15. Fejezet: Az igazság ára

Való igaz nem lett hosszú rész, de remélem annál izgalmasabb lesz számotokra! ^^ Pár helyen piros a betűszín, amit nem értek miért van, és átállítani se tudom. Ezért előre is elnézést, és remélem nem akadályoz meg benneteket az olvasásban!  ^^

Rossz előérzetem volt. Nagyon rossz.

 Kimásztam az ágyból, de úgy, hogy Armint ne keltsem fel. Hagytam neki egy üzenetet, miszerint a szüleim hívtak, hogy elutazunk a nagymamámhoz, mert beteg és vigyázni kell rá. Jó, tudom ez egy elég béna kifogás, de akkora sokkban voltam, hogy jobb nem jutott eszembe.

Sikerült hazaérnem. Otthon az asztalon volt egy levél. A levelet anyáék írták, és arra kértek, hogy vigyázzunk magunkra, és tegyünk pontot ennek az ügynek a végére.

  A levelet a zsebembe gyűrtem, majd az emeletre szaladtam. Mindössze egy hátizsáknyi ruhát, és egyéb szükségleti dolgot pakoltam. A telefonomat kikapcsoltam, majd a fiókom legmélyére dugtam. A szekrényem elé húztam egy széket, majd felálltam rá. A tetején ott volt a doboz, amit kerestem. Levettem, majd az asztalra helyeztem sietősen. Az egész poros volt, hisz nem használtam már 2 éve a tartalmát. Levéve a tetejét, megpillantottam a másik mobilomat, melyre havonta küldtem a pénzt. A mobil mellett ott hevert pár száz dollár. Hamar kikaptam őket. Míg a telefont a zsebembe, addig a pénzt a pénztárcámba csúsztattam. Visszahelyeztem a dobozt a szekrény tetejére, majd lesiettem. Max már tuti Castielnél van, nekem pedig van még 10 percem odaérni hozzá.

  Siető léptekkel, szinte már futva hagytam el a házat és siettem Castielhez.

Mikor odaértem, mindenki kint állt a ház előtt, a táskáikkal.

  - Végre itt vagy - sóhajtott nagyot a testvérem.

  - Igen itt vagyok, és magyarázatot követelek! - emeltem meg a hangom.

  - Daniel szülei felhívták Rosat, hogy minél hamarabb menjünk el hozzájuk Washingtonba. Van valami amit mondani, illetve mutatni akarnak - magyarázta Castiel.

  - Szóval Washingtonba költöztek. Ezek szerint ők sem tudnak elszakadni a múlttól - suttogtam magam elé.

  - Itt a mobilod? - kérdezett rá Viktor.

  - Itt. És nagyon furcsa látni téged újra velünk, anélkül, hogy Castiel meg ne verne - nevettem fel kínosan.

  - Hidd el próbálkozott. Csak Lysanderék lefogták - sóhajtott Viktor.

  - Baj ha ideges vagyok? - pillantottam a remegő kezemre.

  - Hidd el, mi is - szólt remegő hangon Rosa.

  - Kinek a kocsijával megyünk? - néztem körbe, majd megláttam egy fekete autót az út szélén.

  - Mivel nekem elvették a jogsimat, ezért Lysanderéval - vont vállat mosolyogva Max, mintha egy apró semmiség lenne - Az övében legalább el is férünk.

  - Mennyi az idő mire Washingtonba érünk? - dobtam be a táskámat a csomagtartóba.

  - Olyan 3 óra - szólt Lysander a kormány mögül.

Castiel bepattant Lysander mellé, az anyósülésre. Rosa, Max, Viktor, és én pedig hátra. Rosa ült Lysander mögé. Mellette Max foglalt helyet, mellette Viktor, az ablak másik végén pedig én ültem.

  - Mind megvagytok? - szólt hátra Castiel. Mind megvoltunk - Sky. A pénz nálad van? - szólt rekedt hangon Castiel.

  - Meg. Benne van a táskámban.

  - Jó. Lysander - pillantott a vöröske a barátjára - Mehetünk.

Lysander beindította a motort, mely életre kelt. Itt más nincs visszaút. Elmegyünk és lezárjuk a múltat, és remélem örökre.

Olyan fél óra múlva rápillantottam a többiekre. Rosa, és Max aludt. Amennyire előreláttam Castiel is. Viktor a telefonján játszott. A karórámra pillantottam, melyen 07:35 volt. Jézusom! Észre se vettem, hogy ilyen korán van..

