31. Fejezet: Itt vagyok

Sziasztok!💕

Nagy visszatérések, meg mi egyéb történt jelenleg. Rájöttem, hogy kell egy befejezés a blognak, így elhatároztam, hogy be is fejezem. Egy nagyon hosszú résszel térek vissza, és szomorú hírrel. A blognak, és a történetnek hamarosan jön a befejezése, még mindössze pár rész. Remélem még van aki szereti a történetemet, elnyeri a tetszéseteket a rész.

Kellemes olvasást!💕

Reggel, a szokásos édes illat ébresztett, melyet mindig is érezhettem a fekete hajú fiúnak a szobájában. Pilláimat csak percek elteltével nyitottam ki, hogy megfigyelhessem azt, hogy Armin itt van-e még, vagy már elhagyta a társaságomat. Ahogy azonban megfordultam, egyből a szemem elé tárult, alvó barátom teste. A hasán feküdt, a levegőt egyenletesen vette. Fekete tincsei hol az arcára, hol a szemébe lógtak, ezzel mégaranyosabbá téve a pillanatot. Teljesen felé fordultam, majd ujjammal meleg arcát kezdtem el cirógatni. Annyira szeretem őt. És jelenleg nagyon boldog vagyok, amiért mindig újra a normális kerékvágásban van. Közelebb vontam magam hozzá, majd a homlokára adtam egy gyengéd puszit. Armin ezt már nem tűrte szó nélkül, s arcán furcsa kivetítés jelent meg. Szemeit összeszorította, majd aprón kifújta a levegőt. Azt akartam, hogy fent legyen már, és hallhassam a hangját. Az édes hangját..

  - Armin.. - szóltam hozzá kedvesen majd ujjaimat fekete tincsei közé vezettem, s lágyan kezdtem simogatni a fejét.
Arca összerándult, majd ajkait szólásra nyitotta, végre.
  - Mi az, baba? - suttogta, szinte alig érthetően, mire nekem csak egy mosoly jelent meg az arcomon.
  - Hasadra süt a nap. Ideje felkelni.
  - A hasamon fekszek.. - mormogta - Nem versz át..
  - Hé.. - másztam hozzá közelebb, így szinte már teljesen hozzápréselődtem - Azt beszéltük, hogy elmegyünk valahova..
  - Igen.. Majd később.. - motyogta, majd kezével szorosan magához szorított.
Fejem találkozott mellkasával, s erősen magába préselt pillanatok alatt.
  - Aludjunk még, Skylin.. - arcát barna hajamba fúra, s egy puszit adott rá ezzel együtt.
Kellemes melegség járta át a testem minden szögletét, hisz boldog voltam. Boldog attól a tudattól, hogy ismét velem van az a fiú, akit mindennél jobban szeretek.
  - Kopp-kopp - jött hirtelenjében kintről a hang.
Egyből megismertem, és tudtam is, hogy kit tisztelhetek meg benne.
  Fejemet elemeltem a párnától, ezzel együtt Armin mellkasától is. A kis kék hajú barátom száján fülig érő volt a mosoly, és nem is tudta titkolni azt, hogy valójában mennyire boldog.
  - Szia Alexy - köszöntem neki egy kedves mosoly mellett.
  - Biztos? Most már tényleg biztos? - lépett közelebb az ágyhoz - Együtt vagytok, és együtt is maradtok?
  - Igen, szóval húzás innen - dörmögte neki Armin.
Alexy arcát kezdtem el kémlelni, mire egy tátogást engedett ki magából, miszerint másszak ki az ágyból, és menjek hozzá.
  Úgy tettem, ahogy drága kis barátom kérte. Óvatosan másztam ki szerelmem mellől, majd léptem őt át az ágyon. Pillanatok múlva már Alexy előtt álltam, és kedvesen néztem fel, lila szemeibe.
  - Annyira örülök.. - jelent meg megkönnyebbült mosoly az arcán, majd szorosan magához ölelt.
Ha Alexyről volt szó, nem tudtam zavarba jönni. Hiába ölelt magához úgy, hogy csak fehérnemű volt rajtam, semmi más.
  Teljesen belebújtam a fiú ölelésébe, és nem akartam elengedi. Túl fontos volt nekem, nagyon fontos. Neki is rengeteget köszönhetek az elmúlt időszakomban. Annyi mindent, amennyit soha nem fogok tudni meghálálni.
  - Majd mesélek valamit.. - suttogta a fülembe.
Meglepve néztem magam elé, és nem értettem, hogy miről beszél.
  - Miről? - szóltam vissza halkan.
  - Majd megtudod - nevette el magát, majd elengedett - Hé, te miért fekszel még mindig itt? - nézett fekete hajú testvérére.
  - Tán nem szabad? - fúrta arcát a párnába.
  - Inkább vele foglalkozz - mutogatott rám a kis kékség, mire nekem csak egy mosoly került az arcomra.
  - Ne aggódj. Lesz még időnk egymással foglalkozni. Hidd el.
  - Skylin jól mondja - mormogta a párnába Armin - Alexy menj ki - utasította testvérét.
  - Miért? - vonta fel a kék hajú, kék színű szemöldökét.
  - Csak.
  - Miért Armin? - kezdett el morcosan nézni bátyjára a fiatalabbik.
Armin egy nagyot sóhajtott, majd kifújta a párnába a levegőt.
  - Épp megszakítottál valamit.
  - Mit? - kérdezett vissza.
  - Szexeltünk - szólt Armin, nemes egyszerűséggel a hangjában.
  - Hazudsz. Nem is!
  - De igen! - szólt erősebben Armin - Szóval menj ki.
  - Skylin! - nézett rám kétségbeesetten legjobb barátom - Igaz ez?
  - Nem - vágtam rá egyből.
  - Armin, talán határvonalat kéne tenned a képzeleted, és a valóság közt - kuncogott Alexy.
Armin erre egyből reagált. Felpattant hirtelen az ágyból, s az álmosság jelei nem látszódtak rajta. Egy cseppet sem. Testvére elé sétált, s magasabb volt nála, egy nagyon picit. Szúrós pillantásokkal ajándékozta meg a fiút, miközben teljesen közel állt hozzá.
  - Most vagy kimész, vagy keményebb módszerekhez folyamodok.. - hangjában komorság volt felfedezhető.
Alexy némileg összerezzent, de nem tántorodott meg. Én kissé féltem azonban. Nem szerettem Armint idegesnek látni.
  - Alexy.. - kezdte testvére felé emelni a kezét.

Alexy összerezzent, Armin pedig egyből cselekedett. A fekete hajú, a kék hajú fejére csapta a kezét, majd elkezdte erősen borzolni a haját, közben fejét elkapta és magához szorította.

  - Neee! - visongott Alexy - Ne csináld már, Armin! Utálom, ha ilyet csinálsz!

