14. Fejezet: Érzelmi kötelék

  - Haza kéne menni - fordultam meg, hogy elinduljak. Ám majdnem meghaltam az ijedségben, ugyanis állt valaki tőlem jó pár méterre - K..Ki a fene vagy..? És mióta vagy itt..?

  - Nemrég értem csak ide - szólt lihegve. Ez a hang...Ne...ne, ne, ne, ne, ne és ne! Nem lehet!

  - Ez nem lehet... - léptem közelebb hozzá, és ő is így tett. A hold fénye tökéletesen megvilágította az arcát.

  - Ne nézz rám úgy, mint aki szellemet látott.

  - Max..?

  - Szia Húgi - mosolygott rám édesen.
  - Max... - a szívem egyre jobban dobogott a mellkasomban.
  - Ennyire meglepő a látványom? - húzta fel mosolyogva a szemöldökét.
Egy szó nélkül odarohantam hozzá, majd a nyakába ugrottam, és amilyen szorosan csak tudtam, megöleltem őt. Felfoghatatlan volt számomra, hogy itt van, és megölelhetem őt.
  - Többet ne csinálj ilyet... - suttogtam a nyakába.
  - Nem fogok - szorított engem.
Nem tudtam mit szólni és nem is akartam. Csak szó nélkül álltunk, és öleltük egymást.
  - Hogy találtál meg?
  - Lenyomoztam a telefonod - sóhajtott miközben elhajolt - Mit keresel itt ilyenkor? Anyáék még mindig olyan sokáig dolgoznak?
  - Igen.. - szóltam halkan, miközben mellé pillantottam, és a hátizsákját fürkésztem - Azaz összes cuccod?
  - Sajnos csak ennyi maradt meg. Viszont látom, hogy neked van valami bajod. Történt valami? - lett komoly?
Ajaj, ez nagy probléma, ugyanis nem tudok neki hazudni, mert akkor rájön. De egy próbát megér, mint mindig.
  - Nincsen semmi, csak szeretek idejárni, és fárasztó napom volt. Ennyi az egész - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Csak kérlek vedd be, most az egyszer!
  - Még mindig nem jöttél rá, hogy nekem nem érdemes hazudni? - mosolyodott el, mire én nagyot nyeltem - Gyerünk hugica, mondd el, hogy mi történt! - parancsolt rám.
  - Tényleg semmi, csak fáradt vagyok..
  - Ha tovább hazudsz, akkor nem állok jót magamért! Ha kell felverem az összes barátodat. És ha ők nem is, de Rosalya tudni fogja, hogy mi a bajod. Szóval ki vele!
  - Egy fiú van a dologban...
  - Fiú? - lepődött meg - Kentin?
  - Nem..Arminnak hívják...és most szakítottunk. De figyelj, nem akarok erről beszélni, Max. Nagyon nem - könnyesedett be ismét a szemem.
  - Kinyírom..! - szorította ökölbe a kezét.

  - Ne! - fogtam meg a kezét, mire picit megnyugodott - Ne csinálj semmit! Menjünk haza..vagy visszaakarsz menni a börtönbe?
  - Nem - suttogta maga elé, majd átölet szorosan - Sajnálom, megpróbálom magam türtőztetni.


