16. Fejezet: Múló pillanatok

Harper volt olyan rendes, hogy megengedte, hogy a lakásán legyünk, amíg itt tanyázunk Washingtonban. Nagy háza volt, ami nekünk jól is jött pont.

  - Wáoh! Mint egy kastély! - forgolódott Castiel, s közben nekem jött.

  - Nézz a lábad elé.

  - Bocs, nebáncsvirág.

  - Mit mondtál?! - kezdtem el tépkedni a vöröst.

  - Jöjjetek már fel - sóhajtott Max, miközben elment mellettünk.

  - Fog be, Max! - kiabáltunk rá egyszerre Castiellel, miközben tépkedtük egymást.

  - Istenem - fogta a fejét Max - Egyébként lesz hely mindenkinek? - pillantott Harperre.

  - Ha nem látnád, akkor ez egy kibaszott nagy kastély.

  - Ház - javította ki Harper Viktort - És hiába nagy, csak párosával tudtok aludni, mivel nincs annyi szobám, hogy egyenként tudjatok aludni.
  - Akkor - állt elő Rosa - Kő-papír-ollóval kell eldöntenünk a sorsunkat.
  - Megzakkantál? - horkant fel Max - Komolyan az oviban vagyunk?
  - Rosa te alszol velem, a fiúk meg megoldják - ajánlottam fel.
  - Biztos, hogy nem - tiltakozott Rosa - Úgy tudsz forgolódni, mint valami retardált partyhal.
  - Mi az a retardál partyhal? - súgta oda Lysander Castielnek.
  - Mit tudjam én. Kérdezd meg nagyokos kisasszonyt, aki felfedezte ezt a fajt.
  - Hallottam ám, idióták - mérgelődött Rosa.
  - Jó, akkor legyünk rajta túl, és kész - sóhajtott Viktor.
  - De félek, hogy Castielel leszek! És ő is rugdos! - nyavalygott Lysander.
  - Mi?! Ezennel vége a barátságunknak - sértődött be Castiel.
  - Köszönöm Krisztus - nevetett Lysander.
  - Akkor szemléltetem a szabályokat. 3-an fognak kezdeni. Akik ugyanazt mutatják, azok együtt lesznek. Én, Lysander, és Max kezdünk - magyarázta Rosa.
Mind a 3-an egymás elé álltak, mintha valami élet-halál küzdelmet vívnának. Rosa és Lysander végül mind a ketten követ, míg Max papírt mutatott.
  - Ez az! - pacsizott Rosa Lysanderrel.
A következő körben Max, Viktor, és én álltunk be. Egy ember kifog esni, és ő lesz Castiel párja.
Rákoncentráltam, hogy jót mutassak, mert ha vesztek, akkor se Castiel, se én nem fogunk ma aludni.
Végül Max és Viktor papírt, míg én ollót mutattam.
  - Banyek... - szóltam búsan.
  - Komoly veled kell aludnom? - horkant fel Max.
  - Fortuna gyere le... - siránkozott Viktor.
  - Hát azt hiszem ma egyikőnk se fog aludni, törpe - támaszkodott rám Castiel.
  - Ne hívj törpének. Cs-
  - Csak Armin hívhat így, mi? - sóhajtott nagyot.
  - Igen - suttogtam.
Nagyon hiányzott Armin, de nem mondhattam el neki, hogy mi van. Nem akartam őt belekeverni, plusz tettünk egy ígéretet, hogy senkinek nem mondjuk el soha.


