. - öleltem meg - Holnap találkozunk.
  - Én had aludjak itt. - nézett bociszemekkel Alexy az anyukájára.
  - Szívem ezt nem tőlem kell megkérdezned. - pillantott Victoria a szüleimre.
  - Én a múltkor már beleegyeztem - vonta meg a vállát apa, majd Rosa társaságában elhagyták a házat.
  - Én benne vagyok. Akkor én is letudok dőlni, és Skylin se lesz egyedül. - mosolygott anya.
  - Ez az! - emelte pacsira a kezét Alexy. Én egy gyenge pacsit adtam neki - Hé, ez mi volt?
  - Aggódom még Armin miatt...
  - Ő az én fiam.
  - És az én testvérem. Minden rendben lesz már, Sky! - ölelgetett meg Alexy.

Victoria elment haza. Apa és anya hamarabb lefeküdtem, mint mi. Mi még beszélgettünk kicsit a sötétben. Én a pizsamámban voltam, míg Alexy egy rövidnadrágban és egy pólóban. Apa adott neki.
Minden téma feljött a beszélgetés során.
  - És amúgy lefeküdtetek már?
  - 1 hónapja vagyunk együtt. Még nem. - vakartam zavartan a tarkóm.
  - Hát valaki már 1 hét után, szóval csak azért kérdem.
Alexyvel még a kényes témákat is megtudtam beszélni.
  - Jaj, amúgy akartam kérdezni! Neked megvolt már az első csókod? Vagy első barátod?
  - Az első csókom megvolt, viszont barátom még nem volt. Egyszer megpróbáltam egy lánnyal. Undorító volt azaz érzés, amit éreztem miközben vele voltam. - nevetett fel erőltetetten - Viszont az első csókom egy fiúval volt. - mosolygott őszintén - Csak hát...a srác elköltözött és semmi se lett belőle. De ez még a volt sulinkban volt.
  - Ti amúgy hova jártatok, mielőtt átjöttetek volna hozzánk?
  - A High Jonnes Cameronba. Nem Sweet Cityben van, hanem pár várossal arrébb.
  - Tudom melyik suli az.
  - Na és neked? Kivel olt az első csókod? Mert azt tudom, hogy Armin előtt még nem jártál senkivel.
  - Jó, elmondom, de nem mondhatod el senkinek. Senkinek, soha!
  - Megígérem! - tette a kezét a szívéhez.
  - Ismered a végzősöket?
  - Valamennyit.
  - Viktor Hudson?
  - Vágom, hogy ki ő.
 Csak bámultam Alexyt, és nem értettem, hogy hogy-hogy nem esik le neki.
  - Oh..ja...értem! Mi? Vele volt?! Hogy jött ez össze?
  - Shh! Halkabban! A részletekbe nem mennék bele, de a lényeg, hogy vele volt. Rajtad kívül csak Rosa tudja és szeretném ha ez így is maradna.

