17. Fejezet: A kulcs nyitja a választ

Mindenki elhagyta a szobát, és csak én és Armin maradtunk.

  - M..miről lenne szó?

  - Rólad, meg rólam. Beszéljük meg a kettőnk ügyét most, s azt is, hogy hogy legyen tovább - állt elém, így ismét gyönyörködhettem gyönyörű szemeiben.
  - Rendben - ültem le remegve.
  - Nos, mielőtt belekezdenénk lenne egy kérdésem.
  - Hallgatlak.
  - Velem is megtennéd azt, amit Viktorral? - nézett rám komolyan.
A szíve összeszorult a kérdésén. Hogy kérdezhet ilyet?
  - Veled soha nem tudnám ezt megtenni - suttogtam magam elé.
  - Akkor vele miért tetted meg? - dőlt hátra a kanapén.
  - Ne..nem tudom - kezdtem el babrálni az ujjaimat - Csak tetszett Dani és nem tudtam, hogy mihez kezdhetnék... - magyaráztam elfojtott hangon - És azért nem szóltam erről az egészről mert nem akartam hogy belekeveredj..
  - Most már mindegy, mert már belekeveredtem. És ha n...várj - gondolkodott el Armin - Mikor balesetet szenvedtem motoron...
  - Tudod mennyire féltem, hogy elveszítelek úgy, mint akkor Danielt? - folytak le a könnyeim az arcomon - Nagyon szeretlek Armin, és szörnyen sajnálom, hogy titkolóztam, és hazudtam. Megértem és elfogadom ha nem akarsz újra együtt lenni velem, csak kérlek maradj a barátom - sütöttem le a tekintetemet.
  - Nem haragszom - sóhajtott nagyot - Csak szarul esett ez az egész, de miután felettem világosítva, megértelek. Nehéz lehet neked.
  - Ha tudnád mennyire..
  - De ezért vagyok én itt. És nem akarok a barátod lenni - állt fel.
  - Mi? - álltam fel reflexből.
  - Miért lennék a barátod, ha egyszer én vagyok a pasid? - mosolygott rám kedvesen.
Örömkönnyek folytak le az arcomon, majd szorosan magamhoz öleltem őt. Hihetetlenül jó érzés volt őt magamhoz ölelni, és érezni az illatát.
  - Sajnálom picur, hogy bunkó voltam - puszilta meg a fejemet - És én is nagyon szeretlek - húzódott el, hogy felemelhesse az államat, és megcsókolhasson.
Rettenetesen jól esett a csókja, és szörnyen hiányzott is. A percekig tartó csók után megöleltük egymást szorosan.
  - Na? - jelent meg Rosa Viktorral az oldalán.
  - Azt hiszem egy új korszak jön - öleltem át Armint, és ő is engem.
  - Végre vége? - szólt nyugodtan Rosa.
A meleg nap sugarai besütöttek a szobába, melytől megnyugtató érzésem támadt.
  - Igen. De nekem valamit még megkel tennem - húzódtam el Armintól, majd Viktorhoz mentem - Beszélgessünk kicsit - Arminra néztem, hogy megnyugtassam semmit nem akarok, csak megbeszélni vele a dolgokat.
  - Kint várunk titeket - ment el mellettem Armin és közben megpuszilta a fejemet.
Ketten maradtunk Viktorral a szobában.
  - Beszéljük meg rendesen, és zárjuk le a múltat.
Viktorral leültünk a kanapéra, majd ő belekezdett.
  - Miért?
  - Mert azt akartam, hogy Daniel észrevegyen, és te voltál az áldozatom. Hatalmas hibát követtem el, de a kapcsolatunk végére kezdtem érezni irántad valamit, csak még magamnak sem mertem bevallani.
  - Mennyivel jobban végződhetett volna ha nem mondod el az igazat, és bevallod magadnak, hogy tényleg belém szerettél a végére.
  - Meg ha nem jön az a tetted...
  - Úgy vélem, hogy mind a ketten hibát követtünk el. Nem igaz? - mosolygott erőltetetten.
  - Lehet, hogy furán hangzik, de én szeretnék a barátod lenni, Viktor. Eddig nem találtam a szavakat, amivel kifejezhetem azt a varázsszót, mely véget vet ennek az egésznek, de már tudom.
  - Ugyanez nálam is. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neked, de most már rájöttem.
  - Egyszerre? - kérdeztem tőle. A nap sugarai megvilágították az arcát.
  - Egyszerre - nyugta le a szemeit.
  - Köszönöm - én.
  - Sajnálom - Viktor.
  - Köszönöm, hogy 2 éven keresztül, és még most is van Arminon kívül egy olyan személy aki szeret, még azok után is amiket műveltem vele. Köszönök mindent amit tettél értem.
  - Sajnálom, hogy tönkretettem a lelkivilágodat, és bizonytalanná tettelek.
  - Béke? - kérdeztem kedvesen.
  - És vége - szólt ugyanolyan kedvesen, majd szorosan megöleltük egymást.
Hatalmas kő esett le a szívemről, miután végre lezártuk ezt az ügyet, és végre mind boldogok lehetünk.
  - És hidd el - húzódtam el - Találsz majd egy lányt, aki viszont szeret téged, és boldogok lesztek.
  - Neked is sok sikert a kockádhoz - mosolygott jót.