Este fürdés után a szobába vettem az irányt, ahol Castiellel fogunk aludni.
  - Nem, hidd el. Nem, d-. Sh, Kim! Ígérem hívlak még. Rendben. Jó éjt, neked is - rakta le Castiel.
  - Jól hallottam? Te Kimberlyvel beszéltél?! - lettem ideges - Úgy volt, hogy amíg itt vagyunk nem tartjuk senkivel a kapcsolatot!
  - Te nem fürdesz..?
  - Amint látod már végeztem! - csaptam be magam után az ajtót - Elmondtad neki, hogy miért vagyunk itt?!
  - Nem! Csak hallani akartam a hangját. Úgy tudja, hogy a szüleimnél vagyok a légitársaságnál..
  - Együtt vagytok? - húztam fel a szemöldökömet. Castiel megrázta a fejét - Akkor?
  - Csak tetszik...
  - Pont egy ilyen lány?
  - Skylin - fordult felém idegesen - Senkinek, ismétlem, senkinek nem mondhatod el! Még Lysander se tudja.
  - Mit? Azt, hogy hiányzik és hívogatod, vagy azt, hogy tetszik?
  - Azt, hogy hívogatom...
  - Ilyet nem játszunk - kaptam el a karját, majd kirángattam a többiekhez.
Mindenki a nappaliban volt, kivéve Harper. Neki esti műszaka volt. Amint beléptem Castiellel, felkapcsoltam a villanyt, és a TV elé álltam.
Castiel kezét elengedtem, majd kikaptam a telefonját. Pont benne volt a hívásokban.
  - Skylin? - nézett kérdően Viktor.
  - Castiel szeretne nektek valamit mondani - szóltam mérgesen.
  - Nem, nem szeretne! - tiltakozott Castiel, mire én a többiek elé tártam a híváslistáját.
  - Ez komoly? Skylinnal nekünk barátunk van, és mégis kibírjuk. Akkor te miért nem Castiel?! - emelte meg a hangját Rosa.
  - Most nem mindegy, hogy mi van?! Azért jöttem ide, hogy véget vessek ennek az egésznek! Nem azért, hogy elzárjam magam a külvilágtól. Aztán ki tudja...most, hogy nincs itt Armin lehet, hogy Skylin és Viktor ismét közel kerülnek egymáshoz.
  - Az nem fog megtörténni - suttogta Viktor.
  - Lehet. De abba bele se gondoltatok, hogy otthon mi lehet? A többiek mennyire aggódhatnak, hogy semmit se tudnak rólunk, és eltűntünk! Nektek ez így jó?! - kiabált velünk Castiel.
Castielnek igaza volt. Mégis mi a fenét képzeltünk? Hogy majd szó nélkül mindenki hagyja, hogy mi eltűnjünk?
  - Szóljunk Alexynek - suttogta Rosa - ő pont központban van. Mindenkivel jóba van, és szemmel tudná tartani Armint is..
  - Akkor el kéne neki mesélni a történetet... - szóltam halkan.
Végül megbeszéltük, hogy Alexynek elmeséljük a dolgokat, és beavatjuk az egészbe. Ám ehhez visszakellet mennünk Sweet Citybe másnap.
Tudtuk, hogy Alexy a plázában lesz, már csak elkellet őt valahogy kapnunk feltűnés nélkül.
Viktor, én és Castiel mentünk el. Castiel egy kávézóban várt ránk, ami a pláza mellett volt. Viktorral már láttuk Alexyt. Egy szó nélkül mentünk vele szembe, mire ő eléggé meglepődött.
  - Skylin? - ijedt meg Alexy.
Mi hirtelen elkaptuk a karját, majd a kávézóba cipeltük sietősen.
  - Ti mit kerestek itt?! - akadt ki ránk, mikor végre elengedtük.
  - Beszélnünk kell veled - tettem a kezeimet a vállára - Kérlek Alexy, hallgass meg és ígérd meg, hogy senkinek sem mondod el, amit most mondunk neked - néztem rá kérlelve.
Alexy végül belement, hogy elmagyarázhassuk neki, hogy mi is történik jelenleg. Mindent elmondtunk neki, töviről-hegyire.
  - E..Ez komoly? - akadt ki a végére.
  - Nem mondhatod el senkinek. Világos? - szólt komoly hangnemben Castiel.
  - Tudom, hogy ez már a múlt, és nem lehet változtatni rajta...de Sky - nézett rám - Miért csinálod ezt Arminnal?
  - Huh?
  - Szörnyen aggódik érted, és még aludni se tudott a múlt éjjel.
  - Elhiszem, hogy aggódik...de csak pár nap, és lerendezünk mindent. Ígérem! - szóltam rekedt hangon.
  - Csak most békültetek ki. Ne csináld ezt vele...
  - Alexy, értsd meg, kérlek! Csak..csak had tegyem jóvá, amit elrontottam a múltban...
  - Mármint őt? - pillantott Alexy Viktorra, a gyomrom pedig összeszorult.
Csend telepedett ránk, de csak pár percig.
  - Mondd el neki - szólalt meg ismét Alexy.
  - Nem akarom őt belerángatni...
  - Engem belerángattál.
  - Mert a legjobb barátom vagy.
  - Ő pedig a barátod.
  - Alexy miért nehezíted meg a dolgomat?! - csordultak ki a könnyeim.
Alexy meglepődött a reakciómon. Halkan elsuttogott egy "Sajnálom"-ot, majd átölelt a vállamnál.
Hiányzott Armin, és vele akartam lenni. Azonban nem akartam, hogy neki is szenvednie keljen miattam. Ezért is akarok mindent lerendezni minél hamarabb.
A percekig húzódó csöndet ismét megzavarták, ugyanis megláttuk Armint a kávézó előtt. Szempillantás alatt bebújtunk mind a hárman az asztal alá. Szerencsénkre a terítő a földig ért, így nem látszódtunk ki. Armin bejött a kávézóba.
  - Hát te? - szólt köszönés helyett Alexy.
  - Láttam, hogy itt ülsz és - ásított egyet - gondoltam benézek - folytatta, majd leült.
  - Nem tudtál visszaaludni?
  - Nem. Írtam Skylinnak, de semmi válasz, és az anyja se mondd semmit. Aggódom, hogy mi van.
  - Ennyire...? - szólt keservesen Alexy.
  - Igen. Engem az se érdekel, hogy utál vagy valami hasonló. Csak épségben meglegyen végre...
A könnyeim itt ismét folytak. Azaz édes hangja, ami ismét értem aggódik. Castiel csúnyán nézett rám, jelezve, hogy nehogy előmerjek mászni. Nagy erőt kellett vennem magamon, ahhoz, hogy ne menjek ki.
  - Ha megtudok valamit, akkor szólók - hazudott Alexy testvérének.
  - Jó, de...
  - De mi? - vonta fel a szemöldökét Alexy.
  - Mi van ha lelépett Castielel, és családot akarnak alapítani, és soha többé nem jönnek vissza, és elmennek Sohaországba, hogy a csodálatos Német földeken éljenek? - hadarta el Armin a mondatot.
  - Armin te nagyon kevered Pán Péteréket és a Német Birodalmat... - nézett furcsán Alexy - És biztos, hogy nem lépett le Castiellel - csapott a homlokára.
Armin nagyot sóhajtott, majd felállt.
  - Most hova mész?
  - Megyek játszok egyet, hátha letudok nyugodni. És siess haza, mert ma te csinálsz kaját - mosolygott halványan Armin, majd elment.
Miután Armin elment, kimásztunk az asztal alól.
  - Menjetek, de úgy, hogy senki se vegyen titeket észre - intett nekünk Alexy.
  - Vigyázol, és figyelsz rá? - álltam Alexy elé. Magasabb volt nálam, így felkellet rá néznem.
  - Persze - ölelt meg szorosan.
Visszaöleltem őt. Jó érzés volt, hogy Alexy itt volt nekem, és megbízhattam benne.


Sajnos az ígéretemet nem tudtam betartani. A pár nap helyett, 2 hét lett az ügyből. Daniel szüleinek segítettünk amiben csak tudtunk. Harper? Harper meg még vissza volt. A szülőknél mindent megbeszéltünk, és rendeztük a tartózásainkat. Már csak Harper volt vissza.
Egyik nap leültem vele beszélni. Senki más csak, én.
  - Na mit szeretnél? - mosolygott rám.
  - Ne mosolyogj, azok után amit Christaval tetettek velem.
  - Oh, szóval erről akarsz beszélni - szórta le a hamut az éppen szívott cigijéről a hamutartóba.
  - Csak egy kérdésem lenne. Miért?
  - Miért?
  - Igen. Hogy miért hagytatok el engem, de főleg te, a legjobb barátnőm.
Tudni kell, hogy akkoriban Harper, Christa, Rosa és én legjobb barátnők voltunk. Rosaval már alsós korunk óta ismertük egymást, de csak később lettünk legjobb barátok. Harper és Christa valami oknál fogva nagyon sok időt töltöttek egymással, engem hátrahagyva. Rosa sose kedvelte őket, de az én érdekemben elnézte őket. És ez addig ment, míg ők ketten el nem hanyagoltak engem teljesen, amiért kikészültem. Teljesen. Rosa volt azaz illető, aki mindig ott volt nekem, mindig körülmények között, és én is neki.
  - Tudod az emberek jönnek és mennek az életben. Egyszerűen már nem éreztük jól magunkat a társaságodban. Persze miután már nem kellettél is nehéz volt nem veled lenni, hisz te voltál az énekes, én meg a koreográfus és a rapper.
  - Utálom ha ezt hozzák fel - néztem rá haragosan.
  - Szóval énekórán kívül nem is énekeltél azóta? Ejnye, ejnye Skylin - szívott a cigijébe, majd előkapta a mobilját.
  - Most meg mit csinálsz?
  - Csak lejátszok egy zenét - azzal el is indította.

ZENE

Nem akartam hallani ezt a zenét. Sőt. Örökre el is akartam felejteni. Én voltam az aki énekelt, Harper pedig rappelt.

  - Emlékszem, hogy Dani nekünk írta külön ezt a számot, hogy többet lehessünk együtt. De ez a szám még jobban szétválasztott minket - azzal vissza is tette a telefont a zsebébe.

  - Akkor? - néztem rá komolyan.