Jézusok, olyan gyerekesek..Már azt hittem tényleg megüti, vagy valami hasonló.

  - Fiúk..Hé..

  - Én szóltam! - nevette el magát Armin.

  - Armiiin! Neeeehh!! - nyöszörgött Alexy.

  - Akkor..Én elmegyek.. - szóltam halkan, s az ágy felé indultam, a ruháim miatt.

Ekkor egy erős kéz kapta el a derekamat, majd a kéz tulajdonosa a vállamra hintett egy puszit.

  - Mindjárt foglalkozom veled is - duruzsolta érzékien a fülembe.

Alexy kapott az alkalmon, és kirohant a szobából, míg bátyja nem figyelt rá.

  - Hát..ez elúszott - vont vállat a fiú, majd becsukta az ajtót, s magával szembe fordított - Olyan szép vagy - adott egy puszit a homlokomra, majd ajkaimra is.

Kezemet végigvezettem oldala vonalán, mire éreztem, hogy libabőrös lesz. Óvatosan vezettem kezem dereka hátsó részére, majd hirtelen a fenekére csaptam. Ő nem nézte ezt jó szemmel, s közelebb hajolt.

  - Szóval így játszunk? - mormogta ki magából a szavakat, majd nagyon erősen belemart mindkét kezével a fenekembe, mely kissé még fájt is.

  - Hé, ez.. - szóltam fájóan, de ő beleszólt a mondanivalómba.

  - Nem akartam ilyen erősen, bocsánat - puszilt az orromra, majd kezét levette ez intimebb részemről - Öltözzünk fel, és nézzünk meg egy filmet összebújva. Vagy mindenképpen elakarsz valahova menni?

  - Nekem..Tökéletes lesz az is - mosolyogtam rá.

  - Jó - távolodott el, majd a szekrényéhez sétált.

Pillanatokig időzött el ott, majd kivett egy halvány kék pólót, és egy fekete farmert.

  - Szóval ezek is nálad voltak..Én meg kerestem otthon - sóhajtottam el magam.

  - Tessék - tartotta felém, szemeiben pedig láttam azt, amit a sajátomban is sokszor feltudtam fedezni.

Azt a pillantást, ami azt tükrözte, hogy hiányoztunk egymásnak.

  - Köszönöm - néztem rá kedvesen, majd felvettem a ruhadarabokat.

Míg én öltöztem, addig barátom is magára kapkodott pár ruhát. Egy szürke melegítőt, egy fekete pulcsival. Amint ezzel megvolt bekapcsolta a TV-t, mely a szobájában helyezkedett el.

  - Válassz valamit - ült le az ágyra, a távirányítóval.

  - Lehetne, hogy előbb..Esetleg.. - szóltam zavartan, és már hallottam is, ahogy a gyomrom korgásnak indul.

  - Éhes vagy? - nézett rám meglepve.

  - Igen..

  - Ez aranyos.. - húzott mosolyt ajkaira, majd felállt az ágyáról - Orvosoljuk ezt a problémát, mit szólsz? - kulcsolta össze ujjainkat, majd kifelé kezdett el vezetni a szobájából. 

Végighaladtunk a csodaszép házon, egészen a konyháig, ahol Arminek anyukája főzött.

  - Jó reggelt - köszöntem illedelmesen.

Az anyuka reflexszerűen fordult meg, és mért végig. Egy nagy mosoly húzódott az arcára. Már tudom, hogy kitől örökölte Alexy, ezt a csodás, és kedves mosolyt.

  - Csak nem? - tette le a kezében lévőtálat, majd felénk nézett, örömteli mosollyal.

  - De - sóhajtott Armin, miközben egy mosolyt eresztett ki magából.

  - Végre - eresztett ki magából egy megkönnyebbült mosolyt - Örülök, hogy végre minden rendben van. Armin szomorú volt, amikor nem voltál itt..  

  - Anya.. - szólt rá az anyukájára, a fekete hajú fiú - Ne kezd..

  - Hisz én csak az igazságot mondom - meredt rá a fiára.

  - Akkor se - sóhajtott Armin, majd a szekrényhez lépett, és kiszedett belőle egy tányért. 

Egy müzlis doboz is a kezébe akadt, így már ezt a két tárgyat helyezte a konyhaasztalra. A fehér, nagy hűtőhöz lépett, majd egy kék dobozú tejet emelt ki belőle. Az egyik barna fiókot kihúzta, s egy fém kanalat emelt ki belőle. Mindezt az asztalra helyezte, majd felém nézett.

  - Csináljam is meg? - pislogott rám.

  - Kérlek - mosolyogtam rá édesen.

Armin csak megforgatta a szemét, majd öntött müzlit, valamint tejet, a zöld színű tányérba, majd leült, és jóízűen belekóstolt.

  - Finom - rágta meg az ételt, majd lenyelte.

  - Most akkor..nem az enyém? - néztem rá értetlenül, miközben helyet foglaltam vele szemben a széken.

  - De - szólt, majd a kanalat felém tartotta, melyen némi tej, és fahéj ízű müzlidarabkák helyezkedtek el - Mondd, hogy "ááh".

Meglepve néztem barátomra, majd kinyitottam a számat. Ő egyenest abba adta a reggelimet, melyet én egyből le is kaptam róla.

  - Ugye milyen finom kaját főztem neked? - nevette el magát büszkén.

  - Hát, ha te főznél ránk, mind éhen halnánk - jelent meg Alexy a konyhában.

  - Szeretnél meghalni egy müzliskanál által? - emelte fel Armin a kanalat.

  - Armin mindig bánt! - szólt Alexy hisztisen, majd az ölembe ült hirtelen - Skylin, védj meg!

Szeretem, amikor úgy viselkedik, mint egy gyerek Nagyon is. Olyan aranyos ilyenkor.

  - Jó, jó.. - öleltem meg szorosan Alexyt, amit ő viszonzott is.

Arcát a nyakamba fúrta, és ott pihentette. Valami..furcsa. Alexy furcsán viselkedik. Most bújósabb, ragaszkodóbb, mint szokott lenni.

  - Hé..Minden rendben? - kezdtem el simogatni a hátát, közben feltettem neki a kérdést, olyan halkan, hogy egyedül csak ő hallhassa meg.

  - Nem tudom.. - válaszolt kissé fájdalmas hangon.

Basszus, mi történik? Illetve..Mi történt? Valami biztosan történt, amiről nem tudok. Rossz barát vagyok. Mostanában csak a saját magam sajnáltatásával voltam elfoglalva, és nem is foglalkoztam a barátaimmal.

  - Este veled alszom, és beszélgetünk, jó? - duruzsoltam kedvesen a fülébe, miközben a háta simogatását egy percre se hagytam abba.