Este alig bírtam aludni. Egész éjjel szinte forgolódtam és Armin járt a fejemben. Alexyval reggel elmentem hozzájuk, hogy húzzon másik ruhát, majd elindultunk tőlük a suliba.
Az egész osztálylégkör feszült volt egész nap. Nem is csodálom. Hisz ki ne lenne feszült ha az osztálytársa, vagy éppen a pasija, barátja balesetet szenved? Kentin ismét nincs iskolában. Gondolom visszakellet menni a katonai suliba ismét.
Alig vártam, hogy a mai napnak vége legyen, és mehessek Arminhoz Alexyvel. Rosa is jött volna, csak közbejött neki valami. A kórházba érve Victoria megmutatta azt a szobát, ahol Armin van.
Belépve Armint pillantottuk meg, egy fehér ágyon fekve. Lélegeztető gépen volt. Nem volt rajta póló, és felsőtestét ellepték a kötések. Arcán pár tapasz volt. Könnybe lábadt a szemem. Na jó, túl sokat sírok mostanság.
  - Armin... - ültem le a székre, mely az ágy mellett volt.
  - Rendbe fog jönni. A tesó ösztönöm tudja. - mosolygott.
Ahhoz képest, hogy tegnap milyen ramatyul volt, ma próbál erős lenni, és sikerül is neki.
  - Én beszélek anyával, te addig vele beszélgess. - mosolygott, majd otthagyott kettesben Arminnal.
  - Sajnálom. - fogtam meg a kezét - És igen is ébredj fel hamar, hogy ezt rendesen is elmondhassam. De nem csak ezt. Hanem azt is, hogy mennyire szeretlek, és fontos vagy számomra. - pusziltam meg a homlokát.
Ekkor kaptam egy smst.
  - Mi a...
Viktortól jött, és azt üzente, hogy amilyen gyorsan csak tudok menjek a parkba, mert rohadt fontos amit mondani akar.
  - Sajnálom, hogy megint itt hagylak miatta.
Búcsúztam el, majd szóltam Alexynek, hogy dolgom van. Siettem a parkba. Ő ott ült egy fa alatt.
  - Mi volt ilyen sürgős?
  - Kaptam egy smst Maxtől. Lehet nemsokára hazaengedik.
  - Mi?! - kaptam kisebb sokkot - Max hazafog jönni?!
  - Hát egyszer biztos, de most igen. Lehet hazaengedik hamarosan. De ezt nem tőlem tudod. A szüleidnek meg ne szólj, mert akkor rájönnek, hogy tartom vele a kapcsolatot, és hogy veled beszéltem.
  - Nem szólok..de..de..ehhez lekel ülnöm. - ültem le mellé.
  - Ne aggódj. Én is így reagáltam erre. - sóhajtott - Amúgy hallottam, hogy mi történt a barátoddal. Sajnállak. - nevette el magát.
Én felé fordultam, majd képen töröltem. A kezem nyoma ott maradt az arcán. Persze ő sem hagyta magát. Hirtelen elkapta a kezeimet, majd a fűbe szorított.
  - Ezt te sem gondoltad komolyan, hogy megütsz. - nevetett erőltetetten.
  - Nem félek tőled, bármit teszel. Viszont nem fogom hagyni, hogy bármit is tegyél velem. Már nem az a lány vagyok, aki 2 éve.
  - Kár. - hunyta le a szemeit.
  - Szóval elengednél végre? A végén még valaki félreérti. Szóval... - tökön rúgtam - Takarodj le rólam!
Viktor mellém dőlt,  miközben fájdalmasan felnyögött.
  - Ne szórakozz velem! - ültem fel - Ha csak ennyit akartál, akkor én már megyek is.
  - Hogy érhetne véget a kettőnk közti viszály? - ült fel, miközben én felálltam.
  - Egészen addig fog tartani, míg egyikünk ki nem mondja a varázsszót.
  - Akkor ez még eltart egy ideig. - nevetett fel.
Otthagytam Viktort szó nélkül.

Teltek a napok. Végre péntek lett és tovább tudtam bent maradni Arminnal. Még mindig nem ébredt fel...nagyon aggódok miatta és hiányzik is. Végtelenül.
Anya ma megengedte, hogy bent aludjak, viszont az ágyamig már nem jutottam el. Addig voltam Armin szobájában, míg az ágyán el nem aludtam. Olyan hajnali 1 lehetett amikor felkeltem inni, majd visszadőltem az ágyára. A kezét megfogtam. Még mindig azt a megnyugtató és meleg érzést árasztotta. Szerettem ezt az érzést. Mindennél jobban. Hiába haragudtam rá, nem tudtam nem szeretni ezt az érzést, ami hiányzik jelenleg a mindennapjaimból. Biztos haragudni fog rám, miután felébredt. De engem az se érdekel. Csak ébredjen fel. Ez minden vágyam jelenleg.

Armin szemszög

Nagy ürességet éreztem, mindenhol a testemben. Sehol egy aprócska fénysugár, vagy melegség. Sehol. Ám a melegség nőni kezdett, nagyon is. Amit eddig nem sikerült, megtudtam tenni. Éreztem a melegséget a kezemben. Szerettem ezt a melegséget, még ha a melegség néha nem is érezi. De szeretem. Az életemnél is jobban.
Ettől a kedvességtől kitudtam nyitni a szememet. Homályosan láttam, de annyi leesett, hogy valaki fekszik az ágyamon, és fogja a kezemet. Tudtam ki az. Nagyon is. Az a lány volt, akit mindennél jobban szerettem, bár a hülyeségeimmel néha megbántottam, akaratom ellenére is. Tudatni akartam vele, hogy itt vagyok, hogy figyeljen ide, de nem tudtam miképp tegyem. Felülni nem tudtam, és mozogni se igazán. Majd rájöttem. Annyi erőm volt, hogy megszorítsam a kezét. Addig próbálkoztam gyengéd szorításokkal, míg mozgolódni nem kezdett.

Skylin szemszög

Éreztem, hogy valaki gyengéden szorongatja a kezemet. El nem tudtam képzelni, hogy ki az, egészen addig, míg ki nem nyitottam a szememet. A légzésem felgyorsult, a pulzusom az egekben volt. Szemeim megteltek könnyekkel. A lelkem megnyugvást érzett abban a pillanatban. Armin felkelt, és itt ül velem szemben. Boldogság járta át az egész testem. Ő levette a légzésmaszkot, majd rám mosolygott könnyes szemeivel.

  - Szia. - köszönt.