Sikerült útközben megnyugtatni a bátyámat, de még így is elég ingerült, főleg, hogy megtudta, hogy Kentin nem lesz itt 1 teljes évig.
  - Huh? Az meg ki? - állt meg Max pár méterre a házunktól.
  - Armin... - csúszott ki halkan a számon.
Nem kellett Maxra néznem ahhoz, hogy lássam elönti a fejét a düh. Mielőtt cselekedhetett volna, megszorítottam a kezét. Ismét sikerült lenyugtatnom, de féltem, hogy a végén nekimegy.
  - Skyl... - Armin közelebb jött, de elhallgatott, amint meglátott Maxel - Oh..értem - húzta a száját mindkét oldalra, szemöldökét pedig felvonta - Ahogy látom nem akarsz még mindig beszélni. De azért a telefonod kapcsold vissza. Már órák óta itt állok és várom, hogy hazagyere - lépett felém, de én hátrébb léptem.
  - Bántott? - szólt Max, és egy pillanatra se vette le a tekintetét Arminról.
  - Nem..nem bántott.
Max szó nélkül behúzott a házba. Az utolsó pillanatban még ránéztem Arminra, aki szomorúan nézett rám. Annyira sajnálom őt, de haragszok is, hisz megígérte, hogy soha többet nem szól ahhoz a lányhoz. Az is lehet, hogy Maxra azt hiszi a pasim, de nem! Vajon ha most hagyom elmenni, akkor soha többet nem lesz közöttünk semmi? Hisz én szeretem.  Viszont csalódtam benne újra, és haragszom rá.
  Igen, nem megyek utána. Lássa csak, hogy milyen rossz anélkül az ember nélkül, akit szeretsz.


Anya hazaért reggel, és szinte sokkot kapott, amikor Maxet meglátta. Konkrétan körbenyalta szegény gyereket. Apa is megörült ennek a hírnek. Max elment a haverjaival inni, hogy megünnepeljék azt, hogy végre kijött a börtönből 2 év után. De miért volt börtönben? Na igen...Viktor már elég régóta a legjobb barátja a bátyámnak, és egy bizonyos eset miatt, szétverte a legjobb barátját, miattam...Max ellen eljárás indult, és apának hála nem kapott többet 2 évnél, amit most járt le neki.
  Vasárnap reggel van. Annyira unatkozok, és még Kentin sincs itthon. Vagy még 10 percen keresztül vergődtem, amikor valaki csöngetett. Ez az megmenekültem!
  - Igen? - nyitottam ki nagy lendülettel az ajtót.
  - Csáci, csajszi! - ölelt meg Rosa - Gondoltam elmehetnénk a plázába és tarthatnánk egy csajos napot.
  - Mehetünk, úgyis már lassan szétuntam a fejemet - Rosa bejött, majd folytattam - Gyors átöltözök - azzal felrohantam az emeletre.
De várjuk...mi van ha összefutok Arminnal a plázában? De mit érdekel, hisz már nem vagyunk együtt. Köszönök neki, és ennyi. Nem nagy ügy.
  Mikor kész lettem, megragadtam a kis hátitáskám, majd leszaladtam a barátnőmhöz.
Pár perc múlva már a buszmegállóban vártuk a buszt, hogy átmenjünk a plázához. Nem tagadom, lusták voltunk sétálni.


  A plázában Rosa szinte az összes boltba berángatott engem. 20 üzletbe tuti, hogy bementünk, és 10-ben vettünk is pár dolgot.
  - Mit akarsz kezdeni ezzel a sok ruhával? - forgattam a zacskókat a kezemben.
  - Felhúzzuk őket, és este megnézzük a városi szökőkutat.
  - Eddig oké, de miért kell kiöltözni hozzá?
  - Mert úgy sokkal hangulatosabb! Na gyere, vegyük őket fel!
Rosa berángatott a pláza mosdójába, majd kiválasztotta számomra a tökéletes ruhakombót.
  - Biztos jó ez így? - néztem magamon végig.

(a hajszínt kérlek ne nézzétek, csak így tudtam megszerezni..)

  - Tökéletes vagy! - ujjongott Rosa.
  - Ha te mondod... - húztam a számat.
  - Na, mi ez a rossz kedv?
  - Tegnap szakítottam Arminnal, szerinted?! - emeltem meg a hangon - Sajnálom...
  - Nem baj, hisz épp ezért vagyunk itt, hogy eltereljük a gondolatodat róla - ölelt meg biztatóan. Szorosan szorítottam Rosat, de a könnyek csak gyűltek a szemembe.
  - Miért fáj ennyire, ha én szakítottam? - húzódtam el tőle.
  - Mert szereted még őt.
Nem tudtam mit mondani Rosanak, hisz ez volt az igazság. Szerettem, de haragudtam is rá egyben.