  - Kimondod a varázsszavadat felém?

  - Ki. Végeztem veled - néztem rá mérgesen, majd hamar felálltam és otthagytam őt.   

A többiek már a kocsinál voltak. Most Viktor vezetett Lysander helyett. A csomagjaink már bent voltak a kocsi mélyén. Lysander bepattant az anyósülésre. Rosa beült az ablak mellé, Viktor mögé. Castiel mellé, én Castiel mellé, Max pedig a másik ablakhoz.

  - Végre mehetünk haza - csatolta be magát Max, majd rám nézett - Mi a baj, húgi?

  - Csak fáradt vagyok. Meg hazaakarok már menni - döntöttem a fejemet a vállára.

  - Egyébként tényleg újra összejötettek azzal a szerencsecsomaggal?

  - Ne hívd így. Oké?

  - Nem bírom a buráját - sóhajtott idegesen Max.

  - Látszik, hogy apára hasonlítasz - mosolyogtam picit.

  - Te se tagadhatod le - puszilta meg a fejemet.

Az út volt több, mint 4 óra, mivel útközben megálltunk egy-két helyen. Mire hazaértünk már este volt. Mindenkit hazavittünk, mire Max, Lysander, Castiel és én maradtunk. Mivel közel laktunk Castielhez, ezért Lysander ott kitett minket. 

  - Köszönöm, hogy te is eljöttél - álltam meg Castiel előtt.

  - Ne beszélj butaságokat - sóhajtott nagyot - Aztán rendezz el mindent a kockáddal - ölelt meg szorosan, mire én is szorosan visszaöleltem őt.

Másodpercek múlva éreztem egy szúrós tekintetet magamon.

  - Max már megint ke-  - megfordultam, közben elengedtem Castiel, és hittem abban a pici reményben, hogy Max néz rám, de nem ő volt.

  - Nini, a szerencsecsomag - bunkóskodott Max.

  - Asszem itt az idő, hogy beszélgess vele - suttogta Castiel, majd megragadta Max kezét, aki ellenkezni se tudott, Castiel csúnya nézése ellen.

Az ajtócsapódásnak hála visszatértem a valóságba, majd előresétáltam.

  - Sz..szia - köszöntem félve. Szerencsére összetudtam szedni a bátorságom, ahhoz, hogy köszönni tudjak.

  - Szia - köszönt nekem Armin lenézően, ami szarul esett. Nagyon is.

  - Figyelj..beszélnünk kell, és mielőtt bármit is mondanék, sajnálom. Sajnálok mindent...

  - Oh, nem kell sajnálod.

Kérdően néztem rá. Nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani nekem.

  - Hisz nekünk már semmi közünk sincs egymáshoz. Akkor mit sajnálsz?

  - Miket beszélsz Armin? - nevettem fel fájdalmasan.

  - Arról beszélek, hogy eltűntél több, mint 2 hétre szó nélkül! Betegre aggódtam magam érted, amíg bele nem törődtem, hogy nem jössz már haza hozzám! Azért ez túllépett minden határon, Syklin! - kiabált velem, amitől zengett az utca, és a kutyák nekiálltak ugatni.

  - Megtudom ma-

  - Nem kell a magyarázatod. Felfogtam, hogy ezt vegyem egy szakításnak - vonta meg a vállát.

Egyszerűen nem tudtam megszólalni, se válaszolni arra amit mondott nekem. Szakítás? Miről beszél?

  - Mi? Én nem akarok ve-

  - Ne szórakozz velem! - emelte meg ismét a hangját - Itt hagysz szó nélkül hetekre, és én hagyjam ezt szó nélkül?!

  - Azt se tudod, hogy miért mentem el..

  - Jól mondod. És miért? Mert te nem bízol meg bennem annyira, hogy elmond.

  - Kérlek beszéljük ezt meg rendesen - csuklott el a hangom a végére - Fontos vagy nekem...

  - Fontos? Ha fontos lennék, akkor nem mentél volna el. Legalábbis nem szó nélkül - láttam Arminon, hogy legszívesebben elsírná magát, de erős marad.

A szívem a torkomban volt, és semmit se tudtam felhozni a mentségemre. Túlzottan fájt a tény, hogy elveszítettem őt.

  - A suliban még beszélünk - azzal elment mellettem, mintha szimpla iskolatársak lennénk.

Utána akartam menni, de egyszerűen nem ment. Percekig csak álltam, mint aki elvan veszve a világban. Fájt a szívem, mert ismét a hülyeségem miatt vesztettem el azt, akit szeretek.

Nehezen, de este sikerült hazamennem. Anyáék nem voltak itthon, se Max. Bezárkóztam a szobámba, és álomba sírtam magam. Ismét kezdődik ez a gyengeség amiről azt hittem, hogy elfog múlni.

Reggel ki se akartam kelni az ágyból. A konyhában találtam egy üzenetet, miszerint anyáék elmentek üzleti nyaralásra, Max pedig Viktornál lesz a hétvégén. Nagyszerű...anyámék megint egyedül hagytak. Max Viktornál van. Kentin a katonai suliban, Rosa pedig tuti Leighel. Teljesen...tejesen egyedül maradtam.
Vagyis csak hittem, míg nem kopogtattak az ajtómon. Hamar lesiettem, majd ajtót nyitottam. Armin volt az.

  - Ezt nálunk hagytad - nyomott át a kezembe egy dobozt, melyben a cuccaim voltak.

  - Miért csinálod ezt? Meg se hallgatsz...

  - Nincs mit hallgatnom, mert nem érdekel.

  - Ha szeretsz, akkor nem csinálod ezt - néztem rá idegesen.

  - Ha szeretnél nem hagytál volna itt.

  - Na jó elég! Ha nem vagy képes meghallgatni, akkor ne! - néztem rá a lehető legcsúnyábban.

  - Még neked áll feljebb, mi? - mosolygott rám gúnyosan.

  - Mit mosolyogsz?!

  - Vicces vagy, mint mindig - sóhajtott mosolyogva, majd elment.