Viktorral kijöttünk a szobából. A többiek már vártak ránk.
  - Szóval vége? - pillantott ki ki mosolyogva az ablakon Castiel.
A meleg nyári nap csak még jobbá tette a napot.
  - Vége - szóltuk egyszerre Viktorral.
  - Akkor este buli - ugrott fel Rosa.
  - Ne haragudj, de én most jelenleg csak egyvalakivel szeretnék lenni - kezdtem el célozgatni Arminra.
  - Jaj, Skylin! Tudtam, hogy imádsz - jelent meg előttem hirtelen Alexy.
  - Most nem rád céloztam Alexy.
  - Most nem mindegy? - morcizott be - Hisz ugyanúgy nézünk ki, csak a hajunk más színű - sóhajtott búsan.
  - Majd veled is bepótolom az időt - kócoltam össze a haját, mire ő boldogan mosolygott.
Mindenki elment a maga dolgára, mi pedig Arminnal ketten sétáltunk hazafelé.
  - Képzeld - fordultam felé boldogan - Este lesz csillaghullás. Megnézed velem?
  - Éjszaka a bogarak közt?
  - És velem.
  - Na jó. De csak mert egy cuki bogár arra kért - nyomott egy puszit az arcomra.
Az utunk Arminékhoz vezetett. Mikor beléptem, Victoriat pillantottam meg, aki olvasott a kanapén. Felénk pillantva elmosolyodott.
  - Szóval minden helyrejött? - kérdezte boldogan.
  - Igen - karolt át Armin, majd megcsókolt.
  - Oh, ez remek hír! Anyukád most hívott, hogy ennek ünneplése keretében végre lehetne egy közös családi vacsora! - állt fel boldogan Armin anyukája.
  - Tessék? - hagyta el a szánkat egyszerre a szó.
  - Rosalya felhívta anyukád, és nemrég hívott, és egyeztettük le, hogy ma este átmegyünk Skylinékhoz vacsorázni. Így mi, szülök is megismerhetjük jobban egymást.
  - Repesek az örömtől - szólt gúnyosan Armin - Skylin apja utál. Beteszem a lábamat a házba, miközben ő is ott van, akkor kibelez.
  - Azért ennyire nem utál - nyugtattam meg.
  - Nem látod, hogy hogy néz rám. Mint aki mindjárt kibasz az ablakon.
  - Ez azért van mert negatívan állsz hozzá - jött Arminhoz Victoria, majd a karját kezdte el simogatni.
  - Egyébként is ma estére már más programunk volt - suttogta Armin.
  - Oh, és mi? - kérdezte félreérthetően Vikctoria.
  - Anya! Leállnál az ehhez hasonló ötletekkel? - lett ideges Armin - Csillaghullást akartunk nézni.
  - Oh erről hallottam. Még pár napig lesz, szóval holnap este is nézhettek - legyintett az anyuka - Szóval Skylin. Nem szokásom ilyet mondani, de irány haza, segíts anyunak! - lökdösött ki nagy mosollyal.