Végül kijöttünk a plázából, ám ijedten kaptam észhez.
  - Rosa, nem láttad a telefonom? - hogy nem vettem észre eddig, hogy nincs meg?
  - Hm..asszem nálatok láttam az asztalon - gondolkodott el.
  - Mennyi az idő?
  - Hm..hupsz, szerintem én is otthagytam a telefonunkat nálad. És ahogy látom, egyikőnknél sincs karóra, de szerintem olyan este 7 lehet. Nem mennél el a telefonunkért? Én addig körbenézek a szökőkútnál.
  - Miért én?
  - Na kérlek - nézett rám kiskutya szemekkel.
  - Na jó... - húztam a szám, miközben elindultam haza.
Persze, hogy engem szívat az úr, és Rosa csak engem küld haza a telefonokért.
  Vajon mit csinálhat Armin? Na de kit izgat, de komolyan? Csak nem kell rá gondolnom, és ennyi az egész.
  Mikor hazaértem, észrevettem, hogy ég a lámpa. Hm..Max tuti hazaért.
Beléptem a házba, de eléggé elképedtem.
Az ajtótól, egészen a lépcsőig rózsaszirmok voltak elszórva. Piros gyertyák vezettek számomra előre egy utat. Elképedve sétáltam a gyertyák irányába, melyek a nappaliba vezettek. Belépve, megpillantottam Armint, egy rózsacsokorral a kezében. Az óráját fürkészte, de amikor belépem, már engem nézett.
  - Szia - köszönt halkan.
Nem köszöntem neki. Nem tudtam. Egyszerűen nem jött ki hang a torkomon.
  - Tudom azt mondtad, hogy soha többet nem akarsz látni, se beszélni velem. Azonban attól tartok, hogy ez nem fog összejönni, hisz fontos vagy nekem - lépett hozzám közelebb - Tudom, megbántottalak, nagyon. És soha sem fejeztem ki, hogy igazából mit is jelentesz nekem. Megértem ha nem akarsz velem ismét összejönni, ezért is csak azt kérem, hogy bocsájts meg nekem.
A könnyeim ellepték a szememet. Szeretem, egyenesen megörülök ezért az idióta fiúért. Hiába haragszok rá, nem tudok neki ellenállni.
  - Miért? Miért akarok annyira veled lenni, ha egyszer haragszok rád..? - Armin nem válaszolt, csak közelebb lépett hozzám.
  - Sajnálom - nyújtotta át kisfiús mosoly kíséretében a csokrot, amit remegő kezekkel fogtam meg.
  - Utállak... - suttogtam magam elé, miközben beleszippantottam a csokorba, melytől még jobban folytak a könnyeim.
  - Tudom.
  - És magamat is, amiért ilyen vagyok veled, és mindent túlreagálok...de tudod milyen szarul esett, hogy ott láttalak titeket a kávézóban? - emeltem rá a tekintetemet.
  - Tudom... - szólt elfojtott hangon.
  - Akkor meg? Miért csináltad? - a könnyektől már nem igazán láttam.
  - Mert leakartam zárni ezt az ügyet mindenképp. De nem gondoltam volna, hogyha megtudod így reagálsz.
  - Miért szerinted hogy reagáltam volna? - néztem rá ezúttal dühösen.
  - Ebben nem akartam soha sem belegondolni - vakarta zavartan a tarkóját - Szóval? Szent a béke?
  - Szóval azt várod, hogy felejtsek el mindent?
Armin bólintott.
  - Menj el a fenébe! - vágtam neki a csokrot - Szerinted nekem, hogy esett az amit műveltetek velem?! Mondd...ha tényleg szerettél engem, és már a megismerkedésünkkor tetszettem neked, akkor miért csináltad? Mert ezek szerint nem jelentek neked sokat.
Armin itt összerezzent.
  - Nincs elég bajom így is, de te még ezzel is megnehezítetted az életemet...Nem minden olyan tökéletes, mint a te életed..
Armin arckifejezése itt megváltozott.
  - Mondd. Miből is gondolod, hogy az én életem tökéletes? Csak mert rohadtul nem - vont kérdőre szigorú hangnemben.
  - Igaz. Mégis honnan kéne tudnom, amikor a bajaidat Deborahval, és nem velem beszélted meg - vontam meg a vállam könnyek közepette.
  - Na jó ez erős volt - szólt elfojtott hangon - Én visszaakarlak szerezni téged, mert szeretlek. De te folyton a fejemhez vágod a hibáimat, ahelyett hogy megértenél és elfogadnál.
Nem tudtam megszólalni. Arminnak igaza volt, de valami oknál fogva nem tudtam neki se ellenkezni, se egyetérteni vele. Megakadt a hang bennem. Most elfogom őt veszíteni örökre?
  - Ennyi a válaszod mindenre, és az együtt töltött időre? Semmit se jelentett neked a kapcsolatunk? - kérdezte kissé mérgesen.
Szólalj már meg! Miért nem tudok megszólalni?
  - Hogy ne jelentene?!
  - Akkor?
  - Akkor értsd meg, hogy nekem ez rohadtul nem könnyű!
  - Akkor miért nem mondod el nekem? Tudod jól, hogy én meghallgatlak, bármi van.
  - De ezt a titkot nem mondhatom el bárkinek. Bármi is történjék....
Armin meglepetten nézett rám. Látszott rajta, hogy kíváncsi, de beletörődik abba, hogy nem mondhatom el.
  - Jó. Megértem.
  - Jó. Akkor mehetsz is - szóltam nyersen.
  - Hah?!
  - Menj el, Armin! - törtek elő a könnyeim, kiabálás közben. Ám ő hirtelen két keze közé ragadta az arcomat.
  - Mondd a szemembe, hogy nem kellek neked. Egy szó, és én már itt sem vagyok.
Kegyetlenül hiányzik, de nem tudom mi lenne a legjobb döntés most, hisz jelenleg egy érzelmi hullámvasút vagyok.
  - Beszéljük meg holnap... - suttogtam magam elé, mintha csak én lennék itt.
  - Én viszont még ma akarlak visszakapni téged.
  - Kérlek....
  - Jó - ráncolta össze búsan a homlokát. Közelebb hajolt, majd egy puszit nyomott a számra. Meglepődtem ezen - Holnap találkozunk a parkban - engedett el. A csokrot felszedte a földről, majd a kezembe adta, s elhagyta a házat.
Legyökerezett a lábam a padlóba. Nem akarom, hogy elmenjen. De mire megfordultam már nem volt ott...