Komolyan, mi  a franc baja van?!
Most már teljesen elvesztettem a fonalat. Felkel hívnom Rosat..
Miután felhívtam elmeséltem neki, hogy mi történt. Rosa azt tanácsolta, hogy mindenképp próbáljak meg vele beszélni, hátha figyel rám.
  - Egy próbát megér... - tettem le a telefonomat.
A naptárra pillantottam, mely az ágyam melletti éjjeli-szekrényen volt. 20.-a van. 23.-án lesz, hogy Arminnal 4 hónaposak vagyunk, illetve csak voltunk. Vajon ha kitalálok arra a napra valami felejthetetlent, akkor hajlandó lesz meghallgatni?
  - Hm..mi legyen? - szóltam magam elé, ám átfutott egy ötlet a fejemen, amitől a hideg kirázott, de talán jó lesz..
Írtam Rosanak, Castielnek, Lysanernek és Viktornak, hogy jöjjenek a Stúdióba. Mindenki írt rá egy ok-ot. Max, Viktor állítása szerint nem tud jönni, mert tegnap este kissé felöntött a garatra. Na szép. Én itt szenvedek, ő meg alkoholizálgat.
20 perc múlva, a már említett emberek itt is voltak a stúdióban.
  - Miért hívattál ide minket? - támaszkodott a színpadnak karba font kézzel Castiel.
  - Arminnal 23.-án leszünk 4 hónaposak, hiába szakított velem. Arra gondoltam, hogy adhatnék neki valamit, és hátha akkor legalább meghallgat.
  - Mire gondoltál? - kérdezte kíváncsian Rosa.
  - Szeretnék neki egy videót csinálni, amiben képek mennek, és a zenéjét én éneklem fel..
  - Mi? - lepődött meg Viktor - Komolyan énekelni akarsz annyi év után? Énekórán kívül nem is énekeltél azóta.
  - Azt akarod, hogy felpofozzalak? - néztem rá csúnyán.
  - Nem kössz. Az élettől már elég pofont kaptam, és tőled is.
  - Befejezni! - állt közénk Lysander - Nem azért vagyunk itt, hogy civakodjunk. Nos, melyik dalt akarod neki felénekelni? - kérdezte tőlem kedvesen Lysander.
  - Amit Daniel írt Harpernek - suttogtam magam elé.
  - Azt hiszem, hogy az megvan még nekem dalszövegben, meg pendrive-on - vakarta a tarkóját Castiel - Holnapra válogass össze képeket, én pedig megkeresem a dalszöveget meg a pendrive-ot.
  - Köszönöm - néztem hálásan a fiúkra.
Másnap 2-re beszéltük meg, hogy visszajövünk, és még aznap megcsinálunk mindent.
Másnapra így is lett. Én otthon megcsináltam, és összevágtam a videónak valót a képekből. Már csak a zene kell alá.
  - Jó, akkor próbáljuk meg újra - szólt Castiel. A laptopon ment a videó, miközben énekeltem.
Castiel, Alexy, Viktor és Lysander volt itt. Rosa pár perce már kint volt. Sajna itt is olyan volt az üveg, hogy én nem láttam ki, de ők láttak engem.
 A zene még bizonytalanabbá tett engem, miközben énekeltem.

Armin szemszög

Rosalya felhívott, hogy jöjjek el egy Stúdióhoz, bár fogalmam se volt, hogy mit akart, de eljöttem.
  - Na hali - nyitott nekem ajtót.
  - Miért hívattál ide?
  - Valamit akarod neked mutatni. És jobb, ha saját füleddel hallod.
Nehezen, de belementem. De ennek ellenére ne higgye azt, hogy rá nem haragszom.
Rosa bevezetett egy színpadi részre, de nem álltunk meg itt. Egy szürke ajtóhoz mentünk, ahonnan zene hallatszott.
  - Zenét hallgattatni hívattál ide? - vontam fel a szemöldököm.
  - Inkább az érdekeljen, hogy ki énekli a zenét - szólt, majd konkrétan belökött az ajtón. Egy stúdió volt. Alexy, Castiel, Viktor és Lysander bent ültek. Az ének felé fordultam, és elképedtem a látványon. Skylin énekelt, a könnyei pedig potyogtak.

Vissza az én szemszögembe

A refrénnél már nem bírtam, és elsírtam magam. Sikerült ezúttal felvenni rendesen a számot, de nem bírtam tovább.
  - J-Jó lesz - szólt Castiel a mikrofonon keresztül.
  - Nem, nem lesz jó! - néztem a számomra üres üvegre, miközben levettem a fülhallgatót és a mikrofonra helyeztem - Arminnak nem fog tetszeni, és meg se fogja hallgatni, se nézni mert utál! Tudom, hogy hiába tennék bármit, ő nem hallgatna meg engem. Szeretem őt, de most végleg elveszítettem a butaságom miatt. És és se - félbeszakítottam a mondanom, hogy levegőért tudjak kapkodni - semmi miatt nem fog beszélni velem, szóval fölösleges ez az egész! Én csak visszaakarom őt ka-  - nem tudtam tovább mondani, mivel valaki berontott hozzám.
A testem elkezdett remegni.
  - Armin  - szóltam keservesen - Te..te mindvégig itt voltál és-
  - És mindent hallottam - fejezte be a mondatom, majd becsukta maga mögött az ajtót, majd közelebb lépett hozzám - Sky, mi történt? - nézett rám komolyan.
Most kibírtam, hogy ne sírjam el magam. Kijöttem Arminnal a stúdióból, majd leültettük őt  a kanapéra, hogy elmesélhessem neki a 2 évvel ezelőtti történetet.

2 évvel ezelőtt

Mint mindig, most is a stúdióban voltunk, hogy dalokat vegyünk fel. Én, Viktor, Castiel, és Dani voltunk itt, mivel a többieknek dolguk volt. Tetszett nekem Daniel, talán túlságosan is. Neki azonban volt barátnője, Harper, aki az egyik legjobb barátnőm volt akkoriban. Castielnek ekkor még fekete haja volt, és így nagyon hasonlított Danielre, hiába nem voltak rokonok. Csak a szemük volt más színű. Dani az a fiú volt, akit mindenki szeretett, de tényleg, mindenki. Bolondosabb volt, mint Alexy, és mindenkivel kedves volt. Mindenkit meghallgatott, bárkiről volt szó. Segített mindenkinek és egybetartotta a csapatot. Imádtuk őt. Ezért is döntöttem úgy, hogy összejövök Viktorral, hogy féltékennyé tegyem őt. Viktor amint szerelmet vallott, én rávágtam, hogy én is szeretem, és összejöttünk. De ennek már 2 éve, és jelenleg 16 éves vagyok. Viktor 2 évvel idősebb nálam.

Daniel és Viktor gyerekkori legjobb barátok. Nem is, szinte testvérek voltak. Elválaszthatatlan barátok. Viktorral, és Daniellel Maxen keresztül ismerkedtünk meg. Neki voltak a gyerekkori barátai, akiket most mutatott be nekünk. Én pedig már 2 éve élek abban a hazug kapcsolatban, amibe Viktorral bekerültem, és amiről csak Rosa tud.

  - Okééé! - rántotta ki a pendrive-ot Castiel a gépből - Kész vagyunk Dani.

Ebben az időben Castiel, Lysander, Viktor, Daniel és én még énekelünk. Talán ez miatt is lettünk elválaszthatatlan barátok.

  - Ki a következő? - rontott ki Dani az ajtón.

  - Nekem most nincs kedvem - szólt Viktor, miközben a kanapén ült, én pedig mellette, a lábaimat pedig a combján pihentettem - Sky, van kedved?

  - Nincs.

  - Na gyerünk! Írtam egy új számot, ami pont jól jönne nektek! - vigyorgott Dani.