Segíteni fogok neki, hisz ő is mindig itt van számomra, és soha nem hagyott el. Túlságosan is szeretem Alexyt...Talán erősebben is, mint Armint. Hisz Alexy olyan, mintha a testvérem lenne. Egy testvér, aki mindig itt van számomra. Akit mindennél jobban szerethetek.

  Barátocskám aprókat bólintott, majd egy picike puszit adott a nyakamra, és ezúttal ő szólalt meg halkan, s duruzsolta a szavakat a fülembe.

  - Köszönöm..

Nem válaszoltam a szavaira. Csak cirógatni kezdtem kék tincseit.

  - Khm..Még itt vagyok.. - köhintett Armin.

  - Ünneprontó - szólt morcosan Alexy, majd leszállt rólam, és a szobája felé vette az irányt. 

  - Anya..Mi van Alexyval? Olyan furcsa mostanában - fordult hátra az idősebb testvér az anyukájukhoz.

  - Nem tudom. Kérdeztem már, de csak annyit mondott, hogy az iskola lefárassza. Nem szeretem őt faggatni, hisz tudom, ha szeretné, elfogja nekem mondani.

  - Csak mert kissé nyomasztó már, amit művel.

  - Ez csúnya volt - néztem Arminra - Te miért nem kérdezed meg, hogy mi a baja?

  - Elmondaná? Nem hiszem. Meg nem vagyok valami használható lelki segély - sóhajtott nagyot.

Nem hittem el, hogy ilyet mondott. A saját testvérére...

  - Ha rólam lenne szó, nekem is ezt mondanád? - kérdeztem őszintén.

  - Mi? Ne beszélj már hülyeségeket. Persze, hogy segítenék...Neki is akarok, de nem vagyok jó az ilyesfajta dolgokban, ezt te is tudod - csúsztatta át a kezét az asztalon, majd megfogta az enyémet, és gyengéden kezdte el simogatni.

Jól esett az érintése, s miután kifújtam a levegőt, rá is néztem.

  - Edd meg, utána a szobámba megyünk, és nézünk egy filmet. Utána majd beszélhetsz vele. Ha nem sikerül semmire se jutnod, akkor beszélek én vele. Hiszen az ikertestvére vagyok. Bármennyire is furcsán hangzik, segítek neki. Ő is segített, amikor nekem volt szükségem rá.

Itt gondolom arra az időszakra céloz, amikor szakítottunk.

  Szó nélkül enni kezdtem a müzlit, melyet barátom készített ide nekem. Percekig tartott ez az állapot, de mire végeztem, addigra már Armin is megreggelizett. Mindezek után felmentünk a szobájába. Míg én az ágyba feküdtem, addig ő az ágy szélére ült, és kapcsolgatni kezdett a csatornák közt.

  Míg ő a csatornákat nézte, addig én mögé ültem, és a pocakjánál átöleltem őt, míg az államat a vállára helyeztem.

  - Mi az, baba? - kérdezte édes hangon.

  - Csak jó hozzád bújni...

  - Egy picit szállj le. Elakarok helyezkedni - szólt kedvesen, mire elengedtem őt. 

Ő a Disney Channel-en hagyta, ahol az oroszlánkirály ment.

  Armin lefeküdt az ágyra, úgy, hogy a TV-t is tudja egyben nézni. Jómagam a hátára feküdtem, és úgy néztem a kedvenc mesémet. Kezemet előrecsúsztattam, s összekulcsoltam a sajátomat az övével. Kellemes érzés járta be az egész testemet. Imádok vele lenni. Nagyon is.

Este volt már, amikor befejeztük a filmezéseket. Kimberly hívott, hogy jó lenne találkozni, és átbeszélni pár dolgot. Természetesen belementem az ötletbe, és mindkettőnk kedvenc játszótere alkalmas is volt arra, hogy találkozzunk. Már sötét volt, azonban nem féltem egyedül elmenni, hisz tudtam, hogy Kim mellett nem eshet bajom.

  A játszótéren volt egy pókhálós mászófal, aminek a tetején ellehetett helyezkedni. Ott ültünk, és élveztük a csendet, egymás társaságát, valamint azokat a szavakat, melyeket egymásnak szántunk.

  - Szóval lefeküdtetek utána? - kérdezett vissza, festett hajú barátnőm.

  - Le - bólintottam - nem ez volt az első, de abban a pillanatban annyira szerelmesnek éreztem magam..Minden alkalommal, de akkor főleg. Hisz visszakaptam őt..

  - Értelek - jelent meg barátnőm arcán mosoly - Örülök, hogy akkor minden rendeződött köztetek.

  - És Castiel? Nem másnapos? - kérdeztem mosolyogva.

  - Na, őt hagyjuk - szólt, miközben kifújta magából a levegőt.

  - Mi volt? - néztem nagyobb mosollyal barátnőmre.

  - Lysanderrel nehezen, de hazavittük. Jó, eddig minden rendben is volt. Azonban Lysander elment, Castiel pedig úgy döntött, hogy akkor lesz rosszul. 

  - Ugye nem.. - szóltam egy visszafojtott nevetés mellett.

  - De. Mindent széthányt a nappaliban. Ismétlem. Mindent. Olyan ideges voltam rá, hogy azt el nem lehet mondani - fújta fel az arcát - A kanapén aludt, én pedig a szobájában. Nem akartam így egyedül otthagyni, de azért mégse akartam abban a pillanatban egy légkörben lenni vele.

  - És mi volt reggel? 

  - Reggel? - sóhajtott aprót, majd folytatta - Reggel Castiel reggelivel keltett, és bocsánatot kért, mindenféle módon, hogy galibát okozott számomra. Feltakarította a nappalit is. Amikor puszikkal keltett, és bocsánatot kért, nem tudtam neki nemet mondani. Egyszerűen túl aranyos volt.

  - Ismerős - néztem rá kedvesen.

Castiel mekkora egy állat. Ha nem lenne itt Kim, szétröhögném rajta a belemet. Máskor majd együtt rúgunk be, és csapunk egy gyönyörű IHB partyt.

  - És amúgy minden rendben van otthon?

  - Igen..Max elment a városból, és Viktor vele ment.. - szóltam kissé szomorúan - Tudod.. - kezdtem el birizgálni az ujjam - Rossz, hogy semmi se a régi..Hiányzik, ami régen volt..Az éneklések, a közös programok a barátaimmal. Minden, egyszerűen hiányzik, és rossz nélkülük. A kis csapat, már nincs többé..

  - Miről beszélsz? - kérdezte hirtelen - Armin, Kentin, Castiel, Rosalya, Alexy, és te egy csapat vagytok. Néha, sőt, már egyre többször én is becsapódok hozzátok. Nem lett vége, csak mások töltik be azoknak a helyét, akik elmentek.