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem.

  - Mi van? - szóltam bele fáradtan.

  - Neked is szia - köszönt Rosa - Felébresztettelek?

  - Csak egy kicsit. Na lökjed mi van.

- Hát mivel most keltél, ezért tuti nem emlékszel, de tudod jól, hogy a végzősök mindig csinálnak év elején egy kisebb színdarabot.

- Igen, és?

- Az osztályfőnök most szólt, hogy ma kéne bemenni a meghallgatásra. Ja, és a B-sek nem hajlandóak semmit se csinálni.

- Rohadt jó...Akkor a sulinál találkozunk.

Na de jó. Egyébként sose értettem, hogy miért nincs A osztály, ha Lettiék B-sek, mi pedig C-sek vagyunk. Na mindegy. Nem elég, hogy most kezdődött a nyári szünet, de menjek vissza a suliba.

  Gyors felkaptam magamra a ruháimat, majd rendbe hoztam magam.

Fél óra múlva már a sulinál vártam Rosat.  Ő kelt fel, és még ő késik. Na de jó..

  - Skyliiiiin!

  - Már azt hittem, hogy itt rohadok meg - fontam össze a karjaimat.

  - Bocsi, de leöntöttem kávéval a fölsőmet és másikat kellett keresnem!

  - Nem is te lennél - mosolyodtam el, majd megöleltem. Ő boldogan ölelt vissza.

Bementünk a suliba. Persze, hogy senki se volt itt. Megkerestük az osztályfőnökünket.

  - Mr. Faraize. Lesz valami meghallgatás akkor? - tettem fel a kérdésemet.

  - Nem, Skylin. A jegyeitek alapján, és a viselkedésetek alapján válogattuk össze a szereplőket.

  - És lehet tudni, hogy ki kit alakít? - kérdezte Rosa.

  - Persze. Ezért hívtalak ide titeket. A többiek már láttak, hisz ők már korábban itt voltak - Mr. Faraize átnyújtotta a papírt nekünk, melyen a szereplők voltak.