Annyira megörültem. A nyakába ugrottam, persze csak finoman, és olyan szorosan öleltem, ahogy csak bírtam. Nem akartam betelni kevéssel. Ölelni akartam amíg tudtam. Ő visszaölelt, szintén olyan szorosan ahogy csak tudott. A könnyei csiklandozták a nyakamat. Elhajoltam, majd kezeim közé vettem az arcát, és hüvelyujjaimmal letöröltem a könnyeit, amik még mindig folytak.

  - Sajnálom, kicsim. - mosolygott könnyekkel telve.

  - Az én hibám..nem kellett volna olyat a fejedhez vágnom. Sajnálom. Inkább éld le az egész életed játékokkal, csak a közelébe ne menj egy motornak még egyszer! - mosolyogtam én is könnyekkel - És ne sírj. Nem méltó egy fiúhoz. - nevettem el a végét, mire a könnyeim lefolytak az arcomon.

  - Sajnálom, de annyira örülök, hogy itt vagy nekem. - törölte meg a szemeit, melyek már csak pirosak voltak, könnyek nélkül - Lehet nem látod, de szeretlek. Bocsájts meg nekem kérlek.

  - Egyáltalán nem haragszom rád. Egyáltalán, hogy tudnék? Visszakaptalak téged! - csókoltam meg.

Felemelő érzés volt újra érezni puha ajkait az enyémen, és azt ahogy falja őket. Csókja, és nyelve tele volt forrósággal, melyek még mindig a bocsánatomért könyörögnek, hiába tudják, hogy nem haragszom, és nem az ő hibája ez az egész. Tudtam, hogy szeret és fontos vagyok neki, még akkor is ha nem mindig tudja kifejezni. Puha arcát egy percre se engedtem magamtól. Ő sem engedte, hogy a csók abbamaradjon. Egyre érzékibben falta az ajkaimat, míg végleg el nem húzódott levegőhiány miatt.

  - Ez hiányzott nekem. - döntöttem össze a homlokunkat.

  - Szólj anyának, hogy felébredtem. Elakarok menni innen. - nevetett fájdalmasan - És a barátnőmmel lenni.

Bólintottam, majd elmentem szólni Victorianak. Hajnali 3 volt. Szegényt a frász kerülgette, amikor felkeltettem, viszont hihetetlenül boldog volt, amikor közöltem vele, hogy a fia felébredt.

Reggel Armint megvizsgálták, és saját felelősségre hazaengedték. Mikor beléptünk Arminékhoz, és Alexy meglátott minket, kiejtette a telefont a kezéből, majd örömkönnyekkel telve, testvére nyakába ugrott.

  - Soha többet ne csinálj ilyet! - szidta le Alexy.

  - Megpróbálok. - mosolygott biztatóan Armin, majd megölelte testvérét, s kibújt a szorításából - Azért annak örülök, hogy hiányoztam Alexy.

  - Hogy ne hiányoztál volna. Az egész osztály ki volt. De legfőképp a barátaid, meg mi. Meg akkor Castielről ne is beszéljünk. Magát hibáztatta Skylinnal együtt, mert nem tudott szólni előbb a hibáról.

  - Se Castiel, se Skylin hibája. Nekem nem kellet volna ilyen módszerhez folyamodni.

  - Viszont nem teszed meg, ha nem mondom. - szóltam halkan.

  - Mondom nem a te hibád. Megtörtént, nem tudunk már ellene tenni semmit. - ölelt át a vállamnál - Az a lényeg, hogy most már együtt lehetünk. Főleg, hogy jön a kirándulás.

  - Na igen. Mivel kómában voltál, ezért elkellet tolni a kirándulást. - húzta a száját Alexy.

  - Meddig?

  - Május végéig. - szóltam.

  - Jövőhéten már május eleje van. Kibírjuk. - puszilta meg a fejemet.

Éreztétek már, hogy boldogok vagytok, de nem tudjátok, hogy miért, csak azok vagytok? Én jelenleg ezt érzem. Még akkor is, amikor nem Arminnal vagyok, mert tudom, hogy ő itt van nekem. Úgy érezem megtaláltam másik felem. Hiába nem zárult le Viktor és köztem a múlt, érzem, hogy vele nem lesz gondom a jövőben. Vagyis csak ezt akartam gondolni, hogy megnyugtassam magam. De a jövő olyan meglepetéseket tartogatott számomra Kentin, Viktor, Max egy lány, és nem utolsó sorban Arminról, amitől a fájdalom csak megnőtt bennem.

Remélem az izgalom megnőtt bennetek e-rész során. Ez a rész nem lett hosszú, viszont a következőt annak szánom. Ha tetszett a rész, akkor ne felesetek el nyomot hagyni magatok után a komment szekcióban!❤️