  - Na jó - állt fel Viktor.

  - De én nem akarooook! - húztam el a végét.

  - Felkelsz, vagy én szedlek fel - állt elém Daniel.

  - Lehet próbálkozni - néztem rá kihívóan.

Daniel ekkor megragadta a lábamat, majd lerántott a kanapéról. Be is vertem kicsit a fejemet.

  - Hányszor is csináltad ezt nekem, mikor kisebbel voltunk, és egymásnál aludtunk? - vigyorgott Viktor.

  - Jó párszor - engedett el Daniel.

  - Nagyon vicces - ültem fel duzzogva.

  - Ne pufogj, hercegnő - hajol le Viktor, majd a hónom alá nyúlva felemelt.

Rosa sokszor mondta, hogy jól játszom a szerepemet, talán túlzottan is jól.

  - Tudok állni - álltam talpra.

  - Nekem nem úgy tűnik - csókolta meg a fejemet, mire én elkaptam a karját, majd a stúdió belső részébe vezettem. 

Letettünk két bárszéket a mikrofonok elé, majd leültünk. Itt még olyan üvegünk volt, ahol kilehetett látni belülről is. Elkezdődött a zene, amit boldogan kezdtünk el énekelni.

I drew a broken heart
Right on your window pane
Waited for your reply
Here in the pouring rain
Just breathe against the glass

Leave me some kind of sign
I know the hurt won't pass, yeah
Just tell me it's not the end of the line
Just tell me it's not the end of the line

I never meant to break your heart
Now I won't let this plane go down
I never meant to make you cry
I'll do what it takes to make this fly, oh
You gotta hold on
Hold on to what you're feeling
That feeling is the best thing
The best thing, alright
I'm gonna place my bet on us
I know this love is heading in the same direction
That's up

You drew a question mark
But you know what I want
I wanna turn the clock, yeah
Right back to where it was
So let's build a bridge, yeah
From your side to mine
I'll be the one to cross over
Just tell me it's not the end of the line
Just tell me it's not the end of the line

I never meant to break your heart
Now I won't let this plane go down
I never meant to make you cry
I'll do what it takes to make this fly, oh
You gotta hold on
Hold on to what you're feeling
That feeling is the best thing
The best thing, alright
I'm gonna place my bet on us
I know this love is heading in the same direction
That's up

Girl, I know we could climb back to where we were then
Feel it here in my heart
Put my heart in your hand
Well, I hope and I pray that you do understand
If you did, all you have to say is
Yeah, yeah, yeah, yeah, yeah
Yeah, yeah, yeah, yeah, yeah
Yeah, yeah, yeah, yeah, yeah
I'm waiting for you
Yeah, yeah, yeah, yeah, yeah
Yeah, yeah, yeah, yeah, yeah
Yeah, yeah, yeah, yeah, yeah

I never meant to break your heart
Now I won't let this plane go down (let this plane go down)
I never meant to make you cry
I'll do what it takes to make this fly, oh
You gotta hold on
Hold on to what you're feeling
That feeling is the best thing
The best thing, alright
I'm gonna place my bet on us
I know this love is heading in the same direction
That's up

Zene

Annyira jó volt Viktorral énekelni. Hiába Daniel tetszett, vele úgy éreztem, hogy szabad vagyok, és valakinek jelentek valamit.

A dal végére Viktor leugrott a bárszékről, elém állt, majd szorosan megölelt. Én kibújtam a szorításából, majd egy csókot adtam neki. Mikor elakartam hajolni ő nem engedett, hanem elkapta a tarkómat, és magához tartott szorosan. Nyelve ugyanolyan forrósággal érintette az enyémet, mint az elmúlt 2 év mindennapján.

  - Jól van-jól van szerelmesek - legyintett Castiel, mire Viktor elengedett.

Kijöttünk Viktorral Castielékhez.

  - Jut eszembe! - szólt hirtelen Daniel - Mikor is lesz a meghallgatás?

  - Most héten szombaton - ásított Castiel.
  - Akkor még van pár napunk felszülni - támaszkodtam rá Viktorra, miután ő leült. A nyakánál átkaroltam őt.
  - És, hogy lesznek beosztva a dalok? - ölelte meg a kezemet maga előtt.
  - Erről Rosat és Kentint kérdezzétek - vont vállat Castiel - Én csak annyit tudok, hogy 5 dalt kéne elénekelnünk, és ha lehet akkor ne soloban.
  - Remélem be vagyunk osztva egymással - pusziltam meg Viktor fejét.
  - Rosa tuti elintézte azt is - hajolt hátra, majd megcsókolt.
Visszacsókoltam mosolyogva, ám megzavart a telefonom. Gyors elhajoltam Viktortól, hogy megnézzem ki az.
  - Igen? - vettem fel. Max volt az.
Csak gyorsan elhadarta, hogy ma nem lesz otthon, mert egy rohadt jó csajt felszedett és nála lesz. Nem is vártam tőle mást.
Max ekkor még nem féltett engem annyira a fiúktól, és szabadabban fogott.
Mivel nem volt mára már más terv, és esteledett is, ezért mindenki elment a dolgára.
  - Van valami programod estére? - állt meg Viktor, mikor már csak ketten voltunk.
  - Nemigazán. Miért?
  - Akkor átmehetnék hozzátok filmezni. Na mit szólsz? - állt elém.
Nem szerettem amikor kettesben voltunk, hisz csak addig akartam, hogy a barátom legyen, míg Daniel, vagy mások látnak. És otthon nincs senki.
  - Hát...nem tudom. Elég fáradt vagyok... - fogtam a fejemet, miközben a szemébe hazudtam.
  - Na kérlek...végre itt van az érettségi szünet, és alig vagyunk most is kettesben.. - biggyesztette le az ajkait. Utáltam amikor ezt csinálta - És olyan rég aludtunk együtt - simította meg a karomat.
Ekkor az egész testemet átjárta a melegség. De tuti csak a fáradság teszi ezt velem. Biztos.
  - Jó, legyen - szóltam beleegyezően.
  - Ez az! - ugrott fel kisfiús mosollyal.
Mire hazaértünk, addigra beesteledett. Az asztalon volt egy üzenet miszerint a szüleim ismét üzleti úton vannak. Na mindegy, már hozzászoktam, hogy anyáék mindig dolgoznak, Max pedig csajozik.
  - Válassz filmet - dobtam le elé a CD-s dobozt, amiben rengeteg film volt, majd leültem elé az asztalra. Ő a kanapén ült.
  - Semmi romantikus film - nézett rám csalódottan.
  - Mivel ez a bátyámé. Nekem nincsenek CD-jeim. És nem tudtam, hogy ennyire roma-
  - Nem, csak tudom jól, hogy nem szereted az ijesztő filmeket, én inkább akkor nézzük ezt.
Ezt utáltam mindig is a legjobban benne. Minek kell ennyire kedvesnek lenni, és úgy viselkedni velem, mint valami hercegnővel? Vagy úgy, mintha gyenge lennék, és semmit se tudnék magamtól véghezvinni. Sose szól be nekem semmiért, pedig én visszaszólnék neki.
  - Mindegy - ültem le mellé - Válassz valamit - semmi kedvem nem volt vele lenni.
Rosa társaságára jobban vágytam.
Végül megnéztük a Végső Állomás 2, és 3. részét. Ő persze bealudt rajta, és nekem meg kellett tartani.
  - Istenem - álltam fel a film végére - Most mit csináljak veled?
Viktor néha idegesített, de most egész aranyosan aludt. Ráterítettem egy pokrócot, majd egy puszit nyomtam a homlokára. Ekkor ő kinyitotta a szemét álmosan.
  - Mennyi az idő? - szólt halkan.
  - Hajnali 2, de aludj csak. Oké? - simítottam el egy tincset az arcából, majd felálltam.
  - Nem maradsz itt velem? - fordult át a másik oldalára, így a kanapé felé nézett.
  - Nem férnénk el - nevettem halkan.
  - Akkor felmegyek veled - ült fel álmosan. A haja tiszta kóc volt, és annyira édes volt így.
De mikor is kezdtem el ilyeneket gondolni Viktorról? Gyors elhessegettem a gondolataimat.
  - Jó, gyere - fogtam meg kedvesen a kezét.
Óvatosan felállt, bár dülöngélt egy kicsit. Én mentem elől a lépcsőn, ő pedig utánam, és közben dörzsölte a szemét.
  - Ott vagyunk már? - ásított nagyot.
  - Igen, itt - mosolyogtam jót rajta.
  - Remek - szólt álmosan, majd komásan, de levette magáról a nadrágját, és eldőlt az ágyon.
  - Ennyi volt? - álltam az ágy elé.
  - A pólót már rád bízom - beszélt hozzám halkan.
  - Tudod úgy nem tudom levenni rólad, hogy fekszel.
Ekkor nehezen, de felült. Elé álltam, majd lassan levettem a pólóját, és a szemem elé tárult izmos felső teste. Ő ekkor hirtelen elkapta a derekamat, majd szorosan magához ölelve eldőlt velem az ágyon.
  - Hé, átkéne öltöznöm pi-
  - Tökéletes vagy így - szorított erősen. Meleg bőre nyugtatásképpen hatott rám.
Meleg, és érzelmes puszit adott a homlokomra, majd gyengített a szorításán, hogy levegőhöz jussak.
  - Szeretlek - suttogta, majd ismét magához szorított.
  - Én is - suttogtam halkabban, majd elaludtunk.