  - Hogy mi?! - akadt ki egyszerre apa és Max, akik csak most tudták meg anyától, hogy újra együtt vagyok Arminnal.
  - Komolyan ennyire nem bírjátok? - sütöttem le a tekintetemet.
  - Hát Kentinnel sokkal jobban összeillenél! - szólt határozottan Max, apa pedig egyetértett vele.
  - Istenem - csaptam a fejemre.
  - Fiúk, elég - szólt közbe anya - Hisz tudjátok jól, hogy Kentin már foglalt.
  - Igen, ő f...mi? Mit mondtál anya?! - akadtam ki.
  - Oh, igaz. Te nem is tudod - tette le az evőeszközöket a pultra - A katonai suliban megismerkedett egy lánnyal. Ez azalatt történt, míg ti elvoltatok.
  - Van képed róluk? - csillant fel a szemem. Nagyon örültem annak, hogy Kentin végre talált magának valakit.
  - Persze - kapta elő a telefonját anyu, majd megmutatta a képet.

Istenem. Hát rohadt aranyosak.
  - Lisanak hívják. A bátyja és ő is a Katonai suliba járnak. Kentin jóba van a Lisa bátyjával Henrikkel, és így lettek jóba.
  - Nagyon édesek - nézegettem továbbra is a képet.
  - Micsoda veszteség! - fogta a fejét Max.
  - Most ki fogja boldoggá tenni az én kislányom? - siránkozott apa.
  - Talán Armin - sóhajtottam.
  - Na azt meglátjuk! - kiabáltak rám egyszerre mind a ketten.
Komolyan mondom...ezek idióták...
  - Na én mentem - húzta ki magát Max - Este ne számítsatok rám.
  - Hova mész, fiam? - kíváncsiskodott anya.
  - Viktorral ma bárba megyünk. Szerintem nem kell mondanom, de azért mondom: elég jó csajok vannak - mosolygott, majd már itt sem volt.
  - A bátyád ismét keresi az egy éjszakás kalandokat. Látszik, hogy megoldódtak a problémák - puszilta meg anya a fejemet.
  - Szóval ismét lányok lesznek a házban - sóhajtottam.
Tudni kell a bátyámról, hogy régen, mielőtt nem féltett volna, sorba hozta haza a lányokat, mikor kisebb is voltam. Asszem már 13 évesen se volt szűz. Mikor 16-17 éves volt, akkor volt az hogy rengetek lányt hozott haza. Volt olyan ki idősebb volt nála. Mivel a szüleink mindig dolgoztak, neki kellett volna rám vigyáznia. Aha, na ez pont nem történt meg. Volt, hogy el sem értek a szobáig, és inkább felavatták a kanapét, vagy éppenséggel a konyhaasztalt, vagy pultot. Nem csoda, hogy mindig a szobámban ettem az asztal helyett. Bruuh! Undorító. Komolyan akkoriban minden áthallatszott a szobámba. MINDEN. Más velem egyidősek azt hallották, hogy a szüleik dicsérik őket, hogy milyen ügyesek, de nekem az jutott, hogy: "Max, de jó vagy! Ez az!"
Bár egyszer jól megszívattam a bátyámat. Épp akció volt egy csajjal, és én direkt benyitottam, hogy: "Apu, anya most hívott, hogy nemsokára hazajön."
A csaj persze elhitte, és azóta nem láttuk. Bár megkaptam a fejmosást ezért rendesen. És sokszor is vitáztunk a hazahozott nők miatt.
  - Kicsim! - lengette az arcom előtt anya a kezét.
  - Mi? Hogy? Mi? - ébredtem fel az álomvilágomból.
  - Segítenél megteríteni? Igaz, még nincs este, de minél hamarabb kész akarok ezzel lenni, hogy magamra is tudjak időt fordítani.
Beszarás. Minek akarja kirittyenteni magát? Itt én meg Armin számítunk és nem ő.
  - Dolgom van - szóltam flegmán, majd otthagytam. Huh, hogy én mennyire leleszek cseszve ez miatt.