Rómeó: Castiel Tomson

Júlia:  Skylin Rixton

Mercucio: Viktor Hudson

Benvolio: Armin Medlock

Dada: Rosalya Fox

Capulet: Lysander Hertman

Júlia anyja: Amber Hard

Montaguné: Kim Ford

Tybalt: Dakota Parys

Paris: Alexy Medlock

Lőrinc Barát: Nataniel Hard

Huh? Viktor...Viktor miért van rajta a listán?
  - Elnézést tanár úr, de Viktor Hudson miért van rajta? - kérdeztem rá.
  - Nem volt elég fiú szereplőnk, és megkértük, hogy jöjjön vissza egy szerep erejéig. Talán probléma van vele?
  - Nem dehogy - suttogtam magam elé.
Viszont azt se értem, hogy miért én vagyok Júlia, és Castiel meg Rómeó..
  - Még valami. Miért pont én vagyok Júlia, Castiel pedig Rómeó?
  - Armin nem volt hajlandó elvállalni a szerepet, ezért rábeszéltük Castielt.
  - Értem... - szóval megharagudott rám. Mindent elrontottam tegnap..
Rosaval elhagytuk az iskolát.
  - Szóval nem jött be a tegnapi terve... - nevetett erőltetetten a barátnőm.
  - Milyen terv? - vontam fel a szemöldököm.
  - Nem hagytam nálatok a telefonomat. A tiedét meg eltettem máshová, amíg az emeleten voltál. Máshogy nem tudtalak téged hazainvitálni.
  - Szóval összejátszottál vele, igaz? - vontam fel a szemöldököm ismét.
  - Kivételes alkalom volt. Most az egyszer segítettem neki. Nehéz kimondani, de szenved a hiányodtól, és te is az övétől.
  - Nem szenvedek én semmitől. És különben is! Ő utasította vissza a szerepet. Ma pedig megbeszéljük a dolgokat a parkban.
  - Hány órakor?
  - Passz. Asszem 1-kor.
  - Akkor ideje lenne sietned, ugyanis 12:55 van.
  - Mennyi?! - ijedtem meg. Gyors megölelgettem Rosat, majd rohanta a parkba. 13:02 volt, amikor odaértem.
Vártam. Vártam, vártam  és vártam. De Armin nem jött. Már lassan fél 3 is elmúlt.
  Tudtam...elbasztam az egész kapcsolatunkat a hülyeségemmel.
  - Kire vársz?
  - A másik feketére - suttogtam magam elé, a padon ülve
  - Ez a fekete nem lesz jó helyette? - állt elém Viktor. Felnéztem rá.
  - Ha azt mondom, hogy igen, akkor megismétlődik a múlt.
  - Mondd - lett rekedtes a hangja - Sose, de soha nem voltak igazi érzéseid irántam? - lépett közelebb.
  - Tudtommal elmondtam már neked, hogy mi a helyzet...a dolgok végére kezdtem érezni valamit irántad, de te elrontottad az egészet.
Viktor ekkor a jobb térdével rátámaszkodott a padra, szorosan a combom mellé, két kezeit pedig a támlának támasztotta. Kezei között a fejem volt, s eléggé meglepődtem a reakcióján.
  - Te is tudod nagyon jól, hogy ami történt, az nem az én hibáimból történt meg!
  - Tudom! Akkor meg miért kell mindig a fejemhez vágnod?! - emeltem meg rá a hangom.
  - Mert lehet így egyszer megszűnik a bennem lévő üresség, amit te okoztál.
  - Most mi lesz? Bántani fogsz?
  - Neked elment a maradék szed is. Tudod jól, hogy téged soha nem bántanálak - suttogta maga elé.
  - 2 éve mégis megtetted - fordítottam el a fejemet.