  - Viktor, és Max helyét.. - suttogtam alig hallhatóan.

Minden hiányzik..Amikor még csak Castiel, Rosa, Kentin, Viktor, Max és én voltunk. Valamint Daniel..Azok voltak a legemlékezetesebb, és legjobb időszakai az életemnek. Akárhányszor arra gondolok, hogy mi soha többet nem leszünk már ugyanazok a barátok, elkap a sírás. De most..Max, és Viktor elment. Kiléptek az életünkből, hogy a sajátjukat tudják folytatni. Nincs többé gyerekes játszadozás, és ezernyi kaland. Vége a gyerekkornak, ugyanis felnőttünk. Akaratunk ellenére csöppentünk bele a felnőttkorba, mely már várt minket. Ezzel teljesen felborítva azt a rendet, mely eddig volt. Mindent felkavart Arminék érkezése. Valakinek jó értelemben, valakinek rosszban. Számomra csak jó, hogy Arminék itt vannak. Viszont visszaakarok menni az időben. Azokra az időkre, amikor csak mi voltunk. Hiányzik minden, és jelenleg is úgy érzem, mindjárt elsírom magam barátnőm előtt. Hiányzik Daniel, hiányzik Max, hiányzik Viktor. Hiányzik a régi csapat, a régi életünk. Hiányzik a régi barátságunk...Mert ez nekem mindennél többet ért.

  - Skylin? - hozott vissza a társaságba Kim.

Elkalandoztam. Nagyon is.

  - I..gen..?

  - Egyszer csak elkezdtél sírni - tartott felém egy zsebkendőt.

  - Basszus... - töröltem meg egyből a szememet - Bocsánat, csak átgondoltam a dolgokat, és kijött belőlem..

Kim megrázta a fejét.

  - Teljesen megértem, hogy így reagálsz erre. Hisz nem ebbe nőttél fel. Mondd.. - fogta meg egyik kezemet, miközben én a másikkal kifújtam az orromat - Hiányzik?

  - Melyikük? - pontosan tudtam, hogy kikre gondol.

  - Viktor - ejtette ki a fiú nevét.

Itt szakadt el a cérna, amint a nevét hallhattam. A sírás kitört belőlem, és hangosan zokogásba kezdtem, a sötét éjszakában, ahol csak a csend honolt, valamint az én hangom, és hamarosan Kimé is.

  - Hé, ne itasd már az egereket - kezdtem el cirógatni hüvelykujjával a kezemet - Visszafog jönni, csak előbb helyrehozza az életét. Mindent elrendez, és újonnan erővel tér vissza hozzátok.

  - Max elment - nyeltem le könnyeimet - Viktor is..Azt akarom, hogy visszajöjjenek..Hogy minden a régi legyen. Visszaakarom kapni a régi életemet.. - bőgtem ki magamból keservesen.

Kim teljesen megszeppenve figyelte azt, ahogy a barátnője ismét apró darabokra törik össze. Tudtam, hogy jelen esetben nem tud mit tenni. Én sem tudtam volna, hogyha ezt én magam látom, egy teljesen mások személynél.

  - Shh..Ne csináld már - ölelt hirtelen magához - Erősebb vagy te ennél. Eddig nem volt baj. Akkor most, hogy jött ez?

  - Nem tudom..Egyszerűen..most kiakar jönni.. - hagyták el a számat, az üres szavak. 

Minden rendben van Arminnal. Újra. Alexynek szüksége van rám, én pedig itt sírok a saját bajaim miatt, rajta pedig még nem tudtam segíteni. Szörnyű ember vagyok.

Idő kellett. Apró, kicsi idő, míg letudtam nyugodni Kim karjaiban. Szerencsére nem ment el. Sőt, ott volt, és még Rosat is felhívtuk. Amint elmondtam neki, hogy mi is a baj, ugyanis az elején már megijedt, a síró hangom hallatán, picit kiakadt. Egyből akart rohanni, azonban nem otthon volt, így ez nem volt számára megvalósítható.

  Vagy 20 percig beszéltünk legjobb barátnőmmel telefonon, míg végül mosolyogni tudtam. Elakarom feledni minden bánatom, és egy új szintre lépni, ahol nincs ehhez hasonló fájdalom.

  - Castielnek egyébként szóltál, hogy eljöttél? - néztem barátnőmre.

  - Basszus, tudtam, hogy valamit elfelejtettem.. - csapott Kim a homlokára.

Egy jóleső nevetés szaladt ki a számon, majd a játszótér melletti útra pillantottam, ahol észleltem valamit.

  - Hallod..Ott egy mókus - néztem meglepve a sötét, pici árnyra, mely ugrált párat.

  - Hol? - nézett ő is abba az irányba, ahova én - Te..az elég nagy mókus. Nem egy macska?

  - Nem tudom, de elég érdekesen megy..

Valamiért felkeltette az érdeklődésemet az állat, és barátnőmnek is. Kémlelni kezdtük az állatot, mely picit gyorsabban kezdett el menni.

  - Mi az ördög az? Egy macska? Mókus? - hunyorított Kim, hogy jobban szemügyre tudja venni, bár a sötét miatt egyikünk se tudta kivenni az állát igazi alakját.

Az állatka hirtelen futni kezdett a járdán, mire Kimmel kiabálni kezdtünk hirtelen.

  - Bazd, az egy görény! - visongtam hangosan.

  - Mi a fasz.. - csúszott ki barátnőm száján.

Na, és most jött az, amit még nem láttam...A görény végigsprintelt a járdán, mint valami versenyautó. A nevetéstől majd' megszakadtam, annyira vicces volt, ahogy futott. Hirtelen letért a járdáról, és végigsprintelt az úton. Már konkrétan szakadtunk a nevetéstől, amikor hangokat hallottunk meg, a játszótér mögül, ahonnan a görény is jött. Odakaptuk a tekintetünket, és 3 embert láttunk futni, egyenest abba az irányba, amerre az állatka is távozott. Hamar kivettük az alakokat. Legelöl Armin, mögötte Castiel, mögötte pedig Kentin.

  - Mia.. - képedt el Kim.

  - Az isten basszon meg, állj már meg te gyökér! - üvöltött Castiel, és az éjszakában visszhangzott a hangja.

  - Arthuuuuur! - üvöltötte Armin, amint az út szélére értek.

A kis állat leült a túloldalt az út szélére, Kentin pedig időközben másfelé tűnt el. Kimmel mindeközben lesétáltunk a kis helyünkről hogy a fiúk után tudjunk menni.

  - Ott..ott van.. - lihegett Armin, s térdei némileg berogytak, s azon támasztotta magát.

  - A jó isten verje meg! - szitkozódott tovább Castiel .