Estig ki sem jöttem a szobából. Ám mikor ki is jöttem, meglepődtem. Semmi se volt megterítve. A kaja kész volt, de megterítve megvolt. Arminék 9-re jöttek, és jelenleg 20:53 van. Basszus, anya mi a fenét csinált?!
  - Miért nincs megterítve? - kérdeztem anyát, mert hallottam, hogy jön a lépcsőn.
  - Gondoltam meghagyom neked ezt a részét - szólt, de úgy, mintha valami császárnő lenne.
  - De anya! Arminék 5 perc múlva itt vannak, és egyedül nem tudom megcsinálni! - léptem sietősen a tányérokhoz.
  - Nemrég lakkoztam, és te is csinálj valamit, kisasszony! Tegyél azért, hogy Armin szülei elfogadjanak.
Az eszem megáll, de komolyan. Mit képzel magáról? Igaz, hogy az anyám, de mit képzel magáról? Csak legyek 19...de úgy itt hagyom ezt a helyet, mint a húzat.
Amilyen gyorsan csak tudtam megterítettem. Szerencsémre Arminék késtek pár percet, így volt még pár szabad percem, hogy megússzam a szégyent.
  - Gyorsabb is lehettél volna - szólt nekem anyám, miközben ment kinyitni az ajtót Arminéknak.
  - Jó estét - köszönt illedelmesen a hercegem, mivel ő lépett be elsőnek.
Amint megláttam a nyakába ugrottam, és megöleltem őt. Fekete farmernadrág volt rajta, sötétkék inggel.
  - Minél hamarabb legyen vége ennek az egésznek, és annál előtt lehetsz az enyém újra - suttogta a fülembe édesen.
  - Kié is lesz a kislányom, és pontosan mikor? - jelent meg apa mögöttünk.
  - A vacsorásasztalé, uram! - egyenesedett ki Armin.
Apa végigmérte Armint, majd hirtelen elkapta a fejét, és összeborzolta a haját.
  - Jól van, töki!
Heh? Mi? Most mi is történik pontosan.
  - Tessék? - kérdezte félve Armin.
  - Nem kell tőlem félned. Tudom, hogy milyen fontos vagy Skylinnak, és ezt tiszteletben tartom. Meg azon kívül, hogy párszor kikellet mennem hozzátok, semmi bajom veled.
  - Délután még nem ezt mondtad - néztem apára furcsán.
  - Tudod felhívott Kanadából egy bizonyos barna fiú, aki arra kért, hogy értselek meg téged, és fogadjam el Armint - sóhajtott apa.
Kentin...jövők neki eggyel ezért.
Armin és a szülei beljebb jöttek, míg helyet nem foglaltunk az asztalnál. Mindenki jóízűen kezdett el falatozni, egészen addig, míg el nem jött a végzetes pillanat. A kínos sztorik mesélése.
  - Emlékszel szívem, amikor Armin 4 évesen beszökött az irodádba, és azt kiáltozgatta, hogy ő Pókember, és mindenkit megment? - nézett Victoria Arnoldra.
  - Anya - idegeskedett Armin, én pedig jót mosolyogtam ezen.
  - Kislányom te csak ne mosolyogj! Szerintem emlékszel rá, hogy mi volt a repülőtéren - szólalt meg anya.
  - Ne merészeld - ijedtem meg.
  - Én kíváncsi vagyok, hogy a pici Sky mit is csinált a reptéren - szólalt fel Armin. Na ezért még kap..
  - Úgy képzeljétek - kezdett bele anya nagy lelkesedéssel. Na ennyit neked önbizalmam, pápá - Mentünk Angliába, és a reptéren jutott eszébe Skylinnak hogy kell pisilnie. Mielőtt elvihettük volna a mosdóba, ő elvégezte a dolgát a váróterem közepén - folytotta anya vissza a nevetést.
Szerintem nem kell mondani, hogy mennyire égett az arcom. Emlékeztek amikor volt a Deborahs ügy, és bekellet mennem az öltözőbe melltartóban? Na akkor azt mondtam, hogy ez volt életem legcikibb dolga. Na akkor tévedtem. Mert ez a vacsora az!
  - Azt..a..rohadt.. - kapott röhögőgörcsöt Armin, a szülei pedig csak jót mosolyogtak rajta.
  - Elmész ám a fenébe - sértődtem be.