Ő erőszakosan megragadta a fejemet, majd maga felé fordította. Az arcunk között mindössze 10 cm volt.
  - Igaz, az se önszántadból, hanem miattam - sóhajtottam.
Viktor elengedett, majd nekem háttal ráült a térdemre.
  - Szállj le...
  - Miért?
  - Mert ő is ugyanezt csinálta... - suttogtam magam elé, majd nekidöntöttem a fejemet Viktor hátának. A könnyeim előtörtek, de nem tudtam, hogy milyen oknál fogva. Csak fájt. Nem tudom, hogy mi, de fájt.
  - Csináljuk - szólt.
  - Mégis mit?
  - Használj ki megint, nekem már úgysem számít. Így lehet te is megnyugszol.
  - Nem foglak ismét tönkretenni...
  - Nem érdekel már - nevetett fel fájdalmasan.
  - Nem foglak megint bántani! - kiabáltam vele - Mondd...miért nem lehet kitörölni a múltat, vagy meg nem tetté tenni? Elakarom felejteni az egészet! - szürke pólóját egyre jobban áztattam a könnyeimmel.
  - Elakarod felejteni Dani-t, és mindent amit átéltünk?
  - Nem akarom elfelejteni Danielt, de fáj..Azt akarom, hogy visszajöjjön! - temettem könnyes arcomat a tenyerembe.
Viktor leszállt rólam, majd mellém ült. Remegő testével átölelt engem.
  - Nyugodj meg, kérlek - suttogta érzékien a fülembe. Valamiért megtudtam nyugodni a hangjától, de nekem ez nem volt elég.
  - Armint akarom...
  - Akkor mit csinálsz még mindig itt? - húzódott el - Talán elakarod veszíteni, úgy, mint anno Danielt?
  - Ez egészen más. Írtam neki, meg minden. Mit tehetnék még ezek után?
  - Menj el hozzá. Vagy lehet Max már meg is ölte - nevetett fel.
  - Szóval szent a béke köztetek...?
  - Mindig is az volt. De örülök, hogy a legjobb barátom itt van.
  - Jó neked - álltam fel, miközben letöröltem a könnyeimet - De neked ez nem esik amúgy szarul?
  - Már beletörődtem, hogy nem lehetsz az enyém, hiába akarom - mosolygott nagyot - Na indulás, te kis hős szerelmes.
  - Köszönöm - suttogtam magam elé.
Még magam sem tudom, hogy miként tekintek Viktorra. De azt tudom, hogy most neki köszönhetem, hogy erőt tudtam magamban meríteni. Nem futottam, nem is siettem. Átgondoltam alaposan a dolgokat a fejemben, és arra jutottam, hogy szükségem van Arminra, hisz szeretem őt.
  Mikor Arminékhoz értem, Alexy állt az ajtó előtt, és épp a postát vitte be.
  - Alexy! - kiáltottam oda neki. Ő először furcsán nézett rám, majd nagy mosolyra húzta a száját.
  - Skylin! - ugrott a nyakamba. Hiányzott Alexy, hiába láttam pár napja - Na miújság? Jobban vagy azóta?
  - Jobban, de tényleg.
  - Akkor vele is megoldódtak a gondok?
  - Épp ez miatt vagyok itt. Megbeszéltük, hogy ma találkozunk a parkban, hogy megbeszéljük a dolgokat kettőnkről. De Armin nem jött el.
  - Ez furcsa...pedig egész nap nem is láttam őt. Bár Kimberlynek sincs nyoma reggel óta - gondolkodott el Alexy.
  - Akkor biztos, hogy Kimberly elrángatta valahova - suttogtam - Megvárhatom őt, amíg haza nem ér?
  - Hogyne várhatnád! - rángatott be Alexy a házba.