Pár nap múlva eljött a szombat. Reggel mentünk, hogy délre odaérjünk. Max kocsijával mentünk, és ő is vezetett. Max mellett az anyósülésen Daniel ült.
Max mögött az ablak mellett Kentin, mellette Rosa, az ablak mellett pedig Lysander. Az ez mögött üléseken pedig Viktor ült az ablak mellett, a másik mellett pedig Castiel. Én középre kerültem. A két fiú szinte egész úton marakodott egy hülye játék miatt.
  - Befejeznétek?! - szóltam félúton.
  - Közéjük csapjak? - fordult hátra Kentin.
  - Te ne szólj bele! - szólt be Kentinnek Castiel.
  - Ahogy akarod, Rexy.
  - Mit mondtál, te kekszfüggő barnamedve?!
  - He?! Akarsz valamit, hülye gyerek?!
Nagyszerű. Most már Kentin, Castiel és Viktor is veszekszik. Bedugtam a fülhallgatót, hogy semmit se haljak abból, ami körülöttem folyik.
Pár óra szenvedés után végre odaértünk. Mérgesen szálltam ki a kocsiból.
  - Máskor biztos, hogy nem ülök hozzátok! - néztem Viktorra pufogva.
  - Skyliiin! - húzogatta az arcomat Viktor - Ne csináld már ezt!
Hirtelen elvettem a kezét az arcomról, majd megcsókoltam.
  - Nem haragszom, butus - öleltem meg szorosan. Hiába volt 18 éves, néha úgy viselkedett, mint egy gyerek.
A zenéket sikeresen felvette velünk a kiadó, és a meghallgatás is megvolt. Már csak a válaszra kell majd várnunk.
  - Ez az! Chess Soul az élen! - ugrott ki az épületből Daniel.
  - Chess Soul? - vonta fel a szemöldökét Viktor - Oké, hogy te vagy a bandavezér, de valami normális nevet is kitalálhattál volna.
  - Most miért? Szerintem elég jó név - szomorodott el Daniel.
  - Srácok este egy rohadt jó csajt akarok meghúzni, szóval nem lehetne, hogy ezt inkább otthon beszélitek meg? - támaszkodott a kocsinak Max.
  - Legalább őszinte - nézett fapofával Rosa.
Végül nehezen, de bepattantunk a kocsiba. Max vezetett, mellette Lysander ült. Max mögött Kentin, mellette Viktor, Viktor mellett pedig Castiel, az ablak másik felén. Leghátul pedig Rosa az ablaknál, én középen mellettem pedig Dani.
Az út ismét hosszú, de csendes volt. Elaludtam, de felkeltem a hangzavarra. Az eső eleredt odakint.
  - Mióta esik? - néztem Danire.
  - Pár perce kezdett el, de csak szitál jelenleg.
  - Hé, Daniel! - szólt elölről Castiel Daninek.
  - Huh? Mi az?