  - Ne, ne menj így közelebb, mert megint elrohan! - szólt rá Armin nehezen, ugyanis nem igazán kapott levegőt. Ehj, a kis sportalan életű..

  - Megharapott a kis görcs, és ezt nem hagyom! - kezdett el rohanni felé Castiel, egyenest az úton, mire a görény összehúzta magát.

Castiel ahogy rohant, lendületből lekapta magáról a bal lábán lévő fekete Nike-ját.

  - A jó büdös anyádat! - kiabálta rá, majd lendületből felévágta a cipőt, mire a kis lény kikerülte, és szedte a kis lábait, ahogy csak tudta.

De mielőtt ez bekövetkezett volna, apró szájába vette a cipőnek a szélét, majd azzal kezdett el rohanni.

  - Most néz meg mit csináltál, de géniusz! Most hogy az istenbe találjuk meg, elmondanád?! - emelte meg a hangját Castielre, a fekete hajú.

  - Ő csak ne érjen hozzám! Hé..Armin a rohadék állatod elvitte a cipőmet! A lopós csicskagyásza! Ha elkapom, megnyúzom! - kiabált mérgesen Castiel.

Ahogy a fiúkhoz értünk, kissé leesett a helyzet.

  - Hogy került meg? - beszéltem magam elé, de úgy, hogy a fiúk is hallják.

Armin hátrafordult, Castiel viszont rohanni akart Arthur után, de Kim elkapta a ruhájánál fogva.

  - Komolyan egy ilyen pici állatot kergetsz?! Még ennél is normálatlanabb tudsz lenni, te idióta!

  - Az asszony kussol, a férfi cselekszik! - kiabálta el magát a vörös hajú.

  - Anya egyik ismerőse hívott minket, hogy megtaláltál. Gondozták egy ideig, és ma szóltak, hogy ő tényleg az én görényem, aki eltűnt, több, mint egy éve. Kész szerencse, hogy megvan. Elmentem érte, azonban amikor a kezembe vettem volna, elszökött. Rohantam utána, Castiel és Kentin pedig az utcán volt pont. Egyből beszálltak a hajszába, és majdnem elkaptuk, de ennek a vörös pipacsnak elkellet üldözni! 

  - Pipacs a faszod, kockaagyú! Nem tehetek róla, hogy amikor majdnem elkaptam, belém harapott a kis görcs!

  - Görcs a...

  - Elég már - szólt rájuk Kim - Miről beszéltek? Kentin hol van? - nézett körbe, közben elengedte barátja ruháját.

  - Az előbb..itt volt..Eltévedt!? - akadt ki Armin.

  - Ő nem Lysander.. - sóhajtottam egy nagyot.

  - Igen?

Amint meghallottam az előbbi fiú hangját, szinte egy nagyot ugrottam. Mi a franc?

  - Mégis mi a gyászt keresel itt?! - kaptam a szívemhez.

  - Castiel írt, hogy az edzőterem melletti helyre menjek, görényt vadászni - válaszolt a fiú.

  - Oh, köszi haver, gyors voltál! - vigyorgott rá a vörös.

  - Lysander.. Ez a játszótér. Az edzőterem a város másik végén van. És..miért van nálad csúzli? - emelte magasba a szemöldökét Kim.

  - Öhm..Azt hiszem picit eltévedtem..Castiel azt mondta vadászni kell, szóval ezt a fegyvert hoztam - mutatta felénk, az egyszerű csúzlit.

  - Édes istenem, hova kerültem... - csaptam a homlokomra.

  - Nagyszerű.. - szólt halkabban Armin - Már azt hittem, hogy végre meglesz, erre ismét eltűnik. Kurva jó, mondhatom.. - ült le hirtelen az egyik fa tövébe, nem érdekelve, hogy ott a hó. 

A lámpa megvilágította az arcát. Láttam rajta, hogy hiányzott neki, és most ismét csalódott, amiért nem lehet az övé.

  - Hé, meglesz.. oké? - guggoltam le hozzá, majd a combját kezdtem el simogatni.

  - Nem lesz meg...Nem jön haza többet - sóhajtott egyet halkan.

  - Hé..Minden rendben lesz, jó? - adtam puszit a homlokára.

Szeretném én is azt hinni, hogy tényleg minden rendben lesz..

  - Srácok - hallottam meg hirtelen egy ismerős hangot, és egyből arra is fordultam.

Kentint véltem felfedezni, kézeben a cipővel, és az állattal.

  - Asszem szerencsém volt.

  - Cipőőő! - rohant Castiel, és már el is vette a fekete cipőt

  - Artuuur! - ezúttal Armin volt, aki rohant kis kedvencéért, én pedig boldogan néztem, ahogy magához szorítja, és az állat nem ellenkezik.

Olyan aranyos, ahogy ölelgeti azt a kis görényt.

  - Milyen idilli pillanat.. És ezt mikor használhatom? - nézett Lysander a csúzlira.

  - Semmikor! - szólt rá Castiel.

  - Asszem mi mennénk.. - kezdte el húzni Kim Castielt.

  - Mi? Dehogyis! Még megakarom várni a könnyeket! - kezdett el hisztizni, mint egy kisgyerek, de jelen pillanatban nem ő nyert, hanem barátnője.

  - Nézd, nézd! - tartotta hirtelen felém az állatkát, egy boldog mosoly mellett - Hogy örül nekem, és neked is!

Szegény állatnak "Ments meg" feje volt, de ha ő így gondolja..

  - Igen. Látom.. - simogattam meg a picike fejét - Mondd, Alexy otthon van?

  - Otthon, miért?

  - Csak szeretnék vele beszélgetni - válaszoltam egyszerűen.

  - Anyáék nincsenek otthon, de menj csak be nyugodtan. Én elmegyek még Kentinnel hozzájuk.

  - Kentinhez? - nézte a barna hajú fiúra, aki időközben mellém állt.

  - Igen-igen - támaszkodott meg a fejemen - Mutatok neki pár filmet. Ki hitte volna, hogy közös az ízlésünk etéren? - nevette el magát.

  - Hát jól van. Érezzétek jól magatokat - öleltem meg szorosan Kentint, majd ezek után Arminhoz léptem, és egy puszit adtam a szájára.

20 perce telt, míg Arinék lakásához értem. Sötét volt mindenhol, egyedül Alexy szobája irányából jött némi fény az utcára. A biztonságkedvéért csöngettem. Ez ment, míg a harmadik csöngetésre se jött ki senki. Alszik vajon?

  Pár gondolat siklott át a fejemen, majd benyitottam a házba. Csönd volt. Hatalmas csönd. Egyre beljebb tévedtem a házban, míg a lépcsőhöz el nem értem. Ott lassan vettem a fokokat, és amikor a tetejére értem, Alexy szobája felé vettem az irányt. Ott picit megtorpantam. Azt ígértem neki, ma vele alszom. de lehet már elaludt..