Armin olyan szinten röhögött, hogy már majdnem lefordult a székről. Vele szembe ültem, így gondoltam bokán rúgom. Aha, csak gondoltam, mert amilyen szerencsés vagyok a bokájánál sokkal feljebb, az ágyékánál találtam el. Arminból egy hatalmas nyögés jött ki hirtelen, melytől én nem tudtam abbahagyni a nevetést.
  - Fiam, jól vagy? - fordult aggódva az apuka felé.
  - I..igen, csak belerúgtam az asztal lábába.
Armin rám nézett dühösen, és tátogott egy olyan, hogy: "Ezért este még kapsz..!"
  - Na és Max merre mászkál? - kérdezte Victoria.
  - Csak a szokásos. Megint lányokra vadászik - nevetett fel apa.
  - Oh, ne is mondd. Arminnak volt egy korszaka, még 16-17 évesen, hogy hetente több lányt is elcsábított - nevetett Arnold.
   - Apa... - szólt rá még halkan Armin.
  - Hazahozni pedig már más tészta volt. Sokszor veszekedtünk az miatt, mert nem árulja el, hogy ki volt az a lány. Emlékszem egyszer egy modellt is hazahoztál, fiam - nevetett Arnold.
Ez a múlt...csak a múlt..de akkor miért esik szarul az, hogy Arminnak ennyi lánnyal volt dolga?
  - Most már elég - szólt kicsit hangosabban Armin.
  - Jaj, kincsem ezen nincs mit szégyellni. Viszont az elég durva volt, hogy amikor szép lányokat hoztál el, akkor a mi szobánkban is áthalladszódott, hogy a lány kiáltja a neved - mosolygott Victoria.
  - Befejeznétek?! - szólt idegesen Armin a szüleire.
  - Sajnálom, de volt egy korszakod. Már kinőtted, és ez a lényeg - nyugtatgatta az anyuka a fiát.
Na jó, baromi szarul esett, hogy ilyeneket tudtam meg a fiúról aki szeretek, és ráadásul a saját anyjától. Komolyan ilyen nőcsábász volt Armin anno?
  - Skylinnal szerencsére nem volt ez. Neki csak Viktor volt a barátja egyedül. Ha nem jön Armin, talán magányosfarkasként hal meg  - szólt anya.
A saját anyám. Értitek a saját anyám képes nekem ilyet mondani. Az eszem megáll komolyan.
  - Én is szeretlek - könyököltem az asztalra, a fejemet pedig megtámasztottam rajta.
Az asztal alatt éreztem, hogy Armin a lábával megsimítja az enyémet, hogy megnyugodjak.
  - Ne foglalkozz anyáddal - suttogta a fülembe apa, de persze csak úgy, hogy anya ne hallja meg.
Vége lett a vacsorának. Apa elpakolt, anya meg leült a többiekkel a kanapéra. Armin beült mellém, és megfogta a kezemet.
  - Ne foglalkozz vele. Jó? - simogatta a kezemet.
  - Nem elég, hogy szarul éreztem magam azok után amit anyukád mondott, még anya is a fejemhez vágta ezt.
    - Figyelj - ölelt magához - Össze se tudlak hasonlítani azokkal a lányokkal. Téged tényleg szeretlek.
  - És hánynak mondtad ezt még, akkoriban? - húzódtam el.
  - Ne legyél már buta - csókolt meg gyengéden. Nem tudtam nem viszonozni édes csókját - Szóval nincs morcizás - puszilta meg a fejemet.
  - Hé, gyerekek gyertek csak - szólt nekünk Arnold, mire mind a ketten odasiettünk hozzájuk. A kezükben pár album volt.
   - Mondjátok, hogy ezek a Maxről készült képek - ijedtem meg.
  - Nem, dehogy! Olyan édes voltál! - mutatott fel anya egy olyan képet, ahol anyaszült meztelenül voltam, mindössze pár hónaposan.
  - Anya! - kaptam ki vörösen a kezéből a képet.
  - Most mit izélsz? Nem láttam újat - nevetett Armin, mire a szülők ráfigyeltek - Mármint..akarom mondani...
  - Szerintem inkább ne nézzük az albumomat! - kaptam ki hirtelen apa kezéből, ám kiesett egy aprócska kép belőle.
Lehajoltam, hogy felvegyem, de eléggé meglepődtem.
  - Ezt a képet még soha nem láttam - kezdtem el méregetni - Ez Viktor?