  - Jól vagy? - kérdezte játék közben Viktor.
  - A körülményekhez képest? Jól - szóltam halkan.
Viktor abbahagyta a játékot, majd engem fürkészett.
  - Kibékültetek?
  - Ki.
  - Akkor mitől félsz? - nézett remegő kezeimre.
  - Attól, hogy mi fog várni minket Danielnél - suttogtam egy könnycsepp mellett.
  - Nyugodj meg - kezdte el simogatni a combomat.
  - Hagyd abba - szóltam rá halkan.
  - Csak segíteni akarok neked. Miért nem engeded?
  - Nem tudom..mert úgy érzem nem helyes - suttogtam magam elé - Mikor végre újra együtt lehetnénk, én szó nélkül eltűnök az életéből.
  - Hagytál egy üzenetet, nem?
  - Az nem ugyanaz - ráztam meg a fejemet.

  - Hátakkor mi?
  - Lehetne, hogy békén hagysz, Viktor? - néztem rá idegesen - Van elég bajom, szóval ne fárassz még te is.
  - Bocs - sóhajtott nagyot.


Lassan, de mégis eltelt a további 2 és fél óra. Csodálkozva néztem Washington csodálatos tájait, és házait. Sokat változott ez a hely, mióta utoljára itt jártam.
  - Na hol laknak Daniel szülei? - kérdezte Lysander, miközben leparkolt a kocsival.
  - Egy pillanat és nézem - lesett Rosa a telefonjára - 1367 Covel Road 20.
  - Covel? - húzta fel Castiel a szemöldökét - Akkor az nincs messze - fordult vissza előre.

5 perc alatt megérkeztünk a már említett házhoz. Vörös falai mögött laktak Daniel szülei. Gyönyörű ház volt.
  - Akkor hajrá - szólt komoran Castiel, majd ő volt az első aki kiszállt a kocsiból.
Mi követtük a példáját, és hamar a tornácon sorakoztunk, ám egyikünk se mert bekopogni.
  - Valaki kopogjon már be! - szóltam idegesen.
Max volt az egyetlen, aki erőt volt magán, és megnyomta a csengőt. A hosszú csengőhangot, az ajtó nyitódása követte.
  - Oh, hát itt vagytok végre - köszöntött minket Daniel anyukája. Mind illedelmesen köszöntünk, majd ő beengedett minket.
Nem tagadom, az a pár másodperc míg csak köszöntünk neki is vérfagyasztó volt, és ijesztő.
Belépve a nappaliba, Daniel apukájával találtuk szembe magunkat. Ismét köszöntünk, de most a vér is megfagyott bennünk. Hogy miért? A válasz egyszerű: mert féltünk.
  - Kérlek üljetek le - szólt köszönés helyett az apuka.
  - Bocsánat a hamari kérdezéshez, de miért hívattatok ide minket? - kezdett bele Viktor.
  - A minap takarítottam Daniel szobáját, és találtam a a szekrény mögött pár levelet - az asztalra mutatott, ahol 6 levél díszelgett - Nektek vannak címezve. Nem bontottam ki őket, hanem inkább hívtalak titeket - folytatta az anyuka.
Daniel anyukáját Bridge Paynenak, az apukáját pedig Dave Paynenak hívták.
  - Ezeket akkor írta, mielőtt elment? - suttogta a végét, miközben a kezembe vettem a nekem szánt levelet. Bridge bólintott, mire összeszorult a nyomrom.
  - Kérlek egyenként olvassátok el, külön helyeken. Nekünk is volt egy levél, melyben erre kért minket. Kérlek ennyit tegyetek meg - szólt Dave elfojtott hangon.
Mindenki magához ragadta a neki szánt levelet, köztük én is. Szétszéledtünk a nappaliban, a konyhában, végül az udvaron. Én persze egyből mentem a friss levegőre, s olvasni kezdtem a levelet.