  Elhessegettem a gondolataimat, majd lassan benyitottam a szobába. Ahogy gondoltam, és jól is láttam, csak az a kicsi lámpa égett. Közelíteni kezdte az ágyhoz, amin Alexy feküdt, nekem háttal. Amint meghallotta, hogy mögötte vagyok, kicsikét megrezzent, majd felült.

  - Hali - köszöntem neki kedvesen, azonban ő semmit se felelt.

A fiú mellé néztem, ahol rengeteg zsebkendő volt, valamint csokoládés papír.

  - Alexy..? - szólítottam a nevén aggódva.

Mégis mi történt? Ugye jól van? Semmi baj nem történt.

  - Mondj valamit kérlek..Megijesztesz.. - mindvégig kedvesen beszéltem vele. Nem tudtam jelenleg milyen állapotban is lehet.

Alexy csak másodpercek múlva fordult felém, de a látvány, amit mutatott, teljesen összeszorította  a szívemet. Alexy sírt. Nem is..Bőgött, és a hangokat is csak akkor engedte ki magából, mikor már felém nézett. A szívem összetörött ettől a látványtól.

  - Alexy.. - szóltam fájdalmasan, majd közelebb ültem a fiúhoz - Hé, édesem.. Mi történt? - simogattam meg a kezét, mely meleg volt, mégis remegő.

Láttam rajta, hogy megakar szólalni, viszont képtelen rá, annyira elöntik az érzések, és fájna, ha bármit is kéne mondani.

  Csak közelebb ültem hozzá, majd szorosan megöleltem. Alexy, mintha az élete múlna rajta, úgy csimpaszkodott belém, és kezdett el hangosan bőgni. Alexy alapból egy nagyon érzékeny ember, de most, hogy így reagál, valami nagy baj történt. Nem tudtam mit tegyek. Sose volt még ilyenben részem, hogy egy ennyire összetört ember keljen megvigasztalnom. A kezemet kék hajkoronájába vezettem, majd erősen simogatni kezdtem a tincseit.

  - Hé..Nyugodj meg, kérlek.. - suttogtam a fülébe, majd egy apró puszit adtam meleg bőrére, nem máshol, mint a nyakánál.

A hangok, melyek Alexyből távoztak, mérhetetlenül fájdalmasak voltak számomra. Nem akartam hallani őket. Ne akartam, hogy Alexy sírjon. Soha nem láttam még ilyen állapotban..

  - Hé.. - húzódtam el, majd a kezembe emeltem meggyötört arcát - Eltudod mondani, hogy mi történt? - kezdtem el cirógatni az arcát, közben kedvesen beszéltem hozzá.

  - Ne.. nem..t..tudom.. - beszélt nehezen, és amint meghallottam a hangját, elkapott a sírás.

  - Alexy, nagyon aggódom miattad..Kérlek, egy aprócska dolgot mondj legalább.. - éreztem, hogy visszakel fognom a sírást, különben engem is elkap.

Alexy ekkor egy zsebkendőért nyúlt, majd kifújta az orrát. Mély levegőt vett, az éjjeliszekrényről pedig egy bögrét emelt le, és kortyolt bele. Teának tűnt, és lehet az is volt.

  Közelebb ülte hozzá, majd szabad kezét megfogtam és simogatni kezdtem. Másik kezemmel az arcát, mely könnyektől volt ázva, és piros is volt. Fel nem tudtam fogni, hogy pont ő, aki mindig mosolyog, most szétbőgi a lelkét..

Nem kis idő telt el. Talán fél óra, vagy esetleg több is eltelhetett, mire Alexy viszonylag megtudott nyugodni annyira, hogy beszélni is tudjon. 

  - Szóval? - néztem mélyen a szemébe.

Jelenleg az ágyban feküdtünk, én pedig a kezét cirógattam, valamint az arcát. Azt szerettem volna, hogyha megnyugszik.

  - Van..egy srác.. - nem szakítottam félbe. Vártam, míg teljesen végigmondja, teljen az bármennyi időbe - Olyan..egy hónapja kezdtünk beszélni..Eladóként dolgozik az egyik kedvenc ruhaüzletemben, és párszor az ő segítségét kértem, és valahogy..valahogy összebarátkoztunk..De valahogy.. - harapta be ajkát - Nekem nem ment ez..Képtelen vagyok őt barátként szeretni.. - hangja elakadozott, ahogy próbálta végigmondani - Egyre jobban arra lettem figyelmes, hogy csak az ő hangját szeretném hallani. Azt a kellemes illatot érezni, amit mindig is éreztem, amikor vele voltam. Azt az eszméletlenül aranyos nevetését hallani. Egyszerűen..annyira szeretem. - hunyta be szemeit, majd másodpercekkel később kinyitotta - Viszont..annyira hülye voltam..Teljesen elvakított a rózsaszín felhő..Ma délután..megbeszéltük, hogy találkozunk..Megvolt a találka, azonban én nem bírtam tovább. Magamban legbelül tudtam, hogy nem akarok várni már. Abban is tisztában voltam, hogyha esetleg megtudja, hogy mit érzek, vagy azt, hogy meleg vagyok, akkor nem fogunk többet beszélni, esetleg vissza is fog engem utasítani. Vittem..vittem egy rohadt rózsát.. - fúrta bele hirtelen a fejét a párnába - Meg egy kicseszett nagy Mercyt, annak érdekében, hogy hátha legalább egy apró esélyem lesz nála, és esetleg képes lenne viszonozni azt, amit én érzek. Szóval..elmentünk, és elé mentem, ahol szokott dolgozni. A raktárnál volt hátul és ezt az információt az egyik ott dolgozó lánytól tudtam meg. Szóval..én.. - emelte el a fejét a párnától - ..elmentem oda. Épp akkor öltözött át civil ruhába. valami eszméletlenül jól nézett ki abban a fekete csőnadrágban, és szürke ingben. Ott helyben úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere, hogy egy olyan ember van mellettem, mint ő..Szóval..odamentem, és köszöntünk is.meg minden egyéb..megkérdezte, hogy mégis kinek vannak ezek az ajándékok.. - hallottam a hangján, hogy ismét elfogja magát sírni, így csak megszorítottam a kezét - ..nem bírtam kinyögni, hogy neki..Csak dadogtam össze vissza..aztán..én.. - hangja egyre jobban torzult el, és alig akart szólni. Lassan ült fel, majd lefelé nézett rám, hátha így összetudja magát szedni. Nehezen, de sikerült neki - Nem tudtam rendes választ adni számára..csupán.. - itt tört el újra a mécses, és sírta el magát, már sokadszorra - ..a kezébe nyomta..azokat az átkozott vackokat..és me..m..megcsókoltam..őt.. - halkult el a végére, nekem pedig egyre jobban dobogott a szívem - ..persze automatikusan ellökött, a virágot, és a csokit pedig az egyik ládára helyezte. Finoman, mégis a tudtomra adta, hogy ő nem szeretne egy ilyen kapcsolatot velem, és jobb lenne ha csak barátok lennénk, és ha ez esetleg nem működne, akkor hagyjuk az egészet a francba.. - Alexy lenyelte könnyeit, majd folytatta - Nem..nem bírtam ott maradni..elbőgtem magam szégyenemben, és azért, mert annyira fájt ez az egész..és ott hagytam őt..Én..nem haragszom rá..egy nagyon aranyos srác..mindig tudtam vele bármiről beszélni, és mindig meghallgatott..mosolyt csalt az arcomra..tudtam vele viccelődni..És elrontottam ezt az egészet, Syklin.. - könnyes arcát, tenyerébe temette - Ráadásul rendesen be is égettem magam..Akkora egy nyomorék vagyok... és nem akar majd ezek után biztos látni..pedig én annyira szeretnék vele lenni..