  - Szerinted ki jobb csaj? Rosalya, vagy Skylin?
  - Idióta - sóhajtott Kentin - Rosanak és Skynak is barátja van. Danielnek pedig barátnője.
  - Attól még meglehet kérdezni, nem? - torkoskodott Castiel - Szóval Daniiii? - húzta el Castiel a nevét.
Daniel csak ült, és nem tudott válaszolni.
  - Válaszolj már Daniii!
  - Békénhagynád? - mordult rá Castielre Viktor.
  - Téged ki kérdezett? - szólt Castiel.
  - Lehetne, hogy kussba maradtok?! - kiabált hátra Max, miközben az utat figyelte - Idegesítő már amit műveltek. Mint az óvodások, de komolyan.
  - Csak mert idősebb vagy, te nem vagy több - szólt be Castiel Maxnek.
  - Mit mondtál?! - fordult hátra Max.
  - Max az utat nézd! - emeltem meg a hangom a testvéremre.
  - Nekem egy taknyos ne pofázzon!
  - Max az út! - kiabált Rosa.
Itt történt meg a baj. Max hirtelen az útra kapta a tekintetét, és észrevette, hogy a kormány elmozdult, és a szalagkorlát felé megyünk. Hirtelen befékezett, és a kormányt is megrántotta ijedtében. De abban a pillanatban már minden reménytelen volt. Fékezés közben a kocsi elmozdult és áthajtott a másik sávba. A kocsi ami megakart minket előzni, nekünk hajtott. Mivel mi 3-an leghátul voltunk, így jobban megéreztük az ütközést, mint a többiek. Rosa lendületből lefejelte az ülést, ahogy én is. A szilánkok csak úgy szálltak a fejünk felett. Danielre pillantottam kétségbeesetten, hogy jól van-e. Ám épp, hogy ránéztem a szívem összeszorult. Dani sokkal jobban beverte a fejét, amiből ömleni kezdett s vér. Mi nem kaptunk magunkba szilánkot, de Daniel igen. Mikor már azt hittük, hogy nem lehet rosszabb, rosszabb lett. A másik sávban is nekünk jött szemben egy autó. Castiel időben kicsatolta magát, és kiugrott az autóból. A nyitott kocsiajtót elvitte a szél, és a lendület. Viktor is kiakarta nyitni az ajtót, de az beragadt. Az újabb ütközés közepette Rosaval szorosan öleltük egymást. Halványan Danire pillantottam, de bár ne tettem volna. Mivel Castiel kiugrott Daniel elől, ezért Castiel ülése nekicsapódott Danielnek, majd vissza az eredeti helyére. Dani arca tele volt sebekkel, és vérzett is sok helyen. Itt már reméltem, hogy vége lesz a rémálomnak, de nem lett. Nagyon nem. Újabb ütközést kaptunk, de ezúttal mindkét oldalról. Max és Lysander kiugrottak elölről, így már csak Rosa, Viktor, Daniel és én voltunk. Remegtem a félelemtől, Rosa pedig sírt.
  - Lányok! Jó-  - Viktor észrevette Danielt - Dani...?  - szólt fájdalommal telve.
Hirtelen fura szagot éreztem. Aztán rájöttem mi az. Az előttünk lévő kocsi, melyből már kimenekült a vezetője, és elsőnek jött nekünk elölről, felgyulladt.
Itt lelassult számomra az idő. És felfogtam: kikel jutnunk innen, különben meghalunk. Az övemhez nyúltam, de sehogy se tudtam kikapcsolni. Rosanak sikerült a sajátját.
  - Skylin..! -  nyúlt remegő kezeivel az övemhez.
Én egy szempillantásra se tudtam levenni a szememet Daniról. Mikor Rosanak sikerült, én Dani övéhez nyúltam. Ekkor nyílott a kocsiajtó, és valaki kirángatta Rosat. Megakartam tartani a kezemmel az ajtót, de az óriásit csapódott, és nem nyílt utána. Rángattam, majd kiszakítottam, de nem nyílt ki. Próbáltam kicsatolni Daniel övét, de nem ment, beragadt. A tűz már majdnem átért a mi kocsinkhoz.
  - Viktor nem megy! Nem tudom kicsatolni! - néztem rá kétségbeesetten. Dani mindeközben alig volt eszméleténél.
Viktor remegve, de hátramászott, hogy kitudja csatolni Danit.
  - Ne..nem megy - szólt remegő hanggal.
  - Ha..hagyjátok..és menjetek... - suttogta maga elé Dani.
  - Hülye vagy?! Nem foglak itt hagyni!
  - Viktor, kérlek... - köhögött fel a füsttől, mely már a mi kocsinkban is eluralkodott.
  - Nem..nem hagylak itt Dani! Emlékszel? Ígéretet tettünk! Nem hagyhatsz te is itt, mint a szüleim! - kiabált remegő hanggal haldokló barátunkra.
Itt már nem tudtam megállni könnyek nélkül.
  - Viktor - ragadtam meg a kezét - Menjünk - mondtam ki nehezen.
  - Mi...? Nem..nem hagyom itt! - kezdte el rángatni az övet.
  - Viktor, menjetek már! - kiabált velünk Dani.
Viktor itt összerezzent.
  - Viktor - suttogta Dani.
  - Dani....
  - Mindent köszönök - mosolygott ránk, a szokásos mosolyával.
  - Viktor menjünk - szóltam visszafojtott hangon, és próbáltam előrerángatni.
  - Nem..nem akarom itt hagyni! - próbált megkapaszkodni, de nem ment neki erőhiány miatt - Nem hagyom itt Danielt!
  - Viktor kérlek - fogtam kezeim közé az arcát - Kérlek, menjünk - folytak a könnyeim.
Viktor összeszorította az ajkait, majd megragadott engem, és az utolsó pillanatban kiugrottunk az ajtón. Pár másodperc múlva a kocsiból folyó benzin, és a tűz egyesült, amiből nagy robbanás lett. Viktorral elestünk, de ő fölöttem volt, és védett engem. A tűz percekig nem állt el, csak akkor mire ideértek a tűzoltók.
  - Daniel... - suttogtam magam elé összetörten.
A mentők kijöttek, de Daniel életét nem tudták megmenteni. Dani meghalt.

Senki se tudta felfogni a helyzetet, de főleg Viktor nem. Daniel meghalt Washington útjain. A szülei azt akarták, hogy ott legyen eltemetve, és letelepszenek a környéken. Lelkileg összetörtem attól, hogy Dani meghalt. Egyszerűen nem tudtuk elviselni, hogy ő nincs többé.

A temetés napján kész lelkiidegroncs voltam. Alig bírtam állni, és a könnyeim hullottak, mint a záporeső. Viktort megkérték, hogy énekeljen egy utolsó dalt Daninek, mielőtt végleg nyugovóra nem helyezik.

I remember years ago
Someone told me I should take
Caution when it comes to love
I did

And you were strong and I was not
My illusion, my mistake
I was careless, I forgot
I did

And now when all is done
There is nothing to say
You have gone and so effortlessly
You have won
You can go ahead tell them

Tell them all I know now
Shout it from the roof tops
Write it on the sky line
All we had is gone now
Tell them I was happy
And my heart is broken
All my scars are open
Tell them what I hoped would be
Impossible, impossible
Impossible, impossible

Falling out of love is hard
Falling for betrayal is worse
Broken trust and broken hearts
I know, I know...

Thinking all you need is there
Building faith on love and words
Empty promises will wear
I know, I know...

And now when all is done
There is nothing to say

And if you're done with embarrassing me
On your own you can go ahead tell them

Tell them all I know now
Shout it from the roof tops
Write it on the sky line
All we had is gone now
Tell them I was happy
And my heart is broken
All my scars are open
Tell them what I hoped would be
Impossible, impossible
Impossible, impossible

I remember years ago
Someone told me I should take
Caution when it comes to love
I did

Tell them all I know now
Shout it from the roof tops
Write it on the sky line
All we had is gone now

Tell them I was happy
And my heart is broken
Oh, oh, oh, oh, oh, oh, hoped would be
Impossible, impossible
Impossible, impossible
Impossible, impossible
Impossible, impossible

Zene

A szám végére senki se bírta sírás nélkül. Egyedül Viktor maradt erős. Percek alatt elvonult a tömeg. Erre a hétvégére kivettünk egy éjszakát egy hotelben a családdal, és Viktorral.