Kedves Skylin,

Ha ezt a levelet olvasod, akkor nagy valószínűséggel elmentem Harperrel új életet kezdeni. Ebben a levélben elszeretnék mondani neked pár dolgot. Köztük azt is, hogy miként éreztem irántad. Mindig is nagyon jó, és közeli barátomnak tartottalak téged, de sajnálattal közlöm, hogy soha nem tudtam feléd másféle érzelmeket táplálni, mivel nekem itt van Harper. De hogy miért is érdekes ez? Mert megtudtam Rosatól, hogy mit teszel jelenleg Viktorral, azért hogy közelebb kerülj hozzám. Azzal a Viktorral, aki nekem a legjobb barátom, de leginkább olyan mintha a testvérem lenne. Tudod jól, hogy ő szeret, szóval arra kérlek, hogy engedj el engem, és tárd ki az felé az igazi érzéseidet, aki iránt tényleg érzel valamit. Aki nem más, mint Viktor. Tudom, hogy kezdesz iránta érzéseket táplálni. Szóval kérlek vigyázz rá a továbbiakban is, és ne hagyd egyedül. Szép pár vagytok, mi tagadás. De, így az utolsó sorokban inkább hozzád szólnék, kicsi Sky. Imádlak ahogy vagy, te bolond lány. A hangoddal együtt mindent, és köszönöm, hogy ilyen barátom van, mint te. Kérlek nagyon vigyázz magadra a későbbiekben, mert nem szeretném ha bajod esne. Maxra is figyelj, mert tudod milyen. 

Remélem az élet még összehoz minket valahol. Szeretlek titeket, ezt sose feledjétek.

                                                                                                Daniel, 2015. 05. 16.

A könnyeim utat törtek maguknak, és csak szakadtak. Hihetetlenül. Ismét feltört bennem az a seb, ami 2 éve keletkezett. 
  - Elolvastad? - ült le mellém Viktor.
  - Tudta. Végig tudta... - szorítottam a mellkasomhoz fájdalmasan a levelet.
  - Nyugalom. Hidd el, nekem a legnehezebb, de erős maradok - pislogott ki egy könnycseppet a szeméből, majd az égre nézett zavartan.
Percekig csak hallgatta a zokogásom, majd egyszer csak magához rántott, és szorosan megölelt.

Sokszor kérdezem magamtól, hogy vajon helyesen cselekedtem-e a múltban? Jól döntöttem-e? Persze a válasz mindig nem lesz...és sajnos vannak dolgok, amiket nem tudunk helyrehozni, és az életünk része marad örökre.