  - Nem, nem Viktor - gondolkodott el anya.
  - Várjunk csak - vette át a képet Victoria - Ez Armin! Emlékszem, hogy kivittük őket, hogy megismerjék egymást, de az volt az első és utolsó alkalom, hogy találkoztak gyerekként.
  - Tessék?! - szóltunk egyszerre Arminnal.
  - Emlékszem volt egy ládika, amit elrejtettetek a kórház előtti parkban. Mi is volt benne? - gondolkodott el anya.
  - Azt hiszem pár levél, és pár dolog még. Ha jól emlékszem a levelekben az van, hogy mit gondolnak egymásról. Meg - gondolkodott el mélyen Victoria - Áh, megvan! Van benne egy ígéret, miszerint ha felnőnek Armin megkéri Skylin kezét.
  - Én erre miért nem emlékszem? - lepődött meg Armin - Neked rémlik, kicsim? - nézett rám Armin.
Nem figyeltem Arminra. Az emlékek villámcsapásként törtek el bennem. Szélsebesen rohantam fel a szobámba, ott pedig a szekrényt céloztam meg.
  - Hol van?! Itt kell lennie - dobáltam ki a ruhákat a szekrény mélyéről, míg meg nem találtam azt, amit kerestem.
  - Mi van veled, Skylin? - támadott le Armin, amikor leértem.
  - Ez az a kulcs! - mutattam felé - Én emlékszem! Emlékszem mindenre! Ez a kulcs nyitja a ládikát!
  - Tessék? Azt se tudjuk, hogy a láda megvan-e még...
  - Kérlek, menjünk! - kaptam el Armin karját - Kíváncsi vagyok, hogy miket írtunk bele!
Armin megvakarta a fejét, majd fáradtan válaszolt.
  - Gyalog akarsz menni?
  - Elviszlek titeket - lengette az ujjai közt Arnold a slusszkulcsait.
Kirohantam Arminnal, majd Arnold elvitt minket a kórházhoz. Ő a kocsiban marad, míg mi ketten kiszálltunk.
  - Melyik fa az? - nézegettem a sötétben a képet.
  - Kicsim, ma már nem hiszem, hogy ezt kitudjuk deríteni - ásított egyet Armin.
  - Kérlek..nagyon kíváncsi vagyok - néztem rá bociszemekkel.
Armin kikapta a kezemből a képet, majd keresgélni kezdett.
  - Homokos fa, homokos fa - mondogatta halkan, míg meg nem találtuk azt a bizonyos fát - Itt van, viszont nem tudom mivel szedjük ki. Ötlet?
  - Van két kezed - szóltam, majd a kezemmel elkezdtem ásni a homokot.
Armin sóhajtott, majd követte a példámat. Percekkel később éreztünk valami keményebb dolgot.
  - Armin...megvan - kezdtem el gyorsabban ásni, mire elénk tárult a ládika.
Nehezen, de kirántottuk a homok alól. Már kopott volt, de a kulcs rendesen kinyitotta ládikát. Belekukkantva papírokat és 2 pár cukorkarkötőt véltünk felfedezni.
  - Oh cukor! - kapta ki Armin egyből.
  - Kezed leveszed! - csaptam a kezére - Már megromlott.
  - Attól még cukor - tette le maga elé - Na, mik vannak a levelekben? - világított Armin a zseblámpájával, várva, hogy olvassam el.
Először csak a saját szememmel vizslattam át. Volt pár érdekes dolog benne, de egy valamin megakadt a szemem, amit Armin írt.
  - Na?
  - Ebben ez áll:

"kedves jövöbeli énem ma ismerkeddtem meg skylinnal

és úgy érzem hogy szerettem öt. anyiraszéplány

és kedves is. homoksütit építettünk és adot nekem belöle.

jó háziasszony lesz ha nagy lesz. anyanak is szimpatikus szóval

mind a ketöjűknek veszek majd virágot valanetinnapkor

ő lesz a feleségem."

  - Oh - csúszott ki a számon. Való igaz a helyesírása pocsék volt, de nagyon édes ez ez üzenet - Én is szeretlek - borzoltam össze a haját, miközben lágy csókot nyomtam az ajkaira, amire esélye se volt válaszolni.

  - Komolyan én ezt írtam? - vette a kezébe az én levelemet - Na lássuk mit írsz te:

"Nagy Skylin. Ha felnősz, akkor menj hozzá Arminhoz,

mert annyira édes. Megmentett engem egy gilisztától

és nagyon vicces! A Homoktortájából is adott nekem.

Ezt a levelet most anyu írja, mert én még nem tudok írni,

de azt szeretném, hogy tökéletes legyen. 

Remélem máskor is játszhatok majd Arminnal."

  - Nagyon összeakartunk házasodni anno - mosolygott Armin, majd homlokon puszilt.

Leültünk a fa tövébe, és méregettük a leveleket. A nyári szél meleg volt, még este is. Hozzábújtam Arminhoz, ő pedig átkarolt.

  - Bár örökké tartana ez a pillanat - suttogtam magam elé boldogan.

  - Én is ezt kívánom - puszilta meg a fejemet.

Ekkor az égre pillantva egy hullócsillagot vettem észre.

  - Te is láttad? - szólalt meg elsőnek Armin.

  - Láttam - álmélkodtam.

  - És egyre több lesz - nézte Armin is csodálkozva az eget - Látod? - nézett rám mosollyal - Mégis megtudtuk nézni.

  - Igen - suttogtam, majd élveztem a gyönyörű csillagokat.

Arminnal vagy fél órán keresztül a csillagokat néztük, míg abba nem marad. Armin a hóna alá kapta a ládikót,majd a kocsihoz érve megpillantottuk Arnoldot, aki időközben bealudsz. Szegény.

Felkeltettük, majd visszamentünk hozzánk. Arminék megköszönték a vendéglátást, majd én velük együtt mentem el. Ezek után biztos, hogy nem fogok itthon maradni.

  - Fürdünk együtt? - szólt Armin, mikor beléptünk a szobájába.

  - Na jó - ásítottam egyet - Aztán aludjunk egy jót.

Mikor belemerültem a kádba, és egyben Armin ölébe, boldogságot éreztem. Jól esett ez a forró fürdő a történtek után. Az pedig csak megduplázta a kedvemet, hogy Armin itt volt velem.