Karon ragadott, majd az emeletre invitált. Miközben vonszolt a szobájába, bepillantottam Armin szobájába, és valami megcsapta a szememet.
  - Várj... - rántottam ki a kezemet Alexyéből, majd Armin szobájába mentem.
Az asztalán a karkötők voltak, amiket én vettem neki szülinapjára. Még ki se voltak csomagolva az átlátszó fóliából.
  - Mit csinálsz a szobámban?
180 fokos fordultatót vettem, bár a vér megfagyott bennem.
  Armin támaszkodott az ajtófélfának. Fekete tincsei gyönyörű szemeibe lógtak. Morcos arcán nem látszódtak a gödröcskéi.
  - Miért nem jöttél el? - kérdeztem tőle nyersen. Huh, Skylin! Te aztán belekezdesz a közepébe.
  - Dolgom volt, és nem értem rá.
  - Szóval nem akarod velem megbeszélni, hogy mi legyen kettőnkkel.
  - Más dolgom volt - szólt ridegen.
  - Az a dolog én vagyok - lépett köreinkbe Kimberly. Gondolhattam volna, hogy ő miatta nem jött el Armin.
  - Kimnek kellett segítenem - magyarázta Armin - És ha most megkérhetnélek. Menj ki a szobámból.
  - Huh? - most komolyan elküldd?
  - Na látod? Nem is értem, hogy miért jöttél ide - kötekedett velem Kimberly.
  - Én rád céloztam - pillantott Armin az unokahúgára.
  - Tessék?! - akadt ki a lány.
  - Kim, kérlek.
Kimberly szó nélkül, de pufogva ment el. Armin becsukta utána az ajtót, majd rámnézett.
  - Mit szeretnél?
  - Hogy mit? - vettem a kezembe az egyik karkötőt, majd elkezdtem birizgálni - Beszélni veled. Kettőnkről.
  - Csúnyán bántál velem. Ugye tudod?
  - Hogy ne tudnám? - nevettem fel kínosan.
  - Tudod - indult meg felém - Gondolkodtam kettőnkről este - került ki engem, majd leült a forgószékébe - Szerintem sok jót, és rosszat megéltünk már ebben a 3 és fél hónapban. De ami ebben a pár napban történt, az felvilágosított engem arra, hogy mit is akarok tőled a jövőben.
  - A..Armin kérlek, legalább hallgass meg...
  - Befejezhetem? - vonta fel a szemöldökét. Bólintottam.
  - Rájöttem arra, hogy a veszekedések ellenére nem akarlak elveszíteni téged. Túl fontos vagy nekem ahhoz.
Teljesen elképedtem, de a könnyeim nem szakadtak ki belőlem.
  - Hiányzol, és sajnálom - nézett fel rám.
Csak álltunk ott szótlanul. Csak a gép ventilátorát lehetett hallani, és a madárcsicsergést, mely kintről jött be.
  - Nem. Én sajnálom. Én voltam a hülye. Megtudsz nekem bocsájtani? - szóltam rekedt hangon.
  - Meg - mondta ki a varázsszót. Igaz, csak nekem volt varázsszó.
Lassú, és remegő léptekkel mentem hozzá közelebb. Ő közelebb gurult hozzám a székkel. Lendületet vett magán, majd felállt. Én kaptam az alkalmon, és egyből megölelem őt. Megnyugtatásképp ért az, hogy ismét érezhettem a finom illatát. Kezével derekamnál ölelt engem minél szorosabban. Abban a pillanatban nem akartam őt elengedni. Soha. Hisz tudtam, hogy visszakaptam életem legfontosabb emberét.