Mikor megtudtam nyugodni, visszamentünk a többiekhez. Ők sem voltak valami jó formában. Rosanak ugyanolyan kisírt szemei voltak, mint nekem.
  - A szülinapomon akart elmenni.... - szorította ökölbe a kezét Viktor.
  - Akkor is ment el - szólalt meg Max.
  - Hallgass már Max! - szólt rá Castiel.
  - Mégis mi a fasznak, ha egyszer ez az igazság?! - emelte meg a hangját a testvérem - Elhagyott minket, és soha a büdös életben nem jön vissza!
  - Nem ő tehet róla, az istenért is! - fordult Maxxel szembe a vörös mérgesen.
  - Akkor én igaz?! Miért nem közlöd a tényeket, hogy én vagyok a hibás?!
  - Senki nem hibás a dologban!
  - Pedig nagyon azt hangsúlyozod elém, Castiel!
  - Fiúk, álljatok le! - állt közéjük Rosa.
  - Te meg meg se szólalj, Rosalya! - nézett rá mérgesen Max - Mi a fasznak kellett elmondani Danielnek?!
Rosa csak hallgatott. Tudtam, hogy azt akarja mondani, hogy "ő csak jót akart", de egy hang se jött ki a torkán.
  - Akkor az én hibám? - suttogta lesütött tekintettel.
  - Miket beszélsz, Rosa? - nevettem fel remegő hangon, de egyben idegesen.
  - Az én hibám, igaz?! - kiabált Maxre Rosa.
Elkaptam barátnőm vállait, ezzel kirántottam a fiúk közül. Igyekeztem a szemeibe nézni.
  - Nem a te hibád, sőt senkié. Érted? - beszéltem hozzá halkan.
  - Az egyedüli hibás, az Max! - folytatta Castiel a veszekedést.
A fiúk ismét leálltak veszekedni. Viktor Daniel szüleihez fordult. Lysander csöndben tűrte a dolgokat, míg Rosa kiabált velem.
  - Hisz most mondta Max, hogy az én hibám, mert megtudta, hogy mi is folyik a háttérben! Miattam ment el, igaz?! - suttogta el a végét.
  - Elment a maradék eszed is, mi?! Komolyan mondom kipofozlak, ha nem hagyod abba ezt az egészet!
Rosa nem tűrt ellenmondást, és így én is vita helyzetbe kerültem vele.
  Lysander csak tűrte ahogy a barátai veszekednek, de nem sokáig.
  - Elég! - üvöltött egyet Lysander, mire mind elhallgattunk, és ráfigyeltünk - Egyikünk se hibája az, ami megtörtént! Megértem, hogy magatokat, és a barátaitokat hibáztatjátok, de ez nem old meg semmit, és főleg nem változtat a múlton!
Nem szóltunk egy szót sem. Tudtok, hogy Lysandernek igaza van. Viktorra pillantottam, ő pedig rám.
  - Ti ketten pedig  - fordult felénk Lysander, majd folytatta - Békéljetek meg egymással, mert már azt is unom, ami köztetek megy évek óta!
Viktorra ekkor mérgesen néztük egymást.
  - Hallani akarom azt a bizonyos, varázsszót! - szólt ránk Lysander.
  - Na még mit nem! - kiabált fel Viktor - Most már rohadtul unom, hogy tőlem is elvárjátok, hogy kimondjam, amikor ő a hibás mindenért!
  - Huh..?
  - Miattad van ez az egész érzés bennem! - fordult felém idegesen Viktor - Tetszett neked Daniel, és azt akartad, hogy észrevegyen és féltékeny legyen, ha mással vagy! És tudtad jól, hogy szeretlek téged, és miként tekintek rád! Persze te kaptál az alkalmon, és kijelentetted, hogy viszont érzel irántam, és ezért összejöttünk! De persze ez nem volt igaz. Több, mint 2 évig voltunk együtt! Feltudod ezt fogni, hogy milyen sok idő?! Egész végig csak hülyítettél, hogy megkapd Danit, aki mindeközben egyáltalán nem akart téged! Kihasználtál engem, úgy ahogy voltam. Minden ölelésed, minden csókod, és minden szavad hozzám csak hazugság volt! Igaz, miután ő elment, elmondtad, hogy az utolsó pár hónapban kezdtél érezni irántam valamit, de mit számított már?! Kihasználtál, és átvertél, de nem te voltál a rossz. Ám, dehogy - vonta meg a vállát idegesen - Hanem én, mert neked rontottam, amiért ezt tetted velem, és mérges lettem! Lelkileg kikészültem miattad! - emelte meg még jobban a hangját - Egy hasznavehetetlen senkinek érzem magam azóta a nap óta, és nem akar múlni az érzés! Szóval el kéne gondolkodni azon, hogy kinek is kéne kezdeményezni - halkult el - Nem igaz, Skylin?! Hisz ez az igazság! - üvöltött rám teljes torokból.
Rettenetesen éreztem magam a szavain. Összeszorult a szívem.
  Viktor idegesen kirohant az ajtón, becsapva azt maga után. A félelem és az idegesség eluralkodott a szobán, ahonnan időközben eltűnt a 2 felnőtt.
  - Menj utána - parancsolt rám Max. Megráztam a fejemet, mire ő két tenyerébe kapta az arcomat, és a szemeimbe nézett - Kérlek. Nem akarom, hogy őt is elveszítsük...

Armin szemszög

Volt vagy 1 óra mikor felkeltem. Skylint nem találtam magam mellett, és mivel csönd volt, ezért Alexy is tuti elment valamerre.
  Felültem, mire megpillantottam a szekrényemen egy cetlit, melyen az állt, hogy Skylinnak elkellet mennie a nagymamájához.

  - Most kitől foguk reggeli puszit kapni? - biggyesztettem le az ajkaimat.
A telefonomért nyúltam, majd küldtem neki egy sms-t, hátha nincs nete a nagymamájánál.

Ha van időd, akkor írj, vagy hívj fel. Hiányzik a barátnőm, és jó lenne ágyban enni, meg persze egész nap az ágyban heverészni veled. Meg persze akkor már játszhatnánk az új játékommal.

Hatalmas puszi a pocidra, és siess vissza hozzám.

Szeretlek, kicsim.

Így tökéletes lesz. Bár lehet kicsit csöpögős voltam, na mindegy. Egyszer nem halok bele.

  Gyors magamra kaptam valamit, majd elindultam Skylinékhoz, hogy megtudakoljam mikor jön haza. Ha szerencsém van, akkor valaki otthon lesz. És az is volt.

Illedelmesen kopogtam, mire az anyukája nyitott ajtót.

  - Jó reggelt - köszöntem - Megtudná mondani nekem, hogy Skylin mikor jön haza?