  - Hány barátnőd volt előttem?

  - Nem volt. Csak felhoztam hozzánk, és ennyi.
  - Jó, akkor úgy kérdezem, hogy hány lánnyal volt dolgod.
  - 26 - suttogta.

  - És hánnyal feküdtél le?

  - 9-el. De miért is kérdezed ezeket? - karolt át a hasamnál - Az egyetlen lány akit szeretek, az te vagy, és te is leszel.

  - Biztos? - fordultam felé bizonytalanul.

Ő válaszképp csak megcsókolt engem. Heves csókcsatába lendültünk.

  - Siessetek! - kezdett el dörömbölni Alexy az ajtón - Mások is vannak itt!

  - Anyáék elmentek esti műszakra, szóval csak te vagy - szólt ki Armin, közben pedig konkrétan kirántotta az ajtót a helyéről.

  - Köszöntem - pattogott be Alexy.

Arminnal mind a kettőnkön pizsama volt. Armin leült a babzsákjára, de lőtte benyomta a PsP4-jét. Én befészkeltem magamat az ölébe.

  - Akarsz játszani? - kérdezte.

  - Nem - kezdtem el játszani a telefonomon. 

Vagy fél órán keresztül játszottam, amikor valaki hívni kezdett.

  - Ki az? - kérdezte Armin, miközben még mindig játszott.

  - Kentin - vettem fel a boldogan a telefont. 

Sziaa!!!

 A fülem! - nevetett - Na mizújs? Régen beszéltünk.

Képzeld..megoldódott minden a múltból..

Komolyan? Ez nagyszerű. Kár, hogy nem lehettem ott.

Na de inkább te mesél, hogy mi a helyzet. Hallottam lett barátnőd.

Anyukád elújságolta már?

Igen. Szóóóval? Hogy jöttetek össze?

Túl hosszú lenne, szóval majd elmesélem ha otthon leszek.

De az még nagyon sok időőő!

Nyugi, hamar eltelik.

Kentin elmesélte még, hogy milyenek a kiképzések. Időközben Armin abbahagyta a játékot, és gondolta megszívat engem. Átkarolt a hasamnál, és csókolgatni kezdte a nyakamat. A nagyobb, és érzelmesebb csóknál nem tudtam megállni, hogy egy apró sóhaj ne hagyja el a számat.

  - Skylin jól vagy? - szólt a vonal másik végéről Kentin.

  - I..igen, csak itt nagyon meleg van, és megsülök! - szóltam zavaromban, és próbáltam elhajolni Armintól, de nem igazán jött össze.

  - Elég már - suttogtam oda Arminnak, de ő csak folytatta, és már szívta a nyakamat - Kentin visszahívlak holnap, oké?

  - Rendicsek. Jó éjt, Sky - azzal letette.

Épphogy letettem a telefont, hasba könyököltem Armint.

  - Vadállat. Nem tudtál volna várni?

  - Gyenge idegzetű - Armin.

  - Hímringyó - én.

  - Ribanc - Armin.

  - Köcsög - én.

  - Szeretlek - Armin.

  - Én is téged - hangzott el a szócsata után, ami csókcsatába fúrta ki magát.

Végül az ágyon kötöttünk ki egymás karjaiban. Mélyen a szemeibe néztem, ám ő halk nevetésével kizökkentett a gondolkodásomból. Gyengéden, és érzékien megcsókolt, mire én behunytam a szemeimet.

  - Hiányoztál - suttogta.

  - Te is nekem.

Kentin szemszög

  - Na itt is vagyunk - tettem le a táskámat az ajtó elé.

  - És ha nem fog szeretni?

  - Téged ki nem szeret? - mosolyogtam biztatóan, majd megpusziltam a fejét.

Ő csak bólintott, majd mind a ketten beléptünk az édes drága otthonomban.

  - Anya! Hazajöttem, és hoztam Lisat is!