  Egyik keze felvándorolt az arcomra, míg a másikkal még mindig szorosan tartott magához. Felemelte a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni, mely tündöklött a boldogságtól, és attól, hogy ismét vele vagyok. Percekkel később másik kezét is az arcomra vezette, s közelebb vonta az övéhez. Ajkai gyengédséggel érintették az enyémet. Nyelvével lenyomtam az alsó ajkamat, én pedig bejutást engedtem neki. És ismét. Ismét megtudott bolondítani a csókjával. Olyan gyengédséggel, és forrósággal falta az ajkamat, hogy ismét a mennyországban éreztem magam. Puha és selymes hajába túrtam.
  - Szeretlek - húzódott el levegőhiány miatt és az miatt, hogy ezt közölje velem.
  - Én is - csókoltam meg ezúttal én, őt.
Armin megragadott a derekamnál, felemelt, majd az ágyra fektetett, a súlyát pedig rám helyezte. Nem csinált semmit, csak ölet. De nekem ez épp elég is volt jelenleg.
  Percekkel később megfordultunk, és ráültem a hasára.
  - Csikis vagy? - kérdeztem.
  - Nem.
  - Teszteljük le!
  - Nem, nem kell letesztelni! - ijedt meg, és el is kapta a kezemet az oldalától.
Durcás fejet vágtam neki, remélve, hogy megsajnál és engedi, hogy megcsikizzem.
  - Ne nézz így!
  - Akkor engedd el a kezemet.
  - De akkor megcsikizel.
  - Puszit akarok adni - sóhajtottam nagyot.
Armin a tekintetemet fürkészte, majd elengedte a kezeimet, én pedig elkezdtem a szájához közelíteni. Mielőtt összeérhetett volna az ajkunk, a kezeimet hirtelen az oldalára vezettem, és elkezdtem csiklandozni. Ő hangosan felnevetett, de nem hagyta sokáig. Megragadta a kezeimet, és maga alá fordított. Szigorúan nézett rám, de tudtam, hogy nem mérges rám.
  - Nem tudom, hogy miért kellett hazudnod erről. Tudom jól, hogy csikis vagy.
  - Akkor miért kell letesztelned?
  - Mert szeretem amikor nevetsz - húztam mosolyra a számat.
  - Rossz vagy - ráncolta össze a homlokát - Jó, akkor nézzünk téged. Érzékeny vagy a nyakadra?
  - Nem.
  - Teszteljük.
  - Ne!
  - De!
Armin hirtelen a nyakamra tapasztotta az ajkait. Amikor a nyakamhoz ért, elvesztem. Lehunytam a szemeimet, és élveztem ahogy apró puszikkal borítja be az érzékeny területeket. Oldalra döntöttem a fejemet, hogy könnyebben hozzámérjen. Végigcsókolta a kulcscsontomat, majd a számra tért.
  - Azt mondtad, hogy nem vagy érzékeny rá. Miért hazudtál? - suttogta az ajkaink közé.
  - Menj a fenébe - csókoltam meg. Nyelveink táncot jártak egymással, s ismét a levegőhiány választott szét minket.

Borzasztóan örültem, hogy visszakaptam Armint. Nélküle az életem nem teljes. Addig vele akarok lenni amíg lehet. Azonban ez az álmom is szertefoszlott, a másnap reggeli sms-től.

Skylin, pakolj! Te, Rosa, Max, Lysander, Viktor, és én elmegyünk ma Danielhez. Adódott egy kisebb (akár nagyobb) baj. Daniel szülei beszélni akarnak velünk, Wasingtonban! Eléggé ingerültnek tűntek a telefonban... 

20 perc múlva legyél nálam!

                                                                  Castiel