  - Mondd - szóltam halkan, mikor a szobába értünk.

  - Mi van?

  - Mi történt a szüleiddel? - kérdeztem, miközben az ujjaimat birizgáltam.

  - Apám meghalt mikor 3 éves voltam, anyám pedig elhagyott még csecsemőkoromban. Így a nagyszüleim neveltek fel, akik még mindig élnek. De 3 éve beköltöztem Sweet City belvárosába, az iskola miatt. Gyakran látogatom őket. Ők jelenleg a kertvárosban élnek.

  - Sajnálom.

  - Nem kell. De most...nincsenek szüleim, nincs Daniel..már csak te maradtál nekem - sétált az ablakhoz. Már sötét volt kint, és a szobában sem kapcsoltunk lámpát.

  - Viktor... - sétáltam mögé.

  - Magamra hagynál, kérlek? - szólt elfojtott hangon - Kérlek, Skylin, kérlek - hallottam a hangján, hogy az álarca megtört, és elsírta magát.

Megöleltem őt hátulról, ezzel is nyugtatva. De semmi haszna nem volt. Olyan volt, mint egy kisgyerek, akiből most jön ki az a sok éves fájdalom amit az élet okozott neki. Viktor elbőgte magát előttem, de én egy percre se hagytam őt magára. Később sikerült őt lefektetnem, de a sírás újra megtörte őt. Magamhoz ölelve próbáltam őt megnyugtatni, míg el nem aludt.

Reggel kedvtelenül keltem, és Viktort nem találtam magam mellett. Kimentem megmosni az arcom, és felöltöztem. Mikor kijöttem a fürdőből, Viktor állt elém.

  - Ez mi? - állt elém Viktor. Átvolt öltözve hétköznapi ruhába.

Egy cetlit tartott magánál, melyre azt volt írva, hogy: "Én hazamentem a szüleimmel, de te mondd el végre az igazságot Viktornak.. Kérlek. "

  - Rosa küldte, és az ajtó előtt találtam meg. Miről van szó, Skylin? - nézett rám kissé idegesen.

Nem akartam ezt, főleg nem most. Az utóbbi időben kezdtem máshogy tekinteni Viktorra. Mintha...mintha kezdtem volna valamit érezni iránta. 

Mély levegőt vettem, hogy elmondhassam neki az igazságot.

  - Anno...2 éve..én...én... - az ajkamra haraptam, de bátorságot vettem magamon és folytattam - Én...csak azért jöttem veled össze 2 éve, hogy Danielt féltékennyé tudjam tenni rajtad keresztül, mert tetszett nekem...

Viktor itt lesokkolt.

  - Most csak viccelsz. Igaz..? Ez egy rossz vicc Skylin, igaz?! - kiabált velem.

  - Nem - suttogtam magam elé.

Viktoron itt láttam, hogy eluralkodik a düh és a bánat.

  - Most szórakozol velem?! - ragadta meg a karomat, majd az ágyra vágott. Pillanatok alatt fölém magasodott, és az ágynak szorított - Hogy tehettél ilyet?! Én szeretlek téged! Minden az elmúlt 2 évben csak hazugság volt?!

  - Igen... - suttogtam magam elé.

  - Undorító vagy - sziszegte nekem dühtől telve - Most már nincs Dani, szóval már nem is kellek, mi?! Jobban belegondolva, jobban magamhoz kellett volna láncolnom téged, és akkor talán megtudod, hogy velem nem érdemes újat húzni!

Viktor ekkor a pólóm alá nyúlt, és hiába ellenkeztem, ő leszedte rólam. Durván megcsókolt, és az sem használt, hogy a nyelvére haraptam, vagy éppen rugdostam mindenhol ahol tudtam. Lassan már a nadrágját szedte le magáról.

  - Valaki! - kiabáltam teli torokból, hátha valaki meghallja.

  - Fogd be a szádat! - kiabált velem Viktor.

Valaki..akárki..ha nem jön senki, akkor Viktor megerőszakol...

  - Skylin! - rontott be az ajtón Kentin és Max. 

Max amint meglátta, hogy Viktor mire készül, elvesztette a fejét. Nekiment Viktornak és verte ahogy tudta.

  - Kentin.. - álltam fel remegve, majd hozzárohantam - Kentin... - kezdtek el folyni a könnyeim.

  - Shh, semmi baj, itt vagyunk - ölelt magához szorosan.

  - Rohadjál meg! Mit képzelsz mit művelsz a húgommal?! - ordibált vele.

Max szétverte Viktort. Apa időben ideért és leszedte róla, azonban a szomszédok kihívták a rendőrséget. Apa hiába volt rendőr, Washintonban nem volt hatalma. Maxet tárgyalásra kellett vinni, ahol 2 év börtönre ítélték, a verés miatt, és az autós baleset miatt. Mivel ő vezetett, ezért őt vették felelősségre, és ő húzta a rövidebbet.

Azóta a nap óta mardos a lelkiismeretemben az a dolog, hogy Viktor miattam lett ilyen, hogy kikészítettem őt, és hogy Max miattam került börtönbe.

Mindenki megváltozott attól a napról kezdve. Castiel befestette vörösre a haját, csak azért, hogy ne hasonlítson Danielre.

Vissza a jelenbe

  - Azért mentünk vissza Washingtonba, hogy Daniel szüleit meghallgassuk, és lezárjuk velük ezt az ügyet. Nem akartalak téged beleavatni, mert nem akartam, hogy neked is bármi bajod legyen miattam - magyaráztam rekedt hangon Arminnak.

Armin szinte lesokkolt a történetünkön. 

  - Ez...igaz..? - kérdezte halkan.

Rosaék bólintottak nehezen.

  - Nekem elmondták, de csak azért, hogy képben legyek, és figyeljek rád, mert Skylin aggódott miattad - szólalt meg Alexy.

  - Na jó, nekem ez sok - fogta a fejét Armin és mély levegőt vett.

Percekig csak csönd telepedett ránk. Senki nem szólt semmit.

  - Komolyan...komolyan ártani tudtál volna testileg ennek a lánynak?! - fordult Armin idegesen Viktor felé, aki meglepődött a hirtelen kitörésén.

  - Megtörtént. Már nem tudunk tenni ellene semmit - ez volt Viktor minden magyarázata.

  - Szeretted és mégis megakartad erőszakolni. Ez nem normális!

  - Tudtommal nem csak én ártottam neki, Armin - védte be magát Viktor.

  - Beszélni akarok Skylinnal - sütötte le a tekintetét Armin.

Mindenki elhagyta a szobát, és csak én és Armin maradtunk.

  - M..miről lenne szó?

  - Rólad, meg rólam. Beszéljük meg a kettőnk ügyét most, s azt is, hogy hogy legyen tovább - állt elém, így ismét gyönyörködhettem gyönyörű szemeiben.