Alexy ismét keserves zokogásba tört ki. Az én szívem se bírta már ezt tovább. Lassan hullottak le sós cseppjeim. Fájt így látnom őt.

  Alexy elemelte kezeit az arcától, majd engem nézett hirtelen. Arcizmai megváltoztak.

  - Miért sírsz? basszus, miért sírsz? - ijedt meg hirtelenjében.

  - Szerinted végig tudom nézni sírás nélkül azt, hogy magadba roskadsz? Nagyon fáj nézni azt, hogy mi történik veled jelenleg..Nem vagy nyomorék Alexy..Az érzéseidnek nem tudsz irányítást adni. vannak ilyen esetek. Csalódnunk kell, hogy aztán utána ismét talpra álljunk. És nincs olyan ember, aki ne szeretne téged..Téged nem lehet nem szeretni, ezt jól jegyezd meg.Téged mindenki szeret Alexy. És ezek közül az emberek közül, én vagyok az egyik, aki a világon a legjobban szeret. Ha nem jött össze ennél a fiúnál, lesz másnál. Nagy a világ. És ha kell, akkor nap, mint nap azzal fogom az időmet tölteni, hogy keressek neked egy meleg fiút, akivel boldog lehetsz.

  - Skylin.. - szólt keservesen - Miért fáj ennyire a szerelem..?

  - Nem tudom kincsem..Nem tudom.. - mosolyogtam rá erőltetten. Nem tudom mit tehetnék érte.. Nem tudom..

  - Itt alszol, ugye? És majd összebújsz velem, igaz? - ült hozzám közelebb.

  - Igen. Ameddig csak szeretnéd, addig leszek melletted. Sőt..Örökre. Jó?

  - Nem akarok egyedül lenni..Nagyon fáj itt.. - mutatott a mellkasára.

  - Egy picit még fájni fog..de elfog múlni. Majd én segítek neked. Hisz itt vagyok, Alexy. Mindig is itt leszek, ahogy te voltál nekem mindig.

  - Skylin.. - biggyesztette le az ajkait, miközben megremegtek a kicsi párnák - Nagyon, de nagyon szeretlek téged..Ugye tudod? Nagyon nagyon! - mondta már szinte úgy, mintha az élete múlna rajta.

  - Tudom Alexy, tudom. Én is nagyon, de nagyon szeretlek téged. Nagyon, nagyon, nagyoon! - húztam el kicsit a szót - Egyébként..nem említetted nekem ezt a fiút..Hogy hogy?

  - Volt elég bajod Armin miatt..nem tudtam, hogy miként mondjam el..

  - Nagyon boldog lettem volna, és jelenleg az is vagyok. Mármint..Szerelmes vagy. És boldog, viszonylag most. Emiatt én nagyon boldog vagyok. Annyira szeretném, ha boldog lennél egy fiúval, aki megérdemel. Te a legjobbat érdemled, kincsem.

  - Nagyon nehéz olyan embert találni, aki viszont szeret. Főleg, ha meleg vagy.. - nevette el magát kínosan, majd pólója ujjába törölte a szemét.

  - Fogsz találni, hidd el nekem. Most viszont arra kell gondolni, hogy minden rendben legyen köztetek. Én szeretném, hogy barátok maradnátok, mert látom mennyire fontos is neked. Ha kell beszélek vele. De mond..te mit szeretnél? - kérdeztem tőle kedvesen.

  - Veled aludni, Skylin.. - szólt gyermeteg hangon.

Ez a mondat annyira, de annyira megdobogtatta a szívemet, hogy azt el nem tudnám mondani.

  - Biztos ezt szeretnéd? - néztem rá, s némi hála volt abban a tekintetben.

Alexy hevesen kezdett el bólogatni, majd az éjjeliszekrény felé fordut, és ismét a kezébe vette a bögrét.

  - Kérsz? - tartotta felém, én pedig beleittam a tartalmába. Mézes te..Ezt szeretem.

  - Finom lett. Te csináltad?

  - Igen, én voltam - szólt, kicsit büszkén, mely nagyon aranyossá tette.

  - Mondd..jobban érzed magad?

  - Sokkal jobban. Köszönöm. Nagyon köszönöm..

  - Csak mert úgy érzem hogy konkrétan semmit se segítettem neked..csak itt voltam, és egyfolytában a hülyeségekről beszéltem, melynek nem is hasznosak számodra.

  - Bármit mondasz, én hasznos dolognak fogom venni, ne aggódj. Meg amúgy is..jelenleg képtelen lennék egyedül itthon enni. felemésztene ez az egész.. - kezdte el birizgálni az ujjait..

  - Itt vagyok, szóval már nincs baj - ültem hozzá közelebb, majd egy puszit adtam a homlokára.

  - Skylin.. - húzódott közelebb, feje pedig közelebb került az enyémhez.

Kissé meglepett, hogy mennyire közel is van hozzám valójában, de nem szenteltem neki nagyobb figyelmet.

  - Hm? 

  - Köszönöm - azzal, hogy kimondta ezt a szót, véglegesen közelebb hajolt, majd egy nagyon, de nagyon aprócska puszit lehelt az ajkaimra.

Leblokkoltam. jelenleg nem is tudtam, hogy mit kéne erre reagálnom.

  Alexy egy mosolyt húzott az ajkára. Egy olyasfajta mosolyt, melynek örültem, hisz ez mutatta, hogy Alexy még képes mosolyogni. 

  - Alexy.. - néztem rá teljesen megszeppenve.

Ujját az ajkaihoz érintette, majd megszólalt.

  - Pszt. Arminnak egy szót se. Jó? - simogatta meg a fejemet - Te vagy az első, és az utolsó lány, aki ilyen ajándékot kapott tőlem.