  - Igazából már délután van, de neked is jó reggelt - mosolygott meglepetten rám - Ami azt illeti, nem tudom. Rosaék sokszor 1 hónapra is képesek elmenni - nevetett fel kínosan.

  - Rosa is vele van? - húztam fel a szemöldököm.

  - Persze, hisz ők mentek nyaralni.

  - Öhm, szerintem mi nem ugyanarról beszélünk. Én úgy tudom, hogy Skylin a nagymamájához ment el, ápolni, vagy valami hasonló.

Skylin anyukája elvörösödött.

  - Jéé, tényleg! Milyen buta vagyok! A férjem édesanyjánál vannak! - nevetett kínosan, bár nem volt elég meggyőző.

  - Nem szoktam ilyet kérdezni, mert nem akarok szemtelen lenni, de most mégis megteszem. Maga most hazudik nekem?

  - Sajnos én nem mondhatok semmit. Ha Skylin hazajön, akkor majd remélhetőleg elmesél neked mindent - azzal rám csukta az ajtót.

Ez most mi volt, de komolyan?

  Hívni kezdtem Skylint, de hangpostára kapcsolt. Írtam neki smst, és Messengeren is írtam neki. 20 órája volt fent. Ne szórakozzon velem...miért hazudott? Mi folyik itt? És mi az igazság?

Kicsit, sőt miket beszélek? Nagyon aggódva mentem haza. Épphogy kibékültünk, ő eltűnik és azt sem tudom, hogy mi van vele. Talán egy fiúval van? Nem! Az ilyen hülyeségeket kikel verni a fejedből, Armin! De ha nem fiú van a dologban...akkor mégis hol van Skylin?

Skylin szemszög

Viktor után mentem. Volt egy tippem, hogy hova megy majd, és be is igazolódott a gyanúm.

  - Gondoltam, hogy idejössz - álltam mögé.

  - Mit akarsz még tőlem? 

  - Hogy mit akarok? Válaszokat. De nem tőled, és nem is Maxéktől. Hanem az élettől.

  - Akkor azt várhatod, hogy válaszol - szólt ridegen.

  - Utálsz?

  - Sajnos nem tudlak téged utálni, és ezt te is tudod nagyon jól.

  - Véget ér valaha ez az egész? - álltam mellé, hogy a földön lévő értéket bámuljam vele együtt.

  - Csak nem a Chess Soul? - ez a hang...

  - Ne hívj így minket - fordult meg Viktor, mire én is megfordultam.

  - Harper? - ijedtem meg.

  - Ahogy látom Daniel szülei titeket is visszahívtak ide - lépett hozzánk közelebb - Nekem nem volt levelem, de gondolták, hogy jó lenne ha ismét beszélnénk.

  - Miért is kéne veled beszélnünk? - vontam fel a szemöldököm.

  - Mert Daniel a barátom volt, és tudom jól, hogy ti ketten mit műveltetek a háta mögött. Tudom, hogy tetszett neked Dani, de hiába mert ő engem szeretett. Emlékszel mennyire utáltuk egymást a semmi miatt? - sóhajtott búsan.

  - Miért most mi változott? - szólalt fel Viktor.

  - A magány megváltoztatott, és folytattam azt amit szerettem. A táncot. Azt a táncot, amibe Daniel beleszeretett. Hiába nincs itt, én folytattam.

  - És pont akkor jöttél ide, amikor mi is - tűrtem el a hajamat, mivel feltámadt a szél.

  - Hát igen. Ha van kedvetek akkor gyertek el a lakásomra. Ne zavarjátok Payne-ékat - mosolygott barátságosan, majd elment.

  - Harper megváltozott. Nagyon is - csodálkozott el Viktor.

  - A fájdalom ezt tette vele. Mi is megváltoztunk. Nem csak ő.

  - Összeszedem a többieket, aztán irány Harper lakása. Bridgetől meg elkérem a számát - indult meg, de megállt - Jössz?

  - Persze - szóltam majd a lemenő nap felé pillantottam. A szél erősen fújt, ezzel lebegtetve a hajamat.

  

Még utoljára a sírra pillantottam, melyen nagy betűkkel a,

DANIEL PAYNE

név állt. A dátum már kopott volt, de ezzel nem törődve pislogtam ki egy könnycseppet a szememből, ahogy újra átfutott az agyamon, ahogy a szemem láttára halt meg Daniel.

  Erőt véve magamon Viktor után mentem, hogy lezárhassuk a múltnak a második részét, mely még súlyt minket.