Nem tudtam rá kiakadni, inkább csak egy halvány mosolyt küldeni felé. Különben is..rá nem lehetett haragudni. Egyszerűen nem.

  - Tényleg köszönöm, hogy egy olyasvalakit hívhatok a legjobb barátomnak, aki te vagy. Szeretném ha még sokszor hallgatnád a hülye sírásaimat. Jó? - emelte felém a kisujját, s éreztem a kellemes meleget a szívemben, amit Alexy okozott.

  - Tudod..majd' megszakadt a szívem, amikor sírni láttalak..Később, amint elmondtad mi történt, be is következett. Megszakadt érted a szívem. Nem szeretném ha még egyszer ilyen történne, főleg nem olyan, hogy neked törik össze a szíved. Ha bármi van, egyből szólt, és megbeszéljük. Jó?

  - Jó - bólintott rá.

  - Amúgy..mi volt az, amit akartál mondani neked eredetileg?

  - Az, hogy beszélek Morgannel, és mindent elakartam mesélni neked, vele kapcsolatban. Egyébként Egyetemista, most van az utolsó évében, és 3 évvel idősebb nálunk. De..én ezt nem bánom..Nagyon izgultam, és azért voltam ilyen mostanában, mivel tanácstalan voltam és nem tudtam mi lenne a helyes..

  - Együtt majd kiokoskodjuk. Aludjunk, jó? - kérdeztem tőle kedvesen.

Mindeközben levettem a csizmámat, és a kabátomat is magamról.

  - Jó - szólt halkan, majd még utoljára a telefonjára nézett. Alexy hirtelen lefagyott.

  - Alexy Minden...rendben..?

  - Morgan..írt.. - szólt halkan.

  - Mit? - szóltam egyből, és rögtön megnéztem vele az üzenetet.

Azóta nem beszéltek, amióta Alexy bevallotta az érzéseit..Csak reggeli üzenetek vannak. és a mostani. Ami ebben a percben jött.

Mr. Nemszeretekvásárolni😪💛:

 Alexy...Sajnálom, amiért olyan csúnyán beszéltem veled, ne haragudj, kérlek..Rossz, hogy nem beszélünk, már teljesen hozzászoktam, hogy írj nekem. Megszeretném veled beszélni ezt az egészet. Ha nem nagy kérés, holnap a parkban 2-kor találkozhatnánk?

Nagyon gyorsan kezdett el verni a szívem. Ez egy jel. Egy kicseszett jel, hogy van remény!

  - Írj neki vissza! Rögtön, úristen, írj neki vissza! - kezdtem el rázogatni, kék hajú barátomat.

Alexy remegő kezekkel írt neki vissza, s hamar meg is jött az üzenet.

Me: 

Szia. Nem lenne nagy kérés, igazából örülök neki. Kettőkor majd akkor a parkban.😊

Mr. Nemszeretekvásárolni😪💛: 

Rendben, köszönöm...Jó éjszakát.❤!

Me: 

Jó éjszakát...💕😊

  - Jézusom Alexy, szívecske is van, Jézusom! - azt hiszem totálisan is megőrültem.

  - Mindig ezt küldtük a másiknak, ha elköszöntünk.. - szólt zavartan.

Valami gyanús nekem a srácban..Oka volt annak a szívecskének. Két srác nem küld ok nélkül a másiknak szívet.

  - Szerintem ez jelent valamit..Van még remény Alexy!

  - Azt mondod? - húzta picit a száját.

  - Azt! De most aludjunk, holnap kipihentnek kell lenned - dőltem be egyből az ágyba.

Alexy sóhajtott egyet, majd mellém feküdt, a hátára. Közelebb másztam hozzá, majd szinte egész testemmel ráfeküdtem.

  - Ez így.. - húzta ránk a takarót, közben kimondta a szavakat - ..olyan jó így.. - suttogta halkan, majd egyik kezével átölelt, míg a másikkal a hajamat simogatta.

Kellemes érzés járt át, de nem olyan, mint Arminnal. Ez a fajta érzés, csak Alexynél jött elő.

  - Igen.. - suttogtam magam elé, majd szorosan hozzábújtam. Alexynek olyan jó illata van.

  - Jó éjt Skylin - küldött puszit a fejemre.

  - Jó éjszakát.

Másnap otthon kellett lennem segíteni pár dologban apának. Alexy már vagy másfél órája van Morgannel. Annyira kíváncsi vagyok, hogy mégis mi történt. Nagyon remélem, hogy csak jó dolgok.

A kanapén ültem, és váltogattam a csatornákat, amikor hirtelen dolog történt.

  - Sírni fogok, mindjárt elbőgöm magam! - valaki berontott az ajtón, aki nem más volt, mint Alexy.

Egyből felugrottam hozzá, és oda is rohantam. Felnéztem rá, szemei pedig könnyben álltak.

  - Bántott? Alexy, mit csinált veled? Megverem! Nem érdekel, ha sittre kerülők! - néztem rá komolyan - És akkor ma..

  - Szeret! - szakított félbe ezzel az egy szóval - Azt mondta, hogy szeret! - a kis kék hajú itt adta meg magát, és a boldogság okozta könnyek elhagyták a szemét.

Képtelen voltam felfogni. Ez igaz lenne?

  - Mi..tessék..?

  - Elmondta, hogy ugyanígy érez, de akkor, abban a pillanatban, amikor én elmondtam, és letámadtam, teljesen leblokkolt, és tagadta. De..most..ő csókolt meg engem, és..Annyira boldog vagyok, annyira, de annyira boldog! - folytak tovább a könnyei.

Szorosan magamhoz öleltem és, és éreztem, hogy nem csak az ő örömkönnyei, de az enyémek is folynak.

  - Annyira örülök, istenem! Alexy szerelmes vagy, és Jézusom, nem tudom elhinni!

  - Megkérdeztem tőle..Féltem..de megkérdeztem.. - beszélt a barna hajkoronámba.

  - Mit mondott - távolodtam el tőle, mire neki egy nagy mosoly jelent meg az arcán.

  - Igent mondott..Igent felelt..

Hirtelen nagy boldogság járta át a testemet. Alexy boldog, hisz rátalált a szerelemre. És én is az vagyok, hiszen nagyon rég láttam ennyire boldognak.

  - Skylin, tényleg köszönöm! Annyira, de annyira köszönöm! - mosolygott rám a leghálásabb mosolyával, én pedig tudtam, hogy a boldog korszakunk elkezdődött. 

Már akinek..Hisz megtanulhattam már volna, hogy semmit se hamarkodjak el.. Hisz a legsötétebb órák akkor jönnek, amikor nem számítasz rájuk...

Ha a rész elnyerte a tetszésedet, akkor ne feledj el nyomot hagyni 

magad után a komment szekcióban! 💗